Váci Hirlap, 1908 (22. évfolyam, 1-98. szám)
1908-06-03 / 44. szám
VÁCI HÍRLAP ) (ez is családos ember volt már) neki ment a Dunának. Nem tudta senki, miért tette. Talán hozzád vágyódott kicsi Zsuska, oda a viz alá, hogy ne legyen egyedül az ő virágszála. Kedves Váci Könyvem ! Dr. Fürst Károly. Hírek. A főgimnázium tanulmányi kirándulása. A tanulmányi kirándulás vezetősége a következő jelentés közlésére kérte lapunkat: Május 24-én vasárnap reggel a főgimnázium 41 tanulója Rádi József, Aller Béla dr. Kö- vesi Lajos, Kontraszti Dezső és Agárdi László tanárok felügyelete alatt hat napos tanulmányi útra indult. Budapesten, Füzesabonyon át érkeztek Hortobágyra, a hol a pusztai élet sajátos jelenségei tárultak föl szemeik előtt. Hétfőn megtekintették Debrecenben a Nagyerdőt, a kollégiumot, a református nagytemplomot, a városi múzeumot, a fűvészker- tet, Bocskay és a gályarabok emlékét, a Csokonai szoborra pedig Kövesi Lajos beszéde után koszorút helyeztek. Kedden Máramarosszigeten turistakirándulást rendeztek, délután megnézték a nemrég beomlott Kunigunda bányát és a kies fürdőt. Szerdán bemutattuk nekik a víztől elöntött regényes Abafibányát és az óriási kiterjedésű üzemben levő Ferenc-bányát. Csütörtökön Sátoraljaújhelyt érintve Kassára mentünk.Itt első állomásunkat a díszes dómban tartottuk, melynek kriptájában Kontraszti Dezső tanár beszéde kíséretében megkoszorúztuk II. Piákóczi Ferencnek síremlékét. E kegyeletes jelenet után Stuhlmann jeles archeológus magyarázta meg a dóm keletkezését, stilbeli szépségeit és műtörténelmi jelentőségét. Később levezettük őket a Rákóczi-féle ereklye tárba, a Felvidék legnagyobb múzeumába és a javítóintézetbe. Pénteken reggel értünk a diósgyőri vasgyárba, a hol a vasmüvesség teljes menetét (A miniszter arca sápadt lesz, hátrafordul a csengőhöz, mire belép az inas.) Inas: . . . Parancsol Kegyelmes Ur ? Miniszter . . . (Sápadt arccal, az izgalomtól remegő hangon.): Ma nem fogadok senkit és senki számára nem vagyok itt . . . Értetted? Inas: «Igenis Kegyelmes Ur«. (Közönség felé szélesen mosolyog.) A függönynek most már le kell gördülnie. Ili. FELVONÁS. («Budapesti Hirharang* félhivatalos lap cikke a politikai hírek között). «Köztudomású az, hogy a kormány a sörtermelés minél szélesebb alapon leendő terjesztését célozza, miért is egy sör termeié ú országos főfelügyelői állást szervezett. Sok irányban folyt a puhatolás, hogy ezen gazdaságilag fontos állásra ki legyen nevezhető, tegnap azonban a dolog dűlőre jutott. Barlanghy Viktor országgyűlési képviselőt hosszú kapacitálás után sikerült megnyerni. Első felkérésre, sőt azután az illetékes Körök erős nyomására sem akarta az állást elvállalni, végül azonban a párt határozott kívánságára engednie kellett. Valóságos nyereség közgazdasági és kereskedelmi ügyben Barlanghy hivatalvállalása láthattuk az öntéstől kezdve egészen az esz- tergályozásig. Délben Miskolcon, a Horváth- szállóban ebédeltünk és ez alkalommal Forgó Kálmán dr. káptalani ügyész bőkezűségéből diákjaink söráldomást tartottak, a miért a szives adakozónak a vezetőség e helyen is köszönetét mond. Délután vasútra szálltunk és Hatvannál jó tanácsadónkkal, Tárnái János ellenőr úrral, a fővárosban pedig Vince László kollegánkKal találkoztunk és velük együtt értünk este tiz óra után Vácra. Az állomásról az ifjúság dalolva vonult a főgimnázium elé, a hol ovációt rendeztek Nemes Endre igazgatónak és a vezető tanároknak. A Szózat eléneklése után kiki nyugalomra tért. Általában az ifjúság ellátása, szállása és viselkedése kifogástalan volt. Mindenütt föltűnést keltett fegyelmezettségük, kitartásuk, kellemes megjelenésük, lelkes énekük és ragyogó életkedvük, az utazás maga jutányos, élvezetes, változatos és tanulságos volt. A puszta ősi szokásai, a modern technika vívmányai, a természet és az emberi szorgalom kincsei, a költészet és a hazaszeretet emlékei maradandó hatást tettek az ifjúság telkére és növekedni fog bennük a szellemi látókör, a Tapasztalat, a honi földhöz és a szép magyar hazához való olthatatlan ragaszkodás. Végül fogadja Vác város közönsége is lelkes támogatásáért hálánkat és köszönetünket. Vác 1908. jun. 2. A tanulmányi ut vezetőcége. — Esküvő. A vác-dukai róm. kát. kápolnában szombaton délelőtt vezette oltárhoz Reviczky Tibor, Reviczky József és neje Pong- rácz Irma grófnő fia Serényi Elza grófnőt, Serényi Nép. jános gróf, a magyar főrendiház örökös tagja és neje, Dessewffy Irma grófnő leányát. Mint tanuk szerepeltek Pong- rácz Frigyes gróf közös pénzügyminiszteri osztályfőnök, Serényi Ottó gróf tartományi marsall, Serényi Béla gróf volt kereskedelmi államtitkár és Dessewffy Miklós gróf. Az es- ketési szertartást fényes segédlettel Csáky Károly gróf váci püspök végezte, a ki az es- ketés alkalmából emelkedett hangú beszédet intézet az ifjú párhoz. Az esküvőn résztvet _ . . . Szorgalmas és munkaereje bámulatos . . . szakértelme elsőrendű ... de azt liisz- szük, elég annyit megjegyeznünk, hogy kiváló tehetségének a könyvtár bizottságban és selejtező bizottságban—melyeknek évek óta tagja—egy évtized óta tanujelét adta. Megjegyezzük még azt, hogy az az elterjedt hir, miszerint ezen fontos állásra Bo- rosznoky György képviselő lett volna kiszemelve, minden alapot nélkülöz. A legilletékesebb forrásból merítjük ezen hírünket. (Függöny becsületszavamra legördül). (Nagy zaj a nézőtéren, erős tumultus, szerző megjelenik a színpadon, függöny fölgördül. A közönség óriási abcugban tör ki, egy úri ember csendre inti a közönséget és hangosan kiáltja a szerzőnek : Maga egy közönséges svindler, egy smu- eián csaló . . . Ne Írjon maga olyant, a mit mi mindnyájan tudunk és ismerünk, írjon olyan dolgokról, a mi megtörténhetnék, de nem történik meg . . . Adják vissza nekünk a belépő dijat . . .) Szerző sápadtan, összegubbaszkodva áll és a sürgöny most már utoljára, viszavouha- tatlanul legördül. Mimosa. tek a Reviczky, Serényi, Dessewffy és Pong- rácz grófi családok tagjai. Az esküvő után az ifjú pár nógrádnézsai birtokára utazott. — A váci tűzoltók ünnepe. Szép ünnepségek színhelye volt vasárnap délután három órakor a váci önk. tűzoltótestület őrtanyája. A szertárhelyiség csinosan dekorálva, a tűzoltók mind díszben voltak s vártak NikUits Sándor kir. tanácsosra, a testület örökös tiszteletbeli főparancsnokára, kinek arcképét leplezték le. Három órakor Borbély István titkár, Mischler Kornél és Jeremiás Pál szakaszparancsnokokból álló három tagú küldöttség ment az ünnepelt főparancsnokért, ki csakhamar meg is jelent az ünneplés színhelyén. Itt az őr tanya előtt a testület díszes zászlója alatt a fölsorakozott tűzoltóság fogadta Nikitits Sándort, ki mikor megjelent, a kürtös a diszjelet lujta. A kapuban Täuber Ferenc parancsnok üdvözölte az ünnepeltet, majd a közönség előtt Täuber parancsnok szép beszédet mondott a tűzoltóról, mint olyan emberről, a ki életét, vagyonát áldozza fel embertársaiért s melyért jutalma sincs, Beszéde tárgyával kapcsolatba hozta Nikitits Sándor tiszteleLbeh örökös főparancsnok tűzoltói működését, miközben érdemeiről, az iránta való szerétéiről szólt, lehullott arcképéről a lepel. A kürtös ekkor ismét diszjelet fújt és a zajos éljenzés után Nikitits állt fői szólásra. Mély meghatottsággal köszönte meg a nagy kitüntetést, melyet szerinte meg sem érdemlett, elmondta tűzoltói működését s az okokat, melyek meggátolták abban, hogy mint parancsnok sokáig a testület élén maradhatott volna. Súlyos beteg volt sie kellett mondania a szép tisztségről. Szivében, lelkében azonban még mindig él a nemes ügy iránt való nagy és kiirthatattau szeretet, melynek jeléül és a mai nap emlékére 2üü koronát tesz le, lUO koronát a temetkezési alap javára, 1ÜÜ koronát pedig a testület egyéb céljaira. Erre ismét Täuber parancsnok szói s a testület nevében megköszönte a kegyes adományt. Majd az érmek kiosztására került a sor. Täuber parancsnok rövid buzdító beszéd kíséretében húsz éves szolgálati érmet tűzött Báby Mihály, Kremmer József és Müller Tódor, öt éves érmet pedig t alter József öuk. tűzoltók mellére. Alig fejezte be Täuber a szavait, a mikor a szertár udvaráról kiálltás hallatszik, hogy tűz van. A kapuk kitárulnak s egy pillanat alatt kint van a legénység, Bunyuta alparancsnok ügyes gyors szerelést vezényelt a maszó-torony harmadik emeletére fecskendővel, létrákkal. A nagy hőségben páratlan gyorsasággal dolgoztak a tűzoltók s fáradságot, méleget nem érezve szereltek tel s szereltek vissza. Eme diszgy a korlat után aztán Csányi szakaszparancsnok vezetésével diszmenet volL Nikitits előtt, majd a diszjelet fújva a zászlót bevitték s az őrtanyán vége volt az ünnepségnek. Elmúlt már négy óra, a mikor a tűzoltók tisztjeik vezetésével zászló alatt, cigány mellett levonultak a Lövőnázba, a hot megkezdődött a reggelig lurtó jókedvű majális, mely anyagilag is jól sikerült. — A vác—gödöllő—budapesti villamos. Nem telt bele egy hét és a villamosunk ügye villám gyorsasággal keresztül rohant a kep- viselőház bizottságain, a képviselőház pénz- ügyi bizottsága szombaton délután ülést tartott. Tolnay Lajos, mint a közlekedési bizottság előadója, ismerteti és ellogadásra ajánlja a vác—budapest—gödöllői helyiérdekű villamos vasút engedélyezéséről szóló törvényjavaslatot. Hoitsy Pál, mint a pénzügyi bízott-