Váci Hirlap, 1908 (22. évfolyam, 1-98. szám)
1908-05-20 / 40. szám
Huszonkettedik évfolyam. 40. szám. Vác, 1908. május 20. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak : helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára □ centiméterenkint 8 fillér. Nyüttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. Amerikai visszavándorlás. Vác, május 19. Az Északamerikai Egyesült-Államoknak köz- gazdasági válsága hullámgyűrűit hazánkig is elvetette. Mind sűrűbb és nagyobb rajokban özönlenek haza csalódott honfitársaink, kik férfierejük javát s kisded vagyonuk romjait vitték az ipar molokjának oltárára. A nagy arányú visszavándorlási mozgalomra való tekintettel az országos magyar gazdasági egyesület az oderbergi vonal Csáca, Zsolna és Ruttka állomásaira egy megbízottját küldte ki, hogy ez a hazaérkezőkkel érintkezésbe lépve, velük szóba elegyedve, a szomorú mozgalom első sorban érdekeltjeinek szájából közvetlenül nyerjen információt és ezt a saját tapasztalataival s benyomásaival, melyeket az érkezők reá gyakorolnak, egybevetve, a hazatérők állapotának hű képét adja. E kép elszomorító. Nincs öröm a különben örvendetes jelenségben, hogy a múlt év őszétől folyó évi februárig egyedül a német vonalon mintegy hatvanezer ember tért haza. A ki a fent nevezett határállomásokon megérkezők százain végig néz, az e fakó, kiaszott, korán elvénült arcokról nem az annyira várt anyagi meggyarapodás tudatát, de nem is nádfedeles kunyhó viszontlátásának mohó szomjuhozását, mint inkább szenvedést fog leolvasni. Pedig ezek még nem is a legnyomorultabbak, de még mindig csak élcsapatai az utánuk várható tömegeknek. A visszavándorlásnak koránt- sincs vége, még javában folyamatban van. A tudósító 1908. február 16—25-ig, azaz nyolc napon át a zsolnai állomáson mintegy 1654 visszavándorlóval találkozott s nagy részével személyesen beszélt is. Mindnyájuk egybehangzó véleménye szerint a hirtelen és tömeges visszavándorlás oka az amerikai nagy ipar pangása, mely az elnökválasztással áll kapcsolatban. A kik künn maradtak, ezt szándékoznak bevárni s ettől remélik a helyzet javulását. Először legújabban bevándorlottak bocsáttattak el a munkából, de nemsokára 1907. julius—augusztusban a régibb munkások is s csak egy elenyészően kis része ez utóbbiaknak, azok, kik szakmájukban kitűnőek s igén munkabírók voltak, tartották meg kenyerüket. Egészségi állapota nagyrészének valósággal megdöbbentő. Az utolsó csepp vérig való kihasználás oly mérvét mutatják ez arcok, hogy ezzel szemben pénzbeli rekompenzációról beszélni sem lehet. Alig hinné az ember e vér- telen, sápadt alakokról, hogy ezek tán nem is olyan régen naptól voltak barnák s friss levegőtől pirosak. Valóban az amerikai pénz véres uzsorakamatot szed. De lássuk ezzel szemben a pénzbeli kárpótlást. 1654 ember közül alig 30% tudott a maga erejéből szülőfalujába tovább utazni, úgy, hogy magát némileg élelmezhesse is, 30%-nak már a vasúti jegyre is alig telt, a többi 40% pedig teljesen pénz és élelem nélkül érte el a határt s hatósági segítséggel utazott tovább. E csapatból tehát megtakarított pénzzel szülőhelyére egyetlen ember sem érkezett. Fajmagyar volt e csapatból 15°/0, a többi sváb, oláh, tót és horvát. Családostól februárig igen kevesen érkeztek, inkább egyedülállók, kik családjukat itthon hagyták; nők és gyermekek — családfentartó- jukkal vagy egyedül, — csak február óta érkeznek nagyobb számmal. Az életfentartásához kellett — hitelesnek tekinthető bemondások alapján — odakünn egy-egy személynek havonta: magyarnak 19—20 dollár németnek 15—18 „ oláhnak 10—14 „ tótnak 10 — 12 „ havi 48 dollár káreseti átlagot véve alapul, megtakarít a magyar havonta 24 dollárt a svábnémet „ 30 „ az oláh „ 32 „ a tót, horvát „ 36 „ s ennek dacára a tót is jobb egészségben jön haza, mint a magyar, mert ez szeszes italra, amaz inkább tápláló húsneműre költi pénzét. A munkások legtöbbje Trenton, Chikágó, Alen- town, Buffalo, Fiiadéiba, Saint-Louis s más pensylvániai vidékről jött. A havi keresetük: vasgyárakban 53—56 dollár más ipari műhelyekben 48—50 „ szén-és egyéb bányákban 46—48 „ volt. Asszonyok, lányok plessekben, szivargyárakban havonta 30—36 és 38—44 dollárt értek el. Azt hihetnénk, hogy e csalódott?" mssz-a- érkezett emberek újabb kivándorlásról még csak hallani sem akarnak, sőt vérmes reményeikből alaposan kiábrándulva, az itthoniakat is le fogják beszélni a kivándorlásról. Ha ez valóban igy volna, úgy e kivándorlás kérdését magától megoldottnak lehetne tekintenünk. De sajnosán nincs igy, annyira nincsen, hogy a visszavándorlók nagy része már hajóHogyan tartanak titkot a férfiak. Irta: Sas Ede. II. — Nem akarta a történetemet meghallgatni, pedig az fölöttébb érdekelheti a magafajta Don Jüanokat már a hogy magát sok jóakarattal, vagy inkább roszakarattal nevezik. Érdekelheti, mert hősnője nem más, mint maga Afrodite, a szerelem Istenasszonya, a ki egy ízben megunta a rideg Olimpust és leszállóit a földre, a Tempe völgyének napsugaras, nevető vidékére. A lakáskeresés nem adott neki sok gondot, mert hiszen csaknem minden jóravaló hellén város templomot épített a szép Istenasszonynak. Afrodite beszállásolta magát a legcsinosabb oszlopos csarnokba s körülötte u liget csakhamar megtelt galambokkal és szerelmes párokkal, a kiknek turbékolásában a jószivű Istennőnek nagy kedve tellett. Lakott azonban abban a városban, a mely mellett Afrodite tanyát ütött, egy gazdag, fiatal úriember. Valamikor az aeropag tagja volt, de igen-igen sokszor kisérték haza a lakomáról a fuvolások rózsakoszorus, mámoros fővel, hát le kellett mondania a birói méltóságról. De ezt ne tessék célzásnak venni. A neve Bodánosz volt, de ezt se vegye célzásnak; hirtelen nem jut más ó-görög név az eszembe . . . Erről az ifjúról sokkal több pajkos kalandhir forgott közszájon, mint magáról a hellén Don Juánok isteni mesteréről, Zeusról. A férjek dugták előle a feleségüket ; az anyák persze a leányaikat, mert a valódi Don Juánok már az ókorban is csak a férjes nőkre vadásztak és békén hagyták a lányokat. — Nos, a klasszikus dandy csakhamar hírül vette, hogy Afrodite milyen csábos közelségben ütötte fel a sátorfáját és e perctől kezdve egyre a ligetben barangolt, óriási ibolyabokrétával a gomblyukában. Nem kevésbbé vakmerő ötlet született meg a koponyájában, minthogy magával a szerelem bűbájos istenasszonyával gazdagítsa édes emlékeit. Elszéditeni az öreg archonok fiatal menyecskéit, elvégre nem nagy mesterség: de meghódítani Afroditét; az olyan kaland, a minővel kevés halandó dicsekedhetik . . . Nem nyugodott addig, mig meg nem vesztegette a papokat és az őröket s egy este bejutott a templom legbensőbb szentélyébe, mikor a legszebb istennő épben a galambjait etette. Bodánosz ismerte már Aíroditét Fidiász remekéből. De e percben úgy találta, hogy Fidiász közönséges kontár, a ki nem méltó egyébre, minthogy örökké csak durva kőkorsót faragjon. Elvakulva vetette magát az Olympusz legparányibb lábacskái elé: — Istennő! Olyan vágy gyulladt föl a lelkemben, a mely csak kárhozata, vagy legnagyobb üdvössége lehet egy halandónak. Szeretlek Afrodite és azt akarom, hogy az enyém légy. Mit kívánsz? Gazdag vagyok és hatalmas. Ha akarod hadat vezetek az Olympusz ellen, letaszítom onnan Zeust és a gőgös Hérát és téged teszlek meg az istenek királynőjének ! Afrodite mosolygott. Mosolyától gyöngéd rózsás pir derengett a szentélyben; a halo- vány, leheletszerű rózsapir mint a friss hajnalfény, reszketett a galambok hófehér tollán. — Nem haragszom vakmerőségedért, ha- landó.^sszony sohasem Haragudott meg még ezért igazán,ha szerelmes epekedéssel betörtek hozzá. Sőt, mi több: vártalak is, hiszen láttam, hogy napok óta itt kóborolsz a ligetemben, melynek lombjai sóhajtásodtól lengenek. Bodánosz szive reménykedve dobogott. Az Istennő nagyon is kegyesen bánik vele . . — Abban azonban tévedsz, ó halandó, — folytatja az Istennő — ha azt hiszed, hogy Afrodite szivét fegyverrel meg lehet hódiini. Afrodite nem vágyik hatalomra. Nem irigyli Hérát gőgös királyi széken. Afroditének nem kell egyébb, mint egy árnyas liget, egy forró, lázas tekintet és egy pár édesen suttogó szó...
