Váci Hirlap, 1908 (22. évfolyam, 1-98. szám)

1908-05-17 / 39. szám

Vác, 1908. május 17. Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak : helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart Hirdetések ára fi] centiméterenkint 8 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 6. 17. A váci országos amateur-evezős verseny. Vác, május 17. A magyar evezős egyletek országos szövet­sége nyomtatásban is kiadta már az általa vá­rosunkban 1908 Julius 12-én (vasárnap) ren­dezendő országos amateur-evezősverseny sor­rendjét és feltételeit. Hetek, sőt hónapok óta folyik a szervezés munkája, hogy az a nap, melyen az ország sportolóinak érdeklődése Vác felé fordul, mi­nél fényesebb és sikeresebb legyen. Milyen versenyek lesznek s mily sorrendben követ­keznek a váci országos evezős versenyen, azt a szövetség a következőkép állította össze: I. Váci hölgyek dija. Négyevezős verseny kor­mányossal. Palánkos hajók. A versenyben a szövetséghez tartozó azon egyletek vehetnek részt, melyeknek székhelye a fővárosba van. Tiszteletdij. Tét 30 korona. II. Felső dunai dij. Egyes (skiff) verseny. Legjobb hajók. Tiszteletdij. Tét 10 korona. III. Jubileumi emlékverseny dij. Négyevezős verseny kormányossal. Legjobb hajók. Időleges vándordíj. Alapította a „Győri csónakázó egy­let“ 1907-ben. A dij végleges megnyerése bár­mily sorrendben következő három győzelem­hez van kötve. A győztes egylet a dij vissza­adása alkalmával a szövetség emlékokmányát kapja tulajdonul. Második mérkőzés. Védő: a „Duna“ budapesti evezős-egylet. Tét 30 ko­rona. Hogyan tartanak titkot a férfiak. Irta: Sas Ede. Szigrai számtanácsosné és bűntársai — egy csomó szép fiatal asszony—elhatározták, hogy a Margitszigeten fényes mulatságot ren­deznek. Csak a jótékony céllal nem voltak tisztában. A közönség ugyanis a jótékony cé­lok közt sem szereti a régi kopott cégeket. Valami uj kell neki. Ezért hát Zsigrayné nem titkolható örömmel olvasta egy reggel az újságban, hogy Tátradobroc községe porrá égett és a lakosság koldusbotra jutott. Más­nap már megjelent az összes lapokban a jótékonycélu mulatság reklámja a tátradob- róci tüzkárosultak javára, két hét múlva pe­dig a margitszigeti vendéglő nagytermében csak nagy üggyel-bajjal tudtak maguknak utat törni a keringélő párok közt a sűrű so­kaság közepette. Zsigrayné Boda Gáborral táncolt legtöbbet, a ki ezen a viharos, forró éjszakán talán ti­zedszer bolondul bele újra a gyönyörű barna asszonykába. A fiatal nyugalmazott főispán, a kit azért mondattak le, mert méltóságához nem illő, vidám, legényes életet folytatott; már vagy tiz sikertelen hadjárat után fel­bőszülve hagyta ott a táncosnőt. A könyeb- ben bevehető váraknál keresett vigasztalást és talált is eleget. Legalább igy beszélték a klubban, a szalonokban; mert a Boda Gábor hódításairól sokat beszéltek, mint a hogy az úgy nevezett nőhóditók szerencséjéről egyál­talán sokat, igen sokat szoktak beszélni . . . De ez a vigasztalás, úgy látszik, nem kár­IV. Szövetség dij. Egyes (skiff) verseny. Pa­lánkos hajók. Az 1908. évben bajnoki verse­nyekre nevezett evezősök kizárva. Tiszteletdij. Tét 10 korona. V. Komárom város dija. Négyevezős verseny kormányossal. Palánkos hajók. Időleges ván­dordíj. Alapította Komárom városa 1906. év­ben. A versenyben részt vehetnek a szövet­séghez tartozó azon egyletek, melyeknek szék­helye nem a fővárosban van. A dij végleges megnyenése bármilyen sorrendben következő három győzelemhez van kötve. A győztes egy­let a dij visszaadása alkalmával a szövetség emlékokmányát kapja tulajdonul. Harmadik mérkőzés. Védő: a „Váci sportegylet“ evezős osztálya (1 győzelem 1907), „Tisza“ szolnoki evezős-egylet (1 győzelem 1906.) Tét 30 ko­rona. VI. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye dija. Négyevezős verseny kormányossal. Legjobb hajók. A III. számú versenyben győztes csa­pat kizárva. Tiszteletdij. Tét 30 korona. VII. Váci székes káptalan dija. Kettős pár­evezős verseny kormányos nélkül. (Double scull.) Legjobb hajók. Tiszteletdij. Tét 20 ko­rona. Vili. Gróf Csáky Károly váci megyés püspök úr dija. Nyolcevezős verseny kormányossal. Palánkos hajók. E versenyből a III., VI. és IX. számú versenyekben nevezett versenyzők ki­zárva. Tiszteletdij. Öt induló csapat esetén, a második hajó legénysége is emlékérmeket nyer. Tét 60 korona. pótolta a gavallért, mert most mikor Várnay egy édes, divatos keringője közben karjai közt érezte a fiatal asszony formás, sugár derekát: megesküdött, hogy ezt a bűbájos teremtést, törik szakad, meg kell hódítania. Beménye nőtt, a mikor a barna fejecske egy-egv lágyabb ütem alatt vállára hanyat­lott s a szive diadalmasan kezdett dobogni, mikor Zsigrayné a szupé csárdás után sétát ajánlott neki. Messze elsétáltak a tánc helyétől. A fák édesen aludtak a muzsikaszó mellett, mely csak igen halkan szivárgott oda. A Szent János bogárkák zöldes fényben röpködtek bokorról bokorra, mint a liget éjjeli őrei. — Elza, az Istenért, miért kínoz tovább ? ragadta meg a fiatal ember egyszerre min­den bevezetés nélkül a tanácsosné kezét. Hiszen már csaknem bevallotta, hogy szeret. S ha nem vallotta volna be, akkor is tudnám mert elárulta ezerszer. Akkor hát mire való ez a kegyetlenség? Talán a halálba akar űzni? — Milyen boldog Ön, kedves barátom,— nevetett az asszony. Harminchat esztendős — mert van annyi, ugyebár?—és mégis ké­pes ilyen diákos felhevülésre! Talán bizony itt ugrik a szemem láttára a vízbe? Azzal ugyan nem fog nekem imponálni . . . Jó, csak csufolódjék, de én komolyan megfogadom, hogy nem nyugszom addig . . . — Lám, lám! Micsoda vakmerő fogadás! Pedig azt hihetné az ember, hogy a legutóbbi kalandja elvette egy kissé a kedvét a ha­sonló fogadásoktól . . . IX. Vác város dija. Nyolcevezős verseny kormányossal. Legjobb hajók. Időleges ván­dordíj. Alapította Vác városa 1908. évben. A dij végleges megnyerése bármily sorrendben következő három győzelemhez van kötve. A. győztes egylet a dij visszadása alkalmával a szövetség emlékokményát kapja tulajdonul. Öt induló csapat esetén, a második hajó legény­sége is emlékérmeket nyer. Első mérkőzés. Tét 60 korona. X. Középiskolai tanulók versenye. Négyeve­zős versenyt kormányossal. Palánkos hajók. Résztvehetnek a hazai középiskolák tanulói. Győztes csapat tagjai emlékérmeket nyernek. A verseny csak két csapat indulása esetén tartatik meg. Tét nincs. Az I—IX. számú versenyek országos jelle­gűek s azokban a szövetséghez tartozó hazai egyletek tagjai vehetnek részt. A versenyeknél a magyar evezős-egyletek országos szövetségének versenyszabályai kö­telezők. A verseny délután 4 órakor kezdődik és I—VI. és VII—IX. számai 15 percnyi időkö­zökben a fent megállapított sorrendben kö­vetkeznek egymás után, az VI—VII. szám kö­zött 30 percnyi időköz van, mely alatt a kö­zépiskolai tanulók versenye tartatik meg. A startszámok kisorsolása a nevezések be­érkezésének napján tartandó versenybizottsági ülésen történik. A versenypálya hossza 2000 méter folyam­— Csöppet sem. — Pedig az öreg őrnagy ugyancsak hely- behagyta. Két hétig feküdt és ezenfelül egy hónapig járt fölkötött karral, ugy-e bár? — Sajnált ? — Ó legkevésbbé sem. Maga kereste. Mondják, hogy a legmeghittebb barátai előtt egy pár diszkrét célzást ejtetL az őrnagyné barátságáról ... a meghitt barátai elmond­ták a férjnek . . . — Elza! Maga engem indiszkrécióval vá­dol. Azt hiszi, nem szánom-bánom én, hogy akkor, véletlenül mámorosán egy pár vigyá­zatlan szót ejtettem el? De ki hitte volna, hogy a legjobb barátaim tovább adják ? S maga most már azt hiszi, hegy én nem is tudnék megőrizni egy drága, egy szent tit­kot? Azt hiszi, hogy nem vagyok gavallér? — Dehogy nem! éppen olyan gavallér, mint ebben a tekintetben a férfiak rendesen. Tu­dok ám én erről egy érdekes mesét is. — Csak nem akar most most mesét mon­dani nekem, mikor égek a türelmetlenségtől, hogy igenl-t mond-e, vagy nem-et ? — Pedig a mesémet meg kell hallgatnia. Mert abból megértheti a feleletemet is. Ül­jünk csak ide a padra. Kifáradtam a járká- lásban. Zsigrayné csakugyan letelepedett az idilli­kus liget egy bizalmas lugasába. A bálte­remben ismét keringőt játszottak. Az asszony elkezdte a mesét az alig hallgató lágy mu­zsikaszó mellett. (Befejezése szerdai számunkban.)

Next

/
Thumbnails
Contents