Váci Hirlap, 1908 (22. évfolyam, 1-98. szám)

1908-05-03 / 35. szám

2

ragyogása a váci csatamezőt aranyozta be. Görgei, az ácsi csatában megsebesült fővezér, Vácon át kereste az összeköttetést a déli hadtesttel. Görgei Ármin előhada Bebutov herceg muzulmánjáit, Nagy Sándor az I. hadtesttel kiszorította Vácról az oroszokat, a kik a sződi szőlőkbe menekültek. A magyarok csatarendbe fejlődtek és kemény ágyúzás reszkedtette meg a levegőt. Faváry ügyes tüzéreinek egyik ágyülövése leteritette Offenberg Imre orosz vezérkari századost. A Vác és Sződ határán húzódó üt árkába fordult belé s ott is hántolták el s a hely fölismerésének okából az árok partját lehúzták. Vele együtt az oroszoknak 80 halottja és 142 sebesültje maradt a harc sznterén. Az oroszok e kudarcával megszűnt annak a hitnek a varázsa, hogy fegyverük legyőz- hetlen.

Minthogy azonban az orosz-osztrák egyesült hadak túluyomó ereje ellen oktalanság lett volna to/ábh folytatni a küzdelmet, a fővezér letette a fegyvert. Az oroszok dolgaik végeztével visszatértek hazájukba. Olfen- berg báró szüleinek egyik tiszttársa vitte meg a szomorú hirt, hogy fiuk a váci csatában lelte hősi halálát. A bánatos szülő még az év őszén fölrándultak fiuk sirhantjához és emlékkövet állítottak a hant fölé. Egyszerű vaskereszt emelkedett ki belőle, rajta ez a fölirat:

Freiherr Emer eh von Offenberg K: ruts : Stabrittmeister.

A hátulsó ojdalán pedig:

Géb: zu Egén in Kurland Len 8-ten Juli 1824. gefallen bei WaUzen am 3-ten Juh 1819.

(Ez a dátum a mi időszámításunk, a Gergely- maptár szerint julius 15-ikének felel meg.)

A nép muszkakereszt-nek nevezte el az emlékjelet, mely 58 éven át a múlt esztendő — 1907. év — őszéig állott. De az idő vasfoga megrágta. Előbb megrepedt, majd ketté vált a kőkocka s végre földre hullott az ellenség hősének nevét hirdető rozsdás kőkereszt is.

De itt ám. Meg az, hogy gyámoltalan, aluszékony vagy.

Ezt már nem hallgathatta tovább Rozsály Kun István. Szinte fölorditott és öklével akkorát csapott a tölgyfaasztalra, hogy a nehéz alkotmány nyekkent egyet. Aztán odarohant Széchy Mária arcképéhez, rátapadt tekintete a kacér, bájos asszony vonásaira és öklével fenyegetve kiáltozta:

— Te elbizakodott, te szélcsap, te szívtelen te gonosz asszony! Én gyönyörűséges kinom, gyötrelmes hitvesem. Hát csak megmutatom, ki a gyámoltalan, ki az aluszékony! Meg én!

A kapitány kíváncsian kérdezte:

— Mitevők leszünk?

— Hahaha! kacagott most már Rozsályi Kun István. Szaporán! Nyeregbe háromszáz vitézzel! Hazahozzuk a renitens asszonyt!

— Micsoda? Fegyverrel akarod meggyőzni az asszonyt, mennyire méltó vagy ő reá? No hát ez uj dolog, fogjunk hozzá!

II.

Még aznap elindult a háromszáz vitéz, élén a férj is, meg a kapitány is Dévára.

A csábos menyecske vígan élte ott a világát és nem is álmodta, hogy második ura, a kire rá unt, ily érdekessé akarja magát tenni előtte. Bolond egy gondolat, hogy haddal, háborúval szerezze őt vissza magának 1

Éjjel topánt a vár alá a különös csapat.

V A C I H I R L Á P

Marja a rozsda, belepte a por. Feledésbe megv a musz bakereszt hire is. De ne feledjük, hogy nem csupán az ellenünk harcolt orosz kapitány emlékét jelölte meg ez a kereszt, hanem hirdetője volt a magyar hősiességnek is. Ha újból fölállítjuk az emlékjelet, nem az ellenség katonájának porladó csontjaira rakjuk le a babért, hanem vitéz honvédeink emlékének áldozunk az ő diadalmas csatájuk színhelyén.

Múzeumunk szegény arra, hogy a maga költségén állítsa helyre a hősi halált szenvedett ellenség sírhelyét. A nagy közönséghez fordulunk tehát. Ezzel alkalmat nyújtunk egyszersmind mindenkinek arra, hogy kegye- letes cselekményünkben támogasson.

Gyűjtésűnk ereeményéről a lapok hasábjain fogunk beszámolni.

Ír ugor dr.

Hírek.

— Egy Vác városi biró temetése. A 18.

század hetvenes éveiben, a nagy pestis idején volt Vác városának bírája Vaizer András. A pestis elmúlása után ő volt az, a kinek kezdeményezésére és szorgalmazására Vác városa szent Rókus napját fogadalmi ünnepé tette és fölépítette a mostani Rókus kápolnát. Nem sokára az öreg Vaizer biró is meghalt s a káptalan és a város tisztelete és hálája jeléül Vaizer hült tetemeit a Rókus-kápolna mellett temette el 1776-ban és sírja fölé kőkeresztet állított. Most, hogy a Rókus kápolnát kőfallal vették körül, Vaizer sírja kikerült a bekerített helyről s a felsővárosi plébánia átirt a városhoz, hogy Vaizer sírjának áthelyezéséről gondoskodjék. A város tanácsa azonnal intézkedett is s a csontok áthelyezése most csütörtökön történt a szokásos egyházi szertartások mellett. A sírboltot és a koporsót felbontva, az egykori városbiró csontjait teljesen épségben találtak, melletfemagyar mentéje ezüst gombjait. Délután négy órakor dr. Zádor János polgármester vezetésével megjelentek a Rókus kápolnánál dr. Franyó és

Fönn a hegyen a hol az erősség állt, sötét minden; de az alsó kastély ablakai fényesebbek. Persze, ott mulatoz a szép asz- szony, nekivaló társaságban . . . Ott mosolyog rá mindenkire . . .

És a haragos férj szivében a bosszú gyilkos indulata háborgott.- Megállj! — kiáltotta csapatjának.

— De tán közelebb mennénk, — vélekedett vitéz Antalffy Gáspár.

Aztán összedugta fejét férj és kapitány, hogy merről kezdjék a feleség lakhelyének ostromát.

Egyszerre éles harangcsörgés, szakgatott, vészjelentő hongás sivitott át a nyári éjen. .. Alig hangzott le harmadik csöngés ... és íhol ni, az alsó kastély minden ablaka hirtelen elsötétült.

— Mi történt? riadt föl a férj.

— Vártak bennünket — súgta a kapitány.

De nem látták, a mint a kastély hátsó ajtaján kisurran egy fehér lenge női alak, karcsú és könnyed. Haja fölbontva, tekintete elszánt . . . így siet föl a hegyi ösvényen, az erősségbe . . . nyomában egy pár szolga . . . Néhány perc múlva már ott állt a törések előtt. Csak ezeket akarta elérni Széchy Mária. Mert ő volt, a feleség . . .

— Értem jöttél? — kiáltotta lefelé az éjbe, a csillagos, a holdas éjbe. Rám akarod

Bárdos tanácsosok, dr. Göndör főjegyző, Hübschl mérnök, Täuber fogalmazó, Bajkö városgazda és Borbély anyakönyvvezető a város részéről s Ullrich Károly székesegyházi karnagy neje mint rokon, mert Ulrichnak Vaizer András szépapja volt. A kápolnában helyezték el Vaizer csontjait egy kis érckoporsóhan, melyek fölött Schmidt János kanonok-plébános a szokásos egyházi szertartás mellett beszen- telést tartott. Innen aztán a csontokat a bekerített helyen lévő nagy kőkereszt előtt ásott sírban helyezték el.

— A diákok hangversenye a Kúrián. A

váci kegyes-tanitórendi főgimnázium ifjúsága ének-és zenekara javára május 9-én a Kúria szálló nagytermében ifjúsági hangversenyt rendez. Belépőjegy személyenkint; ülőhely 1 korona, állóhely 1 korona, diákjegy 50 fillér. Az ülőhelyek számozottak lesznek. Kezdete délután pontban fél 6 órakor. Felülfizetéseket köszönettel fogadják és hirlapilag nyugtázzák. Műsor ez lesz: 1. Eilenberg P. Estha- rangszó. Idill. Előadja az ifj. zenekar. 2. Schubert F. Himnusz. Előadja az ifj. vegyeskar. 3. Agárdi L. A védőszent képe előtt Szavalja Bárándi Imre III. o, t 4. a) A zene ... Svéd ének. b) Oh én anyám . . , Finn népdal. Előadja az ifj. vegyeskar. 5.. a) Labitzky: A pásztorleány álma. Idill, b) Kátdy— Csermák : Bercsényi nótára irt verbungos. Hegedűn előadja Gurszky Rezső VI. o. t. Zongorán kiséri Lexa Károly VII. o. t. fi. Reinwarth R. Intermezzo. Előadja az ifjúsági zenekar. 7. a) Gyere haza édes anyám... b) Gyenge Sándor nótája. Magyar népballadák. Előadja az ifj. vegyeskar. 8. A walesi bárdok. Melodráma. Irta Arany János. Zenéjét szerezte Révfy Géza. Szavalja László Béla VIII. o. t. Zongorán kiséri Szarnék Gyula Vili. o. t. 9. a) Az óriás Dobrinyáról. Orosz ballada, b) Nyírfa a mezőn Orosz táncdal. Előadja az ifj. vegyeskar. lu. Haydn J. Gyermekszimfonia. Előadja az ilj. zenekar. 11. Becker E. Rajta előre. Induló. Előadja az ifj. vegyeskar. Rövid szünet után Cox és Box. Vígjáték egy felvonásban. irta Morton Maddison János. Személyek:

kényszeríteni a boldogságot a mit sohasem adhattál? Hát ez válaszom, ni.

És sor tüzet adott a fegyveres szerelemmel ostromló férj csapatára!

Csak úgy ropogott a puska, karabély és durrogott a mozsár, meg a kölyökágyu.

— Hah, a ki áldója van! —rikkant föl a kapitány, a mint egy golyó átlyukasztotta fövegét. Ez aztán a menyecske !

Egy órahosszat tartott a tüzelés. Összecsődült Déva egész környékének népe. A vá- városból fáklyás emberek sereglettek össze. A biró az egész migisztrátus élén közeledett. Kacagott az egész mindenség ezen a komédián.

És Rozsályi Kun István toporzékolt. a mint látta, hogy háromszáz vitéze lassan szépszerivel elszelel . . . Csak nagykésőre ugratott melléje a lovával.

— Asszony ellen hadakozunk? Jobb lesz, ha szépszerivel odébb állunk, István. Nem akarok életem végéig csúffá lenni ... Megyek is.

És elvágtatott. Rozsályig meg sem állt. A férj, az pedig követte . . . Előbb azonban a kastély minden ablakán belőtt, hogy az üvegcserép csakúgy csörömpölt.

— Hadd legyen emléke a látogatásomnak!

Gúnyos hahotát hallott egész hazáig s másnap már a fiskálist hivatta . . .

Prém József.