Váci Hirlap, 1908 (22. évfolyam, 1-98. szám)
1908-05-03 / 35. szám
Huszonkettedik évfolyam. 35. szám. Vác, 1908. május 3. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára □ centiméterenkint 8 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. A váchartyáni kabaré. Vác, máj. 2. Ez a kis Vachartyán, a melyik itt van a szomszédunkban, csúfot tesz rajtunk s ha ráérünk és akarunk, akár el is pirulhatunk. Egy meghívót kaptunk s ebből megtudjuk a következőket: A váchartyáni templom dűlőfélben van, hát összeállóit a környékbeli társadalom felekezetkülömbség nélkül és május másodikán mulatott úgy, a hogyan tudott: kabaréval, szinelőadással, tánccal, de adakozott is szintén felekezetkülömbség nélkül, hogy a begyűlt összegből megtámogassák a váchartyáni róm. kát. templomot. Nincs szerencsém ismerhetni a plébános urat, ki ezt a szórakozást összehozta, de azt hiszem, hogy rossz utón jár. Legalább idebenn, Vácon, egészen más szelek fújnak és nem azt tanulta a példákból. A mi széthúzó, a mi felekezeti béke közé éket ver, azt tanulhatta. Mert mi már oly műveltek vagyunk, hogy vallása szerint Ítéljük meg az embert és nem azt nézzük, korrekt, tisztességes ember-e, hanem, hogy melyik templomban imádja Ura Istenét. Mint a kéve, úgy széthullottunk. Ha katolikus, ha református, ha evangélikus, ha zsidó — mind külön él. Nem tudok én olyan nagy gondolatot, melyért sorompóba lehetne a mi társadalmunkat állítani. Úgy kutatjuk, hogy ennek az úri embernek a tette mögött nincs-e felekezetiesség. Úgy keressük a szavában, nem antiszemita-e, vagy nem klerikális-e, fél Renitens feleség. A lovag teremben nagyokat nyikorgóit a a rozoga padló a mint Rozsályi Kun István magasszáru, keménytalpu csizmáiban végiglépkedett. Erős indulat dolgozott a kastély urában. Az ajtó mellé húzódott hajdú, a ki pecsétes levelet hozott Déváról, szepegve nézte a nagyur haragját. Az irás kettétépve ott hevert az asztalon. Azaz csak egyik darabja, a másik a padlóra esett. A keménytalpu, magasszáru csizmák egy párszor már rátapostak arra a papírdarabra. — Ezt nekem! A saját hitvesem mer igy packálni velem! Én velem, Rozsályi Kun Istvánnal! Hát az vagyok-e még? Dühös pillantással, vérvörös ábrázattal állt meg a hajdú előtt, várva a feleletet. Én kegyes nagyuram! alázatoskodott a megriadt ember. Nem rajtam múlt, hogy jobb híradással nem kedveskedhettem. — Lódulj és küld be septiben a kapitányomat. Ismét vegigcsörtetett a termen a nekibő- szült férj. Most már rugdalta azt a papírdarabot, valahányszor a közelébe ért. Nem törődött vele, hogy az ország legszebb asszonyának édes kezevonásai alkotják a szabályos, egyenes sorokat. Korának legünnepel- tebb asszonya, a bűbájos Széchy Mária, az ő imádott hitvese irt neki. és húzódozik a gyenge, a hatalmas is úgy mutatja, hogy fél. Nem igy volt ez nem is rég, még másfél évtized előtt sem. Akkor a mi társadalmunk még nem kereste a vallást, hanem azt, a mi összehoz. Egy társadalmi akcióban a város mind a négy felekezetét megtaláltuk. A mi fő, megnyitotta mindenki pénzes tárcáját a jó, nemes és igazságos ügy segítésére. Ma, édes atyámfia az Úrban, jól vigyázz, nehogy felekezeti embernek kiáltassál ki. És arra már nem kell vigyáznod, mint a hogyan az ítélet más lélekben fogamzik, hogyan Ítéltessél meg. Mert azt már minden önzetlen szándékod magában hordja, rúg-kapálhatsz : mások, az ítélkezők jobban ismerik intencióidat. így hullott szét a mi társadalmunk, igy ítélnek meg embert, ténykedést, eszmét és igy vallja kárát a tanítás alfája: szeresd felebará- tódat. így örülünk más romlásán, igy bánt a más boldogulása. Ezt sínyli a nemes, igaz ügy, mert minden az elfogódott elfogultságból fakad. A lelkek diszharmóniájában él már, hogy azt keressük, a mi szét választ és nem azt, a mi egy ilyen maroknyi kis társadalmat, minő a mienk, összeforrasztja. Ezért mondom, hogy a váchartyáni kabaréest pirulásra készteti a gondolkodót. Valamikor azt mondották, hogy jó mulatság csak kis városban van. Ma a kis város azt mondja, hogy az őszinte, nem kutató, nem kételkedő, de lelkesedő és lelkesítő becsületes lélek a falura vonult ki. így kell lenni, mert Az ólomszegéllyel kerített, színes üvegű ablakon át messzire ellátott a kastély ura. Ott terült el a rozsályi határ. Hátha mégis jön az asszony. Hátha csak tréfálni, ingerkedni akar vele, a mikor azt irta, hogy soha többé nem jön vissza Szat- mármegyébe. Tán itt is van már a közelben ... Az a porfelhő ott a hegyhát mentén őt takarja. De már belépett a kapitány, vitéz Antalífy Gáspár uram. — Mi baj István ? — Fordul velem a világ! Bár sülyedne el és sülyednék el a pokol fenekére. — Na, na! — Hát nem jön az asszony ! Vérbeli atyámfia vagy Gáspár, legjobb barátom is vagy, nincs titkom előtted . . . — Mi a szándékod ? — Adj tanácsot Gáspár. Vitéz Antalífy Gáspár uram a szókimondó emberek közé tartozott. Tudta ezt a kastély ura, azért követelő pillantással ált eléje és leste, mit is mond a kapitánya. Azt is tudta, hogy mindjárt Ítélet lesz az a mit hall. — Nohát csak amondó vagyok, szerelmes atyámfia,— kezdte Gáspár — vess keresztet Széchy Máriára. Eljött az idő, a mikor a prófécium beteljesedik, még pedig szinültig. Hát nem váltig hajtogattam: ne bízzál abban a gyönyörűséges asszonyban, a ki nem becsülte meg az első urát, Báthory Istvánt! ott még a lelkek megértik egymást, tudják, hogy egymásra vannak utalva és fáradhatatlan lelkesedéssel állanak felekezetkülömbség nélkül a jónak ismert ügy szolgálatába. Nem lemondással beszélünk mi erről a nagy igazról, a midőn azt mondják, kell és jönni fog egy szebb jövő. Az ember igazán akkor magasztosul majd fel, ha majd megérti embertársát. Honnan jön ez az áramlat, felülről, vagy alulról: a boldog tízezrek, vagy a türelmetlen milliók fogják-e diktálni, ki sem tudja, de bárhonnan is érkezik, a nélkül, hogy benső vallási meggyőződést rombolna le, szívesen kell, hogy fogadjuk. Egy akol, egy pásztor eszméje messze van, de a váchartyáni plébánosok készítik elő névtelenül a talajt. Becsülés és tisztesség legyen az olyan munkán, a mely nem az elválasztó falakat keresi, hanem azt, a mi ebben a nehéz, gondteli életben összehozza a nemesre törekvő társadalmat. Vasárnapi levél. Pusztuló történeti emlék. A mikor 1849. év nyarán a trónjafosztott osztrák uralkodó-ház külföldi segítségért esdekelt és a maroknyi magyar seregnek az oroszok xerxesi táborával kellett fölvenni az egyenlőtlen küzdelmet, meg volt már pecsételve a sokat szenvedett nemzet sorsa. Csak egyszer villant még föl a magyar fegyverek dicsősége. Ennek az utolsó dicssugárnak Már hogy szerette volna, a mikor mint menny- asszon3T is Wesselényi Ferencért rajongott! Mégis te hozzád ment miért? Csakhogy megbosszantsa az ideálját. Arra jónak talált téged, hogy fölkeltse veled Wesselényi Ferenc indulatját . . . Tisztán látok én . . . És itt a saját házadban mondom: úgy vigyázz rá, Rozsályi Kun István, hogy sem első nem voltál, sem utolsó nem leszel a szép asszonynál ! Mához egy esztendőre harmadik ura lesz Széchy Máriának. — És Wesselényi Ferenc lenne az? — Nem nyugszik addig az az asszony. A házigazda most már belesápadt. Érezte, hogy igazat beszél kegyetlen atyafia. Hisz ez a levél is ott a földön olyasmit emleget. Újból rugdalni kezdte a papírlapot, aztán fölkapta, odavitte az asztalhoz a másik darabhoz. — Olvasd, olvasd csak! Vitéz Antalífy Gáspár betűzni kezdte a szép asszonyi Írást, miközben egyre kacagott. — Hát persze, persze! Itt a nyílja min- mindenek. Unatkozik a házadban. Még csak nemrég ünnepelték Erdélyben, szabadon járt kelt, lóháton kísérte egész sereg gavallérja. Azután megfeledkezett magáról és hozzád láncolta az ifjúságot. Azt hitte, hogy le majd megvéded a hírét és helyt állsz, ha pörlik jószágaiért. Szép embernek is talált. Hahaha! De most látja, milyen bolondot tett. Köznapi lelkeddel föl nem érsz hozzá . . . — Az is ott áll?
