Váci Hirlap, 1908 (22. évfolyam, 1-98. szám)
1908-04-19 / 32. szám
VÁCI HÍRLAP 3 Az utóbbi eljárás, úgy látszik, nem válik be. Ugyanis Prágában, a hol azt használják s a vizet rendszeresen vizsgálják, azt találták, hogy a normális vízállás mellett a viz jó, nagyobb vízállás mellett, a mikor az iszap fölzavarodik, a vízben foglalt baktériumok száma erősen fölszaporodik. Az utóbbi eljárás, mint említettem, kellő körültekintéssel jó eredményt ad. Hogy azt miként érhetjük el, természetesen e rövid cikk keretében nem ismertethetem, annál kevésbbé, mert az sok tekintetben a helyi viszonyoktól függ, különösen nálunk, a hol a vizgyüjtés majd tudtommal árterületen, a Büki szigeten, történik. Minden esetre tekintettel kell lennünk, hogy a vízvezeték nem egy ember, egy család, hanem egy egész város részére fogja a vizet szolgáltatni, az egy nem máról holnapra szánt mű, melyet bármikor könnyen kicserélhetünk, inkább legyünk annak létesítésénél, sokak egészségéről lévén szó, túl skrupulozusúak, semhogy elhamarkodva később saját kárunkon okuljunk. Vasárnapi levél. Megint a tulipán. Szerkesztő úf, olvastam tudósítását a tulipán-egyesület közgyűléséről, de nem olvastam arról, hogy mily kevesen voltak azon. Mindnyájan a lehangoló hatás alatt állottunk. Ma két hete tartottuk meg. Legkiemelkedőbb mozzanata a közgyűlésnek kétségtelenül az elnök megnyitója volt. Érdemes volna azt a beszédet, néhány száz példányban kinyomatni s azt kiosztani. A kiosztást magamra vállalnám, azzal a feltétellel, hogy azoknak adhassak belőle, a kiknek én szántam. Természetes, hogy elsősorban azok részesülnének azokban, kik még egy éve — az alakuló közgyűléskor—lelkes tagok voltak, most pedig egy év múltán—a rendes közgyűlés idején—csak névleges tagjai az egyesületnek. Az ember életében sok apcsaptam. Ki tudja, minő hitvány váltotta magához. Otthon nem voltam azóta. Nem is megyek, csak akkor, ha mint az érett mag, a földbe kívánkozom . . . Az edényárus csodálkozva hallgatta, majd szomorúan megszólalt. — Engem soha se szeretett senki. Pedig eleget dolgozom. És dolgoznám verejtékig, ha lenne kiért . . . — Hiába a dolog. A nyomorékot nem szenvedhetik az asszonyok. A kis emberke szive fájdalmasan összeszorult. — Mi haszna belőle, úgy is megöregedett... — Igaz. Megöregedtem. De bánja is a fa, ha ősszel elhullatja a levelét. Hajtott elég virágot tavasszal . . . Elhallgattak. Belebámultak a csillagtalan éjszakába. Aztán elaludtak egymás mellett. Az ép és erős ember, kinek kijutott az élet gyönyöreiből és fájdalmaiból és csenevész, kinek se nagy örömei, se nagy fájdalmai nem voltak . . . Bágyadt őszi reggel volt, mire felébredtek. Az edényes szekérre rakta az áruit, lebontotta a sátrat, hogy másnap, más tájakon ismét felüsse, épen úgy mint tegnap és tegnapelőtt... A cigány is feltápászkodott és mankójára támaszkodva nekivágott az országúinak. Alakja összegörnyedt, újra az alázatos koldus lett, a ki küszöbről-küszöbre vándorol, egy régi, kopott hegedűvel és egy még kopottabb nótá- val . . . ró-cseprő következetlenségbe jut, de midőn egy-két száz ember egy év alatt annyira megváltozik, hogy alig ismerhetünk rájuk ; ez csodálatos. Higyjék el, meg megdöbbent az ily változás, és kételkedem benne, bog)'' hogy az előbbi honfitársaim, egyáltalában megértették-e valaha igazán, valójában a Tulipán törekvéseit. Jól monda a közgyűléskor az egylet elnöke, hogy sokan, igen sokan csak azért tűztek fel tulipánt annak idején, mert az akkor divat volt. Igazat adott neki abban is, hogy most má nem divat. Hiszen, ha csak a Tulipán ki — vagy nem kitűzése lenne a divat tárgya, sajnos — ezzel a divatváltozással a „hazafiság“ hangosztásának divatja is. Ezért vérzik ilyenek láttára minden magyar szive. Az előbb említett divatos magyarok valóban megérdemelték azt a rosszakaratú osztályozást, mely 3, 2 és 1 koronás magyaroknak csúfolta az akkori tulipánosokat a szerint, a mint 1, 2 vagy 3 koronával váltották mega »hazafiság« divatos jelvényét. Mégis, akkor büszkén viselték a szerény jelvényt. És most ők is a gúnyolódok táborába állanak s nevetnek rajtunk. S miért ? Azért, mert mi még most is viseljük, pedig már nem divat. Ez az a következetlenség, mely felett azonban napirendre kell térnünk. Régi hibája a magyarnak: a hazafiui fello- banás. A mostani is ilyen volt sokaknak. Az a csapat, a mely egy-két éve nem hirtelen fellángolásból lett a »Tulipán« harcosvá, most is dolgozik, munkálkodik. És bár a divatos tulipánosok száma fogy, az önzetlen, lelkes, munkás csapat egyre növekedik. Ez a növekedés már egészséges fejlődése, tér hódítása a »Tulipán« eszméjének. A ki ezután lép közénk, azt már nem a divat húzta sorainkba, hanem a jó magyarsága. Lehet, hogy ez a térfoglalás nem oly gyors, mint szeretnők, de legalább igazibb s nem a divat szeszélyétől függő. Lesz még idő — lehet, hogy nem érjük meg — midőn mindnyájan jó magyarok egy táborban leszünk, közénk jönnek akkor ismét elveszett bá- ránykáink is és akkor egy jelvény, egy zászló alatt a régi ősmagyarok példájára: egyek leszünk. És akkor megszűntünk szolganemzet lenni. De addig még sokat kell dolgoznunk, nehezen munkálkodnunk és a mi a fő, kevesebbszer elvet változtatnunk. A divat jármai alól pedig szabaduljunk fel mihamarább ! Nyelvében él a nemzet. Túl magas. Ez a kifejezés zu hoch-nak fordítása. Úgy gondolom; akkor használja a német ezt a zu-s kifejezést, a mikor a rendes, átlagos mérettől valami eltér, a mikor ah hoz viszonyítottan elütő az illető dolog. És a magyar derűre-borúra forditgatja: túl széles, túl keskeny, túl okos, túl csúf stb. És ez nem volna helyes beszéd ? kérdi talán a kedves olvasó. Nem bizony, sőt nagyon éktelen magyar beszéd! Miért? Hiszen a tuP szó egészen jó, a széles, keskeny stb. is egészen kifogástalan! Mind igaz, de a kettő együtt még sem jó. A túl szó jó, mint igekötő ilyen összetételekben: túl jár az eszén, túlbecsülte erejét, túllépett az illendőség határán, túl adott rajta stb. Jó a használata akkor is, ha mint névutót használjuk igy: a hegyeken túl, a Dunán túl, ezentúl stb. Jó akkor is, ha mint határozó szót használjuk igy: túl a hegyeken, túl a Dunán, túl van a bajon stb. Ez esetekben a túl szó valamelyes igazi, vagy képzeletbeli határvonalat feltételez. Azonban a túl sok, túl kevés, túl gyors, túl lassú kifejezéseknél nem határról, hanem összehasonlításról, fokozásról van szó, melyet helyesen magyarul igy kell mondanunk : igen sok, nagyon sok, szerfelett sok, vagy pedig, ha nagyon tetszik az a túl szó, akkor igy: túlságos sok, túlságos gyors. Megrövidíteni azonban — ha helyesen akarunk beszélni — nem szabad. * En csak vettem ma két szivart. Ezt az iszonyatos beszédet egy oly magyar embertől hallottam, a kinek szép magyar neve van, sőt a neve y-nal végződik. Ha mentségről lehet szó, az lehet a mentsége, hogy oly vidékről való, hol a magyar szó kevesebbszer hallható, mint az idegen. Nem tudom megmondani, hogy van-e olyan nyelv, melyben a fennebbi helytelen szórend ékesség számba megy, azt azonban tudom, hogy magyarul éktelenül rosszul van mondva. A csa/c-nak oly tulajdonsága van, mely a sokkal szemben a kevesebbet, a többel szemben az egyiket, a kevesebbet emeli ki. Ezt ki is emeli a nélkül, hogy ő maga hangsúlyos volna. Pl. Négyet Ígért, de csak egyet adott. Sokat beszél, de csak keveset mond. Nem adott, csak Ígért. Nem jött el, csak izent. Csak a nagyját válogatja. Csak beszél, de nem tesz. Tehát, vagy kiemelő, vagy kevesebbet kifejező jelentése van, mint egy másik szembeállított fogalomnak. A fennebbi mondatban ki lehet emelni a kettőt, igy: csak két szivart vettem ma. Kiemelhető a szivar egy más nagyobb s több tárggyal szemben: csak szivart vettem ma (s egyebet nem s nagyobb tárgyat nem). Ki lehet emelni az én-t is igy: Csak én vettem ma (két) szivart (s más nem). Kiemelkető a ma is igy: Csak ma vettem két szivart (s máskor sohasem). És végül ki lehet (esetleg) a vettem szót is emelni, ha van ennél erőteljesebb, többet kifejező szó is. Esetleg ilyen formán : Én csak vettem ma két szivart, de sem ki nem fizettem, sem el nem hoztam. Vagy pedig: én még csak vettem valamit, de te egy fitying árát sem vettél. Ezekből megállapítható a magyar szórend igy: A csak szó az elé a szó elé teendő, mely hangsúlyos és kiemelendő s a kettő úgy, a hogy van, a mondat állítmánya elé helyezendő. Ha pedig épen az állítmány hangsúlyos, akkor az állítmány elé közvetlenül teendő igy: csak említem, de nem kívánom, hogy meg tedd. (A csaknuk más szereplése is van, de annak firtatása nem tartozik most ide, tehát csak ennyit kívántam most szóvá tenni.) Hírek. A Váci Hírlap húsvéti száma nyolc oldal terjedelemben jelent meg s egy szám ára változatlanul 12 fillér. — Tekintettel a kettős ünnepre, a Váci Hírlap legközelebbi száma április 26-án (vasárnap) fog nter/j dem; i. Boldog ünnepeket lapunk minden előfizetőjének, családjának és munkatársainknak! — Vármegyénk és a váci evezős verseny. A júliusban Vácon tartandó országos evezős verseny társadalmi bizottsága nevében Nagy Sándor elnök kérvényt adott be Fazekas Ágoston alispánhoz, melyben arca kérte vármegyénket, hogy Komárom és Győrvármegyék példáját követve, egy nagyobb dij beszerzésére bizonyos összeget szavazzon meg és azt ajánlja fel a váci országos evezős versenyre. A vármegye közgyfí-
