Váci Hirlap, 1908 (22. évfolyam, 1-98. szám)

1908-04-08 / 29. szám

VÁCI HÍRLAP 3 séről nagy vonásokban a következőkben szá­mol be: Az elnökség elkészítette az egyesü­let ügyrendjét, foglalkozott a bizalmi tagok intézményének létesítésével, kiegészítette ma­gát a választmány. Herczog Kászló helybeli csónaképitő segélyezésére a központtól te­kintélyesebb összeg kieszközlésén fáradozott, kirakati védőtáblákat helyezett el városunk­ban, a nevüket megmagyarositani akaróknak az egyesület erkölcsi és anyagi támogatást helyezett kilátásba, a honi ipar termékeinek megismerése céljából 1907 december 9-22-ig Vácon a Kúria szálló nagytermében kará­csonyi magyar vásárt rendezett, melyet még gróf püspökünk Csáky Károly Emmanuel is látogatásával tüntetett ki, a vásár költségei­nek előteremtésére egy teljesen magyar zeneszámokból álló délelőtti hangversenyt rendezett az egyesület, a vásáron elárusító hölgyek tiszteletére az egyesület táncviga­lommal egybekötött teaestélyt rendezett, a magyar iparcikkek terjesztésének és piac teremtésének eszméjét szolgálta az a tény­kedés is, mikor Scherg Vilmos és fiai brassói céggel összeköttetésben lépett az egyesület, minek folytán Jávorszky Alajos helybeli szabómester raktáron tart hazai posztót. A titkárnak e kimerítő jelentését a közgyűlés köszönettel tudomásul vette. Ezután a tárgy- sorozat értelmében a számvizsgálói jelentés következett, mely jelentés alapján a pénztár­noknak a felmentvényt megadta. Az egyesü­let vagyona készpénzben 708 K 77 fillér. Tárgyalta azután a közgyűlés, az elnökség által a Tulipán-Szövetség — Magyar Védő Egyesület Váci és Vácvidéki Fiókja számára készített ügyrendet, melyet mint a választ­mány javaslatát elfogadta. Kiemelendő része volt a közgyűlésnek ama ténykedése, midőn városunk társadalmának egy önzetlen férflát, Andreánszky István bárót, ki mint a Tulipán- Szövetség által Vácon rendezett karácsonyi magyar vásár védnöke, hazafias munkálko­dásával az egyesület nevében oly áldásos munkát fejtett ki : az egyesület tiszteletbeli tagjává választotta. A lemondás folytán meg­ürült pénztárnoki és jegyzői állásokat is be­töltette a közgyűlés, a mennyiben a pénz­tárnoki tisztre Borbély Istvánt, a jegyzői tisztre Bottenbiller Sándort választotta meg egyhangúlag. Fodor Imrének pedig, mint az egyesület volt pénztárnokának buzgó és lelkiismeretes működéséért jegyzőkönyvi kö­szönetét szavazott. Ezután a kisorsolt választ­mányi tagok helyeinek betol lésére került a sor. A közgyűlés a kisorsolt választmányi tagokat újból megválasztotta s ezenkívül Bajza Józsefné (Dunakeszi), Strauch Árpád (Rákospalota), Strauch Árpádné, Székely László (Rákospalota), Jelinek Ágoston, Fodor Imré,. dr. Meiszner János, Molnár Máté, Gedeon Emil, dr. Hörl Péterné, dr. Lencsó Ferencné, Kruttschnitt Pálné, Frankó József (Püspökhatvan), Szentgyörgyi Gusztáv, Wol- köber János, Záborszky Árpád, Bárdos Ernő, dr. Matolcsy Sándor, Kleinadler János (Vác- hartyán) választattak meg egyhangúlag az egyesület választmányi tagjainak sorába. — A tornaünnepélyt elhalasztották. Min­den újságnál jobban vitte az a háromszáznál több diák hétfőn délelőtt szét a városba, hogy a tervezett tornaünnepélyt a kedvezőt­len idő miatt el kellett halasztani. Tényleg áprilisi idő jár s e percben nem lehet meg­mondani, hogy mikor lesz a tornaünnep, a mire sokan érdeklődve készülnek. A főökn­o náziumból azt a híradást vettük, hogy a rossz idő miatt hétfőn elmaradt főgimnáziumi torna­ünnepélyt kedvező idő esetén legközelebb, a hét valamelyik napján délután fogják meg­tartani. Az érdeklődő közönséget a tanulók aznap tudósítják. Ugyancsak aznap délelőtt­jén, mikor a tornaünnep lesz, falragasszal is fogják azt jelezni. — Az ekvitáció lóversenye. A második lovasdandár tiszti iskolája huszárezredünk tisztikarával holnap, csütörtökön rendezi díj­lovaglását és díjugratását a lovagló téren. A látványosságra, melyre József kir. herceg is megígérte résztvételét s igen szép dijat adott a versenyek győzteseinek, sokan készülőd­nek a városból. Tájékozásul a versenyszá­mokról ezeket Írhatjuk: Az első lesz a díj­lovaglás, melyben az ekvitáció hét tisztje vesz részt. A díjlovaglásban három dijat nyerhetnek. A díjugratás két csoportra van osztva, az elsőben tizenegy, a másodikban kilenc tiszt vesz részt 3-3 díjért való küz­delemben. A jeú de báróé a harmadik szám, melyben két tiszteletdij lesz. Ezután a váci huszárezred altisztéi részére díjugratás lesz, melyben három dijat nyerhetnek. A falka után menő vadászversenyben 15 tiszt vesz részt különféle színű dresszekben. Végül a versenyt caroussel fejezi be, melyben az ek- vitázió tisztei lovagolnak, az érdekes ver­senyek délelőtt 11 órakor kezdődnek. — Hat rendőr felmondott ... a figyel­mes szemlélő észrevehette már, hogy minden héten uj és uj alakokat lát váci uniformis­ban A rendőrlegénység ugyanis 48 koro­náért szerződik szolgálatba, de mikor meg­tudja, hogy ezért a kevés összegért mily ter­hes munkát kell végeznie, elmegy s újakat hoznak, kiknek legtöbbször fogalmuk sincs hivatásukról és tanítani kell őket. Mire aztán úgy, a hogy kitanitották őket, levetik a rendőrruhát, más kenyér után néznek. A városházán már régen belátták, hogy állandó rendőrségünk nem lehet 24 forintos havi fizetés mellett, ezért kidolgozták részükre is a fizetésrendezést, de még, mert a közgyűlés nem foglalkozott vele, nem léphetett az életbe. A rendőrök pedig nem várnak. Teg­nap egyszerre hat rendőr mondott fel a tizen­négyből. Igazán itt az ideje, hogy a fizetés- rendezéssel mielőbb foglalkozzék a közgyű­lés, vagy ha nincs pénzünk fizetni a rend­őrséget, a mi városunk is csatlakozzék ahhoz az üdvös mozgalomhoz, melyet a rendezett tanácsú városok indítottak és kérje a bel­ügyminisztertől rendőrségünk államosítását. A váci vadászterületek bérbeadása. A városházán vasárnap adták bérbe az alsó és felső határt vadászoknak. Fővárosi árve­rező is akadt a két váci vadásztársulaton kívül, de gazdák maguk is érdeklődtek. A felső határt is, az alsót is Bappensbergtr Andor erdőtanácsos vette ki, Az árlejtést Krokker Kálmán, mint a gazdasági bizottság tagja ve­zette s a felső határt 600 koronáért az alsót 605 koronáért ütötte le Rappensberger javára. — Váci munkások dalünnepe. A váci szervezett munkások dalkara április 20-án a Kúria nagytermében saját pénztára javára tánccal egybekötött dalünnepélyt rendez. Kezdete 8 órakor. Belépő-dij: Személyjegy 1 K 20 f, családjegy (három személyre) 2 K 40 fillér. Felülfizetéseket köszönettel fogadják és hirlapilag nyugtázzák. A műsor ez lesz: 1. Marsailes. Énekli a dalkar. 2. Nyitány. Elő­adja Káldos János. 3. Ember pirulj. Setéitől, szavalja Petrásovits- József. 4. Magyar nép­dalok. Hoffertól, énekli a dalkar. 5. A nép. Petőfitől, szavalja Káldos Klárika. 6 Bordal Ernámból, énekli a dal kar. 7. A nők ellen­sége. Petőfitől, előadja Dobozi Jenő. 8. Magyar népdalok. Saruditól. a) Kondorosi csárda, b) Jaj de szomorúan, c) Nyolcán vannak. Énekli a dalkar. 9. A gyár előtt. Csizmadiától, sza­valja Nagy Tóth Mariska. 10. Mi volt ne­kem. Fortúnertől, énekli a dalkar. 11. Egy gondolat bánt engemet. Petőfitől, szavalja Tenczel Ferenc. 12. Csendes alkony. Brnck- müllertől, énekli a dalkar, 13. Magyar sza­badságharc. Petőfitől, szavalja Lafkó Erzsiké* 14. Munkás induló. Gramtól, énekli a dalkar. — A vörös kereszt vörös perselye. A vörös kereszt soron van egy vörös kereszt, valószínűleg ettől nyerte nevét is az út. A vörös kereszten egy vörös persely van elhe­lyezve. a melynek tartalmát Nagy György sirásó minden évben kétszer a felső városi plébániára be szokta vinni. Most az idén Nagy a plébánia helyett Szeleczky rendőr­biztoshoz állított be és elmondotta, hogy vé­letlenül a vörös kereszt felé járt, ott látta, hogy két ismeretlen alak letörte és felfeszi- tette a perselyt. Oda ment, hogy megvédje a jószágot, de két hatalmas pofont kapott, a tolvajok pedig elszaladtak. A pofonokról nem szólt senkinek, lármát sem csapott, hanem bement a legközelebbi kocsmába és bánatá­ban ivott, hogy a perselyből hiányzik a pénz. A rendőrkapitány jegyzőkönyvileg kihallgatta a sírásót, ki az elbeszélést megismételte, de a rendőrkapitány nem hisz a mesének, ezért az ügyet áttette az ügyészséghez. — Kiszabadult rab. Muzslán a járásbíró­ság börtönéből megszökött egy rab. A csend- őrség megkereste a váci rendőrséget is a nyomozás megkezdése végett. Valaki elkö­vette azt a rossz tréfát, hogy elhíresztelte, hogy a megszökött rab Kisvác környékén ólálkodik s éjszakánkint bejár a városba* Néhány napig izgalom volt a felső vidéken, de hogy a rab nem jelentkezett, a kedélyek is megnyugodtak s azóta nyugodtan alszanak Kisvác környékén is. — A váci hengermalom részvénytársa­ság lisztárai 50 kgrrnként. Buzaörlemény : Asztali dara AB szám 16 K. 60 fül. — Asztali dara C szám 16 K 40 fill. — Királyliszt 0 sz. 16 K 40 fül. — Lángliszt 1 sz. 16 K 20 fül.— Elsőrendű zsemlyeliszt 2. sz 16 K 00 fül. — Zsemlyeliszt 3. sz. 15 K80 fül. —Elsőrendű kenyérliszt 4. sz. 15 K 60 fül. Középkenyét- liszt 5. sz. 15 K 40 fül. — Kenyérliszt 6. sz. 15 K 20 fill.—Burnakenyérliszt 7. sz. 14 K 00 fül. 71/,, sz. 12 K 80 fül. —73/4. sz. 11 K 20 fül.—Takarmányliszt 8. sz. 07 K 90 fülér — Korpa finom F sz 6 K 20 finom - Korpa goromba G sz. 6 K 20 fill. — Ocsu 7 K 50 fül. Konkoly 6 K 00 fül. — Bükköny 08 li 00 fül. Pelyva zsákja 1 K 50 fül. Nyiit-tér. Igen alkalmas utazásoknál. Rövid tiasznátái urán i.élkülöz keletien. Egészségügyi hatóságok által megvizsgálva. Bizonyítvány kelt Bécsben /' .s'" 1887. juliius 8-án. nélkülözhetetlen fogtisztitó-szei. A fogak tisztántartásához csupán szájv zek nein elég­ségesek. A foghúson mindig újólag keletkező ártatmas anyagok eltávolítása csakis mechanikus tisztítással kapcsolatban egy frissítőén és antiszeptikusan ható fogtisztitó-szerrel sikerülhet, minőnek a „Kalodont“ már az összes kulturállamokban a legsikeresebb hasz­nálatra bizonyult.

Next

/
Thumbnails
Contents