Váci Hirlap, 1908 (22. évfolyam, 1-98. szám)
1908-04-05 / 28. szám
Huszonkettedik évfolyam. 28. szám. Vác, 1908. április 5. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára □ centiméterenkint 8 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. Cikkek a váci vízvezetékről. Vác, ápr. 17. I. Vác vízvezetéket kap. Úgy tudom e kérdés elvileg eldöntött. Bizonyára sokan voltak és lesznek konzervativek, kiknek nézete, hogy ez ismét egy felesleges lukszus, mely uj terheket ró a lakókra és a mely nélkül ha apáik annyi ideig el lehettek, megélhetnek ők is. Nem tudom, milyen körülmények között merülhetett fel ez idea. Nem tudom, hogy egyesek régen érzik és hangoztatják-e ennek szükségességét s csak a körülmények okozták, hogy eddig még nem létesült, vagy csak újabb keletű az egész kérdés? Arról azonban megvagyok győződve, hogy nem pusztán az alkotás vágya vezeti abban az intézőket, hogy a vízvezeték nem csupán egy modernnek csúfolt intézmény, mely tisztán a kényelmet szolgálja, hanem, hogy létesítése sokkal inkább a természetes fejlődés folyománya, mely bekövetkezik mindenütt, a hol emberek nagyobb tömegben laknak együtt és a hol az általános műveltség egy bizonyos fokot elért. Hogy mennyire nem modern intézmény ez, bizonyítja az ó kori Róma hatalmas vízvezetékének ma is megbámult romjai s hogy menynyire el volt ez már akkor is terjedve, erre azt hiszem, olvasóim között is találok tanukat, a kik láttak az Ó-Budáról Szentendre felé vonuló országúton helyenkint felmeredező oszlopromokat, melyekről persze kevesen tudják, hogy azok a hajdani Aquincum vizvezető csatornáinak voltak tartó oszlopai. Pedig AquinA nők divatja. Ahányszor azt olvassuk, hogy egyik-másik előkelő divatterem tulajdonosa Párisba ment »modellekért«, mindig izgatottan várjuk vissza. De hiába az izgatottság, mert jó ideje már annak, hogy különösebb változást az uj idény sem hoz. Van ebben valami jó is. Ha nem vesszük is a dolog gazdaságos oldalát, mely lehetővé teszi nekünk, hogy hosszabb ideig is elviselhessünk egy ruhát a nélkül, hogy az, mint divatját múlt öltözék lerina rólunk: meg van másrészt az az örömünk, hogy arról a divatról, a melyet már megszerettünk, ne kelljen egyik idényről a másikra, amúgy hirtelené- ben lemondanunk. Nagyon kellemes az, ha a divat lassan alakul át, megszokhatjuk az újat és észrevétlenül mondunk le a régiről, a nélkül, hogy ez valami áldozatunkba kerülne. És a mi mindennél jobb; azt, a mi uj van a divatban, jórészt alkalmazhatjuk egy kis átalakítással a régi ruháinkon is, feltéve, hogy azok csak annyiban régiek, hogy nem éppen újak és nincsenek nagyon elviselve, mert a ragyogó tavaszi napsugár kegyetlen és nagyon is megvilágítja öltözékünk esetleges fogyatékosságait. Legnagyobb változatosságot látunk az ujjak és a szoknya szabásában; de valamennyire cum a régi óriási római birodalomnak egyik északkeleti határvárosa volt, a hova a világ középpontjából csak a száműzöttek és azok jutottal?, a kiket oda a kényszerűség űzött. És milyen fokon állott a rómaiak orvosi ismerete? Bízvást állíthatom, hogy kisebb volt az, mint a mai kuruzslóké. De a tisztaság iránt való érzékük, mint azt Aquincum romjain látjuk, nagyban ki volt fejlődve. Azért említem ezt, mert az egészség ügye az, a mely ma leginkább kényszerit a vízvezeték létesítésére. Bár kétségtelen, hogy e kérdésben lényeges szerepet visz a kényelem keresése is. Ha egyszer megszoktuk, hogy konyhánkban egy csap el- forditásával bármikor friss vizet kapunk, nehezen lehet azt nélkülözni. Ez azonban mindig csak másodrendű ok. Sokkal fontosabb szerepet játszik a közbiztonság, mikor tudjuk, hogy nyaranta egész utcasorokat és falvakat pusztít el a tűz vízhiány miatt. Legfontosabb azonban a kérdés elbírálásánál mégis csak az egészség ügye. Hogy valamely város egészségi viszonya és ivóvizének minősége egymástól függnek, számtalan példával tudnám bizonyítani, de hogy a hosszadalmasságot kerüljem, csak egy éppen előttem fekvő esetet hozok fel. Bécs jelenlegi vízvezetéke 1873-ben készült el. A város egyik legnagyobb kórházában az „Algemeiner Kran- kenhaus“-ban az azt megelőző tiz évben 6860, tehát évente átlag 685 tifuszbeteget ápoltak, mig az azt követő tiz évben az ugyanitt ápolt ily betegek száma átlagban kétszáznyolcvan- kilencet tett ki, tehát több mint a felével csőkmegváltozott a derék formája is. Lássuk mindenekelőtt az ujját: a még most is divatos félhosszu ujj mellett, mely azonban már feltétlenül leér a könyök alá, a háromnegyed hosszúságú ujj uralkodik és pedig többnyire egészen szűk, vagy csak félig bő. Szinte ránc nélkül simul bele az ujjkivágásba, szerpentinszerűen bővül lefelé és dudorosra, vagy sonkaformára alakul. Ritkább a sima, mint a széles, kereszthajtásokba rendezett forma, melynek hajtásai könnyedén oda vannak öltve a béléshez. A mi a szoknyát illeti, hát megint csak a tunikás alj kisért. Parisban már régen küz- ködnek vele, hogy megtegyék divatosnak, de nálunk nehezen tud meghonosodni. E helyett van egy nagyon kecses, négy szélből szabott szoknyaforma, melynél a szabott, kemény vászonbéléssel megerősített és az oldalrészekből alakult miderrész könnyű ráncokat képez, mig az elő- és hátsórész sima vonalban húzódik fel és olyannak látszik, mintha a miderre rá lenne gombolva. A derék, különösen erősebb szöveteknél sokat vészit a buggyogásából, mely mindez ideig divatos volt és bluzszerűvé tette, most szinte simán szorul a nagyon magas berakott övbe, figyelemre méltó dolog, hogy az ujj- kivágást mindig elfedik lenyúló redőkkel, pántokkal stb., de legszebb a íisü, a mely mindenki termetéhez illik. Ezzel kapcsolatban kent. Megjegyzem, hogy 1873-ban csak Bécs- nek csak belső kerületei voltak e vízzel ellátva, a teljes vízvezeték csak 1876-ban készült el a mi a tífusz esetek számát még jobban csökkentette úgy, hogy a fönt említett kórházban ápolt ily betegek száma 1883-ban 180 és 1884-ben 96 volt. Sokkal tanulságosabb azonban ennél a következő eset. A hallei árvaháznak külön vízvezetéke volt s mig az 1871-iki megelőző ötven évben e város lakóit hat tífusz és nyolc kolera-járvány pusztította, az árvaház lakói a e betegségektől mentesek maradtak. 1871-ben magában az árvaházban ütött ki a járvány s ennek 230 növendéke közül 220 és 264 tanára és hivatalnok személyzete közül ötvenhét tifusz- beteg volt, mig magában a városban csak olyanokon konstatálhatták ez időben a betegséget, kikről bebizonyult, hogy közvetlen a járvány kitörése előtt az árvaházat látogatták. Az utólagos vizsgálat kiderítette, hogy a vízvezeték főcsöve egy szenyvizcsatorna alatt haladó részében megsérült s ennek beszivárgó vize fertőzte meg az egész vezetéket. Hogy nemcsak a jó ivóvíz hiánya, hanem a rosszul készített, vagy nem jól gondozott vízvezeték is lehet járványos betegségek terjesztője, számtalan példa bizonyítja. Igen szépen igazolja ezt az 1892. évi hamburgi kolera járvány. A járvány ez év augusztus 17-én lépett fel, 19-én már az egész városban jelentkezett s 28-án a megbetegedettek száma 1028 volt. Az egész járvány ideje alatt megbetegedettek száma 17000-re ment fel. Altona meg kell említenünk, hogy az utcai es séta- ruhák kiegészítéséül még az elmúlt esztendőnél is jobban viselik a rövid kabátot; nem ám a bolerót, hanem a pelerin-kabátot s a pelerint, melyet a legszebb formákban láthatunk. Ezek a pelerinek vagy a ruha anyagából, vagy a díszéből készülnek; összeállíthatók tafotából, posztóból, gipürből. szalagból és a szerint, a milyen a ruha, löbbé-kevésbbé díszesek. A posztó, vagy más erősebb anyagból készült kabátkákon, gyakori az álló lehajtott gallér, mely nagyon magas, a melynek hajtókája hímzett, vagy zsinórdiszes. Elegáns séta-, vagy látógatóruhák kiegészítéséül szolgál a hosszú esarp a »sleifni« mellé a ruha anyagából; selyemből, popelin- ből, vagy márkizettből nagyon elegáns hatású, mivel, hogy na ügyesen van elrendezve, nagyon kecses viselet. Most, hogy mégis csak mind közelebb kerülünk a tavaszhoz és fontos tényező a séta- öltözék, nem szabad megfeledkeznünk ezzel kapcsolatban egy másik nem kevésbbé fontos tényezőről: a napernyőről sem. Ebben látunk valami kis újítást, a szokott nyolc szél he- helyett, tizenkét, de még tizenhat szélből is szabják s a váza belülről, mint a japán papirosernyő, tölcsérszerű elrendezését mutatja a pálcikáknak. A pálcikák és részek szaporítása folytán, a napernyő formája, ha be
