Váci Hirlap, 1907 (21. évfolyam, 1-102. szám)
1907-03-17 / 22. szám
VÁCI HÍRLAP örökségül szállt mi reánk s minket is kötelez ? Nem tudok e kétségtől szabadulni, nem tudok vigasztalódni s egy ijesztő kérdés tolul lelkem elé: Tart-e a sors ennek a nemzetnek számára méltó jövendőt, vagy pedig elvégezte azt, hogy el kell múlnia, hogy ezt a szép hazát nem érdemelte meg s helyet kell adnia más szabadabb, önérzetesebb nemzeteknek, a kik nem hajtják fejüket önként iga alá! Bocsássátok meg nekem, polgártársak,ezt a fájdalmas hangot. Nem akarom én a ti szép ünnepeteket elrontani; mert hiszen azt elrontani nem is lehet. De a mi fajunknak, ennek a magyar fajtának sajátsága az, hogy a mikor ünnepel is, akkor is feltépi szivének égő sebeit és kitárja lelke fájdalmát. A népek nagy óceánjának több évtizedes nyugodalmát már évek hosszú sora óta felzavarta valami titokzatos erő. Az elemek még a viz tükre alatt folytatják féktelen harcukat, de az egyszer-máskor felcsapó hullámok elárulják, hogy ádáz csata, nagy világ-csata készül, a germán és szláv népek árja indul rémes csatára a világuralomért. S a mi kis nemzetünk, mely belé van ékelve a két nagy tengerárba, összetett kezekkel vesztegel, A hullámok itt csaponganak éppen abban asüppedéses talajon tengődő, roskatag, kóros testben, melyhez évszázadok óta oda vagyunk láncolva. Azt mondják »Szövetségesünk« pedig csak egy nagyobb ellensége volt a magyarnak nálánál: mi saját magunk. Mélységes fájdalom fog el, mikor a magyar volt a legnagyobb ellensége a magyarnak ! A szabadságszerető magyar inkább rabszolgája lett az idegennek, sem hogy meghajoljon egy saját fajabdije előtt! Igen, így lettünk rabszolgája ennek a már omladozó, vérrel összetákolt tömkellegnek, melyben már csak egy közös érzés van: az irántunk való gyűlölet. Igen, ez a fészke annak a többszázados átoknak, mely mintha megujhódnék újra. Ez tesz rabbá, koldussá bennünket Nemzeti törekvéseinknek szárnyát szegi, édes anyanyelvűnket el akarja feledtetni velünk, telhetetlen marokkal az utolsó falatot is ki akarja venni szánkból. Nem megyek messzire, csak egy évre tekintek vissza. .Emlékeztek tavaly március 15-ikére, mikor lejöttünk ide, hogy lerójuk hálánkat s az osztrák pénzen megvásárolt nyomorult bérencek csendőröket állítottak ide, hogy valahogy el ne énekeljük a szózatot. Talán attól féltek, hogy meghallva imáinkat, fölébrednek apáink félszázados álmukból és végét szakítják az osztrák főhercegecskék szép reményeinek ! Hát már nem szabad a Kossuth-nótát énekelni, nem szabad a Talpra magyart elszavalni? Önkéntelen előtör belőlünk a fájdalmas kérdés ; Ezt érdemelte a nemzet azért, mert mindent elfelejtett s a múlt fájó sebeire fátyolt borított? Elfeledtük a több százados bűnt, azt a tengernyi ártatlanul, sokszor orozva kiontott vért; elfeledtük a Wesselé- nyiek, Martinovicsok szomorú végzetét ; elfeledtettük miért vaku.t meg a nagy Wesselényi, miért zárták be Kossuthot; elfeledtük miért kellett apáinknak, nagyapáinknak félszázaddal ezelőtt a múlt sírjába temetkezniük; elfeledtük Batthány gyalázatos ki végeztetését; és elfeledtük.. . . elfeledtük az aradi tizenhármat, az aradi bitófákat! Elfeledtük, pedig erre jogunk nem lett volna, hisz a világtörténelem nem képes még egy égbekiáltóbb bűnt felmutatni! Mindent elfeledtünk, mindenre fátyolt borítottunk. S mit kaptunk viszonzásul ? Semmit, annál is kevesebbet. Nemcsak hogy mostoha gyermek maradt szegény, árva nemzetünk, hanem szentségtelen kezek letép- testék azt a fátyolt, melyet csak nekünk lett volna jogunk fellebbenteni. Nem mirajtunk múlik, hogy elmondhatjuk a nagy Rákóczival: »A régi sebek felszakadtak újra !< Es ha már igy kell lenni, had szakadoznak! A sajgó sebek ereinkbe kergetik a vért a magyarnak és felriad álmából. Én pedig csak akkor féltem a magyart, ha alszik! Ha főikéi és csatatasorba áll, nincs aki legyőzze! Ébredjetek, alvó oroszlánok, szunnyadó óriások! Ébredjetek és tépjétek darabokra, sújtsátok porba a haza elleneit, ha köztetek vannak is ! Ébredjetek a testvérgyűlölség, a szolgaság sötét éjéből a szabadság vérpiros reggelére; s foraszszon össze benneteket a közelgő vihar előérzete, hogy ujjongva kiálthassam: A magyar ébredez! Mintha megismétlődödnék a múlt század első fele, a dicső halál előtti korszak. Keltámad előttem a múlt emléke, hol lobogó lánggal ég a honszerelem tüze, mikor meghaltak a haza fiai, sem hogy becstelenül, szolgaságban éljenek. A hazafiúi szivek megtelnek a szebb korszak utáni vágyakozással: csak egy Rákóczi tárogatójára s Kossuth hivó szavára a hegyek és dombok oldalán a vérrózsák, mint nyílnak meg a molylepte ősi kripták s mint törnek elő a föld melléből a honszerző, világrengető, török, németverő ősök légiói, hogy segítségére siessenek a magyaroknak az utolsó föltámadás előtti nagy csatában. S látom az őseinket vezénylő szent turul madarat, mint méri össze erejét azzal az ember vérrel tápiá'kozó kétfejű szörnyeteggel! Látom, hogy tépi. hogy szaggatja szerte darabokra a mi szent madarunk az átkos múltú szörnyet! S ha lelkem szakad is belé, én csak azt kiáltom: Szégyenteljes szolgaság nem lehet már örökké az életünk! Messzehangzó éljenzés jelentette a hallgatóság elismerését; a beszédnek vége volt. A dalegyesület két énekszáma fejezte be a honvédszobornál lefolyt ünnepséget. Még a kötőszövőgyáriak és a főgimnázium ifjúsága tette le a két hatalmas koszorút a szoborra, melyet már a város és a siketnéma-intézet növendékeinek koszorúja díszített s a közönség lassan eloszlott. Az iskolákban. Az összes iskolákban március 15-én szünetelt a tanítás. Minden osztályban a tanító tartott a márciusi napok jelentőségéről mindkét nembeli ifjúságnak előadást, a növendékek pedig hazafias költeményeket szavaltak. A főgimnázium igazán szép ünnepléséről már fentebb szóltunk. Az egyik izr. iskola ünnepélyről ezt jelentik lapunknak. Az őrt. izr. népiskolában is lelkesen ünnepelték a szabadság ünnepét. Bevezetésül az összes növendékek a Szózat-ot énekelték. Ezt Schmidt Pál ötödik oszt. tan. 1848 Márc 15 című vers szavalata követte. Miután egy egy tanuló Mi a haza és a Nemzeti dal-t elszavalta Berger Mór igazgatótanitó lelkesítő beszédben magyarázta a nap jelentőségét. Ezután több hazafias vers következett. Lövi Nelli Magyar vagyok, Berger Blanka Árpád sírja Lang L »A haza« című verset szavalta. Még cgy-két szavalat után az összes növendékek allimnusz-t énekelték ezzel a lélekemelő ünnepély véget ért. Este. Három helyen volt bankett március 15-én. Az egyetemi ifjúság a Koronán gyűlt össze, a dalegyesület Hochmayer Antalnál, az ipartársulat saját helyiségében ünnepelt. Mind a három helyen számos vendég jelent meg s természetesen volt egy csomó toaszt. Késő éjszaka volt, mikor elcsendesült az idei március 15-én a város. H i r e k. — Thaly Kálmán a múzeumhoz. Abból az alkalomból, hogy a muzeumegyesület vezetősége Thaly Kálmán országgyűlési képviselőnek, a Rákóczi-kor nagytekintélyű történetírójának, mint a múzeumok országos tanácsa tagjának ezidei tagilletményét, . Tragor dr. Vác vára és képeit megküldötte, az ősz államférfiú az elnökhöz intézett következő sorokban fejezte ki elismerését: Tisztelt Elnök Ur ! A valódi meleg tárgy szeretettel irt s általam már is érdekkel átlapozgatott becses mű szives megküldéséért hálás köszönetét mond igaz tisztelettel dr. Thaly Kálmán. — Dr. Baksay Károly — prelátus. Dr. Bak- say Károly székesegyházi apátkanonokot és egyházmegyei főtanfelügyelőt X. Piusz pápa prelátusává nevezte ki. A grófpüspök jóindulatát mutatja ez is kanonokja iránt, kinek előterjesztésére történt meg ez a kinevezés. — Képviselőnk a sportegyietnek. Bettiik János országgyűlési képviselőnk dr. Göndör Sándor sportegyesületi elnöknek ötven koronát adott át, hogy azt az egyesület praktikus céljaira használja fel. — A siketnemak intézetének Levay-ünnepélye Kistelki br. Lévay Henrik az »Első Magyar Általános Biztositó Társaság« indítványozója, többekkel együtt alapítója s annak hosszú időn át igazgatója 1883-ban március hó 13-án — a midőn a nevezett társaság fennállásának negyedszázados évfordulóját ülte — 1Ü.Ü00 forintos alapítványt tett oly célból, hogy annak kamataiból képzett és önálló üzletet nyitni képes siketnémák segéiyeztessenek. Az ösztöndíj — az alapító szándéka szerint — mindig március 13-án adandó ki. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter a Lévay-alapitvány múlt évi 1ÜOO K kamatát a siketnémák váci kir. orsz. intézete tanári testületének javaslatára ezúttal Dombig Elek fényképész-segédnek adományozta. A siketnémák helybeli intézetében immár fogalommá lett Lévay-ünnepély lefolyása a következő volt: Nyolc óra 30 perckor Kontur László hitoktató isteni tiszteletet tartott az intézet házi kápolnájában, mely után a díszteremben, — a hol az alapitó arcképe ez alkalomra szépen fel volt díszítve — Borbély Sándor igazgató megnyitván az ünnepélyt, felolvasta az adományozó miniszteri leiratot s annak tartalmát a jutalmazottnak megmagyarázta. A növendékekhez Wolköber János tanár intézett beszédet, ismertetvén a nap jelentőségét, szorgalomra s jó magaviseletre buzdítván őket. — Eljegyzés. Hencsey József a horganylemezgyár köztiszteletben s közkedveltségben álló könyvelője eljegyezte Rappensberger Szi- dikét e hó 11-én. Boldogság kisérje frigyüket! — Világhírű vivómesterek Vácon A váci sportegylet vivóakadémiája iránt nem csak városunkban, hanem Budapest több sport egyletében is nagy az érdeklődés. Több egylet fog kiküldeni vívókat, azonkívül Santelli Italó és Toricelli Angeló ismert elsőrangú vivómesterek ígéretét is bírja sportegyletünk. Már e két kiváló mester eljövetele elég garancia arra, hogy az ünnepély fényes sikere
