Váci Hirlap, 1907 (21. évfolyam, 1-102. szám)
1907-02-10 / 12. szám
Huszonegyedik évfolyam. 12. szám. Vác, 1907. február 10. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára □ centiméterenkint 8 fillér, többszöri hirdetésnél árkedvezmény - Nyilttér sora 60 fillér. A váci főgimnázium fél éve. II. Aváci főgimnáziumban most osztották ki a féléves bizonyítványokat. Régen nem buktak meg annyian, mint az idén. Vác, 1907. febr. 9. Nem mehet mindenki egyetemre sem. [Ahhoz, hogy valaki oda mehessen, a tehetségen kivül még sok más egyébb is kell. Zsebében van az érettségi bizonyitványa, a miért annyi izgalmat kellett kiállnia, nem tudja, mit csináljon vele: elfogad olyan állást, a mi lyen jut. És szegényen kell tengetni életét. Ezért kellett tehát annyit drukkolni és magolni ? Pedig a tudományos és hivatalnoki pályákon kivül még nagyon sok szép és jövedelmező pálya van. Az ipari pályák különféiesége, a teknika, a kereskedelem, a töldmivelés.. . mind kenyeret adnak az azzal foglalkozóknak. Szép vagyont is szerezhet az ügyes és szorgalmas páros, vagy kereskedő. A hivatalnoki pályán örül az ember, ha megél. A tudományos pályák egy némelyikén is lehetett, valamikor vagyont szerezni, de manapság bajos. Az igaz. hogy iparunk még fejletlen, kereskedelmünk sem áll az első helyen, sokan ezért irtóznak tőle, de ha csak tétlenül nézzük és nem teszünk érte semmit, nem is fog az felvirágozni. Idegenek jönnek a nyakunkra és azok viszik el zsírunkat. Volnának csak elég számmal fajbeli művelt iparosaink és kereskedőink. És ez a baj, tiogy az ilyenek kevesen vannak. Ezért kellene küzdenünk, erre törekednünk. Ha a gyermek elérte a 12 éves kort és nem akar tanulni, két. három évig otthon lézeng . . . azután odaadják inasnak. Ott az után csak a nyers munkával foglalkozik, a vele való bánás is mostoha, szellemi munkával egyáltalán nem foglalkozik, felszabadul ; nyertünk egy műveletlen, sokszor durva mesterlp- gényt. Ettől félnek és félhetnek is az apák. Rendkívül nagy haj az, hogy viszonyaink még olyanok, hogy az ipari pályára csak a rossz diákokat küldik, vagy pedig azok mennek arra, a kiknek egyáltalán nem volt módjuk és alkalmuk a tanulásra. Drága gimnáziumunk van sok, de olcsó (azaz inkább ingyenes) népnek való, az elemi iskolánál magasabb rangú (pl. polgári) iskolánk pedig kevés, na gyón kevés. Az a normális tehetségű gyermek, a ki a gimnáziumi tanulmányokra ugyan nem való, de másfajta iskolában gyönyörűen lehetne eszét képezni, fejleszteni, lelkét nemesíteni. 12 éves kora után, a mikor már nem iskolaköteles, (csak ismétlőbe kellene járnia! tétlenségre van kárhoztatva mindaddig, a inig nem lesz munkaképessé. És ez mind azért, mert nincsen olyan iskolánk, a hová 12 éves kora után is járhatna’ Gyermekeink az elemi iskolába nagyon sok szépet tanulnak, de az itt szerzett ismeretek nagyon könnyen elpárolognak a zsenge gyermek agyából, ha a művelésnek indult észt nem csiszolják tovább. Most a tanén közepén sok fiú otthagyja a gimnáziumot, mert a sok szeknnda elállja az útját annak, hogy tovább járjon, otthon marad és nem tanul. Ez szomorú tény, pedig még tanulnia kellene. Még akkor is, ha ipari pályára lép. Az iparos i is csak úgy és akkor boldogulhat,' ha tudománya van. És tekintése is csak a művelt iparosnak van. Ha a gimnázium elzárta az útját annak, hogy a gyengébb tanuló ott szerezze műveltségét. létesítsünk más iskolát, ahol mások az igények. Maradjon meg a gimnázium hivatása mellett, készitse elő a tudásokat. Tudós nem lehet mindenki, de hogy minden ember művelt legyen, arra törekednünk kell. Műveltséget pedig más iskolákban is lehet szerezni. Leányaink számára létesítettek annak idején Vácon polgári iskolát, hogy milyen az eredménye, az ismeretes előttünk, Városunkban nagyon helyén volna, ha a fiúk számára is létesítenének ilyet. Talán nem is volna nehéz. Csak kérni kellene az államtól. Sok szülő járatná ide gyermekét, nem a kalkulusokért, de azért, hogy műveltséget szerezzen, mert bizonyítványokra ugyan nincsen mindenkinek szüksége, de műveltség, tudás, az kell még akkor is, ha csak munkás lesz is valaki. Hogy ipari és kereskedelmi iskolát is kapjon varosunk, (pedig kaphatna) arról ezúttal még álmodni sem merünk. Vácnak és környékének nagy szüksége van a praktikus életre nevelő polgári iskolára ! fogassák meg magukat az édes hálóban. Ez a mondhatni kórtünet oly gyakran ismétlődik, hogy ellene, miként a pusztító árral szemben, alig tehetni valamit; legfeljebb a megfigyelés álláspontjára lehet helyezkedni. Én mint intakt JÁmor-megfigyelő kísérlet nélküli tapasztalataim alapján, a szerelemnek a jogászoknál divó három nemét fogom felsorolni. Kor szerint nem lehet megkülönböztetést tenni, mert a pelyhes állúaktol kezdve a rótt szakálúakig mind a szerelem édes járma alatt nyögnek ; hanem csak annak fokát lehet fel tüntetni, hogy egyik, vagy másik mily mértékben van lebilincselve az ihletszerű, poézissel telt nemes érzés szent hevétől. Miként a növényvilágban a fáknál, úgy a jogászságnál a szerelem tekintetében a természetes folyamat: virágzásban, gyümölcster mésben és lombhullásban nyilvánul. Az első esetről rögtön fogalmat lehet alkotni, ha elmondom saját kínszenvedésemet mert minden jogász körülbelül igy szokott átesni rajta. Bár lelket marcangoló fájdalmat rögtönzők magamban, mivel a játszi kedélyű virágos szerelem bájos szendeséggel koszorúzott ártatlan tavaszának említésekor fájdalmas emlékek jutnak eszembe, lehangoló érzés vesz rajtam erőt s fülembe cseng a dal bús melódiája „Szép ifjúság jöjj vissza egy szóra . . Sírni, zokogni tudnék, mert megtörtént, hogy szerelmem összetörött, mint a húsvéti tojás, de azért melegen érző szivem megfocryva bár, de törve nem került ki a heves küzdelemből. A jogász természetrajza. íRé>zlel BÓDI JÓZSEF felolvasásából, melyet A V. E. I. K* mulatságán olvasott fel) Ic.eális szempont, mint előbb mondottam az> ha mások birálgatlák, nézik a jogász külöm- böző oldalát. Ebben a tekintetben pedig csak egyféle kritika állhat meg, a mit már ezerszer hallottam s a mi még mindig fülembe cseng: A jogászok mind csinos, fess, életrevaló s jólmulató gyerekek. Korrekt lovagok ha kell ; bátor szivhóditók, mikor alkalom nyilik rá; sötét búval s fekete gyásszal örökre lemondok szivükben a szerelemről, a hol kell ; örömrepesve kárpótolják magukat rögtön, mikor lehet; keserves kérő levelekkel mulatják el apáik vagyonát — a hol van; ha nincsen pénzük, isznak hitelbe; övék a legtöbb adósság, de azért nem nyomja a fejüket a bú. A jogászoknak még egy, mondhatni leg- bájosabb nemét lehetne megkülönböztetni, ha volna, t. i. a nőjogászokat. De a milyen bőkezű a sors minden tekintetben a jogászokkal szemben, ép oly mostoha a női kollégák adásában. Már pedig én azt hiszem és velem kell mindenkinek azt hinni, hogy a jogászok jobban megérdemelnék a nő kollégákat, mint a tudákos filozopterek, vagy a szemüveges orvosok. Mert talán fölösleges is említenem, hogy a jogászok nemcsak hogy nem hagynák gyöngéd nemű kollégáikat az óriási könyvek aszalós tartalmánál, hanem a tanteremben, folyosón udvariasságukkal és lenge bánásmódokkal kényeztetnék el őket. Nem úgy mint a filozopterek, kik csak a száraz tudományt bújják s fel sem néznek, úgy, hogy a jogászoknak | kell bevonulni a bölcsész-termekbe, hogy a filozopter kisasszonyoknak kedves szórakozást nyújtsanak. Az orvosok meg pláne embertele- I nül bánnak nőkollégáikkal, munkával kínozzák agyon őket, bonc kést adnak kezükbe s nem törődnek vele, ha megvágják kis kezüket kik sütnek majd lágy kenyeret. A jelen eszme futtatásomnál kötelességemnek tartom érzelmes lelkem mély tengerének dús ecsetjével festeni azt az állapotot, miként állunk a jogászoknál szerelem dolgában ? Először arra a kérdésre kell felelnem, hogy mi a szerelem? Az bizonyos, hogy valami szivet bizgató dolog. Én már ugyan nagyon sokat olvastam róla, de még helyes definícióját sehol sem találtam s azt hiszem, hogy ha bele őrülnék is a szerelem mivoltának olvasásába, akkor sem találnám meg. Hogy hamar végére járhassunk a szerelem meghatározásának, leghelyesebb volna talán az itt jelenlévő szerelmesek valamelyikét felkérni, hogy tolmácsolja előttünk, hogy miben nyilvánul a szerelem fölséges érzése ? De mivel ezt úgy sem tenné meg, mert azt legföljebb érezni tudja, de kimondani nem, megpróbálom tehát önmagam az én logikus agyammal determinálni: A szerelem olyan, mint a kandli cukor, a melyet szopogat, rágo- gat az ember, mig végre is beletörik a foga. S bár az ármányos szerelem roppant veszedelmeket rejt magában, az nem akadályozza meg a jogászokat abban, hogy tömegesen ne
