Váci Hirlap, 1907 (21. évfolyam, 1-102. szám)

1907-12-29 / 102. szám

102. szám. Huszonegyedik évfolyam. Vác, 1907. december 29. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, Felelős szerkesztő és laptulajdonos: negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára □ centiméterenkint 8 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. Amerikából visszatérő véreinkért. (Ivánka Pál kérő szózata.) Vác, dec. 28. Az öreg esztendő utolsó hónapjaiban Ameri­kát járt óriási hajók lelkileg, testileg lerongyolt embereket raknak ki a magyar tengerpart mólóira. A magyar hazába megtérő lelkek ugyan, de teli elkeseredéssel és csalódással, melyet eloszlatni talán az otthon, ha édes lesz, képes. Erre gondolt Ivánka Pál, midőn járása köz­ségeihez és a közművelődési egyesület tagjai­hoz kérő szózatot intézett Amerikából vissza­térő véreink érdekében. Nagy és nemes cél lebeg előtte: a hazatérők könnyeit letörölni, hogy tiszta szemmel láthassák, hogy e föld szeretettel fogadja vissza népét és megélhetést is tud nekik nyújtani. A nemes intenciókból fakadt kérő szózat talán nem téveszti el célját és meghallgatásra talál. Itt adjuk egész terjedelmében. Felkérem a községi és körjegyző urakat, valamint általuk a Váci Járási Közművelődési Egyleti tagjait és hölgyeket s mindazon jószivű, lelkes hazafiakat és honleányokat, a kik meg­értik annak az óriási vérveszteségnek kimond­hatatlan nemzetgazdasági és általános nemzeti kárait és veszedelmét, a mit az eddigi nagy­mérvű kivándorlás már is okozott az ország­nak s a kik figyelemmel kisérték a kivándorlás nagy mérveit, mely szerint közel másfél millió Este. Leszáll az est ködös sötétje — a koldusokra gondolok, a téli szél is azt süvölti: segitsetek ti gazdagok ! Fényes fogat visz dáridóra, a koldús fázva vánszorog, szilaj zenébe sir a sóhaj : segitsetek, ti gazdagok ! Ha a bálok sikos termében a villany fénye fölragyog: lássátok meg a kunyhók mécsét — segítsetek, ti gazdagok! Dús urfiak ! tivornya fogytán selyempárna az ágyatok — azoknak, kiknek szalma jut csak; segitsetek, ti gazdagok! S ha bennetek kiég a mámor s unott már minden csókotok: a sápadt, elhagyott leányon segitsetek, ti gazdagok ! Higyjétek el, a vég az egy lesz, a forma már csak dolog : kripta, avagy csak négy szál deszka, segitsetek, ti gazdagok ! Révész Tivadar. A báli-szezon küszöbén. Valami az úri szokásról. — Emberek és állatok. Az utóbbi évek divatujitásaiban nem csekély szenzációt keltett a leánynevek terén észlelhető magyar ember hagyta el az országot az utóbbi 15—20 év alatt és hogy a kivándorlás évről- évre fokozódott s nem volt az országban ha­talom, mely azt meggátolja, vagy csak legalább mérsékelni és szabályozni, az országra hasz­nosítani képes lett volna: fordítsanak figyel­met a legutóbb Amerika gazdasági válsága következtében megindult visszavándorlás iránt. A napilapok és az „Iparvédelem“ részletes értesítéseket közölnek a visszavándorlásról és az országban a visszavándorolt, támogatásra szoruló testvéreink felsegélyezése érdekében megindult társadalmi tevékenységről. Magyarok! Testvérek! A nagy Széchenyi szerint oly kevesen va­gyunk, hogy még az apagyilkos magyarnak is meg kellene bocsátani. Most nem apagyilko­sokról, nem megbocsátásról van szó, hanem arról, hogy a lelketlen csábítók által félre ve­zetett, megtévesztett honfitársainkat, a kik jobb jövő reményében elhagyták hazájukat, hogy idegenben testi erejüknek értékesítésével rövidebb idő alatt annyi vagyont szerezzenek, a mennyivel öreg napjaikban gondtalan életet biztosíthassanak maguknak, most reményeik­ben csalódva, testben megtörve, lélekben csüg­gedten, pénz nélkül, vagy a tovább megélhe­tésre elégtelen pénzzel visszajönnek, hogy keserű csalódásaikat az édes szülőföldön ki­pihenjék és ha lehet, itt folytassák az elha­gyott régi, csendes, nyugodt, zajtalan, egy­szerű, de biztos életmódot. változás. Eddig minden leányt úgy hívtak, a hogy keresztelték. A divattal, a szenzációval és a dekandens költészettel párhuzamosan ma­napság a leánynevek is elvesztették egyszerű, mindenki által megérthető naptár-patinájukat. Divatba jött, hogy a leányokat a nyilvános- vánosság előtt is azokkal az érthetetlen, hie­roglif nevekkel aposztrofálják, melyekkel a zsur- fiaialság reformáló, ötleterőszakoló szellemes­sége ékítette őket. Ma már meg sem ütközünk rajta, ha olyan neveket olvasunk a báli névsorokban, a mire azelőtt egy-egy kedves, selyemszőrű kutya hallgatott. Találunk neveket az állatvilágból, a növényvilágból. Egynémelyiket talán csak va­lamelyik ekszotikus nép szótára segítségével fejthetnők meg. A báli névsorok aratása naponta hoz ilyen neveket: Boci, Cica, Pinci, Kutyó, Arika, Karika, Ciccó, Cuca, Döncike, Ferike, Lend, Heci, Kinga, Loló, Lonci, Maca, Micus, Nusa, Mädy, Bäby, Katód, Pipi, Nági, Saci, Totó, Trutya. Divatba jöttek az állatnevek. Az úri osztály felkapta őket. Általánosak lettek. Csak úgy, mint a borotvált férfiarc, a mágná- sos raccsolás, a flörtölés. Manapság már nem is csodálkozunk, ha egy- egy szalonban, zsúrnap alkalmával egy egész állatgyüjteményt találunk együtt. Ahhoz, hogy egy-egy osztály hölgye erőnek- erejével a kimondott állatok sorába akarják ma­gukat lealacsonyítani, semmi közünk. Ez az ő dolguk. Az ő úri passziójuk. Ebbe senkinek Fogadjuk szeretettel és öleljük őket keb­lünkre, úgymint a bibliai tékozló, de megtérő fiút a szerető édes atya; győzzük meg őket, hogy ha itt nem gurulnak is véres verejték és sanyarú gyötrelem árán a dollárok zsebeikbe, de van az, a mi ott nincs: honfiúi meleg sze­retet, gyámolitó felebaráti jobb kéz, békés, csendes otthon és szerény, de biztos megél­hetés, az az ellenérték, a mit e haza a ki­tartó, szorgalmas és hű fiainak nyújtani képes. Öleljük őket keblünkre, hogy érezzék meg a különbséget az önző, rideg, idegen és a sze- retetet sugárzó édes, meleg otthon között s ezt úgy érjük el, ha nem alamizsna nyújtásá­val alázzuk és sértjük meg őket önérzetükben, hanem munkaalkalmakkal gondoskodunk meg­élhetésükről és ezzel áthidaljuk azon válságos időt, mely alatt a társadalom és hatóság se­gítése nélkül nélkülözésnek volnának kitéve. A Tulipán Szövetség Magyar Védő Egye­sület szorgalmatoskodik és sietve megtesz mindent, hogy visszatérő véreinket munkához segítse. Ne mulassza el a váci járás hazafias lakos­sága sem ezen hazafias cselekvésből kivenni a maga részét. Felkérem mindazokat, a kik részt akarnak venni a segítő munkában: szíveskedjenek ado­mányaikat a községi és körjegyző urak utján a Váci Hírlap szerkesztőségének (a ki ezen ado­mányok gyűjtését elvállalta) Vácra elküldeni. Az adományok hirlapilag nyugtázva és rendel­nincsen beleszólása. De van abba, a mi egy másik tünete az úri szokásoknak. A megbotránkoztató, a csapnivaló ebben a divatujdonságban az, hogy egyes nagyurak történeti neveket adnak kedvenc — állataiknak. A mu'lt hónapban volt valahol egy marha- dijazással egybekötött gazdasági kiállítás. Az első dijat egy Hunyady János nevű bika nyerte, így állott ez a kiállítás díjazásairól szóló refe- rádában. A szakközlemény nem győzte eléggé dicsérni Hunyady János izmait, öles szarvát, szívósságát, fajképességeit és sok ilyen bikát kívánt a gazdaközönségnek. Nem rég pedig egy Petőfi nevű lóval futtattak a budapesti turfon. (Legalább ennek a lónak, a mely mellesleg nagy és első dijakat nyert s ez mutatja, hogy első rangú volt, gazdája megértette a sértést és szellemesen később már „Pardon“ név alatt fnttatta a lovát.) Hát ez már bizonyos túlkapása az úri szo­kásoknak. Ha ez igy tart és — megérhetjük — általánossá válik, legközelebbi gazdasági kiállí­tásunkon együtt láthatjuk majd a magyar hő­sök, történeti kiválóságok, királyok egész arc- képcsarnokát, gyűjteményét. Urak, ez már botrány. Meg kell tanítani ezeket az urakat arra, hogy tiszteletben taitsák azokat a neveket, a miket egy nemzet áhitatos bámulata, szeretete glori- fikál. Ha történeti neveket akarnak ezek az urak, hát jól van. Nevezzék el a bikáikat, lo­vaikat saját őseik nevéről.

Next

/
Thumbnails
Contents