Váci Hirlap, 1907 (21. évfolyam, 1-102. szám)

1907-12-18 / 100. szám

Huszonegyedik évfolyam. 100. szám. Vác, 1907. december 18. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára E] centiméterenkint 8 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. Félre a közönnyel! Vác, dec. 17. „Az Állami Tisztviselők Országos Egyesü- leté“-nek váci köre csütörtökön tartja rendes évi közgyűlését. Valószínűleg összegylilekeztink határozatképes számban s a közgyűlést az alapszabályok értelmében meg lehet tartani; az elnökség meg menekül egy ujabb közgyűlés összehívásától, jobban mondva egybetoborzá- sától. Nem a választékos nyelvezet kedvéért használtam a toborzás szót, hanem azért, mert a valóság úgy kívánja. Ha a közgyűlés előtt néhány nappal minden egyes hivatal, intézmény egy-egy lelkes tagja nem toboroz híveket a közgyűlésre, akkor nincs határozatképes tag­szám, az elnökség csaphatja az iratcsomót hóna alá s fordulhat vissza. Öröm gyűl ki arcainkon, a kartársi együttérzés örömének ér­zete, ha a közgyűléskor kilenc óra felé — 8—9-ig folyik a számlálás — végre ellenpró­bák után kimondhatjuk: „Hála Istennek hatá­rozatképesek vagyunk, a gyűlést megtarthatjuk!“ Ezt — ha jól tudjuk — más váci egyesületek is tapasztalhatták. Egy-két életerős egyesületet kivéve, mindenik iránt dühöng az érdeklődés. Dacára, hogy majd minden egyesület — an­nak idején — általános közérdekből alakult s első alakulása a kezdeményezőket nem cse­kély reményekre jogosította. Mindegyiket a lelkesedés teremtette meg, mindegyiket a szal­maláng s a kitartás hiánya öli meg. Vác városa mindenesetre elmondhatja magáról, ha másról nem is, de ez egyről: egyesületekben gazda­gok vagyunk. Kísérelj ük meg s számláljuk össze hamaro­san. Nem tudjuk. S ezek közül életképes alig Ilyenek ők . . , Estélyen találkoztam-e veled, vagy tánc­közben, — midőn a legkellemesebb asztal­szomszédot ismertem meg benned, — a sas­szemedből kiáradó fluidéin szellemes cseve­gés közben hatolt-e szivembe, vagy finom kezed érintette volna vállamat, midőn köpe­nyemet fölsegithetted ? Nem, hisz akkor minden a szokott módon történt volna. Csak egyetlen egyszer láttalak téged ideálom, akkor is távolból, midőn szónoklatod erejé­vel népedet meggyőzted és diadalmasan ha­lomra és jogra vezetted. Minek mondjam — úgyis tudod, — hogy mindannyi előtt tüne­ményes, a végzettől küldött embernek tűntél tel, énnekem pedig hatalmas varázslónak, félistennek tetszettél. Öntudatos fellépésed, bátorságod, szavad hatalmas ereje először megindítottak, azután hatalmukba kerítettek. Nem fogod fel annak jelentőségét, hogy én a büszke, megközelíthetetlen, tétovázom, nem tudom mitévő legyek, csak azt érzem, hogy látnom, ismernem kell téged, hogy beszélnem kell veled. Csak egy intésembe kerül és az ország első férfiai udvaromnál, körülöttem teremnek: »Le a porba lábaimhoz!« volt ed­dig jelszavam és most itt állok előtted rész­egy-kettő. (Ezeket hamarább tudnám össze­számlálni.) Talán a vezetőség a hibás? Egyik- nél-másiknál lehet, nem tudom, de legtöbbnél hibás maga a tömeg: a tagok. A tagok össze- ségee, zöme, az egyesületek gerince azt gon­dolja, hiszi és vallja, hogy lefizetvén tagdiját, megtette kötelességét, társadalmi feladatának megfelelt. Mindenesetre többet tesznek azok­nál, a kik még ezt sem teszik meg, de mégis higyjék el, ez sem több a semminél. Az ily egyesület akár van, akár nincs. Még talán jobb, ha nincs. Ez a váci egyesületek — örömmel látjuk, hogy van kivétel — közös hi­bája. Milyen hasznos és üdvös munkát végez az a néhány, ép oly mértékben pang a többi. Az előbbiek élnek, van bennük mozgató éltető erő, az utóbbiak élete sivár, működése vergő­dés, pangás. Most ez alkalommal nem osztom egyesüle­teinket az előbb említett csoportba — ezt mindenki saját maga, saját tapasztalatai alap­ján is megteheti — csak mert időszerű, az „Állami Tisztviselők Országos Egyesületének“ váci körét akarom valamelyikbe beosztani. Hogy melyikbe? Minden gondolkodás nélkül, nyugodt lelkiismerettel a 11.-ba. Ez egyesüle­tünk vezetősége tesz, buzgólkodik, a tagok ellenben keveset, csak néha egy-egy égető anyagi kérdés hoz össze bennünket. Ilyenkor összejövünk, helyeselünk, vagy káromkodunk, határozunk, hazamenve elfelejtjük a dolgot, összetesszük kezeinket. Ha néha-néha eszünkbe jut a lakbérkérdés, fizetésrendezés, kifakadunk, hát semmit sem csinál az egyesület? s kíván­juk az egész választmányt, tisztikart minden­hová, csak a mennyek országába nem. Ne feledjük, egyesületünknek nem csak az ketve, a félénk gyönge nő és aggódva kér­dem, hogy látni fogom-e ? Pedig azt mond­ják, hogy szép vagyok, akarod tudni milyen ? Magas, karcsú, barna nő, mindig vig, szüle­tésemtől fogva énekesnő, hajlamból Írónő, mély kedélyű, ki lelkesedik mindenért, a mi szép, némes és jó s a kinek céltudatos lété­ben mindennek dacára kitölthetetlen ür tá­tong. — vágyakozás valami ismeretlen, csak sejtett fenséges után. Csak te bírnád a szunnyadó tüzet lángoló, nemes szenvedélylyé fokozni, csak te alakít­hatnál e büszke nőből boldog asszonyt. Most mindent tudsz! Eleonóra. Eszményem megtestesülése! Imádott Leo­nórám! Térdre borulva mondok köszönetét Végre megtaláltalak! Te vagy életem ideálja 1 Te, a fenséges, büszke, zseniális nő, a ki ké­pes vagy eszméimet, gondolataimat megér­teni és követni, a kiben második énemet ta­lálom fel. Mi a dicsőség! Mi egy egész nemzet elis­merése a páratlan, nemes szerelem egy pilla­natának arany napjához képest. Mit érnek többé egész életem diadalai! Semmivé tör- pülnek ama kimondhatatlan boldogság előtt, hogy megtaláltalak téged, legnemesebb gyön­gye a teremtésnek. Esdve kérlek, ne vára­a célja, hogy anyagi állapotunkon segítsen tisztviselői sérelmeinket orvosolja. Ha csak ez volna célja, akkor mondhatnék, hogy megfe­lelünk hivatásunknak, mert erre törekszünk, ennek értelmében dolgozunk. Csakhogy a má­sik törekvés érdekében, a kartársi együttérzés ápolására, fejlődésére semmit sem teszünk. Ezért mondom, hogy egyesületünk legalább eddig nem életképes tömörülése az állam tisztviselőinek. A tagokon, tehát rajtunk áll, hogy ezután máskép legyen. A választmány már sokat beszélt róla, hogy mi módon le­hetne az egyesület e másik kérdését megol­dani, életet teremteni. Legutóbb is erről ta­nácskozott. Elhatározták, hogy a csütörtöki közgyűlésen felvetik az eszmét s az összes tisztviselők részvételével fognak erről újra ta­nácskozni. Ezért is szükséges, hogy a közgyű­lésen az összes váci állami tisztviselők, kivétel nélkül megjelenjenek, hogy ezzel megmutassák mennyire óhajtjuk mindnyájan az ujraébredést. Ha mindnyájan ott leszünk, már ez is egy lépés céljaink megvalósítása felé. Ne kicsinyeljük ezt a dolgot! Felejtsük el a tespedés éveit s rakjuk le egy jobb jövőnek alapját. Higyjük el a mig nem késő, hogy a váci állami tisztviselők kellő társadalmi életét csak mi tudjuk megteremteni, életet, kartársi szeretetet, e szeretet ápolását, kartársaink megbecsülését csak mi tudjuk előmozdítani, végre mi magunk és családjaink részére egy egészséges kedélyű, szórakoztatóra tanulságos és mulatságos összejöveteleket csak a mun­kánk remélhet. Mivel ily fontos a lét s nem lét kérdése lesz a közgyűlés főtárgya, nem fog a gyűlésről egyikünk sem hiányozni. Ott lesz minden hivatal minden egyes tisztviselője. Ott koztass egy pillanatig sem, meghalok a vágy­tól, hogy téged láthassalak. Kimondhatatlanul imád Adolár. Oh 1 Mily részegitően hangzottak édes sza­vaid. Igen ezek a hangok, melyek után lel­kem öntudatlanul sóvárgott. Miért kell leg­tisztább örömem, boldogságom habzó kely- hébe ezen órában az önmegismerés keserű ürömcsöppjének vegyülnie? Mert óh! Nem nekem hangzottak e bűvös szavak, a le­győzhetetlen vágytól indíttatva, hogy köze­ledbe férjek, véleményem szerint, kedvező álarcot öltöttem. Sajnos, nem vagyok álmaid ideálja, sem karcsú, sem barna nem vagyok, nem törekszem magas célok után, épugy nem szándékozom éltemet büszke hozzáférhetet­lenségben tölteni. Középtermetű vagyok, göm- bölyded szőke, piszeorru asszonyka, nem éppen engedelmes szolgája az urnák, a meny­nyiben ezt szeszélyeim nem engedik, megelé­gedett és boldog, ha valaki tubicájának, vagy drága kincsének nevez. Ha cél és tervnélküli körülrepkedésem köz­ben az én számomra is hullat a sors egy parányi szerencsét és boldogságot, utána ka­pok, mint a kis madár, körülcsipkedem és, azután — továbbrepülök.

Next

/
Thumbnails
Contents