Váci Hirlap, 1907 (21. évfolyam, 1-102. szám)
1907-10-09 / 80. szám
Huszonegyedik évfolyam. 80. szám. Vác, 1907. október 9. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára Q centiméterenkint 8 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. A daloskörök nemzeti hivatása! A zene kulturális hivatását nem vonhatja kétségbe senki. De nem szenved kétséget az sem, hogy magára a társadalomra s a társadalom irányára is befolyást gyakorol a zene intenzivebb mivelése. Különösen nagy ható erő rejlik a dalban s igy a dal kultiválása több, mint egyszerűen zenészeti probléma. Nálunk — sajnos — még nem igen törődnek a zene s az éneklés nagy társadalom nevelő voltával, pedig régen elérkezett ideje annak, hogy ezzel a kérdéssel komolyan és behatóan foglalkozzunk. A dal etikai és nemzeti hatalma megérdemli, hogy azt az egész országban megszólaltassuk. A magyar dalnak országos terjesztése főleg a nemzetiségek lakta vidékeken volna fontos. Az ország minden részein szervezendő daloskörök mindannyi góczpontjai lehetnének a magyar I nemzeti közművelődésnek, erős váraivá válhatnának a magyar gondolkodásnak, demokratikus voltuknál fogva pedig egyesegyedül lerombolhatnák azokat a válaszfalakat, a melyek a sokfelé tagolt nemzetet úgy politikai, mint társadalmi s vallási téren elkülönítik, összeforrasztva az országnak minden egyes fakóját egy magasztos nemzeti eszmében: lelkesülni, élni, halni a magyar hazáért. Hazánkban a dalköri intézmény 40 éves múltra tekinthet vissza, a mikor annak idején nagynevű elődeink a dalköröket megalakították —szemük előtt lebegett a magyar társadalom szétzüllött és széttagolt rétegeit egyesíteni, tömöríteni, azokban a nemzeti érzést fokozni — szívben s lélekben egyet érező testvéreket nevelni. Azok a politikai és társadalmi tényezők, a melyek a magyar faj históriai suprematiáját az ország minden részében keresztül viszik, a magyarosodás és a nemzeti érzés terjesztésével már is nagy sikert értek el. A magyar társadalom zöme megértette az életmentés és a faj megmaradásának ösztönszerű törvényét, jobbjaink az anyagiaknak kiapadhatatlan forrásaival segítik előre az életmentés nehéz munkáját. A magyar értelmességen múlik, hogy a már megkezdett munkával annak a társadalmi kérdésnek az egész országban érvényt szerezzünk. Ha valamikor, mostani politikai életünkben van szükség arra, hogy a magyar dal nemzeti misszióját előmozdítsuk, annak művészi erejével felriasszuk a magyar társadalom számottevő tagjait, a kik tétlenül, aluszékonyan nézik az országban végbemenő nemzetiségi áskálódáso- kat s tűrik a külföldről becsempészett nemzetközi áramlatoknak terjedését, a melyek a józanul gondolkozó magyar társadalom lelkét már is megmételyezték. A magyar nemzet ereje mindenkor abban rejlett, hogy sohasem bízta sorsát más hatalomra, nem engedte magát idegen szövetségek védőszárnyaira, hanem saját erejére támaszkodva, saját fiainak hazaszeretetéből s lelkesedéséből fakadó füzével hevitette a nemzeti géniusz kohóját, a melynek melege áthatotta azt békében, harcban, örömében, bánatában. A magyar dal hatalma beleszól a politikai eseményekbe is, a hangok ereje mozgatja a tömeget, harcba vinni azt az ellenség elé. A dal békében ellentálló erőnek bizonyult azokban a társadalmi forrongásokban is, a melyek hazánk egét oly sokszor elhomályosították. A magyar dal ebben a harcban istenítéletként meglazítja a nemzet életét, veszélyezteti a vulkánikus erőket — végromlását készítette elő a közeledő felhőknek — lesújtva azokra a tényezőkre, a melyek a nemzeti lét, a nemzeti önállóság épségét veszélyeztetik. Apponyi Albert nagynevű kultuszminiszterünk, a magyar zeneművészet leghivatottabb őre, engem bízott meg az országban létesítendő ifjúsági daloskörök szervezésével. Munkásságom már is meghozta azokat a gyümölcsöket, a melyek rövid idő alatt a dalkörök felállításával az egész vonalon észlelhetők. A váci járás hazafias főszolgabirájának, Ivánka úr felhívásának engedve, ebben a járásban is szervezzük a nemzeti dalosköröket. Hazafias tisztelettel fordulok a járás minden egyes polgárához, támogassanak bennünket ebben a nemzeti munkánkban, segítsék diadalra a magyar faj felsőbbségét a művészet erkölcsi fegyverével, ébresszük fel a magyar nemzeti géniuszt a nemzeti újjászületés uj korszakában. Riadj magyar! Lássa az egész világ, hogy valameny- nyien testvérek vagyunk, életre való szemei vannak az óriási láncnak, a mely a nemzeti kultúra, a nemzeti művészet hatalmas kapcsával összetartja, egybeforrasztja a hazának minden egyes tagját. Szervezzük községenkint a nemzeti dalosköröket. Mutassuk meg, hogy dicső vállakózásunkkal, a fenköltött nemzeti önérzetnek, a lankadhatatlan munkálkodásnak magvát is el tudjuk hinteni, mely diadalra juttatja azokat a kívánságokat, a melyek az erős nemzeti alapokon nyugvó állam fennállásának nélkülöz- hetlen feltételei. Botrány egy templomban. Pofozkodik a főrabbi. Tíz kilo maceszért két pofon. Ki a maradi ? Vác, okt. 7. Ezelőtt 6—7 évvel nagy érdeklődéssel fordultunk a helybeli izr. statusquo hitközség felé. A hitközség rabbiválasztás előtt állott s ennek vezetősége oly liberális volt, hogy más vallású, társadalmilag szerepet játszó egyéneket is meghívtak a próba-prédikációkra, melyeket a váci rabinátuson pályázók tartottak hétről hétre szombaton. A pályázók közt volt fiatal és idősebb, külföldön végzett, doktorátust szerzett, de mindegyik közt legjobban tetszett Pollák Fülöp törökszentmiklósi rabbi szónoklata. Magyar vidékről jött, magyar ruhát viselt és jól emlékezem, egy piarista professzor, ki még Temesvárról ismerte, a legmelegebben ajánlotta, mint szin- magyar zsidópapot. Megválasztották. Akkor rajongó lelkesedéssel s büszkén emlegették nevét, tudását, prédikációit, de most kérdjük, ha újra választás alá kerülne, akadna-e személyes kis körén kívül még valaki, a ki rászavazna 7 Szóval igaz, Pollák Fülöp főrabbi a váci izr. statusquo hitközség tagjai előtt elvesztette népszerűségét s ma, ha a nyűgödtabb kedélyűek nem is fakadnak ki ellene, látni az arcokon, nem ilyen papot vártak ők 6—7 év előtt. Az egész hat esztendő a haladni vágyó hitközség fékezése volt és a helyett, hogy elfoglalta volna mint egy magyar hitközség papja társadalmunkban és közéletünkben a megillető helyei, összetévesztette magát egy diktátorral és eltelt az idő zsar- nokoskodással. Mindazokkal, kiket maga alatt képzelt, igy a jó magyar érzésű tanítókkal, összeveszett, ellene szegült a hitközség határozatainak, a mint a magyar nyelvű prédikációk tartásánál tűnt ki és most ki kellett világosodni, hogy a váci hitközség papja maradibb, mint egy oroszországi bevándorolt zsidó s kezdjük már érteni, mi az oka, hogy a váci zsidóság visszahúzódik társadalmunkban. Sajnos, bemutatta Pollák Fülöp a magáról megfeledkezett papot is, ki az úr házát arra használja fel, hogy egy beteg, idős hitsorso- sát megszégyenítse s ott úgy bánjon vele, mint egy vásott utcakölyökkel. Fgy-két éve költözött Vácra Schrider Jakab lókereskedő családjával. Oroszországból menekült Kisenewből. Hallani is sok, mily keserves szenvedésekben volt része neki és hit- sorsosainak, nem még átélni. Elrabolták pénzét, értékneműit, aztán már életére törtek s hogy legalább ezt megmentsék, menekült és. ott hagyta hat ezer rubelen vett házát, földjét. Sogóra, ki New-Yorkban jómódú orvos, biztatta, hogy menjen a pokoli földről s bárhol telepszik meg, mindig gondoskodni fog a zsidóüldözések alatt beteggé és szegénvnyé lett testvérről és családjáról. Schriderék Budapestre kerültek, majd Vácra költöztek. Az ötvenhárom éves beteg ember már nem tudott megtanulni magyarul, de gyermekei már jobban beszélik a magyar nyelvet, mint az idegent s ez a statusquo hitközség derék tanítóinak érdeme. Itt élnek ők csendben. Minden hónapban egy budapesti bank értesíti a beteg embert, hogy New-Yorkból 125 koronája érkezett, azt felveheti. Ezzel a szegény, beteg, öreg emberrel történt múlt szombaton az a felháborító eset, mely minden érző ember arcába kergeti a vért. Szombaton délelőtt Uilve volt a statusquo hitközség temploma. Imádkozott mindenki és az imádságot két hatalmas pofon zavarta meg. Úgy történt, hogy Pollák főrabbi a csendesen imádkozó Schridert magához hivatta s vérbeforgó szemekkel szólt hozzá: — Maga szombaton merte szakálát meg- nyiratni ? !
