Váci Hirlap, 1907 (21. évfolyam, 1-102. szám)
1907-09-29 / 77. szám
Huszonegyedik évfolyam. 77. szám. Vác, 1907. szeptember 29. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak : helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára □ centiméterenkint 8 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. A város tisztviselőinek fizetésrendezése. Vác, szept. 28. Megjelent a város 1808. évre szóló költség- vetési tervezete s ebben újra nem találjuk a tisztviselők fizetésrendezéséről szóló javaslatot, vagy azt az előirányzott összeget, mely a város tisztviselőinek fizetését a megélhetés minimumára kiegészíti. Pedig hej, de sokszor ígérték! Társadalmunknak úgyszólván mindazon rétegei, melyek a munka után élnek, keservesen panaszkodnak az utóbbi években, hogy az élet megnehezedett, hogy a sorsuk mostohára vált s hogy jövedelmeikből megélni, családjaikat eltartani egyáltalán nem képesek a mai változott viszonyok között. A zúgolódóknak, a pa- naszkodóknak és elégíiletleneknek azok az alsóbb rétegei, melyek a szocializmus karjaiba dobták magukat, még az istenből és hazáról is kezdenek megfeledkezni, a sztrájkok által és ezek kimondásával akarnak nyomott sorsukon segíteni, mig az úgynevezett középosztály, társadalmunk leghasznosabb és legintelligensebb rétege, a tisztviselők, szakadatlan és örökös kérelmezés által akarják és óhajtják elérni azt, hogy sorsukon, anyagi kelyzetükön változtatás történjék. Hát legyünk elfogulatlanok és őszinték s valljuk be férfias nyíltsággal, hogy ha van oka panaszra a kereskedőnek, az iparosnak, termelő gazdának és kétkezes munkásnak, kétszeres oka és joga van arra a köztisztviselőŐszi virágzás. Irta: Molnár Gyula. Adorján egy kissé már agglegény volt, sűrű hajából már ezüst szilánk világított ki itt-ott, mint éjsötétben egy pisla csillag téveteg sugára, de ez csak annál érdekesb vala. Szeme azért ifjúi tűzben égett s természetében megnyilatkozott a férfias erősség s az a tény, hogy végre ama kornak küszöbére lépett, mely többé nem a szenvedély s az indulat sugallatának él, hanem a jól átgondolt élvezetnek, egyszóval harmincötbe járt a bősünk . . . Megkezdte a tizenkettőbe már, midőn Linát imádta messziről s a reménytelen szerel’m könnyeit ontotta gyermek-párnái között. Tizenhatban Adélt szerette híven, ábrándosán s viszontszeretteték. Húsz volt, mikor szerelmet esküdött Rózának, a ki hitt neki, a mig férjhez nem ment, akkor nagy bánatában asszonyt kezdett szeretni a fiú s huszonöt évig konzekvens maradt. Onnantól fogva már gurmand leve s szeretett váltakozva szépet és nem szépet is, ha úgy akarta a véletlen, mert az játszott legnagyobb szerepet sziv-viszonyban és szerelmi utjain. Öt év után nek, a ki idejének, munkásságának, képességeinek minden parányát a közügyek szolgálatában tölti el, de azért élete alig egyéb, mint a nélkülözések, a nyomorúságok s az ebből származó megaláztatások szakadatlan láncolata. A társadalom többi rétegeinek tagjai megfeszített szorgalommal, törhetetlen igyekezettel és vasakarattal még csak tudnak valahogyan köny- nyiteni a maguk sorsán, mert a segítségnek különféle módjai és eszközei állanak a rendelkezésükre ; de az a meghatározott összegű javadalmat élvező tisztviselő, bármiként akarjon is, nem tud a maga helyzetén és sorsán javítani, mert le van kötve hivatalához s munkaidejének minden percét ott görnyedi el asztala mellett. A tisztviselők anyagi helyzetének tarthatatlanságát elismeri maga a kormány is, de el kell ismernie a társadalomnak is, mely annyi követelményt támaszt ezzel a tanult, intelligens osztálylyal szemben, a mennyinek az megfelelni nem tud ; ha pedig megfelelni akar, föltétlenül az anyagi romlás meredekjére jut. Innen van az, hogy tisztviselőink óriási százaléka kiizködik az adósságok tengerében és erre vezethető vissza azon szomorú körülmény is, hogy a tisztviselői karban napról-napra nagyobb arányokat ölt az erkölcsi siilyedés. Az élet megváltozott viszonyainak súlyát érzik és alatta nyögnek Vác város tisztviselői is. A legteljesebb határozottsággal merjük állítani, hogy az ország vidéki városainak sorában drágább megélhetési viszonyok, mint Vácon, nincsenek sehol. Az élelmi cikkek árai megunva mindent: házasságra gondolt, reszketve attól, hogy már vén gyerek s a férji tisztet rosszul tölti be . . . Sokszor kevés bijján ott tarta már, hogy bele is harap, de ideje korán hátrált meg és boldog vala hogy menekült a bájtul, miglen újra meggyűlt a vágy szivében s ostoba kísérletekre ragadá szivét. ^ De ez csak egy-két évig tarta igy, aztán letett e vakmerő s gonosz eszméről és e naptól fogva hosszú s nyugalmas volt az álma. Most pedig mint az erő s egészség duzzadó prototip exemplárja éli le a vendéglői élet napjait. Bálban vagyunk. Fényárban úszik a díszes terem, hullámzik benn a sok bájos nőarc frak kos kíséretével. Adorján a teremnek közepén ácsorog s unottan bámul a tömegbe. Egyszer csak megvillan szemfénye és arcán föllobbanásnak pírja támad, tekintete reá tapad merően egy gyermek-lányka karcsú termetére s a merre jár-kel, követi híven. Mutass be e leánynak ! súgja aztán valamelyik flanőrnak s oda vonja a kicsikéhez, a ki kék szemével bámulva látja, hogy a bácsi, — ki oly sokszor észre sem véve, midőn mellette elhaladt, most egyre hajlong és váltig szórja a szép bókokat, városunkban vetekednek a fővárosiakkal. Az utóbbi időben pedig a többi háztartási cikk is megdrágult. A viszonyok ebben a tekintetben az utóbbi két évtized alatt annyira megváltoztak, hogy azóta jóformán minden dolognak kétszeres ára lett. Csupán egy dolog maradt változatlanul: tisztviselőink javadalmazása. Mert azt az időközi toldozást-foltozást, melyet a város véghez vitt, igy például a lakbérek megszavazásával is, nem lehet gyökeres segítségnek és annál kevésbbé általános fizetésrendezésnek nevezni, holott erre volna szükség, ezt parancsolnák a körülménynek. Az élet viszonyainak megváltozása mondhatni érintetlenül hagyta a tisztviselői javadalmakat, holott az a képtelenséggel és lehetetlenséggel határos, hogy valaki ma ugyanannyi jövedelemből éljen meg, mint megélt pár évtizeddel ezelőtt. Valamiképen tehát a panaszkodó és kérelmező tisztviselők sorsán segíteni kell és segíteni szükséges. Ez az állítás még ellenmondást sem tűr. A kérdés csak az lehet, hogy miként és hogyan? Ebben a tekintetben lehetnek igen eltérőek a nézetek. Itt már lehet mérlegelni a városnak anyagi helyzetét. Lehet hivatkozni az államra, mely végre kilátásba helyezte a városok segélyezését is. A segítés módjainak, mikéntjének, összegének és idejének megállapításánál lehetnek a gondolatok és vélemények nagyon sokfélék; de egyben egyetértenie kell a városnak és ez nem egyéb, minthogy a tisztviselők fizetését alapjában és megfelelően rendezze, mert ezt a kérdést a napirendről tovább nem tágítván mellőle egy tapodtat. Nem több tizenötnél a kicsike, tán bálba sem való még, de mamája türelmetlen volt várni s ime! mily hódítást tesz a meglett férfi-szivben. Adorján udvarol egész hevével a fölébredő férfi-szivnek és fölségesen mulat, hogy eltalálta bágyadt lelkének frissítő szerét, mitől meg-ujra éled. Reggelig elforgatá a kicsike fejét, maga meg mámorosán a gyönyör szokatlan nemétől ballag haza. A kicsike felőle álmodik. A kicsike szerelmes lett belé. Bizonyosan szereti. Ó, hogy is ne? Hisz ő is azt hitette el magáról. S ágyában fekve — édes álmodásbait idézi vissza emlékébe a bűbájos képeket a táncteremből; a miglen el nem űzi Morfeusz a szép látványt s uralmát áLveszi a mindent megtagadó üres álom. S mikor másnap fölébred jó sokára, a reggeli teendők rendje közt eszébe jut a tegnapi kaland. Egy pillanatra mintha valami röstelkedés vonulna át szivén. Belétemetkezik a hírlapokba s azonfelül füstfelleget lehel maga köré s igy űzi el sietve az ostoba ábrándokat magát“
