Váci Hirlap, 1907 (21. évfolyam, 1-102. szám)
1907-09-22 / 75. szám
Huszonegyedik évfolyam. 75. szám. Vác, 1907. szeptember 22. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak : helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára □ centiméterenkint 8 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. Közös konyha. (Védekezés a drágaság ellen.) Vác, szept. 21. Felhívásunkra a közönség köréből a következő felszólalásokat küldték be lapunkhoz a váci közös konyha létesítése érdekében: Nem régiben országszerte nagy port vert fel az az eredetileg Londonban született eszme, a mely hazánkban Nagybecskerek városában öltött először testet. A közös konyha intézménye ez. S hogy az első kísérlet az eddigi tapasztalatok szerint fényesen bevált, immár nemcsak több kisebb városokban, de nagyobb helyeken is, pl. legutóbb Pozsonyban szintén megindult a mozgalom az intézmény megvalósítására. ^ A tűrhetetlenné vált drágaság ellen való védekezés egyik eszköze akar lenni a közös konyha. Az élelmi szerek példátlan drágasága mellett a cselédhiány s a cselédbérek folytonos emelkedése már szinte kínos helyzetbe hozták hazánk középosztályát. Első hatása a drágaságnak az lett, hogy olcsóbb és kevésbbé tápláló élelemmel kell megelégednünk. A közvetett hatás, a jövő nemzedék degenerációja csak később fog mutatkozni. Ez ellen a következmény ellen pedig kötelességévé teszi a védekezést minden okosan gondolkodó főnek. Azért vonz annyira a nagybecskereki példa. Itt harmincnyolc esalád tart ötvennégy adagon való előfizetéssel közös konyhát. Egy adag ára havonkint hetven korona, előzetes befizetés a felszerelésekre személyenkint húsz A házasságról. A házasság előtt a férfi mindent képes elhitetni; a nő pedig mindent képes elhinni. Ez legtöbb szerencsétlen házasság titka. Nem kérdezzük a nőtőt: megosztja-e gondjainkat? hajlandó-e vigyázni, hogy a leves ne legyen elsózva? van-e türelme homlokunkról letörülni a verítéket s lecsókolni a bánatot? van-e akarata ingeink vasalására ügyelni ? szivünket az élet rögös utjáin követni, vigasztalni? szeretete hajaink közt is boldogítani ? Mi csak azt kérdezzük a nőtől: van-e kedve élni gond nélkül, pazar szerelemben, mennyei kényelemben ? És a szegény nő álmodik, behunyt szemekkel jön az Eldorádóba, az édenkertbe, a mennyországba s mikor szemét fölnyitja ... ott áll egy pár szűk szoba közepén s a férj a sodrófát kinálgatja neki. Igen! Mienk a vétek, a férfiaké. Elvakit- juk a nőt, hazudunk a nőnek. Mind rászórjuk az égető napsugarat; harmatra, éjszakára nem gondolunk. A szerelem elhervad . . . A búzavirágokat lekaszálják ... A füttyös pitypalattyot elűzik . . . s marad a házasság puszta unalmas tarló. Mi voltunk a bűnösök. Nem akartuk tudni, hogy a szerelem prózája a legszebb költészet. Néni hittük, hogy a szerelemben legédesebb a valóság. „Világot,“ Ígértünk, holott a nőnek „otthon“ kell. I korona. Az adagok oly bőségesek, hogy egy adag tökéletesen elég két felnőtt egyén és egy gyermek számára; másfél adagból három felnőtt és két gyermek nyer tökéletes táplálkozást. Ezért a mai drágasághoz viszonyítva igazán csekélynek mondható fizetségért oly előkelő étlapot szolgáltat a közös konyha, a minővel csak oly család élhet, melynek tényleg ezrekre menő jövedelme van és reáadásul a közös konyha részesei mennyi gondtól és kellemetlenségtől vannak megkímélve. A nagybecske- reki közös konyha minden tennivalóját kényelmesen ellátja egy szakácsnő, ennek a segédje s egy udvaros. A nagyban való beszerzés, a munkás személyzetben beállott hatalmas létszám-csökkenés, az összes külön háztartásokéval szemben a tüzelő anyagban való jelentékeny megtakarítás magyarázza meg az olcsóságot. A falusi termelők egész kocsirakományokban szívesen eladják termékeikét a közös konyhának, hiszen ezzel időt, fáradságot, helypénzt takarítanak meg. És milyen órási a kényelem! A házi asszony déli 12—2, esti 7—8 óra között küldhet az ebédért, vacsoráért. A főzés szaga, a füst, a korom teljesen eltűnik a lakásból. Nagy haszon az is, hogy az intézmény leszoktat az inyenckedésről, az ötletszerű étkezésről, a mely nemcsak a házi gondokat, de a táplálkozás költségeit is szaporítja. És ráadásul az az erkölcsi haszon, hogy az intézmény visszaadja az anyákat — És milyenek vagyunk a mézes napok után? Azt gondoljuk, hogy a férjnek minden szabad. Elfeledjük tisztelni a saját tűzhelyünket. Az a tévedés ringat el. hogy a férj több, mint a kedves. Megelégszünk azzal, hogy férje vagyunk a nőnek, nem iparkodunk szeretője is maradni. Pedig a gyönge nő nem tud a szeretőről, aki lemondani. A szeretőről, aki házasságuk előtt figyelme száz meg száz apró jeleivel halmozta el; a szeretőről, aki udvarias volt, gondolatait leste, álmait teljesítette s akaratát is úgy tüntette fel, hogy az a leányé. Mihelyt a szerető meghalt, a szerelem is haldoklik. Hiába ráztok fejet, ti bizonyos férjek! Nekem van igazam. Mikor vőlegények voltatok: a gomblyukban ibolya, a zsebkendőben rózsaillat járta. Ujjatok sohasem volt tintás; mostátok a fogaitokat; a szakáit gondozta a fésű s nem tűrtétek, hogy az ebéd nyomait viselje. Gyöngéd, sima, szeretetreméltó minden vőlegény s durva, szögletes, kiállhatatlan férj válik belőle. A nő hizeleg neki ? simogatja kedvében jár ? No bizony! . . . kötelessége ! . . . Panaszkodik, ásít, vagy szenved titokban ? — Minek lett asszonnyá ! . . . nincs joga zúgolódni . . . ilyenek a férjek és ilyenek a nők! Nem! nem! én nem riadok vissza s nem engedem a nőket bántani. ^ a kik a cselédhiány miatt konyhai rabnők a nap legnagyobb részében — a családnak, a gyermeknevelés magasztos hivatásának, a mihez a több gyermekes családokban nevelőnők, bonnek segítsége szükséges. Nemcsoda hát, ha ilyen előnyök mellett mindenütt hódit az eszme s a legtöbb helyen megindul már a mozgalom a közös konyha létesítése érdekében. A mi szép városunk piacának drágaságáról már szinte ízetlenség tintát vesztegetni. De magába fojtva elkeseredését, érzi mindenki, hogy a mi helyzetünk feltétlenül orvoslásra szorul. Nos hát a nagybecskereki példa kínálja az orvoslás egy bizonyára hathatós eszközét. Éljünk vele! Mi szívesen összegyűjtjük az ösz- szes tájékoztató adatokat s készséggel állunk felvilágosítással, tanácscsal, útbaigazítással azoknak, a kik a dolog iránt érdeklődnek. Csak tessék valakinek a mozgalom megindítására az első lépést megtenni. Nézetünk szerint, ha valaki az illetékes vezető egyének közül felhívást intéz a közönséghez, biztos, hogy pár nap alatt a nagy- becskerekinél nagyobb létszámban fognak jelentkezni városunk ama lakói, a kik a közös konyha részesei lesznek s nem telik bele pár hétnél több és elfogyaszthatjuk a váci közös konyha első ebédjét. Vegyük komolyan a dolgot! Segítsünk magunkon. Mert ha tovább tűrünk tétlenül, megA boldogtalanságnak félreejtés az alapja. A férfi meggyőződése az, hogy a szerelem, (az a románcos, édes szerelem !) megszűnik, a házasságban. A nő pedig arról álmodik, hogy a szerelem rózsája legteljesebb a házasságban. A férfi vádol, a nő csalódik. De én nem hagyom a nőket! A nők virágok . . . Ami jóság, ami hűség, ami szép ami édes . . . annak csak egy neve van: a nő ! — Mily vakmerő ábránd! — Nem ! nem ! Ez valóság . . . — Nem ismered — a nőket. — Elég, ha egyet ismerek. Ismerem az én kis árvámat, aki hozzám jön, hogy velem együtt küzdjön, sírjon és örüljön. — Az élet neki csupa szenvedés volt eddig — boldogság nélkül. — A szenvedéstől én sem óvhatom meg teljesen ... de boldogságot adok neki. — S mit szól hozzá ő? — 0 csak azt kívánja, hogy legyünk mindig egyedül — ketten. — S te megfogadtad, hogy úgy lesz? — Igen ! — Egy esztendő múlva, tudom, nem beszélsz igy . . . — Bizony nem. — Lám!... — Mert bizony, akkor aligha leszünk — ketten. Radnyánszky Gyula.
