Váci Hirlap, 1907 (21. évfolyam, 1-102. szám)
1907-08-11 / 64. szám
Huszonegyedik évfolyam. 64. szám. Vác, 1907. augusztus 11. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára □ centiméterenkint 8 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. Gyáralapitások a vidéki városokban. Vác, aug. 10. Alig múlik cl hónap, sokszor hét, hogy valamely osztrák gyáros be ne kopogtatna nálunk, textil, zománc, selyem, chémiai és tudja a jó ég, mi mindenféle gyáralapitási szándékkal, ígérik, hogy milliókat fektetnek be, ezreknek adnak munkát, kenyeret. Mi kapva kapunk a kínálkozó alkalmon, felajánlunk ingyen telket, adómentsséget, mindent, ami csak tőlünk kitelhetik, s várjuk, mikor kezdik már meg az első kapavágást, — de hiába. Az ajánlatok, a tudakozódások látszólag, papíron épen komolyak, de — miként a példák mutatják — furfangosan kieszelt csapdák, melyből az osztrák leleményesség magának csak tőkét kovácsol. írásbeli nyilatkozatot kérnek tőlünk az adandó előnyökre nézve, de nem azért, mintha komoly szándékuk lenne velünk tárgyalni, hanem azért, hogy odább állva máshol kopogtassanak be kezükben a mi ajánlatainkkal, melyeket csak a végből kérnek ki tőlünk, hogy azokkal máshol több előnyt csikarhassanak ki, melyekkel kérkedve kopogtatnak be egy harmadik, negyedik - s igy tovább — helyen s mig mi reménykedve látjuk a jövő képében városunk határában a füstölgő kéményeket, csalódottan ábrándít ki bennünket az a hir, hogy a tisztelt gyáralapítók sorba járva a vidéki városokat, nem itt, de ott épitenek, hol nemcsak telkei, adómentességet, hanem épitési anyagot, sőt még1 készpénzbeli előnyöket is kapnak. Leányszerelem. Margit, az aranyos szőkehajú leány zongorázni ment fel a kurszalonba. Ez volt az ő reggeli rendes útja. Érdekes leány volt. Tele misztikus hangulattal s az ajkán, a szemén mindig ott ült valami abból a bizonyos, idegen nyugtalanságból, mi különben uralta egész lelkét. Fiatal volt és erősen meglátszott rajta. A szemei tüzesek és érdekesen mélyek, az ajkai erősen pirosak voltak. Széles, fekete szallagos panamáját egyik oldalon legyűrve, másikon felcsapva hordta. A szoknyája rövid volt s a bokái kedves elevenséggel ugráltak ki alóla, amint egynéhány szökéssel, mi egy mókusnak is becsületére vált volna, felszaladt a lépcsőn. A teremben nem volt senki. A kelet felőli ablaksoron csillogva futott be a napsugár, káprázatosán táncoltatva az útjába eső porszemeket. Margitot valami ellenállhatatlan erő vonzotta a zenéhez. Valami bűvös erő bilincselte le egész lelkét a húrhoz, ha lepattantak róla a hangok, miknek olyan édes a beszéde, miket csak azok értenek meg, akiknek a természet teleöntötte a lelkét poetizmussal, lágysággal és szerelemmel. Leült. Pauszt belépőjét kezdette játszani, de mintha ma hiányzanék belőle valami. És bárha önérdekünk a gyáralapítókkal szóba álla ni, sajnosán látjuk, hogy nem érdemes. S ez nemcsak reánk áll, hanem az ország többi vidéki városaira nézve is. Azok a tisztelt osztrák gyáralapítók, a kik mostanában Magyarország vidéki városait sorba járják gyáralapitási ajánlataikkal, tudják, miért teszik azt, mert erre a politikai alakulások szülte közgazdasági viszonyok által vannak rákényszerítve. Nem a mi érdekeinkben cselekszik, a mit még akkor is kényszerülve vannak megtenni, ha itt semmi kedvezményben sem részesülnek. Azok a milliók, melyeket ide behoznak, nekik hoznak búsás kamatokat s ha ez áll, kérdjük, miért adjunk mi kedvezményeket az idegen tőke bevándorlásának ? Nem helyes tehát s önmaguk kárát vallják a vidéki városok, midőn egymásra licitálva, adnak kedvezményeket az osztrák gyáralapítóknak, kik a nélkül is kényszerülve vannak saját érdekükben a gyáralapitásra Magyarországon. Jól felfogott nemzeti érdekünk az lenne, ha a vidéki városok szövetségre lépnének az osztrák gyárosokkal szemben és minden kedvezményt kereken megtagadnának. Mert hisz látjuk, hogy az osztrák furfang és leleményesség az ő itteni gyár- nlapitási kénvszerhelvzetéből még tőkét is csinál magának. Nem csak ingyen telket, adó- mentességet, de építési anyagot, sőt még készpénzt is kér és kap, a mi tekintettel az alapítandó gyárak számát, egy hatalmas nemzeti vagyont képez, a mi a külföldi gyárosok zsebébe vándorol. Ha már kedvezmények adásával akarják a vidéki városok a gyáralapitásokat meghonosítani és fokozni, adják ezt meg honi gyáralapítóknak, ha kell inkább fokozottabb mértékben, mert az a hatalmas nemzeti vagyon melyet e címen elajándékozunk, a mienk marad s azok a milliók, melyek nyereség címén külföldre kivándorolnak, növelni fogják a köz- vagyonosodást Igaz és sajnos, hogy hazánkban nincs gyáralapitási szellem, kedv, mert téved az, ki azt hiszi, hogy tőke sincs. Ott van az a rengeteg holtkézi vagyon, ott vannak azok a milliók, melyek a kártyaasztalokon, a totalizator kezén sokszor rövid egy, két óra alatt megfordulnak a a melyekkel, ha gyárak alapittatnának, jól elhelyezve biztos és búsás jövedelmet hoznának egyrészt s másrészt erősbitenék a nemzeti vagyonosodást Azt hisszük, sok igazságot rejtenek a fenti sorok, melyekből levonhatjuk azt a tanulságot, hogy a reánk utalt külföldi gyáralapítóknak fel no üljünk és hogy a vidéki városok akkor cselekednének helyesen, ha azokkal szemben egyértelmű álláspontot foglalnának el az adandó kedvezményeket illetőleg. —«■ Hírek. — A grófpüspök Hévízen. Gróf Csáky Károly megyés püspökünk holnap, hétfőn orvosa tanácsára Héviz fürdőre utazik, hogy reumás fájdalmaira enyhülést találjon. Kíséretében lesznek dr. Bapcsák Imre kir. tanácsos és dr. Sclnvarcz Gusztáv s. tanfelügyelő. A grófpüspök Keszthelyen, a premonrendiek Megakadt. A gondolata nem járt ott, hanem valahol messze, máshol. Egy ifjúnál . . . Felsikoltott. Valaki hátulról befogta a szemét . . . — Maga az Sanyi ? — Eltalálta, Maci. Bizonyos, reám gondolt, hogy mindjárt eltalálta, hogy ki vagyok. Incselkedett a fiú. A leány láthatólag zavarban volt. — Miért nem játszik, Margit? oly szívesen hallgatom a játékát, mintha valami egészen más élet volna a kottákban, ha a maga keze játsza őket, mintha ezerszeres tűz égne a dalban, ha a maga kezei szólatatják meg a húrt. — Nem Sanyi, ma nem játszom. Jöjjön inkább. Üljünk le oda a napsugárba és meséljen nekem tovább azokról, amikről tegnap este beszélt. És önmagáról. Én úgy szeretem magát hallgatni még akkor is, ha nem szépet beszél. — De Margit, én nem szeretek magának azokról a leányokról beszélni. Nem is szép tőlem, hogy beszélek róluk. A holtakat nem szép háborgatni. — Nekem sem szabad beszélni róluk, azt hiszi Sándor? Nekem se? Vagy már elfelejtette, mit mondott rólam Károlynak a minap ? Hogy vélem szemben nem tud titkokat őrizni. — Igaz, Margit. Emlékszem erre, de épen ezért érzem: nekem kerülnöm kellene magát. Látom, az én jelenlétem bántja a maga nyugalmát. A szemei is, az ajkai is olyan nyugtalan félelmet, olyan titokzatos remegést árulnak el, mitől magam is félek. — Ne beszéljünk erről, Sándor. Hallgasson reám. Üljön le és beszéljen. Leültek. Az ablakon át befutott a napsugár és teleszőtte őket vérvörös aranynyal. — Az első? Azt nem mondom meg, ki volt. Egy valaki. Édes, feketehajú, csicsergő kis jószág. Akkor még én is kicsiny fiú voltam és mindig csak arra gondoltam, hogy ez a leány lesz az én feleségem. Még lehet, hogy úgy lesz . . . Aztán jött egy másik leány. Ez már érdekesebb és nagyobb volt. Itt már nem gondoltam a házasságra. Felütötte agyamban a fejét egy erős érzés, amit eddig nem ismertem, a lány bírásának érzése. Szerettem volna, he enyém lett volna csak ugv egykét évre. Megvallom addig, amig meg nem unom. Mert akkor már erős volt bennem az újság utáni vágy. Nekem mindig uj os mindig érdekes kellett. Ekkor már alig tudtam elképzelni magamban, hogyan is lenne lehetséges, hogy én lekössem egész életemet egy asszonyhoz. És mikor egyszer ez a leány is az ölembe hullott, jött egy uj, egy érdekesebb. Aztán egy másik, egy harmadik ... de mind csak egyforma volt. Most már megúntam őket mind, mert tulajdonképen mind egyenlők voltak.
