Váci Hirlap, 1907 (21. évfolyam, 1-102. szám)
1907-07-17 / 57. szám
VÁCI HIR L A P 3 Gábor, Benkert György és Balogh Mihály. Ugyanoda 13 napra, augusztus 3Ü-ra behivattak: Berecz Ferenc, Végh József, Roz- gonyi János, Havasi Béla, Gellér Béla és Székely Mihály póttartalékosok. A behivó- jegyeket az illetők a katonai ügyosztálynál átvehetik. ■ — Évzáró az óvodában. Évzáró vizsga volt f. hó 13-án a felsővárosi óvodában, melyen Schmidt János kanonok, Nikit its Sándor kir. tanácsos, az iskolaszék világi elnöke, számos szülő és tanügy barát voltak jelen. Az egész vizsga ez évben sokkal magasabban emelkedett ki, mert az oktatást betegségek nem zavarták. Mátay Emilia óvónő nagy fáradtságot fejtett ki és az előadott versikék, énekek, párbeszédek és játékok teljes elismerésben részesültek. A vizsgát Szdeczky Ida értelmes és szépen előadott bncsózója az óvodától fejezte be, mely után Schmidt János, kanonok-igazgató nem is késett a szorgalmas óvónőnek köszönetét kifejezni, a kicsinyeket vallásosságra intette és végül őket édességekkel ajándékozta meg. — Húsz korona a kaszinó tagdija. Nem biztató az a jövő a kaszinóra, melyet a múlt vasárnapi közgyűlésének lefolyásából olvashat ki minden figyelmes szemlélő. A kaszinó anyagi gondok közt él, hat forintos tagsági diját ezért tiz forintra akarta felemeltetni, e célhol jött össze a közgyűlés. Dr. Göndör Sándor szólalt fel elsőnek s azt kivánta, hogy a tagdijemelés előtt programot adjon n választmány, mely irányban vezeti a kaszinót. Donovitz Vilmos pedig az ellen tiltakozott, hogy évközben lehet tagdíjat emelni. Felszólaltak Haraszti Ernő, dr. H.örl Péter, Niki,tits Sándor az indítvány mellett és ellene s végül harangszó után a közgyűlés jelentős többséggel, a minek azonban — társasegyletről lévén szó — egyhangúlag kellett volna keresztülmenni, elfogadta a választmány indítványát, hogy július elsejétől a tagsági díj évente 20 korona lesz. Ezután dr, Freysinger Lajos igazgató - elnök utódát kellett volna megválasztani Dr. Preszly Elemér több tagtársával együtt azonban halasztó indítványt tett a közgyűlésnek, mely ebben az értelemben határozott s az igazgatói tisztet csak a jövő évi rendes közgyűlésen fogják betölteni. — Halálozás. Súlyos csapás érte Prolv'szka Gusztáv iparospolgártársunkat. Fia, József, fiatalon, 24 éves korában elhunyt rövid szenvedés után. Temetése tegnap ment végbe, koporsójára a tűzoltó testület és a parancsnokság is koszorút helyezett. Ny. b! — Iparosaink figyelmébe. Hatvan város elöljárósága közli lapunkkal, hogy a kereskedelemügyi miniszter 1907. julius 22. napján Hatvan községben kirakodó pótvásárt engedélyezett. — Részeg-e, vagy betörő ? Löwinger Ignác kereskedő Zichy-utcai házának egyik szobájában hétfőn éjjel gyanús zajt hallottak. A szomszéd szobában alvók felébredve egy idegen alakot találtak, a ki eléjük toppant. Rögtön kérdőre vonták s ő kijelentette, hogy Bertydk Jánosnak hívják, cipész és he van rúgva. Hogyan került a szobába, ennek különös magyarázatát adta. Először azt mondotta, hogy — beesett az ablakon, de később, mikor kiderült, hogy az ablakot ő nyitotta fel, azt mondotta, hogy hölgylátogatóba jött. A rendőrök, kik ott cirkáltak, rögtön pártfogásukba vették a különös embert, kit reggel a rendőrkapitány elé állítottak, a ki most vizsgálja, hogy Bertyák tényleg mit is keresett éjszaka az idegen házban. — Csődbe jutott kereskedők. Horváth György és társa váci bejegyzett cég tagjai, Horváth Antal és Tauber Antal váci lakosok kereskedők ellen a budapesti kir. kér. és váltótörvényszék julius 13. napján 74628. sz. alatt kelt végzésével a csődöt megnyitotta. Kineveztettek: Csődbiztossá Kazacsay Gerő kir. törvényszéki biró. Tömeggondnokká : Forgó Kálmán dr. ügyvéd. Tömeggondnok- helyettessé: Erdős Bernát dr. váci ügyvéd. A követelések bejelentésére aug. 17 , fölszámoló tárgyalásra szept. 17., a csőd választmány megválasztásra szept. 14. napja tűzetett ki határidőül. — Vásár Zebegényben. A kereskedelmi miniszter megengedte, hogy Hontvármegye területéhez tartozó Zebcgény községben minden évben május 15. és október 15. napjai közötti időben minden szombati napon állat- fölhajtás és hely pénzszedés nélkül hetivásár tdrtassék. — Hanzli a sörben, a sörivók panaszát, hogy a sörmérésekben a söröket a csap alatti dézsába csörgött sörrel szaporítják, a minisztériumban is, úgy látszik, megelégelték. Szigorú rendelet utasítja a rendőrhatóságot, továbbá a városi és járásorvosokat, hogy ezt a visszaélést ellenőrizzék s 1Ü0 koronáig terjedő pénzbüntetéssel sújtsák az egészség elleni kihágás elkövetőit, akár hivatalból, vagy pedig magánpanaszra indítják meg az illetékes pénzügyigazgatóság megkeresendő. — No »Hánzli« neked vájjon beföllegzett-e ! — A váci hengermalom részvénytársaság lisztárai 100 kgrmként: Buzaörlemény /Asztali dara AB szám 35 K 40 fill. — Asztali dara C szám 34 K 40 fül. — Király liszt 0 sz. 34 K 60 fill. — Lángliszt t sz. 33 K 60 fill. — Elsőrendű zsemlyeliszt 2. sz 32 K 60 fül. — Zsemlyeliszt 3. sz. 31 K 60 fill. — Elsőrendű kenyérliszt 4. sz. 30 K 60 fill. — Közép- kenyérliszt 5. sz. 29 K 60 fill. — Kenyérliszt 6. sz. 28 K 60 fill. — Barnakenyérliszt 7. sz. 27 K 10 fill. 7V2- sz. 25 K 10 fill. — 73/4. sz. 22 K 10 fill. — Takarmányliszt 8. sz. 17 K 10 fill. — Korpa finom I" sz. 12 K 90 fill. — Korpa goromba G sz. 12 K 40 fill. — Ocsú 11K — fill. Konkoly 9 K. 00 fill. — Bükköny 16 K — fill. Pelyva zsákja 1 K. — Rozsörb mény: 0. sz. 27 K 00 fill. — II. sz, 24 K 00 fill. — Frl. 24 K 20 fill. ------1. sz. 22 K 60 fill. — II. B sz. — K — fill. III. sz. 19 K 00 fill. — Fkl. — K — fill. — R. korpa 13 K 40 fill. Nyilt-tér. Köszönetnyilvánítás. Felejthetetlen drága halottunk, néhai Való Ignácné temetése alkalmából a megható részvétnek annyi jól eső jelével találkoztunk az ismerősök, jó barátok, testületek részéről, hogy külön-külön megköszönni e fájdalmas órákban nem tudjuk. Fogadják ezért ezen az úton hálás köszö- netünket mindazok, kik szeretett halottunk temetésén részt vettek, úgy az ipartestület, ipartársulat és a váci önkéntes tűzoltótestület tagjai, mint az ipartársulat dalárdája is, mely a megható gyászszertartást azzal is emelni szives volt, hogy drága halottunk koporsója fölött gyászdalokat adott elő. Vác, 1907. júl. 15. A gyászoló Való-család. Bocsánatkérés. Tóth Márton borbélymester urat egy vendéglői kuglizásközben súlyosan megsértettem. Minthogy akkor a hevességem ragadott el s azóta tettemet megbántam, most a nyilvánosság előtt kérek tőle bocsánatot. Vác, 1907. julius 16. Sima György. A vác—rétsági postarablók nyomozása. Irta: Kálló Antal rendőrkapitány. 9. A szabadkai rendőrkapitányság 1905. április 19-én következő távirati értesítést küldötte a váci rendőrkapitányságnak: »16 iki táviratára Barna Lukácsnak itt kovácsműhelye van, állítása szerint pénze 360 korona kölcsönbe van, Kadvány Dávid legutóbb t. hó 16-án volt Barnánál, mindketten tagadják, hogy Mogyoródi Józsefet ismernék, Vácon nem voltak. Itt 16-án reggel vásárosokat országúton két ismeretlen tettes megtámadott, kettőt agyonlőttek, elmenekültek, Manlicher-töltény hely színén találtatott, ugyanilyen bűntett történt a múlt hó 19-én a zentai országúton, sérült testéből Manlicher- töltényburok vétetett ki. Drótválaszt kérek, mi alapon gyanusittatnak Kadvány és Barna a postarablással, zsir és szalona ellopás miatt itt panasz nem tétetett.« E távirati értesítés után a szabadkai rendőrkapitánysághoz 1905. április 20-án egy kimerítő írásbeli megkeresést intéztem, a melyben Oláh-Simkó István, Bóne Ferenc, Mogyoródi József és Kadvány Dávid neve is megemlítve volt s körül volt Írva az a terhelő körülmény, a melynek alapján ezen egyéneket több rendbeli bűntett elkövetésével, de különösen itteni határban történt postarablás és kettős gyilkosság végrehajtásával gyanusittattak. Ugyancsak 1905. április 20-án a szabadkai rendőrkapitányságtól 8828. szám alatt a következő távirat érkezett a váci rendőrkapitánysághoz : »Kadvány Dávid-ügyben ma küldött táviratom pótlásául Kadvány tagadja, hogy Vácon járt, 11-én nem volt ott, a kikkel érintkezett, megfigyelés alatt tartandók» A gyanúsak Manlicher, vagy más fegyver, esetleg töltény feltalálása iránt náluk alapos házkutatás tartandó, Barnánál házkutatáskor ernyős sapka találtatott, bővebbet holnap küldök. Eredményről drótválaszt.« Eme táviratokból is tehát határozottan kitűnik az, hogy sem a zentai, sem a szabadkai rendőrkapitányságnak a Vácról azokhoz intézett megkeresések előtt nem volt tudomása arról s nem is volt fonál a kezében arra nézve, még a csendőrségnek sem, hogy a zentai, szabadkai és a váci határban elkövetett rablásokat és gyilkosságokat, kik követték el s erre csakis a váci kapitányságtól a zentai kapitányság távirati értesítése alapján a szabadkai rendőrkapitánysághoz intézett értesítések nevezettek SGzárólag rá, illetőleg azok alapján fedeztettek fel a tettesek és lettek letartóztatva. Ezt igazolja az is, hogy a szabadkai rendőrkapitányságtól 1905, április 21-én a vábi rendőrkapitánysághoz intézett távirati értesítésben már az is közöl- tetett, hogy Barna Lukács Szabadkán a váci határban elkövetett postarablógyilkosságot beismerte és társait megnevezte. Ennek a beismerő, de, sajnos, a szabadkai rendőr- kapitányság által jegyzőkönyvbe nem foglalt vallomása alapján lett Bóne Ferenc Budapesten, mig Oláh-Simkó István és Oláh- Simkó Istvánná Kosdon azonnal letartóztatva, nem különben Barna Lukács és Kadvány Dávid Szabadkáról, illetőleg Bene Ferenc Budapestről László szabadkai rendőr- alkapitány jelenlétében csendőrjárőr által Vácra kisértetve a nélkül, hogy Szabadkán, vagy Budapesten az általuk tett beismerésről jegyzőkönyv lett volna felvéve. (Folytatása vasárnapi számunkban.)