Váci Hirlap, 1907 (21. évfolyam, 1-102. szám)
1907-07-14 / 56. szám
Huszonegyedik évfolyam. 56. szám. Vác, 1907. július 14. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára □ centiméterenkint 8 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. A főváros és a vidék. Vác, julius 12. Tisztában vagyunk vele, hogy országos érdek Budapestet minél szebbé és nagyobbá t enni. A külföld szeme elsősorban a székesfővár oson csiigg, itt fordul meg a legtöbb idegen és Budapest közállapotairól ítélik meg az ország közállapotait. Ezt elismerjük mindnyájan, a vidékiek is és ennek a felfogásnak eredménye az, hogy az alkotmányos élet visszaállítása óta megszámlálhatatlan milliót költ ött az ország Budapestre. De már húsz esztendő óta érezzük, hogy Budapest székes- fővárosnak mindenek felett való istápolása a vidék rovására történt. Szegény ország vagyunk és az az egyoldalú támogatás, mely- lyel évtizedek óta részesítették a fővárost, a vidéknek az állam által való elhanyagoltatá- sát okozta. Ha végig nézünk a vidéken, első sorban a rendezett tanácsú városok sorozatán, keveset találunk olyat, melyek a határozott fejlődés utján vannak. Legtöbb helyütt pangást, sőt visszafejlődést tapasztalunk. Különösen a kisiparos polgárság sínyli meg az idők változását. A vidéki városok mindazon által erejükön felül igyekeznek a városfejlesztés terén a modern kor igényeivel lépést tartani. Egymás után csatornáznak, aszfaltoznak, vezetik be a gáz-, vagy villamosvilági- tást, a villamos közúti közlekedést, építenek iskolákat, városházakat, kórházakat és egyéb közintézményeket alapítanak, a mi mind igen helyes és jó dolog, de azzal a súlyos hátrány nyal jár, hogy a legtöbb vidéki város adósságokkal van túlhalmozva és mind gyakrabbá lesz a száz percenten felüli községi pótadó. Mialatt tehát Budapest fényes világvárossá lett, a vidéki városok nagyrésze krónikus sorvadással küzdenek. Joggal várhatjuk mi vidékiek, hogy ebben a helyzetben az állam minden fölösleges erejével a vidéket fogja istápolni. Mert elvégre mi vagyunk az országot fentartó erő, mi vagyunk a fundamentum, a melyen az a szép, ledér erkölcsű Budapest nyugszik. ügy látszik, csalódtunk! A törvényhozás elé múlt héten egy uj törvényjavaslat került, a mely arról intézkedik, hogy újabb sok milliónyi befektetéssel támogatja az állam Budapest székesfővárost. Bizonyos melankóliával vesszük ezt tudomásul, tehát megint a főváros kap és a vidéknek koppan az álla. Nem akarunk hosszan rekriminálni, de nem hallgathatjuk el, hogy ez a meglepés- szerűen kipattant törvényjavaslat nem felel meg az ország várakozásának. az aduul segédíui i ásuí természetesen nem apadtak ki ezekkel a fővárosnak nyújtott kedvezményekkel. Ha akarja az állam, más utón is támogathatja a vidéki városokat. Hogy messzebbre ne menjünk, itt van mindjárt az iparfejlesztési törvény, melynek okszerű alkalmazásával erős lendületet lehet adni a vidéken az ipari alapításoknak. Ne akarjanak minden uj gyárat, minden uj ipartelepet a főváros területén létesíteni, hanem inkább törekedjenek arra, hogy az uj ipar- vállalatokat és gyárakat a vidéki városoknak juttassák, hogy legalább igy frissüljön fel az elhany golt, pangó ősi magyar városok lassú vérkeringése. Gondolják meg az intéző körök, hogy nem Budapest, hanem az elhanyagoltsága dacára is tetterős és parlagon heverő kincsekben dús vidék tartja fenn az országot. Hirek. A Rábca lázadói. Vác, júl. 12. Keveseknek tűnt fel, hogy szerdán reggelre a fegyház alatt ott állt a magyar folyam és tengerhajózási társaság Rábca nevű vontató' gőzöse. Máskor is megáll a fegyház alatt sleppet felvenni, gondolták, most is azért van ott és az emberek mentek tovább. Pedig a Rábca azért horgonyzott a Dunánkon, mert fedélzetén lázadás támadl s az egész személyzet benn volt a váci rendőrségen. Karika Endre kanitánv parancsnoksága alatt indult el három uszálylyal, melyekben liszt volt, a Rábca s Bécsig meg sem akart állani. Éjfél volt, mikor a gödi határba értek. Itt a hídon levő kapitány lekiáltott az őrködő matróznak: — Balról vizet mérni! Dal a mézeshetekről. Irta: Kiadó. Kit e sokrimű dal vall hősül, a kin megesett e dolog: egy kicsi titkár, a ki nősül s a főnökéhez bekopog. »Könyörgök egy kis szabadságért! Egy hónapot, ha tán lehet — Nászút, mézeshét . . . ugyebár ért? . ..« s adott s főnök egy — hetet, rövidke, kurta egy hetet. Keveslé ezt a titkár s szólt : Nem tetszett lapozni még a Mózes ötödik könyvit? . . Kár! Ott állanak e bölcs igék: »Ki vesz magának feleséget, ne tégyen semmi rabotát, esztendeig szabadon élhet: csak vidámitsa asszonyát, tizenkét hónapokon át.« Miért nem az időben éltem? S ma miért nem Mózes főnököm? S a főnök szólt: baját megértem és könyörülök is önön. Mézeshete lesz ötvenkettő, egy év szabadságot kap ön, Mert úgyis tudom s nevetett ő, — hogy időközben visszajön, négy-öt hét múltán visszajön. Mézesheteknek hires méze, hazugság, vagy szuggeszció, mert azt, ki minket megigéze, ma — s mindenkor szeretni jó. Ingerlő zsengének zamatja: ínyenceknek való hogu, s fantáziánkat fölizgatja, egy tépett myrtusz-koszorú, meglépett myrtus-koszorú Édes nem von’ a csók : csak akkor ? És hevítő az ölelés ? Hiszen még messzi van az aggkor s e néhány heti csók — kevés! Inkább tegyünk úgy, mint a szultán, ki váltja nőjét szüntelen, ha a mézesheteknek múltán gyönyör már nekünk nem terem — pedig dehogysem terem! Mézesheteknek hires méze hát nem is ebben — ebben áll: hiszi, ki minket megigéze, hogy mi vagyunk az ideál! Szolgálatkész, figyelmes, gyöngéd, gavallér, finom, ritka kincs, —• a kiben nem lelhetni gyöngét s a kinek párja, mása nincs, sehol a nagy világba nincs. Szavunk mind eskü s izzó frázis, szeszély előtt hajtunk fejet, tombol bennünk a mű-extázis s sóhajtunk lélekzet helyett. Igyen hiszik, hogy mi vagyunk a modern Tankréd és Romeo, mit elhitetni nem kis munka; s légióként önmegtagadó: természetünket tagadó. így pauzák nélkül belerestül, hamar torkig lesz ön vele és ötvenkét héten keresztül ki nem fárad s ún bele ? S az asszonyát — ez sem utolsó! — hogy vidámitja majd ? — titok . . . Hisz a vidámság, mint a korsó, előbb-utóbb igy csak kifogy, kétségtelen, hamar kifogy . . . Lehet, hogy nagy zavarba jönne . .. A vére tűz bár s szive hév jannak, ki házas, mondom önnek, mézes-hét kell s nem Mózes-év. S megérem még, hogy — igy beszélt c ön ily szóval jövend elém: Az agg Mózes nem volt szakértő a mézeshéti ügy terén, a mézeshéti ügy terén . . . Mindennek öt hete múlt éppen, s hogy az iroda ajtaján ki lépett bé, kopogva szépen, ma reggel — nem lehet talány. A titkár volt s igyen beszélt ő, vakart is közben a fején : Az agg Mózes nem volt szakértő a mézeshéti ügy terén, a mézeshéti ügy terén . ..
