Váci Hirlap, 1907 (21. évfolyam, 1-102. szám)
1907-04-17 / 31. szám
Huszonegyedik évfolyam. 31. szám. Vác, 1907. április 17. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Bercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára Q centiméterenkint 8 fillér. Nyilttér sora 60 fillér. Telefon-szám 17. Vád szőlősgazdák a munkások kívánságairól. Vác, ápr. 16. A váci földmivesmunkások tizenegyes bizottsága, tekintettel a nagy télre s az egyre emelkedő drágaságra, tarifális összeállítást készített, mely szerint a szervezett földmunkás erejét és tudását adja a szőlőben, a gazdaságban és az ipari munkánál. Ezt az árszabályt közzétették a Váci Hírlap-ban s mi felhívtuk a szőlőtulajdonosokat, a birtokosokat és az ipari munkaadókat, nyilatkozzanak, képesek-e viselni az újabb terheket s van-e kilátás a békés megegyezésre, a békés együttmunkálásra. Elsőnek a váci szőlősgazdák nyilatkoztak meg. Vasárnap Vác határának öt hegyközsége tartotta közös értekezletét a városháza közgyűlési termében nagy érdeklődés mellett. Ebben az első értekezletben a munkát megbecsülő érdeklődést látjuk, melyben a munkások megnyugodhatnak. A munkaadók, rmként ennek a gyűlés folyamán többször kifejezést is adtak, belátják a drágulást, tudják, hogy vége a 60—70 krajcáros napszámnak. Ámde a mai 12—18 forintos borárak mellett nem gondolhatnak a földműves munkások követeléseinek egészében való teljesítésére. De keresik az érintkezési pontokat, hol a munkaadó és a munkás ellenségeskedés és harc nélkül megérti egymást, a hol a méltányosság megnyilatkozik mindkét oldalon a békés együttmunkálkodás érdekében. Merev, ellenszegülő hangok itt is voltak a munkások kívánságaival szemben, de ez a gondolkodás nem volt a többségé, mint a hogyan nem illik a XX. század felfogásába. Végeredményében azonban konstatálnunk kell, hogy a szőlősgazdák védekezésén kívül látni lehetett a méltányosságot, mely közel fogja hozni a munkaadót a munkáshoz és megegyezésre, a két fél kizsarolása nélkül, nyújt reményt. A fontos gazdasági értekezlet lefolyását a következőkben vázolhatjuk: Ursziny Arnold, mint a Törökszőlő-hegy- község elnöke, nyitotta meg a gyűlést, melyet hegyközsége, mint kezdeményező nevében hivott egybe s felszólította a nagy számban összegyűlt munkásokat, hogy hagyják el a termet, melyben most az öt hegyközség választmánya fog tanácskozni. Nagy zúgolódás követte azt a felszólítást, de egy kevéssé megürült a terem s néhány perc múlva Kiss Sándor szólhatott, előbb azonban az elnök felolvasta a Váci Hírlapból a munkások kívánalmait. A szónok okos érveléssel azt fejtegette, hogy a munkabér megáfiapitás akor a szőlősgazdák nem hallgathatnak, mert olyannak tűnnék fel, mintha abba beleegyeznének. A munkás annyit kívánjon, a mennyit a gazda adhat s hogy a gazda mit adhat, azt egyöntetűen kell megállapítani, mit egy szőlősgazdákból akakitott bizottság legjobban végezhet el, mely tárgyalni fog a földműves munkásokal. Dr. Forgó Kálmán azoknak a hegyközségeknek nevében, melyeknek elnöke, jelenti ki, hogy a helyzetet nem látja oly sötétnek, minőnek a magánbeszélgetések is feltűntetik. Náluk. Diósvölgyön és Kútvölgyön semmi szociális mozgalmat nem észlelnek. Ó azt tartja, hogy ne vegyék tudomásul az órán- kint való fizetést, lehetőleg maradjon minden a régiben. Ajánlja, hogy a bizottság küldessék ki, mely a munkásokkal érintkezve állapítja meg a napszámokat s a melyik gazda ezt a megállapodást áthágja, arra keressenek valamelyes megtorló intézkedési, a mely szintén a bizottság feladata lesz. Borossy Ferenc, mint a spinyéri hegyközség elnöke, kijelenti, hogy ezt az indítványt elfogadja, Králik József kis szőlőtulajdonos pedig arról szól, hogy más a helyzete a nagy szőlősgazdának, mint a kicsiének a munkással szemben. A hangulat egy kicsit forróvá vált és izgatott vita keletkezett a kisebb és a néhány hold szőlővel bíró nagyobb szőlősgazdák között, a mikor mindenki beszélt, de az egész hangzavarból mi sem volt kiérthető. Csak mikor pillanatra elült a zaj, hallatszott Kiss Sándor szava : Ha a munkások túikövetelők lesznek, inkább egy évig nem dolgoztatjuk szőlőinket, lássák, mit érnek el ! A kijelentés azonban élénk tiltakozásra adott alkalmat, lévén jelen vagy ötven szőlősgazda, a ki jól tudja, hogy egy évig meg Mese. Irta: Géczy István. Egy fürtös fejű ifjú lovag, nevető kék szempárral, rózsapiros arccal, tiszta, mint szálló hópehely; szép, mint Adonis; bölcs, mint a Korán és vitéz, mint Bayrd lovag, fiatal szivének rajongó lelkesedésével elindult a nagy világba, hogy lemondva minden földi hiúságról, érzéki gyönyörről diadalra juttassa azt, a mi után lelke annyira szomju- hozott, az »Igazság«-ot. Hosszú, fáradságos vándorlása közben egy idegen országba jutott, a hol szétszórt holttestek hevertek, felégetett falvak füstölögtek s mindenütt gyász és pusztulás hirdette egy lefolyt háborúnak borzalmait. Minél tovább haladt, annál több temetetlen holttetem feküdt szerteszét az országúton, árok partján, mezőségen, mindenütt, a merre csak a szeme ellátott. Feje felett mint szakadozott terhes felhő kóválygott a hollók és dögkeselyűk tábora és az a szálló felhő vezette őt mindég bel- jebb, beljebb a kipusztult országba, mígnem egy csendes, csillagos éjszakán rábukkant a legyőzőitek táborára. Harcedzett férfiaknak könytelen, keményszívű asszonyok öntötték a golyót, köszörülték a kardot és buzdították a vezér nélkül csüggedőket uj harcra, egy végső küzdelemre. Itt tudta meg a vándor ifjú, hogy egy boldog, szabad kis országra ráfeküdt egy éhes nagy hatalom, hogy nyers erejével, seregeinek megszámlálhatatlan sokaságával elsöpörje a térképről ezt a szabad kis országot, s dolgos kezű népét rabigába hajtsa, szolgaságra vesse. És az ifjú hős, lázban égő arccal, kezébe ragadta szablyáját s magasra emelve megesküdött, ott a csillagfényes éjben, hogy diadalra visszi az eltiprott »Igazságot «-ot; legyőzi a győzött és visszavivja ennek a maroknyi népnek legdrágább kincsét, — a szabadságot! Riadót hivatott; aztán: Hajrá, hajrá! Neki az ellennek! Mint próféta vezette, vezette a népét ütközetről-ütközetre; dia- dalról-diadalra. Egyik * kezébe halált osztó kardja, másikban a rongyos, tépett, véres zászló. Harczolt a maroknyi nép próféta élén, hullott az ellen rakásra, mint őszi levél viharzugása közt, halottakkal telt meg minden talpalattnyi tér, mintha csak a végítélet napján temetővé változna át az egész nagy mindenség. De az elesettek helyén uj hadsereg támadt és a mint fogyott a bősöknek száma, úgy nőtt, mindég csak nőtt a szabadságtipró vad csorda. Egyszer aztán kiesett a próféta kezéből is a kard, földet ért a zászló, elveszett a szent ügy, legyőzték a vezért és a durva nyers hatalom őt, az Igazság bátor hirdetőjét, lánglelkű harcosát, ledobta a tömlöc fenekére néma kisértetek és patkányok közé. Hogy elűzze magától a kísértő árnyakat, barátságot kötött a patkányokkal, beszélgetett velők s megértették egymást. Megosztotta velük kenyerét, a melyet naponként nyújtott be egy láthatatlan kéz, a patkányok aztán bálából apró erős kis fogaikkal egy éles vasszöget rágtak ki a falból, a melylyel ő tiz hosszú esztendő nehéz munkájával akkora nyílást vágott a kőfalon, hogy kiférhetett rajta és megszabadulhatott nehéz rabságából. A haja már deresedni kezdett, acél izmai megtágultak, elgyöngültek, de elméje még élesebb lett, megtanult a sötétben tisztán látni, bölcsen gondolkodni, és lankadó erejét visszaadta a hit, mely megszállta lelkét, hogy elméje tisztaságával ki fogja vívni azt az Igazságot, amit nem tudott diadalra juttatni szive lelkesedésével, acél karja erejével. Legelső útja egy nagy városba vezette, a hol a tágas főtéren felállított emelvényről díszes menyezet alatt a város bírája osztotta az Igazságot. Már csak egy pörlekedő pár várt az ítéletre. Az emelveny előtt porban fetrengve siránkozott két sápadt asszonyszemély, mig fent az emelvényen, a bíró oldalánál gőgös pöífeszkedéssel magyarázta panaszát egy gazdag ruházatú kalmár.
