Váci Hirlap, 1906 (20. évfolyam, 2-99. szám)
1906-04-08 / 28. szám
Huszadik évfolyam. 28. szám. Vác, 1906. április 8. í VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Elefizetéí-i árak: llelj Immi egy évre 12 K, félévre 6 Kr negyedévre S K. Vi«lél»eii : egy évre 14 K, félévre 7 K. Kgje* Nzitni ára 12 fillí'r. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: M ária-Teréz in-rali p. <í. Hirdetések ára Q centiméterenkint 8 fillér, többszöri hirdetésnél árkedvezmény. — Nyilttér sora «O fillér. Ha jön is a béke. Vác, április 7. Azt akarta a magyarok istene, hogy az utolsó pillanatban csoda történjék és az uralkodó nemzetével az emberek életében sem hosszú időre békét kössön. Becsületes tisztességgel fog e békének szolgája lenni az ország, mely kizsarolva, kiszipolyozva áll ma a dédelgetett Ausztria előtt. Valamelyik oszlrák nagy politikus egyszer azt mondotta, nem kell Ausztriának más világrészen gyarmat, van jó gyarmata Magyarországban. Hát ha jön is a béke, akkor sem leszünk Ausztria gyarmata. Nem hinnők, hogy volna Magyarországban ember, a ki a tulipánmozgalomról még nem hallott s hogy volna magyar, a ki azt nemes, helyes, sőt szükséges eszmének ne tartaná. Hisz az a porcellánra festett tipikus magyar virág a jogaiért harcoló nemzet tagjainak közös jelvénye, akár csak az ármádiában a portopé, melyet az újdonsült, még szinte gyerek hadnagyocska és a legfőbb hadúr egyaránt viselnek, jeléül annak az egységnek, a mely a véderő tisztikarátszükségszerűen összeforrasztja. Budapesten már sok'százezer ilyérf túIljTán díszeleg a hazafiasán érző szivek fölött, maholnap a vidék is el lesz árasztva velők, megérkezett a tulipán városunkba is. §A tulipán nem csak azt fogja dokumentálni, hogy hordozója magyar embernek érzi, tudja magát, de azt is, hogy mint magyar ember — mindaddig, a mig az osztrákkal, mint gonosz ellenével áll szemben — az osztrák ipart s mindazt, a mi Ausztriát, a mi hátrányunkra fejleszteni, gazdagítani alkalmas — pártfogolni nem hajlandó. Vagyis: mennél több tulipánviselő ember lesz ebben a városban, annál biztosabb tudatára fog jönni az osztrák annak, hogy Vác hazafias kereskedői és közönsége inkább Nagy- Németországban, Franciaországban, vagy Angliában fogják fedezni szükségleteiket, de Wienben mindaddig, a mig az, mint minden gonosz dolgok forrása fog szerepelni,bevásárolninem fog. Minden tekintetben véghetetlenül nagy szükségünk van arra, hogy ezt Vácon tudják, de meg hogy az osztrák is tudja, tapasztalja és érezze. A hazánknak dobott keztyű felvételénél Vácnak is ott kell lenni. Itt a tulipán, fogadjuk szeretettel, lelkesedéssel s azzal az erős elhatározással, hogy a kik viselni fogjuk — viseljük valamennyien — nem csupán külső dísznek fogjuk tekinteni, de egyben emlékeztetőnek is mindazon kötelezettségekre, a melyeket abban a pillanatban vállalunk magunkra, a mikor keblünkre tűzzük. Itt a tulipán ... és ne mulasszunk el egy pillanatot sem, hogy megszerezzük s ne is váljunk meg tőle, a mig a kétfejű sassal szemben folyó harcunk közös jelvénye lesz. Különösen bájos, magyar érzésű váci hölgyeiirket kérjük -arra, 'nogjr vegyék-palm,-fehér kezükbe az ügyet, s járjanak elől jó példával az intranzigens, megalkuvást nem.ismerő nemzeti öntudatnak kifejezésében. Tavaszodik. Az akácos falukban munkálják már a virágos kerteket. Hullnak a magvak az édes honi földbe. Nemsokára kidugják fejőket a virágok. Lesz köztük ibolya, gyöngyvirág, rezeda, árvácska — lesz köztük tulipán is. Tüzelő, piros tulipán, olyan, mint, a minőt mi itt városunkban porcellánra festve hordozunk a szivünk fölött. Dal egy szalmakalapról. Egyszerű, kis, piros kalapja volt álla alatt megkötve kedvesen s ő tudtá, hogy milyen jól áll neki, mert mindenütt azt hordta rendesen. S pár pipacsvirág volt tűzve rája, színét egy kissé kivette a nap . . . mégis szebb volt nekem minden kalapnál az a kicsiny, piros szalmakalap. Megdobbant szivem, ha nagymessziről liivógatólag piroslott felém, hogyne . . . hiszen a legszebb kis leány viselte szökefürtű szép fején, ki boldoggá ha tett, szeme sugára kalapja alól rám kiragyogott, oh, hogy imádtam mindent-mindent rajta, azt is, azt a kis szalmakalapot. S egyszer — néptelen volt a promenád mellette ültem kis fehér pádon. S lelkem elszánt bátorság lepte meg megvallottam, hogy szeretem — nagyon. Kezembe kis keze szelíden, madár dalolt a nyárfalomb .alatt, feje vállamra hajlott öntudatlanul — s fejével együtt a szalmakalap. Kisasszonyom ! Közéig az őszidő s ön biztosan más kalapot vészén. . . . Ne dobja el a régit, ha megunta, hanem — ha lehet — küldje el nekem. Hadd tűnjenek föl még egyszer előttem azok a boldog, szép, letűnt napok s hadd öntözzem meg égő könnyeimmel azt a kis piros szalmakalapot. Farkas Imre. A „Grand Kaffe“-ban. (Áprilisi rapszódia.) Künn újra tél. — Süvölt a szél S a zord vihar Vadul kereng És hull a hó. Itt benn mi jó! Tölts és kocints és csókot adj Te szép leány! Oh jer, maradj, Ölembe ülj! Nevess, kacagj A sors fölött S könnyet ne ejts, hajótörött. Tengerre tettem én is csónakom : Lányszivre bíztam ifjú tavaszom. És ha misére, litániára megy majd a falu népe, a leányok kezében, a legények kalapja mellett szinte csak tulipán fog díszelegni. Az a virág, a melyről a nóta azt mondja, hogy „rózsa, rózsa mellett szép a piros tulipán“, — de a melynek a sors mostanában a legszebb szerepet osztotta minden virágok között. Azt a szerepet, hogy hazaszeretetünknek legyen jelképezője. A virágok birodalmában nincs olyan csúf irigység, mint az emberek között. Illatukat örömmel vitetik el majd az esti szellő szárnyán a piros tulipánhoz, hogy hódolatukat fejezzék ki iránta. Hisz a szerelmet jelképező piros rózsa, a hűséget, vágyakozást, bánatot kifejező többi virág is a haza földjéből hajt ki s érzi, hogy a legnagyobb, a legszentebb érzésnek, a hazaszeretetnek jelképezője lehet csak királya nagy virágországnak s az: a piros tulipán. Ha van békülés az uralkodóval, ne legyen Ausztriával, mely szipolyozza azt az országot, mint a vámpír, mely alkudni képes velünk mindenre, csak haszna legyen belőle. A béke órájában is a tulipán figyelmeztessen legnagyobb ellenségünkre, Ausztriára s a tulipánjelvényt büszkén viseljük. Helyi és vidéki hírek. — Az uj alispán, az uj főjegyző. A megkötött béke talán sehol sem okozott oly nagy örömet, mint vármegyénkén, a hol mára törvényjelenségek valóságos orgiákat ültek s az elmozdított tisztviselőkön kívül az önként távozó tisztviselők szenvedtek legtöbbet. Néhány nap s a Rudnay-éra megszűnik csapólorántos-Húzd rá cigány, húzd ! — epedőn : ... „Volt nekem egy szép szeretőm“ ... P. J. Inkább szeretnék sírni . . . Ne kérdezd, hogy mi a magyar szabadság ? Csalóka ábránd, mely eltűnt tova . . . Szabad vagy arra, hogy kínáld a tested’ hogy üsse azt az önkény ostora. Függetlenséged is piszkos hazugság. Azt kell tenned, mi parancsolva* van, Inkább szeretnék sírni, mint nevetni. A mutatásra nincs szivembe’ hajlam, valami úgy fáj, úgy éget titokban — megnémult és nem nyílik szóra ajkam! Cudar világ ez, elborult a fénye, *«. sóhajtásunk őrült viharba vész, nincsen becsület, tisztesség, igazság, |< de a Júdások száma nem kevés! |n Jó honfitárs, ne hízelegj magadnak, L. ne ámítsad hiszékeny lelkedet, csalódásod annál nagyobb leszen majd, , ha a szurony kiontja véredet. Törvényről, jogról, óh ne is beszélj ma, midőn az önkény járma, terhe nyom s ha szived vére forró lángra lobban: a zsarnokok segitnek a bajon! VAK BuíTrÁ.M T múz.-um j
