Váci Hirlap, 1906 (20. évfolyam, 2-99. szám)
1906-03-21 / 23. szám
Huszadik évfolyam. 23. szám. Vác, 1906. március 21. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetés arak: liel) l>en egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken : egy evre 14 K, félévre 7 K. Egye» Rzáiii éra 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőség és kiadóhivatal: üírtria-Terézisi-rakp. <i. Hirdetések Ara Q centiméterenkint 8 fillér, többszöri hirdetésnél árkedvezmény. — Nyilttér sora t>0 fillér. Mit kell tennünk Ausztria ellen. Vác, márc. 20. A magyar ipar föllendülését, tehát térfoglalását és fejlődését súlyosan akadályozza egyrészt az, hogy a külföldi ipar versenye kiszo* ritja a hazai piacról, másrészt pedig az, hogy a magyar társadalom a fogyasztás által nem védelmezi. Az utóbbi körülmény a külföldi versenynél is nyomasztóbb, mert ezt az önálló vámterület hiányában egyedül a nemzet öntudatos akarata ellensúlyozhatja. A Magyar Védőegyesület célja : hogy a hazai piacot elsősorban a magyar ipar foglalja el. E cél megvalósulása érdekében a fogyasztókhoz a következő kérelmet intézi: 1. Minden szükségletét, a mit iparos honfitársaink elkészíteni tudnak, készíttesse mindenki a hazában élő iparosokkal. E kérés a pontatlan, rossz és hanyag munkásokra nem terjed ki, sőt azok is mellőzendők, kik a honi iparpártolás társadalmi mozgalmát arra használják ki, hogy az árakat fölcsigázzák. Kisérjék figyelemmel azokat az iparosokat, kik a mozgalom előnyein?k kihfts-.náktsára a külföldi árukat saját cégük neve alatt árusítják. Az ily cégeket kérjük a Magyar Védőegyesületnek bejelenteni. 2. A boltokban (nyílt üzletekben) szükségleteit vásárolja mindenki azokból a cikkekből, a melyek a hazában termeltettek, a melyek hazai gyárosok és iparosok készítményei. A gyarmatárukat vásárolja mindenki azokban az üzletekben, a melyeknek kirakatában a Magyar Védő Egyesület kirakati Védőtáblája igazolja azt, hogy a gyarmatáruk a fiumei ki-Kossuth halála napján. A Burgból szégyenszemre nem rég kiadták már az útjukat, nevetgélt rájuk gúnyolódva a talpnyaló lakáj-csapat. S ők jöttek szótlan, halaványan — rajtuk egy országnak szeme, s gondterhes homlokuk borúján égett a nemzet szégyene . . . Most másodszor rontott reájuk az elhízott hatalmi gőg, kik eddig őrködtek fölöttünk, ime, széjjelkergetve ők, Széjjelkergették, mint a csürhét, vezéreink nemes hadát, hogy senki sem legyen, ki nékünk e zord éjben világot ád. Hogy ne legyen, ki szitsa pettyhüdt szivünkben az önérzetet, hogy senki sem legyen, ki minket a jog szent mesgyéjén vezet. Nincsen hát senkink!- Oh, de van még! Védj meg, magyarok Istene! Könnyes szemekkel, térden állva egy nemzet kér : Légy most vele! Fenő. kőtőbe érkezett hajók rakományaiból származnak. 3. Követelje mindenki, hogy a hazai gyárosok és iparosok a hazai piacon kereskedelmi forgalomba adott áruikat a Magyar Védőegyesület Védőjegyével jelöljék meg. E Védőjelzés alkalmazható magára az árúra, az árucímkére, a dobozra, esetleg a burkolatpapírra, tartályra. A honi iparpártolás sikere érdekében a Védőjelzést követelje mindenki, hogy a külföldi áruk hangzatos jelzése és a tisztességtelen verseny különböző fogásai hazafias célunkban ne téveszthessenek meg. Az akadályokat, ha szükséges, a társadalmi kényszer eszközeivel hárítsuk el. 4. Az 1906. évi május hó 1-től kezdve szükségleteit mindenki azokban a kereskedésekben vásárolja be, még azokat az árucikkeket is, melyeket a honi ipar még előállítani nem tud és igy külföldről vagyunk kénytelenek beszerezni — a mely kereskedéseknek kirakatában a Magyar Védőegyesület Védőtáblája a honi árúkra a figyelmet fölhívja. Honleányok! Honfitársuk! Semmi rábcszélés^ ne riaszszon el senkit a honi. iparpártolás hazafias kötelességének ’ teljesítésétől! Ha honi árút keres és követel mindenki, nyomban lesz minden kereskedésben magyar árúcikk. A k^eskedő azt kénytelen és köteles árúsitani, a mit a fogyasztók követelnek. Álljunk ellent egyes kereskedők kísértéseinek és rábeszélésének. Az ország gazdasági hanyatlásának oka nemcsak az, hogy a magyar társadalom zömében elterjedt az a bűnös fölfogás, hogy csak az a jó, a mi külföldi, hanem egyik nyomós ok az is, hogy sok kereskedő azt látva, hogy a társadalom (a fogyasztók) zöme mindenben a külföldet utánozza, a honi ipart nem támogatja, azzal szemben közönyös, sőt a vásárlók előtt arról kicsinylését is nyilvánítja. Ezen elterjedt hibákat egyedül a társadalom komoly akarata és a hazafias célban való állhatatos kitartása orvosolhatja. A társadalom követelése a kereskedőket károsítani nem fogja, mert az árúközvetités hasznát a hazai ipartermékeken is megtalálják Az is a kereskedő javára válik, ha a hazában növekszik a jólét, mert ezzel arányban nő a fogyasztók szükséglete, ez pedig növeli a kereskedők forgalmát, keresetét. A Magyar Védőegyesület kérelme annál könynyebben teljesíthető mindenki által, mert nem kéri azt, hogy igényeiről bárki is lemondjon, csak annyit kér, hogy a mely szükségletet a magyar ipar már előállítani tud, ily árúcikkekért ne adjuk a pénzt a külföld iparának. Ez nem áldozat, mert fölteszszük mindenkiről azt, hogy e kérésnek a nemzeti jólét fejlesztésére való kihatását belátja s nem fogja áldozatiamba venni azt, bőgj ruházati cikkeit, asztalneműit,' kala’pját, cipőjét, bútorait, gépeit, szerszámait, szappanját, gyertyáját, cukrát stb. abból vásárolja be, a mit a különféle szükségletnek megfelelő minőségben a hazában állítanak elő és nem abból, a mit a külföldről hoznak be. Adjuk pénzünket a hazai ipar munkájáért, jutalmazzuk vele honfitársaink szorgalmát, igy megbecsülve a honi ipar munkását és munkáját : az ipar erősödni és fejlődni fog az iparosok versenyre kelnek egymással, hogy jobb Mütárlatokról. Mennyi gyönyörűséget, mily műélvezetet nyújtanak a fővárosnak a már csaknem állandó kiállításai, a melyek annyira magukhoz vonzzák az ideális s abban gondolkodó, a művészetet pártoló egyéniségeket s alkalmat adnak a művészeknek műveiknek, reménységüknek kifejezésére, és céljaik elősegítésére. Az „Országos Magyar Képzőművészeti Társulat“ városligeti műcsarnokában évenként kétszer, tavaszszal és őszszel rendez kiállításokat. A Nemzeti Szalonban egymásután következnek leginkább a kollektiv kiállítások. Alig zárult be a sajtó által igazán érdemesen felmagasztalt Fényes Adolf-féle képkiállitás, a hol városunkból azonnal felismerhető több kiválóan sikerült utcai részletet találtunk; láthattuk a karácsonyi kiállítással kapcsolatosan a húsz éve elhunyt jeles művésznek, Makartnak a még jókarban levő néhány remek művét, a melyek később már csak magán-gyűjteményben lesznek találhatók. Nagyszerű dekorativ érzéke csak a műtörténelemben lesz megörökítve, de látható nem igen lesz. Ezután megnyílt a Magyar (Mannheimer)féle kiállítás igazi élvezetet szerezve a szemlélőknek s már most ismét nagy előkészületet tesznek egy újabb elismert művész Griinvaid Béla kollektív kiállítására, a melynek az elrendezéséhez maga a művész jött meg Nagybányáról, vidékről: mert hiába a nagyváros úgy szólván teljesen kizárja, elöli mindenkinél a vele született talentumot is. Minden nagy művész, költő is idealista, a vidéket, a szabad természetet szereti, oda mennek hangulatot keresni és érzést gyűjteni. A francia művészek most boldog otthont alapítanak Provence aljában, a Földközi-tenger azúr vize mellett, távol minden civilizációtól, a melyben miuden hajlékot a gazdája a saját művészeti érzéke után épített fel s ott csak az eredetiség uralkodik. Talán annyira egyéni Ízlések fognak ott megnyilvánulni, hogy nem lesz két egyforma tető, kémény, kilincs sem. Talán mindenki a ki csak megtekintette a most alig pár napja bezárult Telepy-kiállítást, a legnagyobb tisztelettel emlékezik meg a nagy művésznek alkotásairól. Oly igazi művészetet, oly diszkrét színezést talán senki más, csak ő, egyedül az ő ecsetje az ő lelki spichéje képes csak megteremteni. Ismeri hazánknak minden részét különösen a szép Dunántúlt, de az ország minden vidékéről találunk tájakat, a melyeket ő megfestett. Legszebbek, leggyönyörűbbek a magas Tátrából festett képei, azonkívül egy különösen szép műve „A tatatóvári parkból.“ Járt ő külföldön is és megfestette a misztikusan szép képet a „Karthausiak kolostoré“-t
