Váci Hirlap, 1906 (20. évfolyam, 2-99. szám)

1906-10-28 / 83. szám

2 Váci Hírlap Mindkettő eléri azt a piedesztált, a hová egy nemzet szeretete, rajongása embert helyezhet. És mindkettő lebukik oly mélyre, a milyen bu­kás csak abszolút nagyságokat érhet. Rákóczi és Kossuth életének egy a dicső­sége, tanúsága, sorsának egy a tragikuma. Az, ki hazájáért küzd és szabadságáért életét teszi kockára, később a hazájából száműzött és a hontalanság keserű kenyerét eszi. Rákóczi is, Kossuth is a nép lelkének, vá­gyainak attribútumai. Szavukra megmozdul a nemzet, zászlójuk alá seregek tódulnak és Kos­suth neve 1848-ban úgy tárgya az imádatnak, mint egykor Rákóczié. Csak az idő haladt előre, a helyzet változatlan maradt. Kurucok és la­bancok állnak ismét egy mással szemben és újra van a magyarnak villogó szemű, fekete hajú, izzó lelkű és ékes szavú vezére. Kossuth a szabadságharcnak megelevenedett Rákóczija. A harc most is leveretéssel végződik, mint akkor. A szabadsághősök hullái fölött újra la­komát ülnek a zsarnokság hiénái. És most is, mint akkor, vérebek üldözik a vezért és mig rajongó híveitől kisérve, védve menekül az or­szágból, — „feszítsd meg“-et kiáltanak utána és hazaárulónak nyilvánítják. Rákóczi is, Kossuth is rebellis, hazaáruló a labancok szemében. Mig a kurucok előtt c;ics­­fényes szentséggé emelkedik és ideállá magasz­tosul. Bocskay, Bethlen és a többi szabadsághő seink hasonlóan tiszteltek, mint Rákóczi és Kossuth. De elfeledettek és nevük csak néha­­néha kerül elő a történelem lapjairól. De Rá­kóczi és Kossuth állandóan világitó fáklyái a nemzetnek, mutatván az utat, mely a múlt nagyságával a jövő biztos kialakulása felé ve­zet. Rákóczi és Kossuth neve imádság, mely­től lelkünk hévül és tettre erőt kap. És hogy ez úgy van, abban nagy része le­het azon körülményiek,' hogy mindkettőt a méltatlanság sújtotta és azzal bűnhődött, a miért megdicsőülnie kellett volna. De — önhibájukon kívül — elbuktak, szám­űzetés és a hontalanság keserű fátuma jutott nekik osztályrészül és ezért — mintegy elég­tételképen, — lesz emlékük dicső nemcsak a jelenben, de a jövőben is mind örökké. Helyi és vidéki hirek. Rákóczi-ünnepélyek városunkban. Rákóczi hangulatban ég az ország. Ma meg­kezdődnek a Rákóczi-ünnepségek, harangok kondulnak, ezrek serege járul a szent hamvak elé. A nagy fejedelem és bujdosó társainak haza­térése örömünnep a mi városunkban is.' A hazafiúi szeretet és lelkesedés vezeti az ünnep rendezőit. Lapunk más helyén közöljük a vá­rosi tanács és a dalegyesület által rendezett ünnepség programját, itt adjuk közönségünket érdeklő ünnepélyek programját. A székesegyházban hétfőn reggel kilenc óra­kor lesz a gyászistentisztelet, melyet fényes segédlettel a megyés főpásztor fog mondani. A katafalkot is a grófpüspök állíttatja fel és saját délszaki növényeivel diszitteti. Dr. Virter Lajos nagyprépost az ünnepi misére meghívó­kat bocsátott ki. Az izr. statusquo hitközség elnöksége meg­hívókban tudatja, hogy hétfőn d. e. 11 órakor ünnepi istentiszteletet tart Rákóczi fejedelem és bujdosó társai hamvainak hazai földben való eltemetése alkalmából. A két váci evangélikus egyház ünnepélyéről nincs híradásunk, de nem hihetjük, hogy ők nem vennék ki részüket az örömünnepből. A váci egyházmegye növendékpapsága 28-án tart emlékünnepet a szemináriumban. A kis­­papok énekkel, szavalatokkal, felolvasással ál­doznak a nagy fejedelem emlékének s az ün­nepély nyilvános lesz. Főigazgatói rendelet folytán a főgimnázium ifjúsága 29-én rendezi, Rákóczi-ünnepét a kö­vetkező műsorral: Reggel '/29-kor rekviem. 1. Rákóczi kesergője, (kuruc nóta) ének. 2. Emlék­beszéd, mondja Kontraszti Dezső főgimn. tanár. 3. Váradi A. Ráüóczi Rodostóban, sza­valja Kárász Gyula, Vili. o. tan." 4. G. M. Weber: A kard. Ének. 5. Rákóczi halála. Al­kalmi költemény, irta Agárdi László főgimn. tanár, szavalja Knőbl J. o. tan. 6. Csinom Palkó. (Kuruc nóta). Ének. A felsővárosi római kát. iskola tantestülete és tanulói f. hó 29-én tiz. órakor ünnepélyt rendeznek, a melyre a szülők és a tanügy barátai tisztelettel meghivatnak. Az ünnepély sorrendje a következő : 1. Himnusz 2. Emlék­beszéd tartja Schmidt János kanonok, igazgató. 3. Rákóczi imája. 4. Patrona Hungáriáé. 5. Rákóczi. 6. Balog Ádám nótája. 7. II. Rákóczi Ferenc arcképének megkoszorúzása. 8. Rákóczi. 9. Magyarország térképének megkoszorúzása. 10. Gyönge violának stb. 11. Rákóczi búcsúja. 12. „Csir.om Palkó“ stb. 13. A király arcképé­nek megkoszorúzása. 14. Szózat. A fegyház komor falai közt is szentelnek egy órát Rákóczinak. Erről lapunk hírei közt adunk tudósítást. A város polgársága bizonyára szívvel, lélek­kel vesz majd részt a Rákóczi-ünnepélyeken. Zászlózzuk fél a házakat, zárjuk be az üzlete­ket a magyar nemzet igazi nagy ünnepén ! — Grófpüspökünk jó szive. Mindenki tudja, hogy gr. Csáky Károly megyés püspö­künk jótékony adományai sok ezer forintot tesznek ki. Jó szivénék sugallatára hallgat s a hol segíthet, az ő segítő keze ott van és feje­delmi jótékonyságot gyakorol. Most is nem kevesebb, mint 33 eier koronát adományo­zott nemes célokra. A szt. Antal-nőegyletnek tudvalevőleg 30 ezer koronás alapítványt tett, a melyet most 50 ezer koronára egészített ki s erről saját kezű levelében értésitette az egy­let elnökét, lovag dr. Rapcsák Imrénét. A József-főherceg szanatórium-egyesület öt ezer koronát kapott, az országos magyar gazdasági egyesület ezer koronát, az egyházmegyei is­kolák szintén ezer koronát. Ezenkívül a kü­szöbön levő névnapja és a közelgő karácsonyi ünnepek alkalmából úgy városi, mint országos jótékonysági és kulturális célokra hat ezer ko­ronát adományozott, a mely összeget legkö­zelebb fog a püspöki iroda szétosztani. A grófpüspök jó szivének eme újabb kézzel fog­ható tanujelét örömmel fogadják a városban s bizonyára külön is eléje járulnak a jótékony adományokban részesült egyesületek, hogy há­lás szavakkal köszcntsék a főpásztor gondos­kodását. — Aszódiak ünnepe. Aszód és vidékének hazafias közönsége is hozzá akarván járulni az országos tulipán-mozgalomhoz, nagyszabású tulipán-hangversenyt rendezett, báró Prónay Dezsőné, Jasth Gyuláné, báró Prónay Gáborné, özv. Gosztonyi Jánosné,' Gosztonyi Tiborné, Majtényi Károlyné és Beniczky Martha úrnők védnöksége alatt. A hangversenyen közre működ­tek : Medgyaszay Vilma a Király színház tagja ének és szavalattal, Fráter Loránd ének és hegedűművész több saját szerzeményű dalának előadásával, kit Tárnái] Alajcs zongora­­művész kisért, Justh Lajos zongorajátékával és Kirchknopf G. Ede felolvasásával arattak nagy és megérdemel sikert. A hangverseny iránt való érdeklődés impozáns volt. Megjelen­tek : Báró Prónay Dezső és családja, báró Prónay Gábor és családja, Gulner Gyula fő­ispán, Fazekas Ágoston alispán, báró Podma­niczky Gyula, Gosztonyi Tibor és neje, Gosz­tonyi Miklós. Zoltán Béla és neje, Gál András és dr. Héderváry Lehel országgyűlési képvise­lők, Agorasztó Tivadar vármegyei főjegyző és több előkelő vármegyei közp. tisztviselő, dr. Heider Ödön főszolgabíró és számos vidéki földbirtokos és az aszódi társadalom színe java. A mulatság 1200 koronán fölül jövedelmezett tisztán a hazafias célra. Felülfizettek : dr. Patay , József és neje 100 K, báró Piónay Dezsőné 80 K, Justh Gyuláné, Majthényi Károly és neje és báró Prónay Gáborné 50 — 50 K, Beniczky Martha és báró Prónay Dezső 45—45 K, Gosztonyi Jánosné, Gosztonyi Tibor és Justh Gyula 40 —40 K, Gulner Gyula 35 K, báró Prónay Gábor 30 K. Fazekas Ágoston 25 K, gróf Almássy Dénesné, gróf Almássy Imre, Fáy Béláné, ifj. Ju.-th György, gróf Keglevich Gábor, Prónay László és Rudnay Józsefné 20—20 K, Beniczky Margit és gróf Edelsheim Gy. Lipótné 15 — 15 K, Beniczky Géza, Domony Ödönné, özv. Gencsy Béláné, Ivánka Lászlóné, Kövér János, László £sigmond, Majthényi Ádám, gróf Pejacsevich Márkné, Tahy István és Zoltán Béla 10—10 K. ifj. báró Prónay Gábor és báró Prónay R. György 8—8 K, Agorasztó Tivadar, Aszódi kér. egylet, Desseőffy Emil, Gosztonyi Miklós, gróf Gróf Gyürkiné, dr. Héderváry Lehel, dr. Heider Ödön, dr. Jachman Ede, Jeszenszky Sándor, Kemény Kálmán, Lángos Kálmán, Majthényi Imre, Mil­­tényi Andor, Patay Tibor, Pruner Mihály és Serfőző Géza 5—5 K dr. Ratkovszky Samu 4 K, Krausz Antal, Reiner Gábor és Szalay Károly 3 — 3. Hanover Adolf, Haulics Ödön, Kirchknopf G. Ede, Lengyel József, N. N. 2—2 K t és Beniczky Mártha 12 darab egy kor.tulipán jelvényért 12 K-t. — A váci hitelszövetkezet kitüntetése. A magyar védőegyesület az idén oktobér 1-től 6-ig 'Pordán rendezett gazdasági kiállítást. Ezen a kiállításon számos bőrterméket mutat­tak be különösen erdélyrészi vidékekről. A váci ipari és gazdasági hitelszövetkezet is be­küldte borait, mely 15 palackból állott. A ki­állítás végével most értesítették a kiállítókat a zsűri ítéletéről és az eredményről. A váci hitel­­szövetkezet ooraival ezüst oklevelet kapott olyan borokkal egy sorban, mint gróf Bethlen Bálint 75 éves mezőeőrkei és keresői borai. Igazán csak örülhetünk, hogy a szövetkezet borai visszavivják a váci borok régi jóhirnevét. — Kossuth helyett Bottlik. A váci ipar­testület tudvalevőleg az uj betegsegélyző tör­vény-tervezetet más ipartestületekkel együtt sérelmesnek tartja az iparosokra nézve. Ezért a múlt-héten gyűlést is tartott, amelyen elhatá­rozták, hogy Kossuth kereskedelmi miniszter előtt élő szóval is tolmácsolják az iparosok kívánságait. Bárdos Ernő iparhatósági biztos ezaket írásba is foglalta, azután Racsek János elnök vezetése alatt szerdán lementek Buda­pestre. Az országházban várták a minisztert, de Kossuth el volt foglalva, ezért Bottlik Já­nos országgyűlési keresték fel, hogy a váci iparosok kérvényét írja alá s aztán adja át a kereskedelmi miniszternek. Bottlik képviselő a kérelmet már teljesítette. — A sportegylet vivótanfolyama. A sport­egylet elnöksége ez úton is közli a tagokkal, hogy a Hollósy Jenő vivómester által a tagok részére adandó órák november 3-án veszik kezdetüket és hetenkint háromszor, kedden, csütörtökön és szombaton délután 6-tól 8-ig fognak megtartatni a Steiner-féle házban épült uj teremben. Azok az egyesületi tagok, kik a tanfolyamon résztvenni szándékoznak, novem­ber 2-ig még jelentkezhetnek dr. Göndör Sán­dor egyleti elnöknél, vagy Bóday Aurél osz­tályvezetőnél a városházán.

Next

/
Thumbnails
Contents