Váci Hirlap, 1906 (20. évfolyam, 2-99. szám)
1906-10-24 / 82. szám
Huszadik évfolyam. 82. szám. Vác, 1906. október 24. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K> negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára □ centiméterenkint 8 fillér, többszöri hirdetésnél árkedvezmény. — Nyilttér sora 60 fillér. Csak egy virágszálat! — Ajánlva minden jó szívnek. — Csak egy virágszálat! ezzel a kérelemmel kopogtat- be a József Kir. Herceg Szanatórium Egyesület a kegyelet ünnepe előtt sok magyar hajlékba, a hol szeretet és irgalom lakozik, Egy virágszálat kér abból a koszorúból, melyet szeretteink sírjára akarunk tenni a temetők ünnepén. Kéri ezt a virágszálat annak a halottnak kegyeletes emlékére, a kitől a virágszálat elvonjuk. És kéri ezt a virágszálat a legborzalmasabb betegség ellen való küzdelemre. 79723 ember halt meg a múlt esztendőben tüdővészben. Java olyan korban, mikor kenyeret keresett: java olyan korban, mikor özvegyeket és árvákat hagyott. Ha a társadalom megértené a kegyelet legszebb tanúsítását célzó segélykiáltást és tényleg minden koszorúból csak egy virágszálat elvonnának azoknak a biztos halálból való kiragadására, a kiket az idején alkalmazott gyógyítással meg lehet menteni, a lüdővész nem lenne az a borzalmas nemzeti csapás, a mi ma. Szeretnénka lelkesítésnek legmesszebb hangzó harsonájába fújni. Szeretnénk, ha hirlapirói toliunk, melyet egy mélyen átérzett igaz érzés .vezet, fölrázná a társadalmat, hogy még ilyen jelszó nem hangzott el hazánkban, hogy ezt a jelszót meg kell érteni, a melyért mindenkinek legyen bár javakban gazdag, legyen bár szegény, imádja Istenét bármiként, lelkesednie kell. Annak a jelszónak, mely csak egy virágszálat kér a tüdőbetegek megmentésére, el kell foglalnia százezrek szivét. A baj oly rettenetes, a segítség oly nagy anyagi erőt föltételez, hogy célt csak akkor érhetünk el, ha millió sir koszorújából ajánltuk föl a virágszálat, ha millió síron egy mécscsel kevesebbet nyújtottunk föl s ez az egy virágszál, ez az egy mécses a tüdőbetegek gyógyítására ömlik mind. A József Kir. Herceg Szanatórium Egyesület most építi első népszanatóriumát. Száz beteget fognak az ország minden tájáról a jövő év március havától fölvenni s mivel a szanatóriumi kezelés három hónapot igényel, már ebben az első népszanatóriumban évenként hOOveszendő, halállal eljegyzett embert fognak megmenteni. De ha millió síron hiányozni fog az az egy virágszál (a mely hiány pedig legjobban tanúsítaná kegyeletünket) akkor már nemcsak a^ első népszanatórium még hiányzó tőkéje volna együtt, de már tavaszszal uj gyógyítóimzakat lehetne tervezni és építeni és rövidesen, csak a társadalomba menjen bele élő hitként az egy virágszál fölajánlásának poetikus eszméje, minden vidéknek megépítheti az agilis egyesület a maga népszanatóriumát. Ha meggondoljuk, hogy már az első népsza natóriamban minden vidékről fognak fölvenni betegeket, tehát tőlünk is, akkor az irgalomadományokat nem fogják megtagadni. Vezessen minden embert az a gondolat, hogy a maga adományával hozzájárul emberek életének megmentéséhez. Hogy idején alkalmazott szakszerű gyógyítással a tüdőbetegség gyógyítható, azt Németország példája igazolja, a hol szanatóriumok létesítése óta 25°/0-kal kevesebb a tüdőbetegek halálozása. Nincs helye annak a fatális közönynek, melylyel a szörnyű veszedelem pusztítását nézzük. Mennyi köny, mennyi gyász van azokért, a kiket e kór elsorvasztott; mennyit meg lehetett volna menteni azok közül, a kiket gyá- ] szolunk. Nyissa meg szivét mindenki |kegyele-Hanem mégis csak jó, hogy van itt iskola, különben tán magam nem járhatnék soha. De igy én, Istenem, milyen kedves dolog, a szivem rá mindig oly hevesen dobog, ha az ismerősök kalapot emelnek, a midőn mellettem szép lassan elmennek. Én rájuk mosolygok, ők visszanevetnek, ezért nincsen párja a diákéletnek. Van e mellett még más, de van arra gondom, hogy ne tudják otthon és én el nem mondom. Nehány kedves verset kaptam már titokban, mennyi szép gondolat érzés van azokban! Néha felolvasom, hogyan irigyelnek, oly jól esik nékem, úgy örülök ennek. Bizony nem kis dolog, ők is elismerik, ha költő ihletet szépségemből merit. Igaz, csak diák még, a ki rólam versel, de én nem törődöm egy cseppet sem ezzel. Hátha nagy költő lesz még egykor belőle, a milyen szépen ir, kitelhetik tőle. Az én szépségemről hányán olvasnak majd és hányán hallatnak bosszús, irigy sóhajt. Én pedig örülök s milyen boldog leszek, írjatok csak sokat s rólam kedves kezek! Szeretek olvasni költeményt és regényt, belőlök meritek okulást és reményt. Ha elábrándoztam a regény hősein, akkor veszlek elő szép, kedves verseim. tének s ne sajnálja azt az egy virágszálat s azt az egy mécsest a veszendő emberekért való nemes fölbuzdulása lesz az az égbeszálló ima, mely bevezekli minden földi gyarlóságunkat. Meggyászolt halottunk ott fönn a magasban kedvesen veszi majd áldozatunkat. A kegyelet koszorújából a tüdőbetegeknek fölajánlott hiányzó virágszálat találja legszebbnek, mert áldást, boldogságot fakaszt, mely könnyet törül le az árvaságnak, az elhagyottságnak keserű könnyeit. Az első népszanatórium Gyulán a Lúgosszerű erdőben épül. Előbb a helyet orvosi szempontból Kuthy Dezső, az Erzsébet-szanatorium igazgató főorvosa és Tauszk Farenc dr. egyetemi tanár megtekintették és a célra alkalmasnak találták. A szanatórium 700,000 korona költséggel épül, a higiénia legnagyobb követelése szerint. A terveket a geniális és annyira gyászolt tervező, Czigler Győző készítette s a szakemberek tetszését annál inkább megnyerte, mert a férfi és női betegek külön helyeztettek el. Az egyesület rövid négy évi fenállása után gyűjtötte össze az építési tőkét, legnagyobb részét egy év óta, mióta az egész országra kiterjedő egyesület lett. Tagjai meghuszszorosodtak (ma 7000 tagja vanj es mivél a tafsadalőrn áldozatkészsége jóformán csak egy év óta van vele, föltehető, hogy a közelebbi négy évben már több gyógyító intézményt létesít, annál inkább, mert a jövendőben az olcsóbb francia rendszerű dispansereket akarja építeni. Ha pedig föltételezzük (pedig föltételeznünk kell), hogy a társadalom megérti a segélykiál- i tást és a halottak napi koszorúból elküldi a szegénysorsú tüdőbetegeknek azt az esengve Költőktől tanulok szellemet, szépséget, örömmel olvasom az édes meséket. Hányféle világ az, a mi elém tárul, beh sokszor hulldogál könycsepp a pillámrul. A szép vers elhatol szivem közepéig, nem vagyok a földön, talán csak úgy félig. De bizony a könnyem nem sokáig csordul, sirás nevetésre nálam könnyen fordul. Bánkódom s nevetek s olyan boldog vagyok, a versolvasással soha fel nem hagyok. Jaj, mi az? . . . A tűvel megszúrtam a kezem, véres lett a csipke, de segitek ezen. Uj ruhámra készül, tisztának kell lenni, kibontom egy kissé, hiba nem lesz semmi. Hosszú lesz a ruhám, hogyha rágondolok, az egész iskola velem körben forog. Eltűnnek a padok, az egész bálterem, a hol majd számomra öröm és bók terem. Most erre nevetek, már máshová nézek . . . Milyen nagy boldogság, a mit mostan érzek. Pedig itt ülök az iskola padjain s tanulással telnek estéim, napjaim. Csingilingi . . . ejnye! Az órának vége, mosolygóra válik szomszédaim képe. Nevetek már én is, tűnjetek szép álmok, csevegni fogunk most, rám várnak a lányok. Agárdi László. Képek a jelenből. ['elsőbb leány. Tizanhat év s most is iskolába járok, nevetnek rám ottkünn a fiatal párok. Mások meg is állnak és úgy néznek reám, mintha csak mondanák: csinos diákleány! Úgy pirulok, futok, bárcsak ott lennék már, az iskolán belül mennyi bohóság vár. Egyik ezzel beszélt, másik azt hallotta, egy sereg titokban beszél a sarokba. Oda futok én is, vége a mesének, csengetyűszó hangzik, a padokba térnek. Munkaóránk lesz most, ábrándok ideje, jertek elő, fejem veletek van tele. A mig a kötőtűi, forgatja a kezem, sok vidéket bejár kalandozó eszem. Tizenhat esztendő! s édes uramfia, halommal vár reám a német, francia. Lecke lecke után, hozzá még mi minden, csodálkozom sokszor, ha magam tekintem. Fizika, matézis, természetrajz, magyar, még elsorolni sem tudom úgy egyhamar. Varrók és horgolok, női munkát végzek, jaj, beh sok mindent mért reám a csúf végzet. Az iskola nekem igazi mély börtön, életemet benne olyan kinnal töltöm.
