Váci Hirlap, 1906 (20. évfolyam, 2-99. szám)
1906-08-19 / 64. szám
4 Váci Hírlap hazulról bútorát és celláját, mely nyolc hónapig otthona lesz, saját bútorával rakta meg. — A s;ortegyesület klubháza. A váci sportegyesület címerébe bátran felvehetné jeligének: Mindig előre! Tény, hogy a legszerényebb eszközökkel (a mi majdnem határos volt a semmivel) kezdte meg működését s ma már olyan nagy tervek foglalkoztatják vezetőségét, a mely minden sporttagnak dagasztja keblét. De az is tény, hogy tisztán a sporért, önzetlenül és gáncs nélkül dolgozik minden egyes sportegyleti tag, hogy az egyesület felvirágozzék s hasznos szolgálatokat tegyen társadalmunknak. Az egyesület választmánya tegnap tartott ülésében elhatározta, hogy minden sportegylet vágyát megvalósítja és kiubházat fog építeni. Sokkal kisebb sportegyletek rendelkeznek klubházzal s hogy a sport télen se szüneteljen, szükséges, hogy arról a váci sportegylet is gondoskodjék. A sportháznak felépítését a nagysörház telkének a Dunapartra eső üres és dísztelen területére tervezik. A város azt a területet valamelyes nagyobb közintézménynek szánta s minthogy ilyen közintézmény létesítését a belátható jövőben nem tervezik, a sportegyesület vezetői felkeresték a polgármestert és a pénzügyi bizottság tagjait s tolmácsolták előttük kérelmüket. Örömmel jegyezzük fel, hogy minden helyen, hol a sportház ügye szóba került, szives támogatást helyeztek kilátásba s értékelték a spertegyesület működését. Valószínű tehát, hogy az egyesület klubháza céljaira, a nélkül, hogy a város tulajdonjogát a telekre vonatkozólag megbolygatnák, meg fogja kapni a terület egy részét és rövid idő alatt a dunaparti korzó eme elhagyatott részén festői szép épület fog állam. A terveket Hiibschl Kálmán városi mérnök készítette s mindenki, kinek alkalma volt azokat megtekinteni, a legnagyobb elismerés hangján beszélt a sportegylet szép klubházának okos beosztásáról és szép berendezéséről. — Rettegnek az Ypszilonok! Ebben a nagy radirozásban, a melyet most a nemzeti kormány végez, rákerült a sor az ypszilonokra is. Azokra az ypszilonokra, a melyek csupán önkényeskedésből, hencegésből fityegnek az egyes nevek végén. Gróf Andrássy Gyula belügyminiszter az újabb időben gyakran előforduló esetekre rámutatva, hogy a nemes leveleket úgy egészében, mint részben hamisítják, egy körrendeletben az összes vármegyéket felhívta, hogy a levéltáraikban elhelyezett nemesi levelekről mielőbb pontos jegyzéket állítsanak össze, azokat küldjék be és ezek alapján betű rendben fogja bekérni az egyes okmányokat, hogy az országos levéltárral azokat felülvizsgáltassa és szakszerűen tanulmányozza. Az eredményt népszerű munkába teszik közzé s igy mindenki meggyőződhetik majd, hogy ki használja jogosan, vagy jogtalanul az ypszilont. — Illemhelyét! László Ferenc budapesti vállalkozó ajánlatot adott be a városhoz, hogy ő hajlandó a forgalmasabb utcákon csinos illemhelyeket saját költségén felállítani, ha a város annak jövedelmét 30 évre neki biztosítja. A polgármester a „frivol aktát“ kiadta a közegészségügyi bizottságnak, mely bizonyára azt válaszolja, hogy mindaddig, mig nálunk vízvezeték nincs, az ilyen praktikus ajánlatok tárgyalásába bele sem foghatunk. — Cigányegylet Vácon. Nem utolsó eszme pattant ki a kis Csuka bandájából. Meggondolták, hogy ha már mindenféle ipar, mindenféle társaság egyletté szervezkedik, miért ne alakítanának ők is, a cigányzenészek egyletet. A muzsikusok amúgy is elég zajos életei élnek, folyton van valami elintézendő ügyük egymással, különösen egyik bandának a másikkal, a jövedelemrészesedést illetőleg is sokszor vita támad köztük, becsületbeli ügyeik is akadnak és soha sincs, a ki igazságot tenne közöttük. Elhatározták hát, hogy mindezeket rendezni fogják és pedig úgy, hogy egyletet alakítanak, melybe igen szívesen vesznek föl nem cigány, de úri tagokat is, a kik vezetni fogják egyletüket. Lesz elnökük, alelnökük, titkárjuk, háznagyuk, pénztárnokuk, ellenőrük és választmányuk. Tártanak majd rendes választmányi üléseket, a hol bizonyára akad majd elég tárgy, közgyűlést, a hol évi beszámolókat és tisztujitást végeznek. Szednek majd bizonyos összegű évi tagdijat s ez arra lesz jó, hogy belőle a beteg és elöregedett zenészeket segítik. A megalakulásra most készülnek zenészeink, a kik reményük, hogy városunk úri emberei közül, a kik mindig szerették a cigányzenét, igen sokan fognak belépni egyletükbe s pártolni fogják őket. Mindenesetre elég érdekes a kis Csuka bandájának ez a mozgalma, annyival is inkább, mert ez lenne az első és egyelőre egyedüli cigányegylet az országban és ez is Vácon. — Húsárak a vidéki piacokon. Az 0. M. G. E. híradása szerint a vidéki piacokon a következő árakat fizették I. és II. osztályú húsokért kilogrammonként, fillérekben : marhahús borjúhús sertéshús birkahús I. II. 1. 11. I. 11. Arad 144 136 200 160 160 140 120 Baja 136 128 140 132 132 124 88 Békéscsaba 132 120 180 160 128 — 112 Győr 144 136 180 148 160 140 104 Kassa 160 152 160 150 160 150 120 Léva 128 120 160 148 148 140 — Losonc 136 128 160 144 144 136 112 Miskolc 152 144 160 152 152 144 — Nagybecskerek 128 120 160 144 160 144 112 Nagykanizsa 160 128 180 150 144 130 100 Nagysztmiklós 128 120 160 14U 152 144 — Nagyszeben 150 120 170 130 130 112 110 Nagy varad 144 118 200 180 144 146 96 Pancsova 128 120 140 130 140 128 100 Tápa 130 100 180 160 144 136 — S.-A.-Ujhely 136 128 152 144 144 104 — Sopron 170 130 200 150 löO 120 — Szatmár 144 136 160 152 136 132 — Szolnok 120 112 180 140 160 140 120 Ujarad 136 120 160 140 136 120 112 Újvidék 130 120 160 140 120 110 100 Versec 136 — 180 — 140 — 110 Zalaegerszeg 136 128 156 148 136 128 — — A Pesti Napló ideji ajándéka, az 1906. évi karácsonyi albuma kiállítása fényével felül fogja múlni a megelőző évi kiadványokat. Minden kötet külömb volt az előzőnél, pedig azok az előző kötetek is egytől egyik remek diszinűvek voltak. A Pesti Napló idei ajándékkönyve Rákóczi Album lesz. Javairok fogják megírni a nagy szabadságharc eleven krónikáját. És meg fog szólalni ebben a kötetben a kor költészete és izzó muzsikája. Nagysza básu festmények, elsőrangú illusztrációk, kiváló mesterek alkotásai díszítik majd e művet. Iá a műlapokon kívül a sokszorosító művészet egész sor több színnyomású képben fog remekelni. E diszes tartalomhoz méltó lesz a keret. Bekötését a magyar iparművészet elsőrangú mesterére bízzak. Ezt az uj paratlan diszü ajándékot megkapja karácsonyra a Pesti Napló állandó előfizetőin kívül minden uj előfizető is, a ki mostanátol kezdve egy évre megszakítás nélkül a Pesti Naplóra előfizet, illefVe, a ki karácsonyig legalább egy félévi dijat befizet és egy további felévi előfizetésre magát köte[ lezi. Az előfizetés fél- és negyedévenként, sőt havonta is eszközölhető s kívánatra külön értesítést küld e módozatokra vonatkozólag a Pesti Napló kiadóhivatala Budapesten, VI. kér., Andrássy-ut 27. sz. — Fogorvos Vácon. Dr. knedman fogorvos rendel mindennap délelőtt 8—10 óra közt a lakásán. (Középvárosi-főút 19. sz.) — Mitől ijed meg az oroszlán? Kissé kényelmetlenül érzi magát az utazó, mikor Afrika pusztaságain váratlanul szemben találja magát az állatok királyával. Akkor is veszélyes a védekezés, mikor jó puskája van az embernek, hát még mikor semmije sincsen! Mondják ugyan, hogy az ember merev tekintete mintegy megigézi az oroszlánt s az elszalad. Az oroszlán azonfelül fél a világosságtól. Sajátszerű módon menekült meg nemrégiben egy angol képviselő, a ki biciklin utazott Afrika pusztaságaiban. Szemben jött vele egyszerre egy óriási oroszlán. A képviselőnél nem volt fegyver, de azért nem vesztette el lélekjelenlétét, hanem elkezdett eszeveszetten csengetni a kerékpár csengetyűjével. Az állatok királya eddig még nem látott biciklit és annak csengetése meg soha nem zavarta birodalmának néma csöndjét, megijedt; először leült a földre és merőn nézett a kerékpárosra, prüszkölni kezdett, jobbra balra tekintget s-egyszerre őrülten elvágtatott. — Érdekes esete volt egy anglikán püspöknek, a ki szintén utazott a sivatagban, midőn hirtelen előtte terem egy oroszlán. A püspöknél szintén nem volt fegyver, melylyel védekezhetett volna, hirtelen — mint a „3. N.“ Írja — kinyitja imakönyvét és monoton hangon szünet nélkül kezdi olvasni a Szentirást, miközben folyton az oroszlánt figyelte. A mozdulatlanul állóapüspöknek monoton hagja annyira meglepte az oroszlánt, hogy kereket oldott. — De lapunk szerkesztője saját életéből is tud egy megkapó példát. A szerkesztő most a vizsgák után néhány napra elutazott Szudánba, hogy ott datolya pálmák hűvös árnyában nyugodtan összeállíthassa a kiadóhivatal ügyeit. A mint szorgalmasan jegyezgette az előfizetéssel hátrálékos olvasók neveit, egyszerre a rengetegből előtört egy hatalmas oroszlán. A szerkesztő megrémül. De mivel biciklizni nem tud, tehát kerékpár-csengője nem volt; a breviárium zsoltárainak egyhangú recitalása sem.járt semmi eredménynyel. A fene vad nem reagált arra, úgy látszik, hozzászokott az utazó anglián püspöknél. Bömbötése olyan volt, mint mikor megszólal a székesegyház nagy harangja és lombos farkával dühösen csapdosta oldalait s már ugrásra készült, mikor a szerkesztőnek az utolsó pillanatban egy mentő gondolata támadt. Hirtelen elébe mutatta a hátrálékos előfizetők névsorát. Mikorga dühöngő fenevad meglátta a hosszú listát, akkorát ordított, hogy rengett bele a pálmaerdő és megrémültén eszeveszetten menekült tova. Pedig ezek még csak tavali hátralékosok voltak ! — A Váci Hengermalom részvenytarsaság lisztarai lOU kgrmkeut: Uuzaoriemeny: Asztali dara A B s^am 27 Ív ét) till. — Asztali dara G szám 26 K 40 till. — Kiralydszt 0 sz. 26 K 40 fin. — uaugiiszt i sz. 25 ív 40 áll. — Elsőrendű szemlyeliszt íz. sz. 24 K 20 tin. — Zisemlyeliszt 3. sz. 23 iv 00 till. — Elsőrendű kenyérászt 4. sz. 22 K 00 till. — Közepkenyetliszt 5. sz. 20 K 80 till. — Kenyérliszt 6. sz. 18 K 80 till. — Barnakenyérfiszt 7. sz. 17 K 00 üli. 7‘/s. sz. 15 K 00 fill. — 7“/^. sz. 14 K 40 fill. — takarmány liszt 8. sz. 12 K 40 fill. — Korpa finom F sz. 10 K 00 fill. — Korpa goromba U sz. 10 lv 20 till.— ücsu 9 K — till. — Konkoly 8 tv 5ü fill. —Bükköny 12 K — till — Pelyva zsákja 1 K — üozsőrlemeny: 0. sz. 21 K 00 till. — 1. sz. 19 K 40 fill. — Frl. 18 K 80 f. — II. sz. 18 K 00 till. — Ili. sz. 15 lv Oo fin. — Fkl. — K — fill. — Rkorpa — K — till. Nyilttér. 17 Eií: I lilTIB*3 LISZTJE 1 csecsemőn,lábbaoozók.gyomorbajosoknészere. I ü legjobb alpesi tejel tartalmazza. . § üyermekápolásról ismertető iratokat ingyen kőid NESTLÉ I Bées,l.Bibersl'-asse II.____________H