Váci Hirlap, 1906 (20. évfolyam, 2-99. szám)
1906-08-08 / 61. szám
2 Váci Hírlap kát már kiírták, a program e szerint igy lesz : [. Megnyitó. 60 méter. Az elsőnek ezüst-, a másodiknak bronzérem. II. Gyermek-verseny 40 méter. Az elsőpek bronz-, a másodiknak bronzérem. Hl. Főversenyszám. 100 méter. Az elsőnek nagyezüst-, a másodiknak, bronz harmadiknak bronzérem. IV. Mellúszás, (íadicap, 160 méter. Az elsőnek bropz-, a másodiknak bronzérem. V. Gyorsuszás. 40 méter. Az elsőnek ezüst-, a másodiknak bronzérem. VI. Handicap. 120 méter. Az elsőnek bronz-, a másodiknak bronzérem. VII. Póló-mérkőzés.-- A kofák üzérkedése ellen. 3Iiltényi Aurél a város több polgárával egyetemben a város tanácsához intézett beadványban szóvá teszi a piaci drágaságot, mert az a kofák túlkapásai miatt immár alig elviselhető. A beadvány elmondja, hogy a váci piacot minden megszorítás és felügyelet nélkül a kofák uralják, minden megvehető baromfit és tojást összevásárolnak s a közönség csak második, sőt harmadik kézből kénytelen azokat megvenni De a vámoknál is a legnagyobb visszaélések történnek Hivatkoznak a beadvány aláírói arra, hogy a szőri vámos valóságos baromfikereskedést tart, összeszedi a piacra be sem jutott baromfit és nem Vácra, hanem Budapestre viszi eladni. Mig igy egy részt drágítja a váci piacot, addig a várost is károsítja a vámjövedelem elvonása által. A polgárok arra kérik a városi tanácsot, hogy tegye magáévá a város közönségének érdekét, szabjon határt a visszaéléseknek s határozza meg azt az órát, mely előtt másnak, mint a nagy közönségnek vásárolni nem szabad és tiltsa meg a vámokon tapasztal!, meg nem engedhető üzérkedést. Ez a nagyfontosságú, közérdekű kérvény elintézéseie Kalló rendőrkapitány elé került, ki Szeleczky rendőrbiztost bízta meg a visszaélések kinyomozásával. A rendőrbizlos eléggé szenzációs választ adott Írásban: Azt mondja, hogy úgy a vámoknál, mint a belső piacon hetivásárok al-_ kaiméval rendőrőrszem áll, mely megakadályozza a kofák és vámosok idő előtt való vásárlását. Azzal áll elő a rendőrbiztos, hogy a váci úrnők későn kelnek és későn menne* a piacra, mikor már a kofáknak is szabad vásárolni. Az általános drágaságot pedig a környék nyaralói okozzák, mert sem Nagymaroson, sem Verőcén nincs nagyobb piac és ezért a helybeli piacra jönnek vásárolni. Mi ezzel a válaszszal nemcsak, hogy nem vagyunk megelégedve, de a nagyfontosságú kérdést elintézve sem tartjuk. Először is, mert a kérvényt 3i szavahihető polgár irta alá. kik mind bizonyítják, hogy igen is van visszaélés s néni vádaskodnának alaptalanul, ha a rendőrség ellenőrzését kellően szigorúnak és eredményesnek tartanák és látnák. De hogy van és pedig igen nagy visszaélés hetivásárról, hetivásárra, mutatja a rendőrkapitány intézkedése. A város ugyanis évek előtt megalkotta a piaci szabályrendeletét, melyben véget vet a kofák túlkapásainak. Az akkori belügyminiszter azonban rzzal az indokolással, hogy a szabad kereskedelmet nem gátolhatja, nem hagyta jóvá a piaci rendtartást s ma sincs a rendőrség kezében egy oly szabályrendelet, melynek alapján eljárhatna az üzérkedők ellen.Gsodálatoskép ilyen piaci szabályrendeletet más városoknak engedélyezett a miniszter. Kálló rendőrkapitány iehát most 20 - 25 ilyen várostól megszerzi a jóváhagyott piaci rendtartásokat es az egyszer már visszautasított szabályrendeletünket újból felterjeszti jóváhagyásra hivatkozván más városok eredményes védekezéseire, melyekei nekünk is meg kell kapnunk. De mert tudjuk, hogy közigaz gatási úton ennek elintézés évek hosszú sorába is telhet, ez idő alatt pedig országszerte híressé válhat drágaságáról piacunk, a vá ros közönsége nevében sürgetjük és kívánjuk, hogy ne egy egyszerű rendőrbiztosi kijelentéskitörölném, ha rajtam állna, a naptárból a nevedet. De most még itt vagy egyelőre, hát számot kell vetnem ygled, és kínnal versbe szednem, ime. a mi van, azt a keveset Tudjátok meg hát, hogy meleg van, hogy rekkenő itt a meleg, és hogy . . . hogy . . . ejnye, mi is van még ? ja, . . . izzadnak az emberek ! és hogy . . . pardon . . . nem jut eszembe . . . Igen . . . igen ... a parlament készséggel megszavazva mindent, a minapában hazament. Vérző szívvel Írom le ezt most, mert jövő héten ez se lesz s nincs is remény, hogy ez unalmas csöndet zavarja bármi nesz. De mindegy! . . . a tudat vigasztal, hogy egy hétig nem verselek s jövő héten panaszlom újra, mily rekkenő nagy a meleg! . . . — Helc Ferenc — táblabiró. Régen várt, de régen is megérdemelt kitüntetésről adhatunk számot. A király Helc Ferenc kir. járásbiránkat kir. Ítélőtáblái biróvá nevezte ki. A kinevezés hire mindenütt jó hatást tett s a járásbíróság tisztikarán kívül az ismerősök és jóbarátok serege kereste fel Helc táblabirót, hogy jókivánataiknak kifejezést adjanak. A megérdemelt kitüntetéshez mi is jó szívvel és örömmel gratulálunk ! — Áthelyezés. A földmiveléspgyi miniszter Inlzédy Géza m. kir. erdészt, Intzédy Soma nagykereskedő, városi képviselő fiát a kolozsvári erdőigazgatóságtól Budapestre helyezte át. — A sportegyesület úszóversenye. A váci sportegyesület e hó 20-án, vasárnap rendezi házi uszóversenyét a Dunán. A versenyszámo-Ida három istennőjének neveztek s a kiknek Párisa Rohan kardinális volt. ügy látszik, hogy ezeknek a a találkozóknak ingere nem csupán a souperban rejlett, mert a menü ez alkalmakkor nagyon szerény volt és mindössze tyúkból, parajból és omlettéből állott. Du Defiant sokat mulatott ezeken az egyszerű polgári vacsorákon és gyakran kiáltott fel vidáman : — Micsoda hűhó egy szalonna-omletteért! Ő maga ugyanis sokat adott a jó és bőséges evésre. Mig Madame de Sevigné, a ki épp olyan csacska, mint mohó volt, ezekért a tulajdonságukért röstelte magát, addig Du Defiant szabadon engedte át magát hajlandóságainak. Miután férjét elhagyta, Hénault elnököt fogadta barátjául, a ki arról volt nevezetes, hogy az övé volt Páris első szakácsnéja s a kinek a souperja emlékezetesebb maradt a párisiaknak, mint a könyve, a melyet Franciaország történetéről irt. A hölgyek között, a kiknek Hénault meghódolt, volt elsősorban Madame Rochefort, akinek azonban előtte az volt a legnagyobb hibája, hogy rossz szakácsnője volt. Csodálatos, hogy milyen izetlen részletek vannak Hénault elnöknek Du Deffant-nál való levelezésében, a mely nemrég jelent meg. Többek között igy ir a Madame : — Nagyon rossz éjszakáim vannak, mert este nagyon sokat eszem ; hús- és kenyéradagomat már csökkentettem. Egy másik helyen meg ezt mondja: . . . nem szeretem a tyúkot, táplálóbb kosztra van szükségem. Úgy látszik, hogy a tizennyolcadik században a költészet nem játszotta mindig a főszerepet a szerelmi •viszonyoknál. Az akkori idők ismeretes hölgyei’ között csupán Lespinasse kisasszonynak volt meg az a privilégiuma, hogy souper nélkül gyűjtse maga köré a szellemi előkelőségeket, mert szegény volt ahhoz, hogy barátait megvendégelje. Nála az anyagi élvezeteket pótolta a s’ellem és a kedvesség s ebből a két tulajdonságból neki sokkal több volt, mint más szereplő hölgyeknek. A tizennyolcadik század e zsurjainál, mint már említettük, morális tekintetekben sem voltak nagyon szigorúak. A háziasszonynak lehetett, vagy nem lehetett ura, de zavarnia nem volt szabad feleségét és a vendégeket. A múlt században a férj nem segítette az aszszonyt szereplő pozícióba ; ellenkezőleg, minél kevesebb volt a férj, annál töbnet ért az aszszony. Minden tekintetben mintaférj volt Madame Geoffryné. Ez a feleségének fejedelmi vagyont adott, a nélkül, hogy gondolt volna arra, hogy szalonjában szerepet játszszék. Egyszer egy látogató azt kérdezte Madame Geoffrynétől, hogy mi lett abból az öreg úrból, a ki asztalától elmaradt s a ki a száját csak az evésnél nyitotta meg. — Ah — sóhajtott az asszony — az a férjem volt, meghalt . . . Az asszonyoknak igen sok szabadságuk volt. Ez a szabadság addig is terjedt, hogy ha nem volt férjük, egy barátot fogadhattak, a kit az egész társaság elismert. Madame Du Defiant Pont de Beyle-lel ötven esztendőnél több ideig tartó barátságban volt, a melyet, mint mondják, soha a legcsekélyebb nézeteltérés sem zavart meg s a melyhez fogható alig volt. — Nem gondolja Pont de Beyle — mondotta Madame du Defiant — hogy ez onnan van, mert mi voltaképen mindig nagyon közönyösek voltunk egymáshoz? — így kellett annak lenni, asszonyom — felelte Pont de Beyle. Az eddigiekből világos, hogy a múlt. században pgy asszonynak sem szépnek, sem fiatalnak, sőt műveltnek és tanultnak sem kellett lennie. Ellenkezőleg, őrizkednie kellett attól, hogy tudósnak látszassák, mert a kék harisnyákat gyűlölték a férfiak ; annak az asszonynak a szalonját, a ki annyira megfeledkezett magáról, hogy verseket irjön, vagy egyáltalában irodalmilag munkálkodjék, bizonyára elkerülték volna, nehogy költeményeit dicsérni kelljen. Inkább megbocsátották egy asszonynak azt, hogy nem tudott helyesen Írni. A helyett azonban megkövetelték tőle a férfiak, hogy sok természetes esze, továbbá lényében és viselkedésében ellenállhatatlan varázsa legyen. Ez mindenesetre elengedhetetlen föltétel volt azokra a nőkre is, a kik a múlt században irodalmi szalont nyitottak. Az akkori zsúrok a mostani fin de siécle zsúroktól főkép abban külömböztek, hogy azokon egy kicsiny, nagyobb részt ugyanazon a szellemi nívón levő emberekből álló kör csevegésre gyűlt össze s inkább foglalkozott a kor nagy kérdéseivel, mint a városi pletykával. Manapság a zsúron, mely a hét bizonyos napjának néhány órája, a melyen a háziasszony fogad, a legheterogénebb ismerősöknek egy nagy, negyedóráról negyedórára változó köre hullámzik a szalonban, úgy, hogy valami határozott témának a megbeszélése, vagy valami kiváló egyéniséggel való foglalkozás természetesen teljesen ki van zárva.
