Váci Hirlap, 1906 (20. évfolyam, 2-99. szám)
1906-07-18 / 55. szám
Vagi H i r l a r 3 az igazgató jogtalan intézkedéseiről szólnak. Másnap azután ki is derült, hogy Gedeon Emil igazgató szigorúan a szabályokhoz tartotta magát s a hétfőn még ázsiai állapotokat emlegető lapok belátták, hogy támadó cikkeikben felültették őket s keddi tudósításukban már más hangon beszéltek. — Pauer főhadnagy győzelmei. Pauer István, a gróf Hadik András nevét viselő 3. számú huszárezred főhadnagya, ki most szüleinél Vácon tölti szabadságidejét, a napokban Galíciában az ezred tiszti lóversenyén két szép győzelmet aratott. Mindjárt az első futamban (tiszti akadályverseny 3200 méteres) Bachzelt őrnagy Névtelen nevű lovának nyergében nyerte el az első dijat, az ötödik futamban, midőn másodszor ü't lóra, Hadik János gróf belügyi államtitkár első tisztelet iját, a melyért a leghevesebb küzdelem folyt, Esély nevű lovával nyerte el. — Bánó Jenő Vácon. Közel két évtizedig ólt Mexikóban llánó Jenő hazánkfia, ki ott honosságot is szerzett s egy indián nőt vett feleségül. Bánót uj hazája visszaküldte a régi hazába, hogy itt mint főkonzul képviselje a mexikói köztársaságot. Mexikó főkonzula hosszú távoliét után régi ismerősét és barátját, Gaál ny. huszárezredest tegnap Vácon felkereste s •az esti hajóval tért vissza B ’dapestre. — Váci fiuk egy fővárosi úszóversenyen. Az óbudai tornaegyesület szombaton este nemzetközi úszóversenyt rendezett a császárfürdő úszóházában, a melyen, a váci sportélet fejlődését mutatja, először vettek részt váci úszók. György Mihály, Walla Iván és Korpás János mentek le a versenyre s a gyermekversenyben Korpás a harmadik helyre került. Walla a mellúszásban vett részt, a hol ma legkiválóbb úszónk, nemzetközi versenyek győztese Váci Imre lett az első. Ezért szép Wallának harmadik helye, bár a pártoskodó versenybíróság diszkvalifikálással ettől is elütötte. A legszebb győzelmet a fiatal György aratta. Kétszer indult : először a kezdők versenyében, hol Fühl Józseffel szemben a második helyre szorult. A 150 méteres handicap-versenyben azonban revanchot vett legyőzőjén, mert Fühllel és 1G más társával szemben az első dijat nyerte meg az ambiciózus fiatal úszó. A váci sport•egyesület jövő hónapban Vácon fog rendezni úszóversenyt. — Halálozások. Özv. Meiszner Ernőné, szül. Gabrielli Mária élete 71 ik évében Székesfehérvárt elhunyt. Az elhunyt átnő holttestének beszentelése Székesfehérvárt ment végbe s tegnap, kedden délután a helybeli Rókus-kápolnából helyezték a középvárosi temetőben levő sírboltba, melyben néhai férje két év óta nyugszik, ölök nyugalomra. Halálát Kemény Gusztáv és neje, özv. dr. Bolgár Lajosné gyászolják. — Egy napon, egy órában halt meg Meisznernével Gömöri Havas Imre magyar királyt közigazgatási biró, a harmadik osztályú vaskorona-rend és a harmadik osztályú porosz korona-rend lovagja, e hó 14-én szivszélhüdés következtében 61 éves korában. Az elhunyt sokat utazott, nagy nyelvismeretei voltak és a német konzulátusnál teljesített szolgálataiért a német császár is kitüntette. Ősz óta betegeskedett, Abbáziában keresett gyógyulást, de hiába, szombaton délután rövid szenvedés után meghalt szentlőrinci nyaralójában. Halálát özvegyén, Szalay Zsófián, Szalay Mihály történetíró leányán kivül, leánya, Gömöri Havas Adoifné, nő-vére gyászo.ják. — Gyűlés az iskolaszékben. Iskolaszéki gyűlés volt vasárnap, melyen Bucsek István elnökölt. A jegyzőkönyv hitelesítése után az egyházi elnök meleg szavakban üdvözölte Nagy Sándor iskolaszéki tagot jószágigazgatóvá történt kinevezése alkalmából, azután jelentést tett az osztály vizsgákról, melyek általában szép eredménynyel végződtek s megemlékezett a tornavizsgákról és a kézimunka-kiállításokról is. A Karolina iskolában a polgári leányiskola részére szükséges átalakítások kezdetüket vették, mig a volt leányiskola menyezetének vastraverzckkel való biztosítása Jablonszky Ferenc fővárosi építészre bízatott. Ez a munkálat 6500 koronába fog kerülni. A székesegyházi fiúiskola épületben jövőre is megmarad egy osztály és átalakítások történnek az ipariskola előnyére. Mlinkó Erzsébet tanítónőt saját kérelmére nyugdíjazták, de ha csúzos bántalmaitól megszabadul, az iskolaszék állásába vissza fogja helyezni. Helyére az iskolaszék pályázatot hirdet 1050 korona fizetéssel, melyre augusztus 15-ig lehet pályázni. Erre az állásra csak férfi tanitókpályázhatnak. ZalánjJ'y Gizella tanítónőnek a polgári iskolai oklevél megszerzése céljából az iskolaszék egy évi szabadságot adott, de helyettesét maga tartozik fizetni. Tóth Ferenc és Miokovich Antal tanítók a mezőgazdasági iskolavezetéséről leköszöntek, helyükbe Szarka József és [Várnay János tanítók lettek megválasztva. A gondnok az 1907. évi költségvetést referálta, mely szerint 32871 K 18 fillérrel szemben 33571 K 18 fillér kiadás van, a hiányzó 700 koronát, mint segélyt az államtól kérik. A költségvetés elfogadása után az iskolaépületek tatározása került szóba, melyről a beadott költségvetések alapján határozni az elnökségre bízatott. Végül Altschah házmesternek a Karolina iskola épületben teljesített külön tisztogatási munkálataiért 50 koronát szavaztak meg. — Nyaralá15 Iihon Ignác és neje Gleichenbergben, dé. Radó Jenő és neje pedig Lovránában töltik a nyarat. — A váci tulipánkertnek. A kereskedőifjak egyesülete tudyal vőleg sikerült táncmulatságot rendezett a váci tulipánkert javára. A mulatság számadásait most zárták le s ötven koro nát küldött be lapunkhoz Jelinek Ág( sión elnök a nemes célra. Az összeget eljuttatjuk a váci tulipánkert elnökségéhez. — A váci egyetemi ifjak f. hó 7-én tartott mulatsága alkalmából felülfizettek még: Ivánka Pál i0 K-t és dr. Lengyel Soma 2 K-t, melyet ez úton is hálásan köszön és nyugtáz az elnökség. — A hét darab száz koronás. Múlt számunkban sajnálatos tévedés folytán azt irtuk, hogy a vasútnál talált hét darab száz koronás bankóból Argay János a maga céljaira néhány koronát felhasznált s e miatt a rendőrség ellene vizsgálatot indított. Ki kell jelentenünk, hogy Argay a talált pénz dolgában a legtisztessegesebben járt el, mert azonnal bevitte azt a rendőrségre. Ő tehát elismerést érdemel. — Titokzatos eset a vasútnál. Vasárnap este az utolsó budapesti vonatnál titokzatos eset történt. Az utolsó kocsiból, melybe Vácon sokan felszállottak, segélykiáltások hallatszottak és egy női hang rablót kiáltott. A kalauzok is meghallották a segitségkérést és a mozgásban levő vonatot lámpáikkal le akarták inteni, a szolgálattevő rendőr is közelben volt, de a mozdonyvezető nem állott meg a kirobogott a sötét éjszakába. A kik tudnak az esetről, azt állítják, hogy egy nő nyakáról egy aranyláncot raboltak volna el. Mi igaz az utóbbiból, nem sikerült kinyomoznunk, de az igaz, hogy vasárnap este a vonatnál igen sokat beszéltek a titokzatosság homályába veszett rablótámadásról. — Szentendreiek evezösversenye a váciakkal. A vidéki evezős egyesületekben újabban igen élénk a versenyzési kedv. Láttuk ezt Komáromban, hol három vidéki egyesület csapatai mérkőztek s újabb bizonysága az a metcs, a mely f. hó 22-én,vasárnap Vácon fog lefolyni, a váci és a szentendrei evezősök négyesei között. Mindkét egyesület erősen készül a versenyére, a melyre a fővárosi egyesületek is ki fognak rándulni. A váciak már megkapták uj evezőiket s naponta treníroznak fővárosi eve-r zósök útmutatása szerint. A szentendreiek treningjét a napokban végignézte a Duna egy nyolcasa és négyese is. Tréning után a két klub tagjai barátságos vacsorára gyű tek öszsze, a melyen megjelent dr. Veresmarthy Miklós, a kerület országgyűlési képviselője, a klub igazgatója a ki igen szép beszéddel üdvözölte a vendégeket. Az érdekes versenyre, minő még nem volt a váci Dunán, a főváros kiváló evezősegyesületei is feljönnek s ma még sejtelme sincs egyik egyesületnek sem, hogy a vasárnap délutáni mérkőzésből Szentendre, vagy Vác kerül-e ki győztesen. — A helybeli ev. iskola javára tartott mulatság alkalmából utólag felülfizetett még Perczián Gusztáv 5 K-t. dr. Hörl Péter 3 K-t. A nemesszivű adakozóknak ez úton is hálás köszönetét mond az ev. iskolaszék. — A váci kereskedőifjak egyesülete javára rendezett mulatság alkalmából felülfizettek meg: Alberty Ferenc, Intzédy Soma 10 —10 K-t. dr. Lencsó Ferenc 5 K. dr. Virter Lajos 2 K t. melyért ez úton is köszönetét mond az elnökség. — Kurdy Béla uj plébánián. Kurdy Bélát évek bosszú során át baranyamegyei kopácsi hívei megszerették s most szomorúan vették hírül, hogy uj plébániára választották meg. A foktői református egyház hívta meg őt s Knrdr uj állását múlt vasárnapon foglalta el. Az uszódi hajóállomásig bandérium ment eléje, a hol ünnepi fogadtatásban volt része, innen a foktőiek diadalmenetben vitték be papjukat a templomba, hol meghatóan szép beiktató folyt le. Nem érdektelen, hogy Kurdy Béla most szomszédságba jutott Szeles József ordasi lelkészszel, kivel még nem is régen együtt iparkodtak elnyerni a váci református egyház lelkész! állását. — A Váci hengermalom részvénytársaság; lisztárai ÍOO kgrmkén.t: Bnzaőrlemeny : Asztali dara A B szám 26 K 50 till. — Asztali dara G szám 25 K 40 till. — Kiralviiszt -z. 25 K 50 fi!'. — L-ingli-izt 1 sz. 24 K 40 Hl. — Eisor ndű s emlyeiiszt 2. sz. 23 K 30 till. — Zsemlyeliszt 3. sz. 22 K 40 till. — Elsőrendű kenyérliszt 4. sz. 21 K 50 fill. — Közepkenyeiliszt 5. sz. 20 K 20 fill. — Kenyérliszt 6. sz. 18 K 30 fill. — Barnakenyérliszt 7. sz. 16 K 60 fill. 7 V sz. 14 K 50 till. -- 7% -z. 13 K 80 fill. — Takarmányliszt 8. sz 12 K 40 till. — Korpa finom F sz. Ő9 K 20 fill. — Korpa goromba G sz. 09 K 40 fill.— Ocsu 9 K — till. — Konkoly 8 K 50 fill. —Bükköny 12 K — fill — Pelyva zsákja 1 K — Rozsőrlemeny : 0. sz. 21 K 80 tid. — I. sz. 22 K 20 fill. — Frl. 19 K 40 f. — ii. 18 K 20 fill. - III. sz. — K 00 fiit — Fkl. — K — fill. — Bko p > — ii — í; — Előrehaladott idény miatt a még raktáron lévő divatos női napernyők minden elfogadható árban eladatnak ifj. Ottó József vászon , divat és rövidárú-kereskedésébe4n Vácon, Konstantin-tér. Egy párisi nö a francia nyelvből oktatást ad mérsékelt ár mellett. — Cím: LEONIE BAYER Rácz Palutca 12. Három szobás lakást keres egy gyermektelen idősebb házaspár augusztus elsejétől, lehetőleg közel a piachoz. — Cim a kiadóhivatalban.