Váci Hirlap, 1906 (20. évfolyam, 2-99. szám)
1906-07-15 / 54. szám
Huszadik évfolyam. 54. szám. Vác, 1906. julius 15. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára □ centiméterenkint 8 fillér, többszöri hirdetésnél árkedvezmény. — Jslyilttér sora 60 fillér. A városok reformja. Vác, július 14. Magyarországon a közigazgatást a reformok úgy agyon nyomorították, az önkormányzati szabadságot oly szűk korlátok közé szorították, hogy a sok operáció után, amelyet a nagy reformátorok végeztek rajta, csak egy szánalmas torzkép maradt belőle, amely képtelen a legcsekélyebb tevékenységre és önálló működésre. Veszett hírét költötték, ráfogták, hogy nagy beteg; azután vérét vették, a jó közigazgatás cukros vizébe vegyitett hangzatos frázisaival elkábitották s a mikor mámorosán a boncoló asztalra fektették, különféle műtétekkel egészséges testrészeit kivágták és ekként megbénítva, nyomorékká téve gyámság alá helyezték, hogy ily állapotban a világ elé állítva, bizonyságot tegyenek hasznavehetetlenségéről. így jutottak el a vármegyék a közigazgatás egyszerűsítéséig, amely lassú és hosszadalmas voltánál fogva nemcsak a helyes közigazgatási eljárás iránt támasztott igényeit nem elégíti ki az állam polgárainak, de az önkormányzat iránt érzett becsülését is megingatta. A vármegyei törvényhatóságok minden anyagi eszközöktől és vagyoni rendezkedéstől megfosztva, hasznos közgazdasági tevékenységet kifejteni nem "képesek és működésük csupán bürokratikus eljárás körül forog. Ezekből a közigazgatási reformokból bőven kijutott a részük a városoknak is. A törvényhatósági városok önkormányzati szabadsága szintén szűkebbre szorult, ami kulturális fejlődésükre, gazdasági haladásukra is kedvezőtlen hatást gyakorol, mert a polgárságnak a közügyekben való részvétele és intézkedései esetén sem valósíthatók meg azok a törekvések, Férfiakról — a nőknek. (Kizárólag hölgyek figyelmébe.) Jelige: Nő sorsa a férfi. Ha azt mondhatjuk: „Férfi sorsa a nő“ mért ne mondhatnók ezt megfordítva is? sőt még sokkal jogosabban és alaposabban mint amazt, mert az élet színpadán minden lépten nyomon akadunk nyomós példákra, melyek fényesen illusztrálják azt az állítást, hogy a a nők életében a férfiak játszák a sors szerepét ; ők képviselik azt a végzetet, mely boldoggá, vagy boldogtalanná tehet egy szegény asszonyt. Bizony úgy van! A „teremtés urai“ lelkületétől, gondolkozás módjától, műveltségétől és jellemétől függ e „gyenge nem“ jóvolta. Azt mondják a tizenkilencedik század férfiai {és talán már Krisztus előtti időkben is nagy előszeretettel hirdették), hogy egy nő számára csak egy életboldogság létezhetik ezen a világon, csak egy életcél, egy hivatás és kötelesség : hogy szivének minden idegszálával, lelkének minden erejével, egész lényének szenvedélyével, forró vágyával igyekezzék annak a magasztos feladatnak hű betöltésére, hogy egy hosszú* zaklatottjés talán keserűségekkel teljes életet édesítsen meg a férfiú számára. a melyek a polgárság leikéből fakadnak s a közszükségletet volnának hivatva kielégíteni. A városok haladásának és fejlődésének akadályai legfőkép a jelenlegi szervezetben, másrészt pedig abban keresendők, hogy a polgárság az önkormányzati ügyek intézkedésében kellően részt nem vesz, mert a sikertelen fáradozás elkedvetleníti. De a törvényhatósági bizottság összeállítása sem felel meg a tiszta önkormányzat elveinek, a mennyiben a virilis intézmény nem a választó polgárok bizalmának letéteményese. A városoknak, a melyek az ország közgazdasági életében az üőtér szerepét töltik be, elsőrendű feladata, hogy egészséges gazdasági életet folytassanak s polgáraiknak jólétét biztosítsák ; ezt azonban csak úgy érhetik el, ha polgárságuk a közügyek intézésében minél nagyobb téren, minél több joggal, függetlenül, szabadon vesz részt. Eme feladatuknak a városok a fennálló közigazgatási törvények keretei között s az állam gyámkodása folytán nem felelhettek meg; az eddigi reformok pedig a helyett, hogy a városi törvényhatóságok jogkörét bővitették volna, folytonosan csonkították azt. Nem akarunk itt a városok önkormányzati bajaival részletésffbbiar fogítrikozni, de e-rövidtörténelmi visszapillantás folyamán is látjuk, hogy a városok rendezésére immár nagy szükség van s gyökeres reformokkal lehet csak a városok mind nehezebbé váló helyzetén javítani. Meggyőződésünk szerint a jövendő kormányok programmját kell, hogy képezze a közigazgatás rendezése, ennek keretén belül pedig a városok reformja. Tudomással bírunk arról is, hogy előző években már készült is az erre vonatkozó törvénytervezet a minisztériumban, Egy szóval: hogy férjhez menjen és bolgitson ! Nehéz feladat, mely egy csomó önfeláldozást és önzetlenséget kíván. Ezer szerencse, hogy férfiak nem olvassák cikkemet, mert különben feljegyezhetné ennél a pontnál egy láthatatlan kéz az „általános derültséget.“ Persze, persze! hogy is lehet a házasságot egy „nehéz feladatinak deklarálni, holott ez a legtöbb fiatal szív titkos vágya, édes reménye és ábrándja; minden praktikus mama kitűzött célja és a mely leánynak sikerült elérni ezt a célt, arra egyhangúlag rámondják : „Szerencséje akadt!“ Ergo : a házasság nem egyéb, mint szerencse ! Igen, szerencse ha — szerencsés! De hát melyik az?! Ez nagy kérdés, a melyet azonban a férfiak a nőkre vonatkozólag, nem szokták számba venni, mert azt tartják, hogy az már magában véve elég szerencse, ha valaki férjhez megy. „Mein Liebchen, was willst du noch mehr?“ Pedig, mikor egy szerelmes leány felteszi a fejkötőt fejére, számot vet az elmúlt és a jövendő élettel s jól tudja, hogy egy gondtalan, nyugodt, édes életet, tele ábránddal és vágygyal, elégedettséggel és zavartalan nyugalomazonban bármily sürgősnek is tartjuk a városok reformjának keresztülvitelét, csak az általános közigazgatás rendezésének keretén belül tartjuk megvalósíthatónak, miután nagy szerepe leend a közigazgatás rendezésénél a területi viszonyok rendezése, egyes vármegyék kikerekitése, esetleg a törvényhatósági székhely megváltoztatása is. A közigazgatási reformokból merített tapasztalatok ugyanis legnagyobb óvatosságra intenek bennünket, minden alkalommal, a mikor a törvényhatóságok önkormányzatának reformálásáról van szó, azért sietünk is e kérdés iránt az érdeklődést mi is felszítani s maguknak a törvényhatóságoknak figyelmét felkelteni, hogy szükség esetén megnyilatkozhassanak. A régebbi tervezetek, melyekkel a kormányok foglalkoztak, nem sok változást Ígértek, mert a bizottsági tagok számát igen megszorítják, a polgárság befolyását a minimumra redukálják. A bizottsági tagok számának megszorításában az önkormányzati szabadság kiterjesztését nem tudjuk fellelni, mert minél kisebb lesz a közgyűlési tagok száma, annál nehezebben vehet részt a közügyek intézésében a polgárság. A közgyűlés, kupaktanácscsá zsugorodik össze. Ez esetben pedig az önkormányzat nem lesz egyéb-fikciónál. Nem lehet feladatunk, hogy a kérdés ama részleteivel foglalkozzunk, miként volna a városok rendelése keresztülviendő, de a tiszta önkormányzatot és jó közigazgatást csak úgy tudjuk elképzelni, ha az demokratikus szellemben, minél szélesebb jogkörrel s a jogorvoslat minél messzebb menő biztosításával lesz körülbástyázva. Mindenesetre kívánatos, hogy a városok rendezése ne bürokratikus elméleti alapokon, hanem az életből merített szükséghez mai, békével — hagy maga mögött s kinyújtotta kezét egy bizonytalan jövő után, mely tündéri álmait megvalósíthatja ugyan s meleg lelkét betöltheti rajongó, tulvilági boldogsággal s a menyország minden üdvözítő kéjét lábai elé rakhatja: de hozhat számára egy poklot is, a csalódás fekete éjszakájával s a naponkint megújuló lelki fájdalom véres virágával; a szerint, milyen a férje. Azt mondják, kell, hogy a nőnek az otthon, a kis családi kör legyen egész világa, mindensége. S ha itt nem találja fel boldogságát, akkor a világ fénye, pompája és hatalma sem képes azt neki nyújtani. Ebben a férfiak rendkívüli előnyben vannak ismét a nőkkel szemben. Ők is boldogtalanoknak érzik talán magukat, ha olyan a feleségük, a ki nem tud megfelelni az ő igényeiknek ; de kimennek a nagy világ piacára küzdeni, dolgozni, kenyeret keresni; a mozgalmas élet, az idegen emberek társasága, az élet sürgés-forgása szórakoztat, felüdit: a szellemi munka elvonja figyelmünket saját szivünktől és feledteti velünk azt a sebet, a mely talán otthon, a négy fal csendes magánya között, a gépies munkával foglalkozó szegény asszony lelkében folyton sajog és fáj! A férfiak nagyon gyorsan találnak vigaszta-