Váci Hirlap, 1906 (20. évfolyam, 2-99. szám)

1906-06-24 / 48. szám

2 Váci Hírlap iránt beadott kévényre hozott pénzügyi bizott­sági határozatot. Mindenki kapja a városnál ez évben a fizetése 10 százalékát. így szól a határozat és nem botránkozolt meg rajta senki. Hát ezt megcsinálták! Most már az 500 forintos tisztviselő boldog lehet, kap 50 forin­tot és ne merjen drágaságról beszélni! Ugyan kérem, nem kell-e bevallani, hogy ebben az intézkedésben nincs egy csepp szociális érzék sem? Lám az állam már e tekintetben külömb volt, mert mikor a fizetéseket rendezte, minisz­teri tanácsosnak, államtitkárnak, miniszternek nem juttatott magasabb fizetést, de a 8 — 1000 forintos alkalmazottainak, kik arra ugyancsak rászorultak 20—25 százalékos emelést adott. Hát ez mégis valami, de hogy pl. egy dijnok három forinttal kapjon többet, ez már igazán nevetséges. Még egy vigasztalás van benne: hogy csak erre az évre szól, mert jövőre drá­gasági pótlék helyett fizetésrendezést adnak. — Bárcsak többet adha'nánk! kiáltott fel jó lélekkel Meiszner János és mentek tovább. Legyen harmadik patika! Ha a minisztériumban akkora tülekedés van a patikák körül, mint a milyen a csütörtöki közgyűlésen vo’t a körül a kérdés körül, hogy kérjenek-e harmadik gyógyszertárat, akkor a miniszternek kutya dolga van. Máskor az utolsó pont elótt már menekülnek a városatyák, most úgy kitartottak, mintha a 3-ik patika léte, vagy nem léte tőlük függene. Mikor pedig az egészségügyi bizottság vélemé­nyét felolvasták, harmadik gyógyszertár nem kell ezért meg azért egész kórus szólt: — Ohó! és Révész Béla, ki az egész köz­gyűlés alatt helyeselt, éljen'zett, tapsolt, ha most pad előtt ül, ellenzékeskedésének úgy adott volna kifejezést, hogy azt verte volna. Kálló Antal, a ki gyomorbaját gyógyítja s ezért nem is jött el a közgyűlésre, írásban adta be, hogy kell harmadik gyógyszertár. Meg­indult a vita és Révész Béla két hanggal ma­gasabban beszélt arról, hogy legyen harmadik gyógyszertár. Dr. Freysinger Lajos is felszólalt és igen praktikus tanácsokat osztogatott, végül pedig a polgármester, a ki a városi érdekeket képviselte és mindegyik indítványhoz hozzá­fűzte, hogy a város azt kívánja, hogy az uj pa­tika a Seent-Miklós, vagy a Géza-király-téren legyen és a jog a városé. Szavaztak. Kimondották, hogy nem fogadják el a közegészségügyi bizottság előterjesztését, legyen harmadik gyógyszertár az alsóvárosban, a jogot pedig ajándékozza a miniszter a vá­rosnak. Hat óra volt, vége a közgyűlésnek. Tiz perc alatt kimenekült mindenki a rossz közgyűlési teremből, a hol most már a városatyáknak nem kell őszig megjelenniük, hacsak nem hív­ják be az elé a bizottság elé, mely rögtön el­foglalta a képviselőtestület helyét azzal a cél­zattal, hogy ebben a kutya melegben városi képviselőnek, nem városi képviselőnek emeli az adóját. Helyi és vidéki hirek. — Grófpüspökünk itthon. Gróf Csáki/ Károly megyés püspökünk Tóth Béla szertar­tója kíséretében pénteken a déli gyorsvonattal érkezett haza. A püspök Bécsben tartózkodott a delegáció tárgyalásain, hol a legfontosabb bizottság, a külügyi albizottság elnökévé vá­lasztották meg s vezette több napon át annak tárgyalásait. A pályaudvaron udvari papságán kivül dr. Zádor János polgármester üdvözölte a hazatéró főpásztort, ki mosolyogva jegyezte meg a láthatólag jól eső üdvözlésre, hogy Vác érdekeit is képviselte Bécsben s örül, hogy megtérhet pihenőre székvárosába. — Palkovics Józsefné halála. Palkovics Józsefné szül. Brunner Eleonóra, Palkovics József nyug. altábornagy neje, e hó 18-án hosszas szenvedés után 59 éves korában meg­halt. Halála alkalmából az altábornagyhoz Üxküll-Ghyllenband hadtestparancsnokon kivül a legfőbb katonai méltóságok intéztek részvét­iratokat. Szerdán délután volt a temetés a Lovas-ut 7. számú gyászházból. A végtisztes­ségen a többek között ott voltak Szalay Péter államtitkár, Piret Béla báró, és számos iskola­társa és Vácról sok ismerőse az altábornagy­­nak, kire szivesen emlékeznek váci ezred­parancsnok korából. A beszentelést Tálas Gyula dr. végezte nagy egyházi segédlettel. — Gyógyszerészi vizsga. Schaub István végzett gyógyszerésztanhallgató e héten tette le eredményesen a budapesti tudományegyetemen a gyógyszerészi mesteri vizsgát. Gratulálunk. — Uj pénzügyigazgató Bárczy Lászlónak közigazgatási biróvá történt kinevezésével meg­ürült a pestvidéki pénzügyigazgatói állás. A hivatalos lap most adja tudtul, hogy Cotteli/ Géza pozsoni pénzügyigazgatót a budapesti pénzügyigazgatóság élére állitották. Cottely néhány év előtt helyettes igazgató volt Buda­pesten s innen került Pozsonyba. — P. Szép Olga meghalt. Pintér Imréné, Szép Olga, folyó hó 19-én este, 34 éves korá­ban Budapesten meghalt. Az elhunyt neve a fővárosi közönség előtt nem ismeretlen. Abból az időből, a mikor a Vígszínháznak volt tár­salgási színésznője. A Vígszínháznak alig egy évig volt tagja. Innét újra régi nagy sikereinek színhelyére, vidékre ment, a honnét három évvel ezelőtt tért vissza férjével, Pintér Imre baritonistával kivel együtta városligeti szinkö rben játszott. Ezen évbei férjét a Népszínház szer­ződtette. ő maga ppdig visszavonult a színpad­tól és teljesen családjának élt. Férjén kivül négy gyermeke gyászolja. Múlt év végéig Vácon lakott a Pintér-pár s csak később költözött Budapestre. A művésznő holttestet férje szülő­városába Vácra hozták, hol őszinte részvéttel pénteken temették el. A koporsó felett vég­telenül megható beszédet mondott Ditrói Mór a vigszinház igazgatója. Ny. b ! — 150 kilométer csónakon. Az evezős­egyesületek országos egyesülete ma, vasárnap rendezi országos versenyei Komáromban, melyre a vidéki egyesületeken kivül a budapesti neves evezős-egyesületek is részt vesznek. A váci sportegyesület tekintettel, hogy nálunk a sport­szerű evezés úgyszólván csak az idén kezdő­dött, nem nevezett a komáromi versenyekre, de azért részt vesz azokon. Vác nevű négy és Csongor nevű két pár evezős csónakjaival. Eze­ket az angol rendszerű hajókat pénteken az esti hajóval szállították fel Győrbe s evezősei dr. Göndör Sándor elnök, dr. Dobó László művezető, Dercsényi Dezső, Záborszky Árpád, Nagy Sándor, Hufnagel Sándor, Csányi László és Freysinger István szintén a Vesiával men­tek fel Győrbe, honnan vasárnap eveznek le Komáromba. A versenyek után hétfőn evezik, végig az egyesület tagjai ez idén a leghosszabb távolságot: Komáromtól Vácig s az nap este nyolc óra tájon érkeznek haza. — Kezdődik az adókivetés. Pénteken dél­előtt vette kezdetét a harmad osztályú kereseti adó kivetése a városháza közgyűlési termében. A tárgyalás elnöke Nikitits Sándor, a bizott­ság tagjai Benkert György, Preszly Gyula, Tragor János és Ilacsek János, a várost Fóti Gyula számvevő, a pénzügyigazgatóságot Pé­terig titkár képviselik. Az első napi adókiveté­sekből konstatálhatjuk, hogy az adóprés szépen működik. Az általános elv az adó emelése. Pedig a kincstár képviselője anyagi boldogu­lásunk hanyatlását láthatná, de hát mit tehet, mikor neki is utasításul van kiadva, hogy tes­sék emelni. És emelne, mint egy száz lóerős gőzdaru, de hát szerencsére ott a bizottság, mely igen gyakran iparkodik méltányos lenni és nem engedi át a' javaslatot, mert azt lej­jebb szállítja. Az adókivetés tárgyalásai jövő hó közepéig el fognak tartani. — Az evangélikusok nyári mulatsága. Többfelől megnyilatkozott óhajra az ev. hívek szokott nyári mulatságát ez idén is meg fog­ják tartani julius 1-én a lövőházban. Daczára annak, hogy ugyanakkor vásár lesz, a rende­zők mégis bíznak abban, hogy ez a közked­veltségnek örvendő mulatság — melynek tiszta jövedelme részben iskola építési alapra — rész­ben pedig szegény isirplás tanulók segélyezését célzó alap létesité-ére fog fordittatni —ez év­ben is majd jól sikerül — különösen ha az esték nem lesznek hűvösek. A nnüatságra szóló meghivókat e napokban küldték szét — s a rendezőség annak közlésére kért bennünket, hogy ha netalán valaki tévedésből nem kapott meghívót s arra mégis igényt tart, forduljon ez iránt Sommer Gyula ev. lelkészhez. — Évzáró az őrt. elemi iskolában. Az őrt. izr. népiskolában a záróvizsgálatok f. hó 27. 28-án következő sorrendben fognak meg­tartatni. 27. d. e. I. oszt. d. u. II. s III. osz­tály, 28. d. e. IV. oszt. d. u. V. és VI. oszt. Kézimunkakiállitás 27. és 28-án lesz. — A siketnémák internátusi nevelése. A vallás- és közoktatásügyi miniszter 1905. évi 103171. számú rendelete alapján a siketnémák váci kir. orsz. intézetének internátusába taní­tásra és nevelésre felvehető még néhány oly siketnéma gyermek, kiért hozzátartozója évi 800 koronát fizetni kész. Ezért a felvett nö­vendék szakszerű tanítást, nevelést, ruházatot es teljes ellátást, betegség esetén pedig gyógy­kezeltetést is nyer. Amennyiben pedig a szü­lők az intézetben különleges elbánásban kíván­nák gyermeküket részesíteni s ezt a helyi vi­szonyok még megengedik, a tartásdij ehhez képest külön megállapodás tárgyát képezi. A kellőleg felszerelt és a vallás- és a közoktatás­­ügyi miniszterhez címzett folyamodvány min­den év junius hó 30 ig nyújtandó be az inté­zet igazgatóságánál, a mely a részletkérdésekre készséggel ad feleletet. — Sztrájkoló asztalosok. Scheffer András asztalosmester műhelyében sztrájkba lépett hét asztalos és munkabéremelést kívánnak, A munkaadó feljelentést tett a rendőrségen a sztrájkolok ellen életveszélyes fenyegetés címén. — Dunából kifogott hulla. A múlt hét csötőrtökén reggel hét órakor a liget alatt a Dunából egy feloszlásnak indult teljesen isme­retlen női hullát fogtak ki. A hulla 40—45 éves lehetett, közép termetű, kerek arcú, gesz­tenyebarna haja, magas homlokú, kék szemű, pisze orrú, ruházatáról Ítélve az alsóbb osz­tályhoz tartozhatott. A rendőrkapitány kőröz­­vényeket bocsátott ki a dunamelléki községek elöljáróságaihoz, de a hulla kilétéről mindezideig semmit sem sikerült kipuhatolni. Szombaton temették el az alsóvárosi kórházból. — L. F. S? Fedák Sári az ő közismert automobiljával ismét megjelent Vácon és szo­kása szerint megáit Gerstenberger cukros boltja előtt, de a kőkapunál már meg kellett állnia, mert a gépe elromlott. A városban néhány óráig a címbe irt három betű röpködött s izga­tottan kérdezték sokan: Látta Fedák Sárit ? A kérdést kérdés követte, hogy hova mehetett. A nagyon kiváncsi embereket ime, kielégítjük s közöljük először laptársunknak a Nógrádi Hírlapnak hírét: Fedák Sári Szécsényben. Fedák Sári nagy-

Next

/
Thumbnails
Contents