Váci Hirlap, 1906 (20. évfolyam, 2-99. szám)
1906-06-03 / 43. szám
Huszadik évfolyam. 43. szám. Vác, 1906. junius 3. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. Előfizetési árak: helyben egy évre 12 K, félévre 6 K, negyedévre 3 K. Vidéken: egy évre 14 K, félévre 7 K. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső Szerkesztőség és kiadóhivatal: Mária-Terézia-rakpart 6. Hirdetések ára Q centiméterenkint 8 fillér, többszöri hirdetésnél árkedvezmény. — Nyilttér sora 60 fillér. A progresszív adózás. Irta : WEkEKLE SÁNDOR A közszolgáltatásoknak az adózók teljesítés képességéhez mért megosztása már Arisztotelész tantételeiben hangoztatva volt, de a tantételek felállítása óta lefolyt 2200 esztendő sem volt elégséges a bennök rejlő igazság gyakorlati megvalósítására. Elhomályosította azt a jogérzet hanyatlása s egyenesen ellenkező irányba terelte a kiváltságokra alapitett jogrend, mely egész a múlt század közepéig a kevésbbé tehetősek vállaira rakta a közterheket. Még az egyenlőség nagy elvének diadala sem tudta Arisztotelész régi tantételét érvényre juttatni ; mert csak az egyenlő teherviselés számtani keresztülvitelében kereste az anyagi igazságot, de feledte, hogy ugyanannak a kulcsnak alkalmazása a különböző nagyságú va gyonra, vagy jövedelemre csaklátszólagos egyenlőséget állapit meg, igazában azonban méltánytalan megoszlására vezet a közlerbeknek a tehetősebbek és a kevésbbé tehetősek között. A pénzügyi tudomány egyes bölcselkedő művelői a 19-ik században újra felélesztették a kérdést. Két felfogimak ék,.s?«t; amellett, hogy a közszojgaitatások ne számtani arányban, hanem jövedelem nagyságával fokozódó mértapi-^árányban osztassanak meg az adózók között. Az egyik felfogásnak hivei azok köréből valók voltak, a kik az állam részére hozott áldozatot láttak az adóban s a teljesitésképesség figyelembevételét azért követelték, hogy áldozat terhe egyformán nehezedjék a tehetősebbekre s a kevésbbé tehetősekre s ennek a tételnek helytállóságát vitátoknak másik csoportja azok köréből toborzódott, a kik az állam által nyújtott biztonság ellenértékét látták az adókban s éppen azért a nagyobb vagyon, vagy jövedelem érdekében fokozottabb ellenértékét követelték az adózásban. Habár ezek az elméleti fejtegetések sokban hozzá is járultak az eszmék tisztázásához, s az a tudományos toliharc, mely ezek nyomán indult meg, a felvett eszmék ébrentartásához eredményükben még sem érlelték meg a kérdést, nem voltak képesek azt a gyakorlati megoldást igénylő napi kérdések előtérbe juttatni. Az a nagy evolusió érlelte azt meg, a mely a kommunizmus utópiával vetődött fel s a szocializmus mindinkább leszűrődő, megtisztult s a gyakorlati élet és a gazdasági jogfolytonosság követeléseivel számot vető tételeiben nyer kifejezést. S a mellett az erő mellett, a melyet a széles rétegekbe átfogó közvélemény ad neki, az államok gazdasági érdeke terelte a gyakorlati megoldás mezejére, mert a végletekig fokozódó állami szükségletek nagy terhét romboló visszahatás s még inkább a jogosság és méltányosság sérelme nélkül helyesen meglűrhgjtdbbfi lljetőbbé tenni alig lehet másként, mintha az egyenlő teherviselés nagy elve a teljesítőképesség különleges figyelembevételére alapoztatik. Az a nagy aránytalanság, melyet a fogyasztási adók idéznek elő a közszolgáltatásokban, egyenetlenül nehezedik az alsóbb néposztályra. Ezek az egyéni fizikai szükségletekre nehezedő adók igen kis mértékben érintik jövedelméhez mért nagyobb arányban a vagyonosabbakat. Magának ennek az aránytalanságnak kiegyenlítése is csak elenyészőleg kis részben történik a progresszív adó által, úgy, hogy a teljesítőképesség fokozottabb igénybevétele valójában csak részleges ellensulyozási a közvetett adók által felidézett egyenlőtlenségek, pedig a közvéleményt uraló közhangulat, a jogosság és méltányosság érzete teljes kiegyenlítésre irányul, sőt a teljesítőképesség fokozottabb igénybevételében keresi a jövedelemmegosztás eszméjének okszerű keresztülvitelét. Arra a következtetésre kell azért jutnunk, hogy az egészséges adórendszert a közszolgáltatások progresszív irányzatának keli uralnia s hogy tért kell annak engednünk mindott, a hol az okszerűen megvalósítható s a hol a vagyon, vagy kereset nagyobb volta a fokozottabb teljesítőképességnek valóban ismérvét képezi. Nem vihetjük ezt be a reáladóztatásba, de meg kell valósítanunk nemcsak az adózó egyén öszszes jövedelmének megadóztatásánál, hanem külön azoknál az adóknál is, a melyek személyes vonatkozásnak s az egyéni keresetre alapitvák. A különböző forrásokból eredő jövedelmeknek az összesített adózásnál figyelembe veendő egyszeres, vagy többszörös számbavétele,’‘helyesebben kiseüDou kisen», vagy nagyon mértékben való számítása képezendi a helyes megoldásnak azt a módozatát, melylyel a külőmí)öző jövedelmeknek biztos és állandó, vagy pedig kevésbbé biztos és nem állandó jellegű volta s ezáltal a teljesítőképességnek valódi mértéke helyes figyelembe lesz vehető. S a kisebb jövedelmeknek adómentesen ha-Vidám órák. (Egy vád gimnazista naplójából.] Nagy büszkeséggel néztük le az elemibe járó poczkokat, amnt az első nzpon vittük az utcán a rajztáblát. Mert rangot jelentettek a négyszegletű deszka, kívülről^ láthatót. Hát vittük- is nagy kevélyen súlyos büszkeségünket és hancuroztunk vele jó kedvű lármával. A jó kedvünk nem a rangos tehertől való volt, hanem édes, boldogságos sejtéslől támadt, a mit a nagyobbacska diákok cifra elbeszélése fakasztott bennünk. És teli volt a képzeletünk minden apró zuga csintalan örömökkel, a mikben részünk leszen. Ó Istenem! Az első rajzóra! — Igen, mintha már az első órán kezdődnék! — Mert már az első óra előtt elmondott imádság is talán inkább volt bűn, persze, a melyet mi követtünk el. Egy csomó kölyöknek kaján vigyorgásra görbült a szája, hogy a kate.lrán egy civil imádkozik! Azokba már előbb behajtották a nagyok, hogy: tekintély, meg hatalom, az a — reverenda. A mi nem reverenda, az a gimnáziumban nem számit, akárcsak a portás, vagy a fűtő. Hát ilyen elvekkel eltelve, bizony az áhitatnak még a nyomát sem lehetett látni az arcukon és szemtelen vigyorgásuk volt a jel, hogy kezdődik a mulatság! Hát kezdődött is. Vagy tizenöt névtelen sebesültje volt az első rajzóra első perceinek. Sorba állította a rajztanár úr a vigyorgókat és nem tudom, mekkora áristom büntetést s;abott rájuk. Azután, mert az Ítélethez hozzá tartozik az elitéit neve is, megkérdezte a most már foglyokat, hogy, hogy hivják becses személyüket. Ez az ismerkedés nélkül való statárium úgy hatott, mint a menykőcsapás. Csend lett. És a csend alatt megkezdődött, az egyoldalú bemutatkozás. A rajztanár úr a jegyzőkönyvéből szólított bennünket, a szólított felállt és bemutatkozott. A felszólítás elején úgy történt a dolog, hogy a szóllitottak mind az első padokban ültek. Eddig nem is történt semmi. De a mint a távolabb padokban állóknak arcát nem láthatta jól a rajztanár úr, hát egy nagy fekete keretű evikkert vett elő és azon duplán, a mint a mellénye zsebében összehajtva hordta, mind a két üvegen egy szemmel nézett keresztül. Nagyon tetszhetett ez a jelenet a gyerekeknek, egyszerre vége volt a csendnek és hangos kacagásra fakadt egy csomó kölyök. A kacagás után rövidesen megduplázódott a foglyok száma. A késlelkedés nélkül történt megtorlások kezdték lehűteni a képzeletet és a rajztanár úrral egyelőre nem voltunk megelégedve. — „Hát hogy nem olyan mulatságos, tréfáló bácsi a rajztanár úr gondoltuk hazamenőben mi szelidebbek, a kiknek pedig a lelkűk mélyén még is csak találódott egy csipetnyi csintalan • ságra való vágyakozás. De hogy is mertünk volna mi komiszkodni, de hát hogy mégis gyönyörűség volna nézni, ha a többi tenné. De hát úgy látszik, hogy a nagyok lóvá tettek minket a rajztanár úrral! Dehogy teltek! Igaz volt az mind, a mit beszéltek. Csakhogy a mulatságot nemcsak a rajztanár úr csinálta egyedül: ő tőle magától nem tellett volna, ha csupa jóra való, becsületes diákokat taníthatott volna. De rövidesen annyi tökéletes csirkefogó tehetség támadt köztünk, hogy a mulatságok végtelen sorát csak a nagy vakációk szakították meg. Tehetségek voltak ezek a fickók tetőtől talpig és mi többiek hálás publikum. Az apró gazemberkedések ezernyi dicstetteit (mert olybbá számítódtak) az ő talentumuk fényszórója minden órán uj színekkel ragyogta be és az osztályt állandóan derült vidámságban tartotta. Vidámak voltunk akár szabadkézi rajz volt a tanrenden, akár mértani. A rajzóra az rajzóra, az az hogy mulatság. Pláne mikor a vezérek rendezték, mint a milyen a Vastagh Feri volt. Nagy dolog volt az akkor, mert még a nagyok is sokra becsülték az 0 mértani esetét. A mi pedig történt a következőképen. A rajztanár úr magyaráz valami mértani tételt, a mi alatt a Vastagh Feri tájékáról hangos disputa hallatszik. A Feri jó hirneve már akkor régen meg volt állapítva s igy elegendő volt a rajztanár úrnak, hogy az ő vidékén történteket a Feritől kérte számba. A Feri / T
