Váci Hirlap, 1906 (20. évfolyam, 2-99. szám)

1906-04-15 / 30. szám

6 H 1 R L A '• láncát, arany karikagyűrűjét, óráját, a melyek együtt 150 koronánál nagyobb értékét képvi­selnek. Megnevezte, bogy kire gyanakodik s most a rendőrség a gyanúsítottat figyeli, mert valószínű, hogy benne a tolvajt meg is fogja. — Megint egy gyerek, a ki nem rózsa­bokorba jött a világra. Anyai örömöknek nézett elébe Olaj Anna kosdi születésű váci cselédleány, tehát megindult csütörtökön este­felé Kosdncik, hogy otthon történjék meg a családi öröm. Olaj Anna azonban rosszul nézte meg a kelendáriumot, mert a sors még az útban elérte, a mikor a Kálvária közelében haladt. Minthogy pedig közelben sem gólya­néni, se jnás nem akadt, a ki segített volna rajta, kapta magát, az egészséges kis újdon­sült fiúcskát belepakolta kötényébe és ő maga fölvitte a közeli Törökhegyre, a hol egy vincel­lér vendégszerető házában vetette magát ápolás alá. —A tolvaj ok megvannak.de károsult nincs. Rendőrségünk a rendőri krónikákban is ritka ügyben folytat nyomozást és hogy eredményes j munkáját nem tudja befejezni, annak oka az, hogy nem akad károsult. Tudomást vettek ugyanis arról, hogy a múlt virágvásáron vala­kitől 460 korona készpénzt loptak el. A tette- J sek az osztozkodásnál összevesztek s addig, addig veszekedtek, mig azt a rendőrség meg- i tudta. A zsebtolvajok tehát megvolnának, de nem tudják, hogy kit károsítottak meg. A rendőrkapitány tehát lapunk utján hívja fel a város polgárságát, hogy jelentse be, tud-e valaki a vásárban történt zsebmetszésről, vagy pedig a meglopott jelenkezzék nála a hivatalos órák alatt. — A rétsági rablógyilkosok bűnügye. Oláh Sinkó Jánost, a hírhedt haramiát és tár­sait, a kik 1904. január 9-én Katalin puszta pözelében a vác-rétsági országúton agyonlőt­ték Ciliik postakocsist és Szunter nevű utitár­­sát, a pestvidéki törvényszék többrendbeli rab­lás és gyilkosság miatt már vád alá helyezte. Vádolva van azonban ez a rablógyilkos banda ezenfelül még vagy 93 rendbeli belöréses lo­pással is. A pestvidéki törvényszék Róiiay Kamii táblai biró elnöklete alatt ketté osztva tárgyalja ennek a bandának bűnpöreit. Most április hóban a 93 rendbeli betöréses lopási ügyet tárgyalják le először. Ez a tárgyalás előre­láthatólag két hétig tart. Ha az Ítélet ezen be­töréses lopási ügyekben jogerős lesz, csak ak- j kor ,kerülnek esküdtszék elé a rablógyilkosok a vác-rétsági és a Szabadka környéki gyilkos­ságokért. Az esetre, ha a vádlottak mindjárt a tárgyaláson megnyugodnának az Ítéletben, akkor Rónay elnök június hóban külön rend­kívüli ülésszak engedélyezését kérelmezi az igaz­ságügyminisztertől ezen ügy letárgyalására. Ha pedig a vádlottak jogorvoslattal élnek, akkor a monstre lopási ügy soron kívül nyer majd úgy a táblán, mint a Kuiián elintézést s ezen esetben az esküdtszéki tárgyalást a rablógyil­kosokkal október hóban tartják meg. — Ingatlanforgalom Vácon és vidékén. A váci kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság területén a lefolyt héten a követ­kező ingatlanok kerültek átírás alá. Vácon : Kurdi Zsuzsanna, férj. Mészárns Mihályné el­adta Bryeska Pálnak a váci 3760 sz. betéti I. 1—4. sorsz. ingatlant 1400 K-ért. Vidékén: R^rsi János eladta Bucsányi Jánosnak és ne­jének az őrszentmiklósi 752—755. hrsz. ingat­lant 1000 K-ért, Bán János eladta Sági János­nak és nejének a dunakeszi 588/3. hrsz. in­gatlant 338 K-ért, Vizier Pál eladta Varga Pálnak a püspökhatvani A. I, 1—3. sorsz. in­gatlant 100 K-ért, Bán János eladta Sági Ist­vánnak és nejének a dunakeszi 588,3. hrsz. ingatlant 338 K-ért, Barsi János eladta Bu­csányi Jánosnak és nejének az őrszentmiklósi 752., 753., 754., 755. hrsz. ingatlant 1000 K-ért, Szalai István és neje eladták ifj. Szabó And­rásnak és társainak az őrszentmiklósi 437. sz. betéti ingatlant 170 K-ért, Tóth András eladta Tóth Istvánnak az őrszentmiklósi 435,1. hrsz. ingatlant 200 K-ért, dr. lovag Floch Reyhers­­berg Alfréd és társai eladták Cserepkai János­nak és nejének a sződi 4416 19. hrsz. ingat­lant, Száraz Mária és társai eladták Morsovszky Lajosnak és nejének a dunakeszi 5249 10. hrsz. ingatlant 1272 K-ért Komlódi János eladta Sárközy Jánosnénak a váchartyáni 153. sz. betéti ingatlant 300 K-ért, Csillag István át­ruházta Csillag István fiára a váchartyáni 366—367. hrsz. ingatlant, dr. Rónay Károly, mint kk. gyermekei képviselője eladta Lipkay Arthúrnénak a veresegyházi 3112. hrsz. ingat­lant 4000 K-ért, dr. Lovenfeld Albertné eladta Fuchs Lipótnak a sződi 5208,13. hrsz. ingat- I lant 3184 K-ért. — Uj fogorvos. Dr. Friedman fogorvos rendel mindennap délelőtt 8—10 óra közt a Középvárosi-főút 19. sz alatt levő lakásán. — A Váci hengermalom részvény­társaság lisztárai 100 kgrmként: Bnzaőrlemeny : Asztali dara A B s,.. m 27 K 30 fill. — A -/1a 1 i dara C szám 25 K 90 till. — Kiraíyiiszi 0 <■/.. 26 K 30 fi!.. - La,i.'i|s i 1 sz. 25 i\ 30 il: - B-sor ndű zsemlyeliszt 2. sz. 24 K 30 fin. — Zscn lye­­liszt 3. sz. 23 K 30 till, — Eisőrendű kei yér­­liszt 4. sz. 22 K 50 fill. — Közepkenvmliszt SkjC nevezetve a hivatalos olasz gyógyszerészeibe, 'gl Prof. Ernesto-Pagliano Az 1894-. évi gyógyszerészeti kiállitáson és az' PAGL1ANO-SYRUPJA,m ItSa“* Kapható ■uinileii nagyobb gyógyszertárban és tlroguakereskedésben. Hamisítások és utánzások ellen lessék óvakodni. XT Á pni v Minden üvegen, illetőleg minden skatulyán ra ta kell lennie bejegyzett _ T í „ IN “ * AJ ■“ X cégjegyünknek. Megrendelés és fölvilágositás végett tessék a cégünkhöz IN A P OLY ^fordulni. __________________Prof. Krím esto Pagliao. Nápoly. Clalala San Karcod._______________ 5. sz 21 K 50 fill. — Kenyérliszt 6. sz. 19 K 60 fill. — Barnakenvérliszt 7. ,n z. 17 K 60 fill. 7%. sz. 15 K 80 fill'. - 7»/,. «z. 14 K 10 fill. — Takarmanvliszt 8. sz 12 K 80 fill. — Korpa finom F sz. 10 Ív 60 fill — Korpa goromba G sz. 10 K 60 till. —Oesu 11 K 50 fill. — Kon­koly 11 K 59 fill — Bükköny 15 K — fill. — Rozsőr]emeny: 0 «z. 21 K 8) till. — L. sz. 20 K 20 fill. — Frl. 19 K 40 f. II. — -z. 18 K 60 till. - 111. sz. 14 K 6 I till. — Fkl. — K — till. — Rkorpa 10 K 70 fill Anyakönyvi kivonat. 1906. március 3 tót április 10 ig. Születtek : Krausz János földmives fia József r. k. — Fingerhút Lipót mindennemű napszámos leánya Eszter izr. —, Földi Miklós borbélymester le­ánya Ilona r. k. —. Sterner Henrik asztalos­­mester fia Ferenc izr. —, Molnár Vince ura­sági béres fia János r. k. —, Milcsik Pál gőz­­malmi molnár fia Imre r. k. —, Heksch Zsig mond szövőgyári hivatalnok fia László izr. —, Jurád Ferenc földmives leánya Rozália r. k. —, Pápa István gőzmalmi éjjeli őr fia József, Ágoston r. k. Meghaltak : Fricz József 2 éves, r. k. (tüdőgyulladás) —, özvegy Kocsis Andrásné, Kolozsváry Mária 77 éves, r. k. (aggkor) —, Meinhardt Margit 10 hónapos, r. k. (veleszületett gyengeség) - , Horváth János 58 éves, r. k. asztalosmester, fegyenc, (hurutos tüdőlob) —, Weisz Mórné, Grünbaum Johanna 31 éves, izr. (tüdővizenyő) —, Koncz Ilona, Mária 2 éves, r. k. (agyhár­­tyalob) —, Maretta Pálné, Kvell Erzsébet 36 éves, r. k. (agyguta) —, özv. Happ Józsefné, Brandl Helén 79 éves, r. k. (aggkór). Házasságot nem kötöttek. Nyílt-tér. SARG­FÉLE felülmúbatatlan fog krémé fehéren, tisztán és egészségesen tartja a fogakat. Köszönetnyilvánítás. Szeretett feleségem elhunyta alkalmából rokonaim, jóismerőseim részéről számos meg­ható részvéttel találkoztam. Ez utón mon­dok tehát őszinte köszönetét érte s mind­azoknak is, kik kedves halottomat az utolsó útjára elkísérték s ezzel is szivem nagy fáj­dalmát enyhítették. Vácon, 1906. ápr. 12. Maretta Pál. A csecsemők testsúlya máskülönben teljes jóllét mellett sem akar normális módon növekedni, dacára, hogy táplálékukat úgy látszik, szívesen veszik. Ennek oka abban rejlik, hogy a gyermekek a sok tejet nem képesek teljesen kihasználni, úgy, hogy csak a tejnek egy része szívódik fel a bélcsatornába és a test felépülésére szolgál, mig a maradék súlyteher gyanánt 'működik. Kufeke gyermekliszt hozzákeverése által a tej könnyebben emészthetővé lesz, azonkívül a táperő a fehérje és sók által gyarapodik és a testsúly normális módon a gyermekek jó fejlődése mellett emelkedik. MIT IGYUNK? Igyunk mohai hogy egészségünket megóvjuk, mert mohai csakis a természetes szénsavas I§Yunk mohai ásványvíz erre a legbiztosabb óvószer. Igyunk mohai ha gyomor-, bél- és légcsőhuruttól szabadulni akarunk, ha a vesebajt gyó­gyítani akarjuk, ha étvágyhiány és emésztési zavarok állanak be, ha máj­baj- és sárgaságtól szabadulni akarunk. A mohai Ágii es-forr ás. mint természetes szénsavdús ásványvíz, föltétlenül tiszta, kellemes és olcsó savanyúviz; dús szénsavtartalmánál fogva nemcsak biztos óvszer fertőző elemek ellen, hanem a benne foglalt gyógysóknál fogva kitűnő szere a legkülönfélébb gyomor-, légcső- és húgyszervi betegségeknek. 31» év óla bebizonyosodott, hogy még ragályos betegségektől is, mint typhus, cholera, megkiméltettek azok, akik közönséges ivóvíz helyett a baktériummentes mohai Ág nes­­vizzel éltek. Legjelesebb orvosi szaktekintélyek óllal ajánlva. Számos elismerő nyilatkozat a forrás ismertető füzetében olvasható. Háztartások szá­mára másfélliteresnél valamivel nagyobb üvegekben minden kétes értékű mesterségesen szénsavval telített víznél, sőt a szódavíznél is olcsóbb, hogy az Ág il es-forrás vizét a legszegényebb ember is könnyen megszerezhesse, nagyobb vidéki városokban lerakatok szerveztettek, ugyanott a forrás leírásának ismertető, füzete ingyen kapható. A forráskezelőség. — Kapható minden füszerüzletben és elsőrangú vendéglőben- KEDVELT BOKÁIK I

Next

/
Thumbnails
Contents