Váci Hirlap, 1906 (20. évfolyam, 2-99. szám)
1906-04-15 / 30. szám
Váci Hiklap 3 Hiibschl Kálmán —jelentette a főjegyző — nagy megelégedésre tölti be közel egy év óta a várrsi mérnöki állást. A próbaidő leteltével a szervezési szabályrendeletbe kreálták az állást s azután üdvözölték a város mérnökét, ki mint szavazóképes városi tisztviselő most jelen meg először a közgyűlésben. A város ismételten növelte ingatlanait, megvette az Ábrahám féle földeket, melyek a középvárosi temető és a vasút közt fekszenek 13,200 koronáért. A polgármester mondotta el, hogy mit terveznek az uj megszerzett területekre. A városháza kibővítése. Már 1900-ban elhatározta a közgyűlés a városi székház kibővítését, átalakítását, részben uj épület emelését. Hübschl mérnök praktikus és szép tervet készített erre, melynek rajzai most a városatyák közt kézről-kézre járt. Egy kicsit felsziszszentek, hogy az összes munkálatok százezer koronába kerülnek, melyből 60 ezer korona az Észtéi házy-utcai rész uj épületének költségeire, 30 ezer a mai épület átalakítására, a fennmaradó összeg pedig az berendezkedésekre jut. Megemlítjük, hogy az építkezéseknél a város mérnöke megtakarításokat helyez kilátásba s a munkát a váci iparosoknak akarja biztositni, kik az ő felügyelete alatt és tervei szerint alakítanák át a városházát. Az uj tervekről és berendezésekről, átalakításokról hírrovatunkban szólunk bővebben. A kavics ára, csatorna ügy, nagysörház. .Megállapították, hogy a szent-lstván-téri kavicsbánya gyorsabb kibányászásra az eddigi nagy, három koronás árak helyett 3—40 fillérért adnak kavicsot. Kardos Antal városatya mondotta el okos szűz beszédét itt és indítványozta, hogy a ki a kavics helyett földet hoz, az kezelési költségen kapjon kavicsot. tekintetén, az igaz, hogy a latinból még nem feleltem. És dacára annak, hogy a keblem már jogos büszkélkedés dagasztá az imént, örömöm nem volt tiszta. Ide oda suhant előttem az a fenyegető latin. Hogy mi lesz majd az?! Múltak a napok azonban és én valamely oknál fogva nem voltam az iskolában. De estefelé már jobban voltam és szaladok egy pajtásomhoz, hogy megtudjam a leckéket másnapra. El is mondja nekem, hogy ebből ez, abból az, de a latinból nem tudott útbaigazítani. így hát a latin hijján készültem el holnapra. És másnap az első óra volt a latin, az első, a kit kihívtak, meg én. Indulok remegve ki a professzor úr elé. Kérdezi tőlem azt, a miről tegnap volt szó — nem tudtam egy kukkot sem. Annyira meg voltam ijedve ez első latin szereplésemkor, hogy még a jogos mentségemet is elfelejtettem megmondani, hogy nem voltam itt, nem hallhattam. Mindegy, ki volt mondva a kemény Ítélet: „Mars a helyedre, szekunda! E hangok hallatára éreztem, hogy a szivem elszorul és hogy a pilláimon gördül alá egy nehéz könycsepp. Megyek a helyemre, el a Maricsek mellett. És a Maricsek arca nem hideg. Ragyog rajta valami önérzetes diadal. A szúró szemeiből ördögi tekintet villan felém, melynek pokoli nézése ujjongva hirdeti, hogy ugy-e igazam volt! Én meg nem is mondhatok neki ellent, most hallotta a tanár úr szájából az egész osztály, hogy „szekunda“. Az első feleletem volt a latinból és a Maricsek ezt tudta előre! Micsoda ember felett való erőnél fogva?! Nem tudom. Pedig épp oly igaz becsülettel tanultam a latint, mint a többit. És mégis igaz volt az a szekunda, hisz nem tudtam akkor semmit. A honvédsoron épülő nagy csatornát a Földváry-térig akarták eredetileg meghosszabbitni. De most elhatározták, hogy a csatornát megépítik a Hattyú utcáig, az összes költségek 23,120 koronára rúgnak. A városi nagysörháznak az a része, mely a Dunára néz, össze akar omlani, hát le kell bontani. A régi öreg épületrész lebontását minden sajnálkozás nélkül elhatározta a közgyűlés. A tisztviselők fizetésrendezése. Göndör főjegyző most egy kis pihenőt kapott a referálásban, dr. Freysinger pénzügyi bizottsági elnök referált. A háttér egészen sötétlett, a városi tisztviselők, főleg a kisebb javadalmazásúak, érdeklődtek a következő tárgyak : a fizetésrendezés, drágasági pótlék iránt. Mind szinte izgatottan lesi, hogy megadják-e. Dr. Freysinger beszéde elején nem árult e! semmit. Konstatálta, hogy igazán kevés a város tisztviselőinek száma más városokéhoz képest, hogy a drágaság egyre nagyobb lesz, nehéz a mai fizetésekből a tisztikarnak megélni. Ha 10 százalékos drágasági pótlékot adnak arra évente nekik, 6822 korona kell. De hol a fedezet ? Tíz év alatt 30 ezer koronával emelkedtek a személyi kiadások, a bevétel azonban nem ily arányban nőtt. ügy látszik, ki nem lehet majd kerülni a pótadó emelését. A pénzügyi bizottság nem tudott megállapodni, ezért a közgyűlés hangulatát akarja ismerni, kivánja-e a fizetések rendezését ? — Feltétlenül kívánjuk — szóltak többen a meggyőződés hangján. — Akkor — folytatta dr. Freysinger — indítványozom, hogy a júniusi közgyűlésen lépjen elő a pénzügyi bizottság és a tanács határozott inditványnyal a tisztviselők fizetésrendezésre. A szorongó tisztviselők egy kissé megcsalódtak. Hát még most sem ? De látták városatyák Most már szinte meg volt pecsételve a sorsom. Meg fogok bukni a latinból, az apám jól megrak és bead aztán majd valami suszterhez inasnak. Látom ezt a jövőt közeledni magam felé, annyival is inkább, mert a latin profeszszor nem mutat hajlandóságot arra, hogy még egyszer meggyőződjék a tudásomról. Rengeteg szorgalommal tanultam és úgy éréztem magamat, hogy én a latint is jól tudom. De ha nem fogok felelni többet ? És Maricsek is azt mondta, hogy meg fogok bukni ? Beszélhettem én fűnek, fának, hogy csak egyszer feleltem, akkor nagyon megijedtem és a helyemre kergettek. Nem fogja hinni senki, mert a bizonyítványnak hisznek. Az idő pedig már erősen hajlott be a tél felé, alig egy, két hét a tanári konferenciához. Ha addig ki nem reperálom azt a szekundát, ott terpeszkedik majd szégyenemre a karácsonyi értesítőmben. És a szégyen után jön a suszterinas! Jaj! Nap nap után ezzel volt tele a fejem. Megaka rtom kérlelni a professzoromat, de annak a szivét úgy körülzárolta a kegyetlenség jege, hogy ahhoz más sem férhetett, nem hogy az olyan apró senki, mint én. Tehát várnom kellett. Egyik órán aztán latin dolgozatot kellett írni. Az első latin írásbeli dolgozatot az iskolában ! A hoFmutassa meg mindenki a maga erejét, mit tanult eddig. A feladatot leírtuk hamarosan, de most jön annak megoldása! Borzongató siri csendben görnyedt az osztály. Itt-ott sercegett az apró kezekben a toll, de az arcokra nem sokára kiült egyformán a küzködés és vergődés szánalomkeltő érzete. Mert rettenetesen nehéz lehetett az a latin dolgozat, ha vagy nyolcvan diákgyerek közül alig jóindulatú hangulatát s ebből kiolvashatták, hogy júniusra meglesz feltétlenül a rendezés. Tovább nem lehet már halasztani lelkiismereti fundulás nélkül. A kegy dijak. Joó Ádám kegydijat kér a várostól, hol hosszú ideig végrehajtó volt. Azt mondották, hogy kegydijat nem adnak, de ha igazolt szegény, a városi tanács által kiutalandó segélyre igényt tarthat. Fabriczy Nándorné férje után kegydijat kér. Felpattant Heuer István, majd Kurdi Bálint, hogy Fabriczynénak van miből megélnie, ne adjanak kegydijat. Nagy lett a visszatetszés. Hát egy tisztviselő egész életét eltöltheti munkában s aztán özvegyéről még kegyelemből sem gondoskodnak ? A polgármester magyarázta meg, hogy csúnya hálátlanság lenne a város képviselőtestületétől, ha lelketlen példát statuálna. Név szerint szavaztak. Még Hevér és Kurdi is elfogadták, hogy kétszáz koronát adnak Fabriczy özvegyének. Csak egy városatya akarta megtagadni szavazásával a kegydijat: Löwinger József. A szépészeti alap és a villamos vasút. Dr. Göndör Sándornak volt egy helyes indítványa. Létesítsenek szépítő alapot abból a befolyó összegből, melyet a város a rendezéseknél az építő háztulajdonosok fizetnek be a nyert kisebb-nagyobb területdijakból. Örömmel elfogadták. Villamos vasutunk pedig kútba esett. A vác— gödöllő--budapesti tervezett villamosra az engedményesek 40 ezer, majd 60 ezer koronát kértek a várostól és ígértek Vácnak középponti villamos telepet, igazgatóságot, mi mást. Most százezer korona szubvenció megszavazását kérelmezték, de már minden Ígéretet visszavontak. Nos, a pénzügyi bizottság megfelelt: Nem adunk semmit, egy fillért sem. Ezt a közgyűlés el is fogadta. volt egy kettőnek olyan arca, mint a kinek rendben van a szénája. Sok azt mondta, hogy csak félig csinálta meg, a legtöbb még úgy se. Az órának vége van. B. tanár úr szedi össze a dolgozatokat. Mikor elveszi tőlem a füzetemet, reszkető kézzel nyújtom át. Nem tudom, de borzasztóan féltem. Meg a Maricsek mondása! Az óra után pedig, hogy megyünk ki a nagykapun, a Maricsek klasszifikál bennünket. Az övé egyes, ezé szekunda stb. Jaj Istenem, ha a Maricseknek igaza van, bizony szomorú sors vár reám. De mikor az első napon tudta már, hogy igy lesz! Hogy szekundát kapok a latinból ! A tanár úr osztja széjjel másnap a dolgozatokat. Harsog egyformán ajkáról a kemény ítéletet : Balogé szekunda, Bogányié szekunda s igy tovább, majdnem végig az egész osztályon. Alig van egy kettő, a melyik nem az (a Maricseké ilyen) de nem igen van messze tőle. És fogynak a füzetek a tanár úr kezéből, alig tart mar egy párat, miközben szakadatlanul hallatszik a rémes szekunda, szekunda. „No hát az enyém is biztosan az“, gondolom magamban szomorúan. Most már csak egy füzet van a tanár úr kezében, már mindegyik visszakapta a magáét, csak én nem. Ez az enyém. A tanár úr szólít a nevemen. Felállók. De a mint állok ott a padban, megkell fogódznom erősen, hogy le ne szédüljek. A kegyetlen professzor ünnepélyesen megdicséri dolgozatomat, az egyetlen tökéletest valamennyi közül. És kijelenti, hogy én vagyok a latinban a legjobb diák ! Végtelenül boldog voltam. A Maricsek pedig abbahagyta a jövendöléseit. Imrei Károly.
