Váci Hirlap, 1906 (20. évfolyam, 2-99. szám)
1906-04-11 / 29. szám
Huszadik évfolyam. 29. szám. Vác, 1906. április 11. VÁCI HÍRLAP Politikai lap, megjelenik szerdán és vasárnap. E!öfizeté>i arak ■ ejry évre 12 K, félévre IS K. negyedévre 2 K. Tiilélteii : e^y évre 14 K, félévre 7 K. llgjes s/.am tíra 12 üliór. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dercsényi Dezső. Szerkesztőségés kiadóhivatal: Máriii-Teré/.ia-jíikp. «. Hirdetések iíra □ centiraéterenkint 8 fillér, többszöri hirdetésnél árkedvezmény. — Nyilttér sora ISO fillér. A főszolgabírói járás áthelyezése. Vác, április 10. Mindenekelőtt azt hiszem,hogy kétség tárgyává nem tehető az, hogy bármely község szellemi és anyagi fejlődésére nézve rendkívül nagy horderejű az, hogy az járási székhely-e, vagy sem ? s igy sem Újpestre, sem Rákospalotára nézve nem lehet közönbös, hogy a- törvényes formában véglegesen áthelyezett főszolgabirói hivatal akár az egyik, akár a másik községbe helyeztessék. Jól méltóztassék azonban átérezni e két szó hatalmát, hogy az „törvényes s végérvényes“ legyen. Most pedig midőn a váciak hazaszeretete, erős alkotmányérzete s a törvények iránt érzett rendíthetetlen tisztelete kiűzte a törvénytelen szolgabirót s hivatalát, mert e kettő együtt jár, Vác városából, kutassuk az okokat, hogy a főszolgabirói hivatalnak más községbe való áthelyezése ma lehet-e törvényes, vagy végleges. A magyar alkotmány alaptörvényeket nem ismer ugyan, de alkotmányunk alapjai évezredes törvényeinkben vannak biztosítva s ezek közzé tartozik az 1886. évi XXI. cikk is, melynek 47. § a világosan előirja, hogy járások alkotása s igy a székhelyek megváltoztatása-kizárólag csak a törvényhatósági' közgyűlés hatás és jogkörébe tartozik, mely közgyűlést megelőzőleg a már idézett t.-cikk 48. §-a értelmében ezen ügyet a vármegye állandó választmányának kell előkészítenie. Senki más tehát e joggal nem rendelkezhetik, legyen az kormány-, vagy királyi biztos, avagy miniszter, vagy minisztertanács. Mert alkotmányunk sar-Nagypéntek. A te szomorú regéd jutott az eszembe . . . szegény bolygó zsidó ! . . . Akkor délután volt ... A kálvária alatt kicsiny, szűk utcában sápadt arcú férfi állt egy roskadozó ház előtt. A poros úton végigkalandoz a tekintete, melyből kétségbeesett gyűlölett ri ki. A házbői kihallatszik olykor egy-egy fájdalmas kiáltás . . . egy anya panasza, ki haldokló gyermekét siratja . . . Simon, a varga tompán, szinte öntudatlan áll s az utca túlsó felére bámul, hol kavargó porfelhőben hömpölyög feléje egy zsibongó tömeg . . . Római lándzsások s zajongó, kevert utcanép kisérnek-egy halvány, bánatos tekintetű férfit. Súlyos keresztfa nyomja vállát s meg-megcsukfik térdre a nehéz súly alatt ... de a poroszlók kezében suhog a korbács és Krisztus tovább vonszolja elkinzott testét . . . Simon zsibbadtan roskadt a ház előtti kőpadra s hidegen, közönyösen nézte az előtte elvonuló menetet ... Az izzó napsugárban ezernyi porszem himbálódzott csillogva . . . Simon azt hitte álmodik ... ez az a galilei ember, ki Istennek mondta magát . . . hát mégse ez a megváltó ! . . . Egyszerre az a sápadt ember, ki a keresztet vitta, rátekintett . . . valami csodás varázs sugárzott a szeméből . . . Aztán megszólalt fáradt, elcsukló hangon: „Engedj megpihennem ! . . .“ kalatos biztosítékát képező 1896. évi XXI. törvénycikk sem királyi, sem kormánybiztosokat nem ismer, ha ilyenek lehettek is a múltban, ezen törvénycikk azokat mind megsemisitette, épp úgy, mint teszem fel például hatályon kívül helyezte az előbbi házassági törvényeket s rendeleteket az uj házassági törvény. Már pedig a ki a régi törvények szerint akar manapság házasságot kötni hazánkban, azt ugyan csudára állítanák ki a falu végére; honnét van tehát, hogy rég elavult s hatályon kívül helyezett törvénycikkeket keresnek a közigazgatási autonómia eltiprására ? Mert ez az abszolitizmus köpönyegének a szövete. Tehát törvénytelen. Ki a főszolgabirói székhelyet Vácról Rákospalotára, onnét pedig Újpestre s innét talán Bugyiba, vagy Piripocsra teszi át, az törvénytelenséget követ el, mert ehhez jogot a szentesitett törvény csak a közgyűlésnek ad, másnak legyen az akár főispán, akár királyi-, vagy kormánybiztos-, vagy nem tudom én miféle alkotmány tipró csoda, ehhez joga nincs és nem is lehet. Az pedig talán nem jog, nem törvény, hogy a szuronyerdő fedezete mellett rúgják halomra törvényadta jogainkat s oly intézkedést-lesznek, mely homlokegyenest neki ront a törvényes rendnek magának. A mindenható királyi biztos tényleg áthelyezte a váci szolgabirói székhelyet, de ki meri bizonyítani, hogy ehhez joga 'is volt s igy eme intézkedése mind a szurony hatalmán alapul, csak addig fog fennállani a mig a szurony ereje ér; mihelyt helyreáll a törvény uralma e megyében, Két kis szó s benne annyi- keserűség . . . Engedj megpihennem! . . . Simon mintha nem is hallotta volna, csak nézett mereven, szótlanul . . . Egyszerre fölugrott . . . valami vad keserűség öntötte el a lelkét . . . szemei felvillantak, arca rettenetesen eltorzult s a nép ijedten húzódott hátra . . . érezték, hogy valami szörnyű dolog fog tötténni s várták. Az a szegény, nyomorult éhes ember pedig, a kinek tétlen kellett néznie, mint pusztul el nyomorban a családja s a ki az embereket gyűlölte részvétlenségükért, most ökölbe szorított kezekkel állt ott a véres Krisztus előtt s valami dacos, vad kacaj szakadt föl mélléből, mig rekedten orditá: „Takarodj! segíts magadon, ha Isten vagy! te sem segítettél rajtam szenvedj hát te is, légy te is megkínzott tovább .. tovább ! . . .“ Hosszú, ijesztő csend lett utána . . . — Utána az a sápadt ember, — kit megfeszíteni vittek, mert Krisztusnak mondta magát, szelid hangon mondotta Simonnak: Igen, szenvedjünk tovább . . . Simon megsemmisülve állott helyén. Két szó csengett csak a fülébe s égette, marta a lelkét: szenvedni . . . tovább ! . . . Mikor föltekintett egyedül volt. Talán csak álmodott! ? — Az utca végén a port még egyre kavarta a kósza szellő ... de az utca másik végén távozó tömegből kihallatszott egyegy szitok, gúnykiáltás. abban a pillanatban ezen intézkedése is, mint temérdek más, mely a főispáni jogkört meghaladja, mint a kártyavár összeomlik, megsemmisül s a főszolgabirói székhelyet a törvényhatósági közgyűlés, a mihez különben előzetesen hozott jogerős határozata s 400 tisztességes ember becsülete is kötve van, azonnal visszahelyezi Vácra, Ki tehát azt hiszi, hogy a már megtörtént áthelyezés, vagy a még ezután eszközlendő további vándor-szolgabiró székhelyek törvénye- I sek és véglegesek lehetnek, annak a magyar alkotmány, a törvények iránti érzéke teljesen eltompult, azzal tovább e tárgyról vitatkozni nem lehet. És csodálatos dolog, hogy akadt egy községi képviselőtestület Magyarországon, mely hasznot remél menteni a törvénytiprásból s fűt-fát igér a királyi biztosnak, avagy a törvénytelen kormánynak magának (vagy tudom is én ki a tnendörgős ménkűnek) ha a főszolgabirói székhely Újpestre helyeztetik át. Oh igen, mi óhajtjuk legjobban, hogy Újpest mint nemcsak e járás, hanem az ország legnagyobb községe járási székhely legyen, óhajtjuk rég, de nem attól, vagy azoktól kérünk alamizsnát, kik legszentebb jogainkat lábbal tiporják, kik a szentesített törvényt felrúgják, hanem csak egyedül a törvény adta fórumtól, majd a törvényhatósági közgyűléstől várjuk, kérjük s kivánjuk jogos követelésünk teljesítését. A község mint erkölcsi testület nem szegődhetik önként az alkotmánytiprók táborába, mert ha ránk erőszakolták volna úgy mint Simon sokáig szomorúan nézett utána s aztán elindult a város másik vége felé . . . örökre . . . tovább . . . Nem látták többé soha . . . De bolyong még ma is . . . ma itt, holnap ott tűnik fel, valami pokoli kin űzi, hajtja tovább . . . tovább . . . hiába esd az ajka: „Engedj megpihennem ! . . .“ nem lehet ... tovább . . . tovább . . . S a merre jár puszta és üres lesz a város ... Az emberek úgy hívják, hogy — fekete halál . . . * * * * Kicsiny homályos szobában két testvér ül együtt. Az egyik leány, a másik férfi. Még ifjú mind a kettő s arcuk oly szomorú . . . — „Vájjon nem hiába várunk-e mi a Messiásra? . . .“ — kérdé a leány. Az ifjú szemeiben kigyúlt a tűz s rajongva feleié: „Nem, testvérem, nem! . . . Ő eljő, mégegyszer, de nem mint ember, hanem mint eszme! Az emberek szivében fog élni s uralma örökké tart. Majd ha mindnyájan egyek leszünk, a szeretetet nem fogják pénzért árulni, az igazságot nem hirdetik, hanem cselekszik, majd ha az emberek tudnak . . . ismernek, a tudomány nem egyeseké, hanem az egészé lesz ... akkor ... Lásd, mi a szeretet vallását megvetjük, pedig az magában foglalja az igazságot. — Megvetjük ? S miért, mi jogon ? . . . de
