Váci Hirlap, 1903 (17. évfolyam, 1-46. szám)
1903-01-04 / 1. szám
2 Váci Hírlap sát, mert beleunt már, belefáradt már a sok oldalon tapasztalt tétlenségbe. Nos hát máskép van. Az az egyszerű, de világos beszéd máskép szól. Azt mondja, hogy az alig két hetes tisztuji- tásból megujhodva, polgártársai elismerése által felfrissítve, munkára készen vállalkozik hivatalát vezetni s utat mutatni a mi vároiunk fejlesztésében. Azt jelenti, hogy a tisztes törekvéshez tisztes munkán kívül, a jó akarat is kell, mely a város polgárain át használ a város egyetemének. Azt, hogy nem elég nagy tervek megoldásával foglalkozni, hanem a napi munkakört a fejtől lefelé mindegyiknek egyformán betölteni kell, ha városa által fizetett tisztviselő városának szolgálni óhajt még akkor is, ha ambíciók nem bántják. Egy kicsit talán sokat mondtam, talán keveset. A szavakból rossz érzésű ember talán még többet olvas, magyaráz ki, pedig legjobban értették azok, kik a jelentős beszéd idején a polgármesteri szobában voltak s konstatálhatták, hogy személyek ellen való rossz indulatnak árnya sem volt e beszédben, csupán egy, egyetlen egy: felhivó szó, erélyes kijelentés a kötelességek pontos, lelkiismeretes teljesítésére. Ez az újság hosszú éveken át nem foglalkozott a polgármester személyével, kihez őszinte tiszteleten kivül az igaz, önzetlen barátság fűzi. Nem, mert nem akart alkalmat adni arra a mindenre képes nagy Galeottónak, hogy merje kiejteni, hogy a polgármester egy lappal való barátságát felhasználja önmaga dicsőítésére. Erre annak, ki mindig egyeSzilveszter éjszakáján. A társaság felállott, mindenki felugrott helyéről, kezükben a pezsgőtől habzó poharat tartva számolták az óra ütéseit: egy, kettő, négy, hat, kilenc, tizenegy . . . tizenkettő. Boldog újévet! Éljen 1903! S kocintottak szila- jul neki pirult arccal és kiitták a tüzes italt. Azután — mintha az uj év belopódzása bizonyos meghatottságot is csempészett volna a társaságba, egyszerre mindenki elhallgatott. Talán arra gondoltak, hogy kit ragad el közülük az uj év és hányán lesznek a beköszöntő év búcsúztatásán. A csend csak pár pillanatig tartott, aztán a társaság egyik tagja felállott és igy szólt: — Megígértük a hölgyeknek, hogy kiki elmondja életének legfontosabb momentumát. Halljuk először is a mi egyetlen agglegény társunkat, kezdje meg Horváth Pista az ő történetét. Az aposztrofált komolyan ült székén, előtte az alig megizlelt pezsgő szórta apró buborékjait, a felhívásra összerezzent, egy percig gondolkodni látszott., de azután megszólalt érces és mégis mélabus hangján : Kedves barátnőim és barátaim! Felszólítottak, hogy mondjam el életemnek azt a legnevezetesebb momentumát, mely kiható volt egész életemre. Szívesen mondom el sőt megvallom két évtized óta vártam egy kínálkozó alkalmat, hogy megkönnyebbülhessek e nehéz tehertől, mi szüntelen nyomja lelkem. Szívesen közlöm a még senkivel sem közöltét s abból egy szót nes utón jár, szüksége nincs, nem is lesz. S ma még is foglalkozunk személyével, mert érezzük s tudjuk, hogy városa érdekében kifejtett, munkásságának ahhoz az erősségéhez is elérkezett, melyet mindenki várt, mely sava, borsa városa érdekében kifejtett munkásságának: az eréyességhez. Ha Ígéretét beváltja, a mit méltán várhatunk, még mindig érezhetik jóindulatának megnyilatkozását ezer formában nem csak a város polgársága, hanem a tisztviselői kar összesége is. Tisztujitás után, újévi vezető cikkül, midőn uj feladatok megoldása, nagy tervek megvalósítása várakozik a hosszú ciklus alatt, nem választhattunk jobb témát ez újévi beszédnél, melyben a városát szerető, kötelességeit ismerő lélek nyilatkozik meg minden tisztességében, minden jóra való törekvésében. Mindezeknek kiviteléhez erőt s egészséget adjon az Ég s akadályt ne gördítsen a sors, kívánjuk őszintén, lelkesen és az igaz tiszteiét hangján polgár- mesterünknek. Helyi és vidéki hírek. Olvasóinkhoz. Arra kérjük t. közönségünket, hogy az uj év kezdetén előfizetésüket megújítani, lapunkra előfizetni szíveskedjenek. A lap nívóját illetőleg a jövőre is biztosítékot nyúlt a kipróbált gárda, mely eddig munkatársaink körét képezte és a jövőben is képezi. Magunkhoz vonjuk mindazokat, a kiknek tehetségük van ahhoz, hogy a közérdekű szükségleteket felismerjék és hivatottságuk arra, hogy ezeket nemes önzetlenséggel propagálják. el nem veszek, de egy szót hozzá sem teszek. Itt megállt, mintha rendbe akarná szedni gondolatait, azután a társaság feszült érdeklődése mellett újra felvette a beszéd fonalát. Az én életem legfontosabb momentuma 24 éves koromban történt. Szép fiú voltam, modorom megnyerő, szerettek a lányok, de én afféle modern ifjú létemre nem az ártatlan virágok körében éreztem jól magam, hanem inkább a fiatal asszonyok mellett. De talán ez természetes. Ezektől több hasznot vártam, mintha leányoknak udvarolnék. Hogy voltak is sikereim, azt. hazugság nélkül mondhatom. Egyszer azután megismertettek egy asszonynyal, a nevét elhallgatom, ki abban az időben egyaránt uralta a báli termeket és a férfisziveket. Annyi csodálatos dolgot hallottam felőle, hogy igazán ismerni kívántam ezt a szép asszonyt. Egy barátom be is mutatott neki; a hölgy azután megengedte, hogy a körében maradjak. Mind többel időztem a szép asszony közelében s mind kevésbbé bírtam meg szabadulni a varázstól, mit reám gyakorolt. Szerelmes lettem. S e közben megtudtam, hogy az asz- szony nem szereti férjét, kihez gazdagsága miatt ment s házi barátokkal kárpótolja magát. Férje tetőtől talpig becsületes, jellemes ember volt, ki soha egy percig nem gyanakodott nejére. Az alkalom tehát rám nézve is kecsegtető volt és ész nélkül rohantam a veszélybe. IsA részletekre nézve a jövőben is különös gondos figyelemmel kisérjük városunk és vidékének eseményeit. Ezekről lehetőleg szigorú történeti hűséggel adtunk hirt a múltban és fogunk ezentúl is számot adni. Éber szemmel tartjuk figyelemmel a városi közigazgatást és j a városi közszükségleteket. De nemcsak kizárólag a közigazgatási élet ágazataira, nyilvánulására és szükségleteire fogjuk figyelmünket fordítani. Őrkcdni fogunk ' a közérdek összes intézményeire. Legyen az- állami, vagy magán hivatal és bármely poy hh / közügyi intézmény. Mihelyt a közérdek vonatkozása ebbe bele van kapcsolva, ott nekünk jogunk és kötelességünk az ellenőrzésnek azt a módját gyakorolni, mely abból ál!, hogy a közönségnek minden jogos sérelmét és panaszát a közvélemény itélőszéke elé állítsuk. Ez biztos bástya legyen bármely méltánytalansággal szemben, mely ma az egyiket, élheti és holnap a másikat. Ellenben támogatni fogunk minden vállalkozást, mely a közviszonyok javítását célozza bármely téren. Legyen az egyletnek, legyen csoportnak, vagy magánosoknak nemes törekvése. Legyen az anyagi viszonyok javítását célzó, vagy a szellemi élet fellendítését támogató és ápoló törekvés : mi minden ilyen mozgalomnak hűséges szeretettel rendelkezésre álló készséges segítői leszünk. Ez a programmunk. Ehhez kérjük t közönségünk támogatásai. És e támogatat oly mérvben, a mint erre rászolgálunk. — Beniczky Lajos alispán jubileuma. Pestvármegye törvényhatóságának közönsége január 12 én ünnepet ül. — Ekkor tölti be szolgálatának huszonötödik évit Beniczky Lajos alispán. — Húszon" ' Azelőtt lépett a vármegye szolgálatán;.- Deniczky alispán, mint közigazgatási gyakornok s dolgozott faradhatatlanul a vármegye javáért. Elfogulatlanul mondhatjuk, hogy Pestvárme- gyét az ország első vármegyéjévé Beniczky Lajos emelte. A törvényhatóság beléletében teremtett intézményei uj irányt adtak a közmeretségünk második hónapjában már elmondhattam magamnak, hogy szeret az asszony, hogy bírtam azt az isteni asszonyt. De féktelen érzékiségű volt e nő s mind jobban rnélyed- tünk szerelmünkbe. Én figyelmeztettem, legyen óvatos, férje benne nem mer kételkedni; s tovább is csak nekem, szerelmének élt gondatlanul, de szinte ész nélkül .is. Egyszer épp nála voltam. Két hétig nem láttam. Otthon voltam édes anyámnál s az asszonyt majd megölte ez a pár nap, öt sürgönyt küldött értem és én az ötödiknek kénytelen voltam engedelmeskedni, mert azzal fenyegetett, ha rögtön meg nem jövök, értem utazik. Feljöttem tehát és a legelső utam ő hozzá vezetett. Nem akart betelni velem s együtt talált &z est, megfeledkeztünk mindenről és mindent' röl, nem hallottuk a léptek neszét, ajtó nyílását s csak akkor eszméltünk öntudatra, mikor előttünk állott rettenetesen feldúlt arcával, kezében pisztolylyal a férj. Ereimben meghűlt a vér, kiszolgálatva mindkettőnket a férj gyilkos és jogos boszujának. Az asszony egy irtózatos sikolyt hallatott és és nagy tükre háta mögé bujt, hol azonban már második pillanatban eszméletlenül összeesett ; én éppen a férj felé akartam ugrani, hogy megakadályozzam a lövésben, de késő volt, a homlokára szorítva fegyvert, önmagát lőtte agyon. A lövés durranása eszméletére térité a nőt és ész nélkül emelkedett térdeire s vonta elő
