Váci Hirlap, 1902 (16. évfolyam, 3-52. szám)
1902-04-13 / 15. szám
V Előfizetési árak : l rész évre ....................12 korona. negyedévre .....................3 korona. ; gyes szám ára .... 24 fillér. Megjeleli minden vasarnap. VÁC ÉS VIDÉKÉNEK M ÉTI IrÁPJA. Kiadótulajdonos: Felelős szerkesztő: Kovách Ernő. Dercsényi Dezső. Szerkesztőség es kiadóhivatal: Papnövelde-utca 6. szám alatt. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Nyílt-tér sora 60 fillér. Gazdasági életünk. Vác, április 12. Megyei gazdasági egyletünk, mely ha okiamban nem is, de munkásságban i lérte már más vármegye gazdasági redményét, a jövő hét folyamán tartja neg tavaszi közgyűlését. Egy teljes éviek eredményéről számolnak be azon, firják tel az orvoslandó bajokat, az lért sikereket, eredményeket. Egy esztendő hosszú idő . a gazdasági iietben. Mennyi izgalmat, rettegést kell iüállani addig, mig az elvetett mag meg' nozza termését. Egyetlen nap összetörhet minden reménységet, megsemmisit- üieti a munka, a fáradtság jutalmát, kol- jusbofra . juttathat, vagy — a mennyi- i en a mai viszonyok közt erről szó le- i et — gazdaggá tehet. Pestmegye közönségének túlnyomó : 5sze gazda, szinte azt mondhatjuk, tradicionális foglalkozása a föld művelése. ■ is ezt a hatalmas társadalmat összeírtam, bajaikat orvosolni, erősbödésü- i et, izmosodásukat elősegíteni, megvéA jaffai szirtek között. Palesztinái útirajz. Irta: Vértesi Károly. (Folytatás és vége.) Elvisz a fület tépő zúgás minden hangot, a ssivajban nem lehet a goromba arabokkal ('törölni és ők ezt jól tudják, a helyzet urai. .jeolvashatjuk az arcukról, hogy ennek most £gy kell lenni. A „kell“ pedig nagy úr Kelesén is. Mind még semmi. Idegeink próbája, idegszálaink elfacsarodása továbbad. Neki gyűrkőzniök nem kellett az evezéshez, mert úgy is félmeztelenek voltak. Neki feküdnek tehát az evésnek. Nagyot hajolnak előre, jínég nagyobbat hátra, mintha ki akarnák merni ívizet. A nyakukat erő duzzasztotta. A hosszú, :arcsú evezőkről leomló vizcseppek csillogtak, "fényük szemet kápráztatott, a mint megtört csennök a napsugár. A bárkák gyorsan surrannak el egymás mel- . ett, mintha a tiszán eveznénk lefelé. Megfeszítik csontos lábszárukat, kinyújtják az izmos marjukat. Roppant a munkabírásuk. Mit nekik szírt, az óriási ringó tömeg, fel- oorzolódása a sima tükörnek, gördülés és törés? Úgy intézik a dolgot, evezőfogást, kormányzást, hogy előbb az embernek az eszét veszik, a hátborzongtató, pillanatot kilesik s a j deni a kis birtokos** érdekét, segédkezet nyújtani a községeknek a gazdasági haladás terén, elsimítani a nézeteltéréseket, tapintattal fenntartani a összhangot — mind oly dolgok ezek, melyek nemcsak a felebaráti szeretet érzetét követelik meg, hanem szép és nemes, sőt nemzeti missziót szolgálnak akkor, midőn a pusztulásnak indul! magyar középosztályt, a kisbirtokosokat támogatják úgy anyagilag, mint erkölcsileg. Ez a törekvés meg van s ha éppen nem tudta a megyei gazdasági egyesület elérni, nem teljesen rajta múlt. Jelentése tanúskodik arról, hogy községeket, kisgazdákat segített tenyészállattal, vetőmaggal, más egyébbel és eredményt tud felmutatni munkásságában. A váci gazdakörök legfeljebb egy-egy felolvasásból vehettek hirt arról, hogy a vármegyének központi gazdasági egylete is van. Ez velünk sokat nem törődött, mert miként a vármegye, úgy ez is megszokta már. hogy a város, mint erkölcsi testület, társadalmának minden mikor az egyik bullám a másikra szökik és az óriási sziklaháton magát üvöltve, sikongva, tombolva átveti a hullámverésen táncoló bárkát is. mint lélekvesztő sajkát a hullámok hátára terelik, túlfeszített erővel, evezéssel átlökik. És a mikor nehéz bárkánk nyekeregve, ropogva, horzsoiódva áliramlik, siketitő zúgás között csúszunk, haladunk előre, majd az égnek állva, majd meg alászállva. Mintha most válnának el a kiugró fenekek. Zúg, csapkod és porzik az átcsapkodó hullám. Mikor úr lesz fölöttem a félelem, borzongásunkat, összeremegésünket arra használják fel a bizakodóbbra váló ügyeskedők, hogy a mozgó bárkában kétrét görbülve újra meg újra megadóztassanak. Hunyorgó ravaszsággal marko- lászszák ki erszényedből apránként a végső maradékot is. Tútdús legyen azért az az aprópénzes tárca, melyet a keleti útra viszünk. Mikor a bárka ráfut a sziklára, akkor még nagyobb baksisra tartanak számot. Előáll köztük az egyik, mert mindannyian tudják, hogy a világ gyorsan felejt. Hogy ne adnánk az elem féktelenkedése közben, aggódva a képzelt életveszélyben, a harsogva kergetőző hullámok közt, mikor olyan nagy igényt támasztottak hálánkra. Nem kizárt az eset, hogy a mikor hullám-hullámra tódul, a teherbárka alattunk meginog s nagy erejük összemérésérétege a saját lábán jár. Sírunk, siránkozunk, pusztulásról beszélünk, de élünk a saját becsületünkből és munkásságunkból. Kevés városa van ilyen a vármegyének. Szóval kevés az, mit ez a gazdasági egyesület Vác gazdaéletének fellendítésére tetl. De nem beszél belőlünk a lokálpatriotizmus és nem zúgolódunk ellene. Tett az a szomszédos, szegény községekért s ha máskép nem, közvetett úton használt nekünk. A példákból okulhatunk. Szomszédunk nem messze Püspök- Hal van. Tótba oltott német vér, mely ma már majd teljesen magyarrá lett. Megvan népében mind az a jó kvalitás, üzérkedő szellem, mi a mienkében — nincs. A gazdasági egylet felismerte annak munkásságát, szorgalmát s ma Püspök- Hatvanán az ő segítségével nemcsak vármegyére, hanem félországra hires lótenyésztésről tudunk. Hallottuk, hogy a múlt héten ebből a községbői 70 darab csikót hajtottak fel Nyitramegyébe s ezek vei sem győzik le a természet megrohanását. Mondják, hogy már sokau pihentek el a hullámok puha vánkosán. Mindig jó elővigyázatosnak lenni. Harsogó hullámtorlatban, siketitő zajban ez volt eddig a legemlékezetesebb vizi utam zabolátlan tengeren. Rövid út volt, de alatta, a vizi hintán forrt, a fejem és a hajam minden szála az égnek állt. Alig figyelhettem meg azalatt, mig a bárka habok hátán táncot járt, szivárvány színekre mint festették meg a nap sugarai a szerte bomló vizet, a mely mint csillogó tajték vakil ott. Szinte megrázkódik az agyvelő ebben a táncban a fényesre duzzadt hullám hátán. Most már johban tudom elképzelni, a jaffai sziiteken annyi hajót roncscsá, miként szilánkoltak, mikor „Harsog a szél, villám lobog, Nyög a hajó, bordája recscsen.“ „A habtajték az égre frecscsen.“ Utána gondolok. Egyszer alantra, mély hullámvölgybe esett le a bárkánk és láttuk fölöttünk, előttünk a másikat emeleti magasságban. Azt is láttuk, mint veti át a nagy kődarabon, mikor azt kedvező hullám-csapás mossa végig. Majd meg mi kerültünk fölül a Ferencz-József keserűviz az egyedül elismert kellemes izű természetes hashajtószer. i
