Váci Hirlap, 1902 (16. évfolyam, 3-52. szám)
1902-04-06 / 14. szám
2 Váci Hírlap bíróságunk, adóhivatalunk s huszonöt község népének akarva, nem akarva, még is meg kell fordulnia városunkban. De mi lesz, ha az uj vicinális a fővárosnak vezeti ezt a fogyasztóközönséget? Legkevesebb annyi fog történni, hogy kis piacunk forgalma a legkisebb mezővárosokéval lesz egyenlő s azok a községek pedig kérve kérik majd, hogy szol- gabiróságunkat, adóhivatalunkat tegyék könnyebben megközelíthető pontra, vagy legalább oszszák meg, miként megfelezték Újpesttel járásbíróságunkat. Mindezeket, mitől tartanunk kell városunk fejlődése érdekében, dr. Zádor János polgármestert hathatósabban, erélyesebben kifejtette a múlt év szeptember közepén tartott engedélyezési tárgyaláson, minek aztán hatása is mutatkozott nem sokára, midőn Blaskovich Elemér beadta uj tervezetét, mely szerint úgy Né- zsa, mint Veresegyháza felől a vicinális vasút a mi állomásunkba fut be, az egységes vonalnak tervezett vicináis két részre osztatik : rétság-váci és vác-palutaujpesti vonalszakaszra. Ez a terv megfelelt a mi érdekeinknek és minthogy aggodalmaink jó része ez által el iett oszlatva, ennek keresztülvitelét támogatni a városnak erkölcsi kötelessége is. S mert tudjuk, hogy vezetőinknek hasonló a nézete, tudjuk azt is, hogy Blaskovich Elemér uj tervezete nem csak erkölcsi, hanem anyagi támogatásban is részesülhet a város részéről. Ámde a hét folyamán újabb meglepetés érte Vácot. Tudatjuk, hogy Blaskovich Elemér a megyéhez beadta kérvényét, melyben a vasút budapest-palota-ujpestfejletlen országba utazni, ne a lehanyatlott Palesztinába. Előttem — minél jobban fogynak az emeletes, parkos és ugrókutas szállodák, annál érdekesebb világ tárul fel. Egy kis ellentét, soha se nyelje el az ember örömét. Ezeket és hasonló gondolatokat erőltettem magamra vigasztalóknak, mikor a kedélyek levertek voltak. Mások, utazási kedvük loliad- tán Homér borús intését tartották: „pánton menthorosz esztin“ „megununk mindent“. Nem tartottam velük. Kedvvel használtam ki időmet. Jó volt a földön ülve is a madár-adag szamba menő keveset elfogyasztani, a mi nagy- nehezen kapható volt és még erjedésbe nem ment. A fekete kávé és a dohány becsét itt értettem meg legjobban. Rövidesen megpihenve, tovább álltunk. Hajsza munkát végeztünk. A nap fölemelte fényes arcát, de a napok úgy egymásba olvadtak, hogy alig lehetett megkülönböztetni. Nagyon ki volt már világosodva, mikor a tenger — jó messziről felcsillant előttünk a lejtős úton. Az az, dehogy csillant az fel, — csak mutatta a haragos sötétkék színét., mert a mikor vág és csapkod, csak nem csinálhat mosolygó arcot? Hullámzott a tenger a szirtek leereszkedő lábánál. Lüktetését éreztük. Haragudott a tenger erősen, felorditoLt, háborgott. Dulakodtak a hullámai, pedig szél nem is búgott, sőt nem is lengett s miként mondám, barátságosan sütött le az ég korongja, a levegőég váci szakaszára 348 ezer, a duka-rétsági szakaszára százezer, összesen 448,000 korona megszavazását törzsrészvények átvétele ellenében kéri. A vasútügyi albizottság e hó 12-én ül össze s határoz az engedményes kérvénye fölött. Most ismét a vármegyéhez kel! fordulnunk, ahhoz, melytől Vác oly keveset kért eddig, mert iparkodott reális gazdálkodása mellett a saját lábán meg- állani és boldogulni. Olt benn, a központban lehetetlen, hogy ne látnák Vác lassú fejlődését, népének szegényedését, kereskedelmének haldoklását. Lehetetlen, hogy a jóindulat, ott a hol kell, meg ne nyilatkozzék a vármegye székházában ez ősrégi város és közönsége irányában. Nos ez az idő elérkezett. Blaskovich Elemér uj vasútja az első terv szerint egyenesen a székesfőváros szolgálatába állott, midőn a főváros környékén levő falvakat Budapest piacára vezeti Vác mellőzésével. Második tervével, mely a vicinálist két szakaszra tagolja, Vác érdekeit hathatósan támogatja. Ámde az engedményes a 448 ezer korona megszavazását az első tervének kéri, a másodikról, Vácról megfeledkezik s kérvényében is a főváros forgalmának emeléséről emlékezik meg, városunkról csak úgy harmadsorban, mint a mennyit nekünk a dukai elágazás fog hozni. A vármegye természetes érdeke, hogy mig a pestmegyei községeket vasúthoz segitse, ne a székesfőváros mindent abszorbeáló forgalmát segítse növelni, hanem egyik munkás, szorgalmas városáét : Vácét. Azért a megye központján, hiszszük tiszta volt. Egy-egy könnyen libegő bárányfelhő, legnagyobb ritkaság számba megy. Hon- nét tévedtek ide ? hová mennek, sietnek? mondani ki tudná? Kisérje azokat gondolatunk . . . Muzsikált a természet örök orgonája : Tengerzúgás volt. A tenger rémes habverése töltötte be a levegőt. Pléd, lebernyeg és burnusz, a szijjak között lapul. Rövid ideig tartott a fenhéjázásuk. Tompán dübörgő, rázó hang ütötte meg meglepetésszerűen a fülünket. Zúgás kél a légben. Mintha szekereink megszázszorosodtak volna s nehéz teherrel gurulnának a kövezett lejtős országúton. A döbbenet lelopta az arcokról a kedvet. Az elhaló hangokat kis vártatva egy második, még félemlitőbb követte, mely csattogott. Utána még dörgőbben folytatódott, a melyik még jobban pattogott, mintha nem távolban dinamittal robbantanák a szirteket, olyan rettenetes dördület támadt. Követte ezt olyan zokogás, minta szikladarabok omlanának a tengerbe. Megremegtető hangok. Velőtrázó hangverseny. Akárcsak tengeri csatában ágyúznának. puskatüzet ropogtatnának, mintha Jaffát ostromolnák harci robajjal keresztes vitézek. Meg-megreszket a levegő. A lódobajt, kocsik csikorgását, kerekek nyikorgását elnyelte a mennydörgésszerű hang. Elképedve néztünk össze és az óriási csat- tanásokra visszahőkölünk. Harangszót hallottunk valahonnan, anélkül, hogy tudnánk j és reméljük, hogy Blaskovich Elemér támogatást fog nyerni anyagiakban, de nem az első tervének, hanem annak, iparkodik melylyel a mi érdekeinek szolgálatába a nagy vidéket vonni, melyen vicinális vasútja áthalad. Április 12-ikére ügyeljünk s várjuk városunk ama megyehizottsági tagjaitól, kik a vasúti albizottságban ülnek, hogy méltókép felvilágosításokat adva, megvédik Vác és közönségének érdekeit. Helyi és vidéki hírek. — A poéta-plébános kitüntetése. Lévay Mihály nagyabonyi esperes-plébánost a király grófpüspökünk előterjesztésére a Szentiélekről nevezett bátmonostori apáttá nevezte ki. A kiváló poéta eme újabb kitüntetésének mindenki örül s gratulál. — Megjubilált igazgatók. A takarékpénztárnak immár négy jubilánsa*1 van. Múlt évben Meiszner Jánost és Gsillon Izidort ünnepelték, most pedig dr. Freysinger Lajost, mint negyedszázadon át szakadatlan buzgalommal működő felügyelő bizottsági elnökét és Meiszner Rudolfot, az igazgatóság legidősebb, szintén 25 éven át tevékeny tagját ünnepelte. Csak a maga körében, a társadalom belévonása nélkül, de az őszinte öröm meleg érzelmével tette azt, azon munka közepeit, a melyet bosszú évek során becsülettel végeztek mindenkor. A legútóbbi igazgatósági ülés befejeztével dr. Tragor Ignác elnökigazgató meleg szavakban méltatta azon érdemeket, a melyet a jubilánsok a takarékpénztár javára kifejtett munkában szereztek és javaslatál a ezen igaz érdemek hálás elismeréséül egyhangú lelkesedéssel jegyzőkönyvi köszönetét szavazott meg az igazgatóság. A nem várt figyelmet dr. Freysinger Lajos meghatottan köszönte meg. A hivatalos ünneplést természetszerűen áldomás követte. ! merre kongatnak. Kiderült, hogy Neptun ló- bálgatja szigonyát, hányja fel a tenger tajtékát. Innét a hatalmas hangeszközök. Egész bensőnk megrezzen a tarjagos hullámok, a csapkodó, zúgó és örvénylő vizek láttára, a szilajon vad, a borzalmasan rengetett, förgetegszerű zaj támadására. Ijedelem fogja el az arcokat a zordonan fenségestől. „Qui nescit orare, pergat ad maré.“ „A ki nem tud imádkozni, menjen a tengerre.“ A néma imádság mélyről jön. Sápadnak a vitézek, a kik menet csak mint nyeregbe szállt lovas csapat akarták megtenni az oda-utat, most pedig békésen szorongnak a kocsin nagy türelmesen. Lefonnyad az ajkról a tréfa, nevetés. Meglepődünk. Összebor- zaszt a hullámrobbanás. Partot érünk ezenközben. Az ég teljesen feltisztult. Barátságosan mosolyog az ég a nyájas kék szemével, mégis sir, háborog a tenger, mintha forrna, vagy valamely őserő a fenekestül forgatná fel. Morajlott a tenger. A lombos erdőn átfutó szél hangja ilyen. A viz széles gyűrűket vet. Mintha a poklok alját fű- j tenék s az forralná a forlyanó vizeket. Közelről még jobban hangzik a tompa vad puffogás, a sivitás, éles csattogás. Mintha dörgés, dörgés után gördülne le a völgybe. Mintha ezer akós vizeshordókat vágnának óriások a kipúposodó sziklahátakhoz, hogy a víztömegek zuhanással milliárd részre morzsolódva, szétporladva, önszülte fényükben sziporkázva,
