Váci Hirlap, 1902 (16. évfolyam, 3-52. szám)
1902-03-09 / 10. szám
Váci Hírlap Uj villamos világítási ajánlat. Vác, márc. 8. Di'. Zádor János polgármesterhez tegnap, szombaton délután nyújtotta be a Hazai villamossági részvénytársaság a város világítására vonatkozó ajánlatát. A bizottság éppen együtt ült, midőn ez az uj ajánlat be lett nyújtva a részvénytársaság főmérnöke által. A tagok nagy része örömmel fogadta, egyik része pedig mar a meglevő ajánlatokkal akar gyorsan dűlőre jutni. A kérdés megoldása különben is gyors lesz, mert mint a fenti ajánlatból kitűnik, kilencven nap alatt a társulat tudni akarja, elnyerte-e a világítást, vagy nem. Ez idő alatt tehát a két másik ajánlat sorsát is meg kell tudnunk. Az idő rövidségére való tekintetből nincs módunkban megismertetni az ajánlat előnyeit s hátrányait, ezért szószerint leközöljük a társaság tervezetét: Nagyságos Volgáit mester úr! Tisztelettel bátorkodunk Nagyságodhoz, Vác r. t. város köz- és magánvilágitási berendezésére vonatkozó ajánlatunkat csatoltan átnyújtani. A múlt évi augusztus hóra kiirt nyílt pályázaton annak idején nem vehettünk részt sajnálatunkra, mert társaságunk csak 1901. évi szeptember hóban lett váltótörvényszékileg bejegyezve, de miután tudomásunk szerint a világítás ügye ez idő szerint véglegesen nincs elintézve, kérjük ajánlatunk szives tárgyalását megíevén győződve, hogy az abban a város javára foglalt rendkívüli előnyök ajánlatunk elfogadását fogja eredményezni. Ajánlatunk a következő : Az ide csatolt szerződés-tervezet pontozatai szerint a váci köz- és magán világításra szükséges villamos 2 ______________ ez az ő ördögös élénkségével néha a kétségbe ejt. De ez, édes jó Anyám hidd el, tekintetbe se jő nálam, ennek semmi köze az én hangulatomhoz Miután évekig hiába vártam a tanítónői állásra, elmenteni nevelőnőnek és nem panaszkodom, ha néha az ezzel járó kötelesség nehezebb, semmint én azt gondoltam. Ha néha a hu neveletlenebb is velem szemben, könnyű szívvel teszem túl magam rajta. Az úrnőm éppen olyan, a milyennek már leírtam neked : végtelen lusta, tehetetlen — de jószivű. Az úr .. . ahhoz tulajdonképen semmi közöm és a mit róla mondani akarok, mégis hozzátartozik az én panaszomhoz. Arról később. Eszem, iszom a mennyit akarok és esténként még marad számomra annyi szabad idő, hogy esetleg leveleket irhatok, vagy olvashatok . . . Egy született nevelőnőnek nem volna oka, hogy ebben a házban boldogtalannak érezze magát. De — és éppen ez az, — én nem vagyok született nevelőnő. Az én kolléganőim irigyelnek a nagyságámért, a tanítványaimért, a fizetésért — én pedig esténként ha lefekszem kicsi szobámban, sírok mint a gyermek. Hat gyermek va- gyok-e én ? . . . Ostoba elkényeztetett, balga gyermek, mint az a mesékben, a ki a csillagokat kivanta az égről ? . . . Oh ! édes jó Anyám, hiszen Te tudod legjobban, mily kevéssé vagyok elkényeztetve, mily keveset vártam én az élettől ; Te igaun nem neveltél hercegnőnek ! áramfejlesztő központi telepet, 4000 drb felszerelt, 50 wattos izzólámpa terjedelemben (a generátorok 150 kilowatt teljesitménynyel) a szükséges gépezeti villamossági berendezéssel, köz — (utcai) vilagitású izzó- és ivlámpa- testekkel, köz- és magánvilágitási vezeték hálózattal és az utcai közvilágítás részére való teljes gépezeti tartalékkal (50 kilowatt) megépítjük saját költségünkön. A közvilágítást ezen műből látjuk el oly- formán, hogy 280 drb. 16 normálgyerLyafényű izzólámpával 125 „32 9 „ 12 ampéres ivlárnpával világítjuk meg a város utcáit és tereit. A városnak köteleznie kell magát 50 even át havi utólagos részletekben évi 16,000 koronának, nekünk vagy jogutódunk kezeihez való feltétlen fizetésére, mely összegnek csökkentésére tisztelettel felajánljuk a magánfogyasztók által fizetendő bruttó bevételből az üzemköltség: mint személyzeti — kőszén — kenő — és tisztítóanyag, biztosítási adó, fen- tartási és javítási költségek levonása után fenmaradó bruttó üzemfölöslegnek 10 százalékát, az üzem első évétől az ötödik üzemévig- és a bruttó üzemfölösleg 20 százalékát az ötödik üzemévtől a tizedik üzemévig. A tizedik üzem év leteltével, egy évi felmondás mellett, jogában áll a városnak az egész telepet, ennek üzemét, saját kezelésbe venni és az üzemszerződést minden kárpótlás nélkül megszüntetni, ha az üzemet saját részére előnyösnek találja. Ajánlatunkhoz van szerencsénk 5000, azaz ötezer koronát óvadékkép ietéteményezni, mely óvadékunk azon esetben, ha tárgyalásaink mától számítva 90 nap alatt, kedvező eredményre nem vezetnének, vagy pedig megkötendő szerződésünk nem fenne jogerős, kére!- műnkre nekünk azonnal visszaszolgáltatandó lesz. Emlékszel-e Drágám, mikor az őrnagy né egyszer a mosásnál meglepett bennünket, mindkettőnket s az ő nyers, faragatlan modorával, milyen morális prédikációt tartott a „rangkötelességről. “ Most is magam előtt látlak jó Anyám, a mint elgondolkozva kötényedbe törülöd a mosástól duzzadt kezeidet — és komikus bizonytalansággal feléje nyújtod a jobbodat, mintha attól félnél, hogy a rangjára érzékenyen megsértett hölgy visszautasítja a feléje nyújtott, munkában megszent- ségtelenitett kezet ... És hallom a te jóságos, arany szavaidat: „egy özvegynek az ő gyámoltalan gyermekeivel szemben szentebb kö- I telességei vannak“ — mint a rangjával szem- ! ben . . . i És mond, Anyuskám, vájjon nehéznek, vagy lealacsonyitónak találtam e bármely munkát ? Mindannak dacára, hogy a vizsgára készültem, nem mostam-e, vasaltam és főztem és bizony sikáltam is ! ? Nein, édes Anyám, Te nem kímélted magadat és nem kíméltél minket. A mit a mostani helyzetemben teszek, az valósággal játék ahhoz képest, a mit otthon végeztem — és mégis mily boldog voltam a nehéz dolog mellett otthon és mily nyomorultnak érzem itt magam az idegenek közt, a hol úri nőt kell mutatnom ! No most megvan . . . Könnyebben érzem magam e szavak után. Heteken és heteken keresztül törtem a fejem a rejtély megoldásában, hogy miért vagyok először életemben olyan elégedetlen, Bátorkodunk még részvénytársaságunk egy alapszabály példányát, melyből kitűnik, hogy kizárólagosan városi világítási telepek berendezésével és üzembentartásával foglalkozunk és hogy célunk a velünk szerződő váiosokban a közönségnek szép, megbízható és főleg olcsó világítást adni, — mellékelni. Rövid fennállásunk óta már is a Szegzárd és Szentes városokban levő villamos világítási központi telepekben vezetjük az. üzemet és bizton reméljük, hogy Vácon is mihamarabb kiérdemeljük a fogyasztó közönség bizalmát. Budapest, 1902. március 8-án. Ha/.ai villamossági Részvénytársaság Molnár s. k. igazgató. Nők a vonal fölött. Régi-módi hirlapirói megkülönböztetés : a vonal fölött és alatt. Ez a bizonyos vonal választja el — közhit szerint — a politika és tudomány területét az érzelmek világától. A vonal fölött a számitó, hideg ész, — a vonal alatt az érző szív világa van a zsurnaliszta nyelvén. Nos hát, most eljött az ideje annak, hogy a nők is oda kerülnek a vonal fölé. * Hát vájjon nem voltak-e eddig is ott? Igen, ott voltak ! Nem abban az éltelemben, a mit az ész körülhatárol, hanem abban, a hol a szellem érintkezik a szívvel és viszont. Avagy lehet-e tagadni, ha az ember végigtekint a történelem meséin és tanulságain is egyszersmind, hogy a férfiak had verő csatáinak, politikai furfangjainaK, alkotásainak és' rombolásainak, bűneinek és erényeinek, melyek világokat mozgatnak ki sarkaikból, — édes, fényes, vagy átkos hátterében mindig ott volt az asszony. olyan ellenséges indulattal mindenki irányában ? Most megvan a rejtély oldva : az én állásom hazugság, komédia, — nem, édes Anyáim, valóságos tragédia . . . Én vagyok a „nevelőm“ úgy öltözöm, mint az úrnők és úgy is viselem magam, mint azok ; teoritikusan elválaszt egy nagy úr a cselédségtől és ugyanazon lépcsőfokán állok a társadalomnak, mint az én nagyságám. De hogy van ez valóságban ? Én vagyok a legalávalóbb — mert éppen legnelkülözhetőbb cseléd az egész házban ! Igen, édes Anyám, igy van ez és nem máskép. Te tudod mennyire irtózom a hisztérikus túlzásoktól; hisz te mindig intettél bennünket ettől az asszonyi specialitástól; de ez a való, az igazság. Mindenik a cselédek közül többre Tan itt becsülve a ház ura által, mint éppen-én. U nem restelli magát csöppet sem az ő gyakori összekaccanásainál a nagyságámnak szemére vetni — természetesen jelenlétemben is — hogy elhanyagolja anyai kötelességeit — egyszóval — én — a nevelőnő — vagyok az ő szemében egy haszontalan bútor, a mit neki erőszakosan tűrni kell, mert az ő feleségében nincs meg a tehetség, hogy a gyermekeket úgy nevelje, a mint azt kötelessége volna . . . Azért nem kell az hinned, hogy durva, vagy rossz ; korántsem. Velem szemben igen előzékeny és udvarias. Csakhogy gyakran van oka a házi-kiadások miatt panaszkodni és ilyenkor én legjobb szerelnék valami egérlyukba bújni, hogy ne halijain a kifakadásait. Látom
