Váci Hirlap, 1902 (16. évfolyam, 3-52. szám)

1902-11-16 / 46. szám

de kétségtelen, hogy a nagy tömegre — mely már természeténél fogva az em­berek iránt bizalmatlan és minden kö­rülményt kíméletlenül mérlegel és a melyre gyakran leginkább kívánunk hatni, ezeknek véleménye gyakran nagy ha­tással, némelykor döntő befolyással van. És mert ez igy van, ezen egyének­nek engedjünk véleményük kimondásá­nál nagyobb szabadságot. Elvégre is a lap keli, hogy hű tolmácsa és elbeszé­lője legyen a napi eseményeknek és azon eszméknek, melyeket az élet és a közvélemény ezekhez tűz. Már peoig ezeket csak úgy találjuk meg, ha elfo­gulatlanul, pártérdektől menten nézzük a dolgokat, mondjuk ki arról vélemé­nyünket és vonjuk le belőle következ­tetéseinket. Hogy a pártérdek túlbecslése és ké­telkedő tapogatózás sok ily hazafias irányú cikk megjelenését megakadályozta, vagy eredeti jellegéből levetkőztette, — az ismeretes. Hogy mikor fog megszűnni ez a ferde helyzet, azt meghatározni nem lehet. Nem most, mikor az embe­rek nagy része elvesztette a méltányos­ság érzetét. De hogy e tekintetben szük­séges, kívánatos lenne, hogy más aera kezdődjék — az bizonyos. Befejezésül csak azt ismételhetjük, hogy az igazság legyen kútforrása, kiin­dulási pontja az iró tollának, oda tér­jen vissza, midőn mondanivalóját elvé­gezte. Szóljon a meggyőződés hangján, az igazság erejével és a mit mondani fog, annak hatása lesz mindenkire és minden kérdésben. Helyi és vidéki hírek. A Váci Hírlap felelős szerkesztőjének s kiadójának távollétében a lap szerkesztéséért Borbély István, a Váci Hírlap belső munka­2 évi, megállott s kiszállott belőle az, a kit úgy szeretett. Hozzáment, megölelte, megcsókolta és beültette maga mellé a kocsiba. A tem­plomba mentek; zúgott az orgona és a pap remek beszéd kíséretében adta őket össze. Örömmel tértek haza és otthon olyan boldog­nak érezte magát. — Ugy-e megtartottam a szavam? szólt hozzá és ő oda borult a vállára és megakarta csókolni a — férjét. De ekkor eltaszitotta magatói és a — földre esett. * Feleszmélt . . . — De édes anyám hiszen már nagyon sö­tét van, minek dolgozol olyan sokat? — Józsikám, szólt szemeit dörzsölve, küld be az édes apádat. Hiszen már hajnal van és a sötét tó körül táncolja a hold kalapját. Da­loljatok ma volt az esküvőm ! — Anyám mit beszélsz? Ijesztő sikoltás volt rá a felelet. A padlásszoba ablaka feltárult és a harma­dik emeletről egy asszonyi test zuhant a kö­vezetre. Ez volt a lakodalma napja . . . Révész Sándor. Váci Hírlap társa felelős. Ugyancsak ö intézi a kiadói mun­kát, ezért hirdetési ügyekben is kérjük, szives- kedjenek hozzá (városház épület, földszint) fordidni. A legügyesebb könyvvigéc. Ha van philoxeria, ha van földrengés, ha van pestis, árvíz, tűzvész, kolera, vörheny, jégverés, háború, száj és körömfájás, az még közel sem jár egy ügyes, jó beszédű könyv- vigéchez. Nincs az a derült kék ég, melyből esőt ne csalna, nincs az a kemény kőszikla, melyből vizet ne fakasztana, nincs az a zsu­gori, kinek zsebéből egy pár koronát ki ne beszélne. Ha kell sántákat gyógyít, siketeknek hallóérzéket ad, a vakoknak megnyitja sze­meit, de könyvet részletfizetésre mégis csak rá sóz az emberre. Ő a békés családi élet fel­dúlója, a hivatalnok tönkre-juttatója, az uj kor réme, mint ahogy mondani szokták. Be­mentem a múltkor itt Vácon egyik nagyobb hivatalba. Öten dolgoztak az asztalok mellett. Udvariasan köszönök, bemutatom magamat, de mikor meglátták hónom alatt a kis fekete bőrtáskát egyszerre üres maradt az iroda, magam maradtam. Nyugodtan leültem egy fo­telbe s megvártam őket. Hiába volt minden ékes szólásom, egyik sem rendelt, de címet, hogy hová menjek annál többet dictáltak. — Ismerem már ezeket, a jó élceket, tisztelt, uraim. Tudom, hogy a párbajra való kihívás, a bírói feljelentés, a rágalmazás, a nyilvános helyen való megkorbácsolás a mai korban már el­vesztették erejüket. Ha valaki halálos ellensége a másiknak, nem veszi el életét, boldogságát, hanem engem küld annak a nyakára, hogy az bizonyosan fog rendelni a „Képes Remek­írók “-hói. És én elmegyek azért oda is, hát ha . . . Ajánló levéllel, névjegygyei megyek be X úrhoz s mialatt dől belőlem a sok szép szó, kibontom könyveimet. X ur kajánul mosolyog, elfutja a méreg, de nem dob ki egyenesen még se. És ez. a legjobb jel. — Mondja csak barátom, Y úr — a hon­nan most jön — azonkívül, hogy magát a nyakára küldte, nem üzent még valami olyas­félét, hogy üssön meg a lapos guta engem magával együtt ? — Óh kérem ! sőt ellenkezőleg üdvözletét küldi s igen kéri, hogy kegyed is rendelje meg „Vörösmarty“-1 annál is inkább, mivel már ő nálam megrendelte. — Demár ilyen hallatlan hazugságra kény­telen vagyok én is előfizetni inkább, mintsem hogy itt magát nyomban le üssem lábáról. — B. urat keresem kérem. Talán mindiárt szerencsém van hozzá ? — Óh dehogy kérem, én A. vagyok. B. az előbb ment ki éppen valahová. — Akkor megvárom, hiszen nemsokára jön ő ugy-e? De talán azalatt szolgálhatok egy par jó könyvvel — és elcsípem B. urat is A. urat is ha csak lehet. Az ilyen kibújás igen ügyet­len és már nagyon gyakori. Sokkal élvezete­sebb, mikor az illető keresett úr egyenesen meghalasztja önönmagát. Itt már nekem is fifikusabbnak kell lennem. — Igazán ? meghalt. ? Szegény ! Pedig milyen derék egészséges ember volt és mennyire sze­rette a szépirodalmi müveket. Kár érte. Vég­telenül sajnálom. Tudom ha most élne mind­járt megrendelné „Sipulusz tárcáit“, a melyek éppen most jelentek meg gyönyörű diszkiadás- ban s milyen olcsón vesztegetem. — Ezalatt aztán már ki van pakolva egy néhány szép munka s mikor már kezébe veszi őket az Istenben boldogult elparentált érzem, hogy pedzi a horgot. Tessék elhinni, hogy legrosszabb embereim azok, a kik mohón kapnak könyveimen. Át­nézik az egész Készletemet, kérdezősködnek, dicsérik a műveket, örülnek, hogy felkerestem őket, még kölcsön is kérnek belőlük, hogy holnapig átnézegessék. Ezektől irtózom leg­jobban, mert ezek közül soha egyik se rendel semmit s nincs meg az a lelki örömem seT hogy bosszanthassam őket tolakodásommal. Vannak olyanok is, a kik — mikor bejö­vök hozzájuk — hallatlan udvariassággal fo­gadnak, beszéltetnek velem órákig s a vegén kijelentik, hogy a milyen könyvről csak tu­dok, mind megrendelik, de kezük írását ad­ják, hogy egy krajcárt se hajlandók érlök fi­zetni Az ilyenek jobban kihoznak a sodrom­ból, mint az olyanok, a kik egyenesen gallé­ron ragadnak, vagy pedig kíméletesen fölkér­nek, hogy iparkodjam becsukni az ajtót kí­vülről. Ilyen egy könyvügynök élete. De elvégre- nekünk is élnünk kell. Uraságodról sokat hal­lottam már a városban, hogy bevehetetlen mint Komárom vára. Éppen azért bátorkod­tam ide jönni, hogy meggyőződjem roia, váj­jon igaz-e? Tudtam, hogy itt mással nem ér­velhetek, mint avval, hogy kiöntöm a mi szi­vemen fekszik. Engedje meg tehát, hogy kel­lemesen csalódva hagyjam el szobáját s ren­delje meg „Mikszát“-ot, e remek kiállítású munkát. így beszélt egy elkeseredett vigéc a hétért egy törhetetlen ügynök-gyűlölő előtt, kinek végre is megesett a szive a sok beszéden s oda irta a nevét a megrendelési Ívre. Ügy­nökünk pedig azzal vett búcsút tőle, hogy nincs lehetetlenség a világon. — Személyi hírek. Dr. Zádor János polgármesterüuk s Bercsényi Dezső lapunk felelős szerkesztője úgy a héten valamint a múlt héten több képes levelezőlappal keresték fel ismerőseiket és jóbarátaikat, mely anzich- tek mindegyikén a legjobb egészségről s a legkellemesebb utazásról értesítenek. Mint a feladott képes lapokból is kitűnik eddig a kö­vetkező utat tették meg: Varosunkból november 2-án, vasárnap dél­után öt órakor indultak Budapestre, Budapest­ről pedig még az nap Fiúméba, hétfőn este nyolc órakor a „Kassa“ nevű gőzösön Fiúmé­ból az Adriai tengeren Bariba (Olaszország) indultak, hová szerdán reggel hat órakor ér­keztek. Pénteken Bipostóba, majd a Szicília szigetén lévő Cattaniába, szombaton Olaszor­szág sarkába Reggióba, innen a Földközi ten­geren át a Szicíliai Messinába, vasárnap Pa- lermóba, hétfőn föl Nápolyba, következő szer­dán Genuába, csütörtökön Porto-Manrizióba, pénteken Franciaországba Marseillebe érkeztek. A mai napon már Spanyolországban Barcello- nában vannak s innen kedden délben Valen­ciába érkeznek. Most átmennek Észak-Afrikába a Földközi tengeren, illetve a Gibraltári szo­roson Tangerbe. A visszajövetel terve a következő: A Fiume Észak-Afrikai vonalon Tangerből indulva Ma­lagán, Oránban. Algírban, Tuniszban és Malta szigetén lesznek. Innen ismét Cattaniát (Olasz­ország) érik el, honnan a Földközi tengeren, majd az Adriai tengeren át Triesztbe (Ausztria) érnek, végül Fiúméban időznek, hogy azután pár nap múlva már Vácon üdvözölhessük őket a nagy út és öt heti távoliét után. — Márton napja. Most kedden ünne­pelte Korpás Marton városi tanácsos polgár- mester helyettes névnapját. Úgy a város tisz­tikara valamint Marci bácsi számos tisztelője felkeresték az ünnepeltet, hogy minden jót kívánjanak neki. Ugyanezen napon gratulálták

Next

/
Thumbnails
Contents