Váci Hirlap, 1902 (16. évfolyam, 3-52. szám)
1902-02-16 / 7. szám
VÁCI HÍRLAP 3 szerencsések lehetünk, szívesen fogadjuk és örömmel látjuk. Vagyok Vácon, 1901-ik év dec. havának 18. napján. Igen tisztelt Nagyságos Asszonyomnak őszinte tisztelője Borbély Sándor igazgató. Nagyságos Igazgató Úr! Tekintetes Tanári Kar ! Meghatott szívvel, könnyező szemekkel mondok hálás köszönetét Nagyságodnak és a Tekintetes Tanári Karnak azon kitüntető megemlékezésükért, melylyel kilencvenedik születésnapomra engemet megtiszteltek. Épen karácson estvéjén kaptam a drága írást és hálát adtam a Mindenhatónak, hogy kilencvenedik karácsonyomat ily szépen engedte megérnem — és hálát mondtam Nagyságodnak s a Tekintetes Tanári Karnak, — atyám, férjem, öcsém, nemes gondolkozású utódainak, — ezért a drága születésnapi és karácsom ajándékért, melyn.él szebbet, becsületesebbet nem juttathatott volna a sors öreg koromra. Érzem, hogy ez a szép kitüntetés nem az én szeretteim, nemeslelkű atyám, derék férjem, jeles öcsém érdemeinek szól, — de annál meghatóbb, boldogitóbb, felemelőbb reám nézve. A intézetben születtem, nevelkedtem, ott voltam gyermek, menyasszony, feleség, anya ; sok-sok boldogság, sok-sok gyász ért falai között; hosszú-hosszú évek során át a szegény néma gyermekek otthona az én családomnak is édes otthona volt; elmondhatom, hogy minden zugához egy-egy emlékem fűződik. hogy mindaz, a mi falai között történt, életein szerény eseményeivel egybeforrott a hogy kimondhatatlan volt lelkem szomorúsága, mikor a szeretett helytől végleg el kellett szakadnom. De nem szakadtak el azok a szálak, melyek egész lelki életemet szülőotthonomhoz fűzték, a mai napig sem ! Az én szeretteim utódai fölkeresnek engem öregségemben, megemlékeznek a mesternek leányáról, a múlt időknek Isten kegyelméből még élő tanújáról s megtisztelnek, felmagasztalnak, boldoggá tesznek! Fogadják érte hálámat! Áldja meg az Isten az intézetet, az Önök nemes munkáját s adjon nékem annyi erőt, hogy a szép ünnepre még egyszer haza mehessek. Győrött, 1902, januárius 1-én. Nagyságodnak s a Tekintetes Tanári Karnak hálás tisztelője özv. Kollonics Antalné szül. Schwartzer Antónia. Helyi és vidéki hírek. A h ó. Suhogó szárnyon száll ingadozva, ezernyi álmot mind visszahozva, tiszta fehéren hali-haló, esik a hó. Azt hiszi: napsugár holnap felissza s repül a hópihe megujra vissza, tiszta fehéren hali-haló, elmegy a hó. Boldogabb álmát hiába reméli, sok ezer ember sárban tapodja, meg se kíméli. A mi még itt marad hali-haló : nem kerül vissza már tiszta fehéren, tudja a vesztét s száll ingadozva mégis a hó. Sz. Szigetiig Vilmos. bojtár ott nézgéli a nyomát, melyek arra messze, Kecskemét felé visznek keresztül a vizen. Hát elvesztek. Maradt bürge még elég a sziken. Aztán az sem valami nagy baj, hogy egy betyárral több vagy kevesebb van-e a pusztán. Elvégre is lelkes állat, ha egynémely okok miatt a cégéres életre adta is magát. Kesergő dalok. (Költemény prózában.) Egy szőke tündérről szól most az ének. Megjelent csillagsugáros esteien, mikor a nyáréji szellő sugdosott édes titkokat a szerelmeseknek, sejtelmesen lebegtetve szárnyait. Egy szőke, kékszemű tündérről, ki nem e földön született, hanem az ég virágaiból szakadt ide, hogy illatával elárassza ezt a mindenséget. És várta őt a poéta. Ébren, álmaiban mindig az ő képével volt elfoglalva, lelkét édes ábrándokba ringatta, hogy talán eljő valaha az a tündér, ki az ő álmainak világát betölti. És eljött. Ifjú ragyogásban fényövezte homlokkal, arcán virágok nyíltak, ajkán hajnal fakadt, kék szemeiben az élet virított. A fiatal szív megremegett, végtelen vágyakozással tekintett a jövendő csillaga elé, ki hivatva van beragyogni lelkének sötétségét. És szólt hozzá. Feltárta előtte hevülő szivének minden rej tekét; hadd olvasson benne; lefesté álmai gyönyörű világát, a tündérlakta ábrándhelyeket. Elmondá élete sivárságát, mit be nem balzsamozott a tavasz lehellete, honnan messze elszállt a virágfakasztó kikelet. — Itt vagy te én édes tündérem. Kék szemed sugarai szivembe suhannak, daloló ajkad dalt fakaszt szivemben, maradj velem, ne hagyj itt. Téged vártalak, mig az idők súlyos szárnyai elsuhantak fejem felett; légy velem, aranyozd be lényeddel az én világomat. A kékszemü tündér kacagott. Kacagott, hogy ezüstcsengésü hangja szerteáradt a levegőben, megmozgatva a fák lombjait, könyet fakaszt, a virágok leveleiről. Ó hogy kacagott, ó.hogy belenyilallott az ifjú ragyogó szivébe. — Én vagyok a tavasz, de virágot nem fakasztok. Én vagyok az ifjú kikelet, de nem vagyok szerelemre teremtve. Szerelmet fakasztok magam körül, de az én szivemben nem marad belőle semmi. A költők tündére vagyok, szőkehaju, kékszemű. Elérhetetlen vágyakat oltok a szivükbe, mik soh’sem nyernek kielégítést, epedő szerelmet égetek lelkűkbe, mik soha viszonzásra nem találnak Én vagyok az örökszép ideál, kinek képe szö- vétnek gyanánt lebeg szemeitek előtt, a kihez csak közeledni tudtok, lába nyomát megcsókolhatjátok és ha már elértek, szétfoszlom újra, buborék módjára. Én öntök belétek ihletet, hogy örökszép eszméket oltsatok az emberiségbe, hogy dalaitokkal becsengjétek a világot. És eltűnt. Nyomán vihar kerekedett, fagyos hideg árasztá el a tájat. A nap kiégett a virágok elhervadtak, a poéta zokogott és emésztő lánggal égő tűz csapott fel a lelkében. így születtek meg a kesergő dalok. V. — Kossuth. Lajos 100-ik születésnapja. A Kossuth-emlékbizottság, a mely a Kossuth-kultuszt ápolja kegyelettel, most foglalkozik a Kossuth Lajos századik születésnapja alkalmából rendezendő ünnepségek előkészítő munkájával. A bizottság fel fogja kérni a fővaros es vidék összes társadalmi, iparos köreit és a polgárságot is, hogy az ünnep méltó legyen Kossuth Lajos nagy nevéhez. Az ünnepségek keretébe belevonja a bizottság azt, hogy nagy élőképekben mutatja be az 1">48—49-iki szabadságharc főbb mozzanatait és lépéseket tesz a törvényhozásnál az iránt, hogy érdemeit törvénybe iktassák. — Ez alkalommal felhívjuk mi is városunk hazafias közönségét, hogy a szeptember 19-én forduló ritka szép és kegye- letes emléknapot ne hagyja szürkén minden ünnep nélkül elmúlni fölöttünk. — Különösen városunk minden egyesületét és figyelmeztetjük Kossuth Lajos születésnapjának 100-ik fordulójára. — Udvari bálon. Kedden volt Budán az udvari bál, melyen a helybeli honvédhuszárezred tisztikarából Filotás Ferenc és Lulca László főhadnagyok vettek részt. Gajáry Géza gyűlési képviselőnk is hivatalos volt, de távol- maradását kimentette. — A váci tűzoltók kegyelete. A budapesti Konkordia-malom égésénél két tűzoltó vesztette életét. Holttestüket megtalálták s temetésük nagy részvét mellett ment végbe. Oly sokan voltak ott, mint egy nagy államférfi temetésén. A váci, tűzoltótestület sem hiányzott onnan, mert küldöttséggel képviseltette magát és egy piros szallagos, felirásos hatalmas koszorút helyezett le a ravatalra, melyet a koszorúk rengetegje borított. — Követésre méltó nemes példa. Esterházy Miguel gróf, a ma is dalias öreg jf katona, a ki 1848 előtt a hadseregben már főtiszt volt, a szabadságharcot pedig mint huszár százados küzdötte végig, élethossziglan felajánlotta honvédnyugdija felét, a 48-asok emlékét kegyelettel gyűjtő kolozsvári orsz. történelmi ereklye múzeumnak. Ugyan ezt tette Simig Rezső, honv. tüzér hadnagy Kalocsáról, kit a muzeum hazafias irányú működése fellelkesitett. Esterházy Migue! gróf most lapunk utján is kéri egykori baj társait példája követésére és arra, hogy alapítványokkal és hagyományokkal tegyék lehetővé azt, hogy anyagilag is erős vára legyen a muzeum a a nagy idők emlékeinek, mert az öreg katonák halandók, de az eszmének örökké élni kell és kell, hogy legyen egy erős intézmény, a mely az öreg katonák halált megvető törekvése emlékeit fenntartja. A hazafias eszmékért lelkesedni tudó tanuló fiatalságot emlékezteti március 15-e megünneplésére. Arra is kéri őket, hogy kövessék amaz elveket, a miket minden középiskola önképző körének a m. é. szeptember havában külön-külön megirt Végh Bertalan, a ma 90 évét betöltött öreg ezredes. — Karnevál f. Ő fensége, a vidámság uralkodója, a tréfa és bohóság csörgősipkás fejedelme e héten, minden előre való bejelentés és készülés nélkül váratlanul kimúlt. — Nálunk meglehetős gyászszal fogadták a szomorú elmúlást, mert rég volt Karnevál uralkodása alatt ilyen vidám életünk. Se szeri se száma a mulatságoknak, a mit védelme alatt rendeztek és ime, Karnevál alattvalói mégis elégületlenül állják körül a ravatalt : nekik ez nem volt elég. — Ó, fáradhat]«n táncosok, vidám táncosnők, sose aggódjatok ! . . . a Karnevál dinassztia nem hal ki egyhamar, és jövőre sokkal fiatalabb, vidámabb, életerősebb és hosszabb életű lesz a farsang népszerű fejedelme.
