Váci Hirlap, 1902 (16. évfolyam, 3-52. szám)
1902-09-28 / 39. szám
Váci Hírlap 2 fizető, mint bárki más, kereskedjék tehát becsületesen cikkeivel, ezt megakadályozni nem is lehet. De igenis meg lehet és meg is kell akadályozni azt, hogy a kofák a váci piacot egyszerűen monopolizálják, a termelővel való érintkezést lehetetlenné teszik és büntetlenül goröinbáskodnak mindenkivel, az árakat pedig tetszésük szerint emelik fel, ezzel drágítva a megélhetést. Fontos ez dolog, mer! zsebébe vág a polgárság nagy részének. A rendcsinálásnak elérkezett tehát az ideje. Kérjük rendőraégünket, hogy legszigorúbban és főleg állandóan figyelje a piacunkat s a piaci szabályrendeletet, hogy kofának hét óra előtt vásárolni nem szabad, ne csak egy évben egyszer hajtsa végre. A magyar nőnevelés apostola* Ma leplezik le Vanyarcon Veres Pálné emlékére állított emléktáblát. Harminczöt esztendővel ennek előtte, nálunk még nem igen sokan voltak, a kik hitték, vagy a kik csak gondoltak volna is ana a csodára, hogy mire a XIX. század alkonyo- dásra hajlik, a magyar alma-máter padjain érettségizett kisasszonyok fiatal emberekkel vegyest ülve fogják lesni az igét tudós profesz- szorok ajkairól. A századnak egyik tegnagyobb gondolkozója és minden időknek egyik legnagyobb idealistája, ma Eötvös József is az 1868. évi XXXVIIi-ik törvénycikkben a polI.U.JU., rvuv.ii 'unt megliartlUívVcV a lliuctsii'ak. azt. a maximumát, mire egy asszonynak szükség van. Közéletünk összes szereplő tényezői megnyugodtak ebben a felfogásban. Egy fennszár- nyalóan gondolkozó magyar asszonynak a lelkében csupán derengtek sejtelmek a magyar nemzetnek egy olyan szebb és boldogabb jövőjéről, melynek létrehozásában a művelt magyar asszonyoknak előkelő és fontos szerepet szánt. Jóval előbb mintsem a költő ajkairól elhangzott a sokatmondó szózat, hogy a férfi sorsa a nő, Veres Pálné lelkében szilárd hitté érlelődött az a meggyőződés, hogy a népek sorsa az asszonyai. Az a tudat, hogy művelt nő képes csak hivatását, mint hitves, mint anya és mint honleány híven betölteni: ez a tudat annyira áthatotta lelkét, ez a meggyőződés annyira sarkalta energiáját és oly lángoló hévvel szította kitartását, hogy családanya korában bámulatot keltő kitartással igyekezett, autodidaxis utján, leánykori tanulmányainak. az ő saját szigorú Ítélete szerint, fogyatékos voltát kipótolni. És hogy Veres Pálné milyen komolyan vette ezt a dolgot, arról meggyőződhetünk, ha levelezéseit és hátrahagyott elmélkedéseit olvassuk. Leveleiben, melyeket korának legkiválóbbjaihoz: Eötvöshöz, Treforthoz, Göncsyhez, Györy Vilmoshoz, Zichy Antalhoz, Madáchhoz, Molnár Aladárhoz, báró Leonhardihoz, Ottó-Peters Lujzához és még sok másokhoz intézett, valamint a nőnevelésről irt elmélkedéseiben a tudásnak oly sokoldalúsága, a bölcsészeti gondolkozásnak oly nagyfokú mélysége és a felfogásnak oly emelkedett tisztasága nyilatkozik meg, a mely valóban bámulatra ragadja az olvasót. Bámulatra annál inkább, mert ez a vaslogikával gondolkozó és rendszeres, alapos tudással ékes nő nem tetszeleg magának holmi férfias al- lür-ökben, hanem ellenkezőleg: minden sorából a szent meggyőződéstől ihletett, a nemes sósság érzőiétől' mégszenteíff ' nőies 'érzés' szó 1 a női szív nemes idealizmusának szinte megIOZ. xiwi oííi v nemei iuccuiznijusciiiaK. szinte me hatóan közvetlen melegségével az olvasóin Kegyeletes, szép és elismerésre érdemes munkát végzett az Országos Nőképző-egyesület, midőn az előttünk fekvő munkát közrebocsátotta; de módját rosszul találta eh A mit Veres Pálné Eszmék címen irt és a minő nevelési gondolatai levelében foglaltatnak, azt kellett volna, sőt kellene még ezután is, egy tetszetős kisebb füzetben összegyűjtve igen olcsó áron kiadni, hogy ezernyi-ezer példányban kerüljön az anyáknak és a tanítónőknek a kezébe. Oly sok életrevaló, egészséges gondolat, oly sok kristálytiszta és követésre érdemes életnézet foglaltatik ezen mnnkában, a helyes nőnevelési elveknek oly gazdag sokasága Veres Pálné munkálataiban letéve, a milyent még a legkiválóbb hivatásos pedagogu sok munkáiban is csak igen ritkán találhatni, Ha ehhez hozzávesszük még, egyrészről a stílusnak választékosságát és az előadásnak sokszor a költői szárnyalásig emelkedő szépségét, mely nem egy esetben a Kölcsey Paraenesisére emlékeztet ; ha más oldalról arra a fáradságot nem ismerő, emberfölötti agitatorius tevékenységre gondolunk, melylyel ez a lángoló lelkű nő, csupán az erős akarat és a szünetlen munka által a semmiből egy hatalmas intézményt hivott elő és óriás lendülettel vitte előbhra nőnevelésünket; akkor habozás nélkül kimondhatjuk, hogy Veres Pálné megérdemli, hogy leányiskolái olvasókönyveinkben neve a Lorántffy Zsuzsánna neve mellett em- legettessék. Eddig azonban sem neveléstörténet-Íróink, sem olvasókönyveink nem emlékeznek róla; pedig hát annyi köze mégis csak volna ő hozzá egy magyar iskolás-leánynak, mint példának okáért a római Cloeliához és Lucretiához, vagy, teszem azt, a szép Cleo- patrához, a kiről ugyancsak sok érdekes dől ■ got tudnak elmondani II. osztálybeli felsőbb pq nnleári leányaink. De legyünk igazságosak és valljuk meg, hogy leányiskoláinkat nem vádolhatjuk azzal, hogy a Loiántfty Zsuzsánna-kultust is valami tekintete. Az a kis lány pe'dig, a ki miatt szive keserűvé lett mint az epe, éppen csárdást lejtett egy tejfeles szájú jogászszal s mosolygó arccal hallgata csinos táncosának üres bókjait. Bercivel egyet fordult a világ, pedig ha tudta volna, hogy az a leány mikor mosolyog, akkor is reá gondol s azok a könyek, a melyek jóizűnek látszó nevetése közben előtörnek, a fájdalom s nem a jó kedv könyűi ; de hogy játszott volna tovább annak a szárnyaszegett kis galambnak törékeny szivecskéjével. De erre Berci nem gondolt, csak azt látta, hogy az ő Margitkája kitünően érzi magát. Szeget szeggel! gondolá s pár pillanat múlva már ő is a táncolok között termett. Lányi Olgát, Margit legnagyobb ellenségét forgatta tüzesen s udvarolt neki még tüzesebben. Szilaj volt a tánc, tüzes a szemek tekintete, a kacér leány büszkén lejtett elegáns táncosa oldalán, a ki, mintha csak egyet fordítani akart volna élete során, nem tágított szép táncosnője mellől. Már szinte feltűnővé lett a fiatalok kihívó viselete s a mamák megjegyzései sem késtek mindkettő rovására, de Berci nem törődött semmivel, csak egy cél lebegett szemei előtt: összetörni, megalázni akarta a szívtelen leányt, a ki dacolni merészelt vele. Tánc közben találkozott néha-néha tekintetével ; volt ebben a tekintetben valami fájó, valami szemrehányó, de fölénye tudatában ezzel sem törődött. Soká, igen soká tartott a dacos játék, végre szünóra alatt, mintha mégis egy kissé furdalta volna a lelkiismerete, hir- | felen melancholia vett rajta erőt és szabadulni igyekezett a zajos társaságtól. Egyszerre csak. maga sem tudta mikép történt, egyedül bolyongott az erdő bársonyos füvén. Gyönyörű júniusi éjszaka volt ! A hold szende sugara merészen tört keresztül a tölgyek lombos koronáinak egy-egy fedezetlen résén s barátságos fényt szórt a fiatal ember dúlt vonásaira! Az esti szellő lágy fuvalma csintalanul játszadozott á nyúlánk nyárfák ezüst színű leveleivel s hideg lehellete oly jól esett Berci forrongó agyának, melyben száz és száz gondolat űzte hajtotta egymást, de mindegyik csak azzal a szívtelen leánynyal foglalkozók. Emlékezetében végig vonult ismeretségüknek egész ideje. Kerekes bácsinak szőlejében találkoztak először, éppen cseresznye szüret volt! Együtt szedték a vérpiros gyümölcsöt, melynél pirosabbnak csak annak a bájos leánykának csókra termett ajka tetszett Berci előtt. Soha meg leány nem gyakorolt reá olyan hatást, mint ez az örökké mosolygó, ábrándosán kék szemű, egér fogú, sötét hajú kis démon. Úgy érezte magát mellette, mintha nem is a földön, hanem valahol a csillagokon túl, az angyalok honában volna! Mikor pedig a csinos leány kacagó jó kedvében egy-egy szem vérbelű cseresznyével meg-megütőgette ajakát s ő szájával elcsenve azokat érezte alabastrom fehérségű kis kacsójának mámoritó illatát, azt szeiette volna, bárha örökke tartott volna ez. az álomba illő boldogító valóság! Ábrándozásának még az nap megadta az ái át, mert a szőlőlugasban hevenyészett „csendesnél minden pénzét elvesztette, de mikor az a csinos teremtés gibicelt folyton mellette s az ő szeme többet kalandozott a bájos leányka természetadta piros orcáján, mint a harminckétlevelű biblia festett alakjain. Egy szál koronája maradt, azt is az a kis hamis nem engedte elvesztenie, azóta M. betűt vé- setve reá, zsuzsunak használja. Nem bánta ugyan a vesztességet, de ábrándozó jó kedvében hál más kárpótlást követelt vesztessége okozójától. Kettőnek azóta, a képes levelező lapoknak s a szép leány bájos arcképének, mar boldog birtokosa volt, a harmadik az lesz, gondolá Berci, midőn megvallja forró szerelmét s az első boldogító csókot leheli tiszta ajakára. Dgy bagoly csendes suhogása zavarta meg édes merengését. Megrázkodott! talán boldogságának halálhirnöke akar ez lenni ? s önkénytelenül a leány büszke termé- szetéie gondolt. Eszébe jutottak azok a gyakori apró tűszúrások, a mik miatt forró érzelmével nem ritkán összeütközésbe jött, mert azt hitte, hogy a leányka csak kacérkodik vele, a vonzalom csak színlelt, a Ragaszkodás csak kiszámított komédia. Azok az eltaposott mezei virágocskák, a melyeket egyizben tőle csak azért nem fogadott el, mert nővérével akarta megosztani s a
