Váci Hirlap, 1902 (16. évfolyam, 3-52. szám)
1902-08-17 / 33. szám
erszény. Marad egy kis rézpénz pálinkára. Annak a ringó rengetegnek, a mely oly büszkén himbálódzott az esti szélben, ez a sorsa. A magját elviszi a malom, a tőzsde] a takarék kamatra és a korcs- máros az adósság fejében. S mire újra megérik a búza, megint lesz adóhátrálék, flzetetlen kamat és adósság. Az idén is hiába termett 45 millió mázsa búza, mert sok az adóhátrálék, sok az adósság. Szóval a magyar most sem lesz boldogabb. Most sem fő vasárnap minden parasztnak a fazekában egész tyúk. Pedig ha a kisgazda jól arat, akkor az egész ország jól arat. Jó részt az arató, pénzt kap az iparos, a boltos, a korcsmáros. Mondom, ha 12 millió mázsával több is a búzánk, mint tavaly, az idén sem eszünk több húst, csak egy kicsit több adósságot fizetünk ki. Ha nem tetszik elhinni, tessék megnézni az újságban, mi az ára a magyar búzának (az oroszt és az amerikait is tessék megnézni!) és tessék megnézni az adófőkönyvet. Továbbá tessék megkérdezni a pénzintézeteket és a külső korcsmárosokat. Tetszik ismerni azt a találós kérdést, hogy melyik volt előbb, a tyúk-e, vagy a tojás ? Ember legyen, a ki megfelel rá. így van a magyar ember is a búzával. Igen összenőttek. A tyúk tojja a tojást, a tojásból lesz a tyuk ; a magyar ember veti a búzát, a búza adja a kenyeret, a miből áll a magyar ember.\ De miként az Isten képére lön teremtve az ember; úgy hasonlit a magyar emberhez a búza. Büszke, hegyes a bajusza: egyenes, szálas az állása. Ha estefelé a tücsök rágyújt a nótára, a lágy szellőben táncra kerekedik és magához szorítja kékszemű párját, a harmatos búzavirágot. Itt hullatja el a magyar földön a virágát, de a gyümölcsét elhordják messze idegenbe, ép úgy, mint a maemberét . . . Helyi és vidéki hirek. A hét történetéből Ily késő éjszaka ki jár falhoz lapulva még? Halotti csend van mindenütt s elmúlt az éjfél rég. Egy vén jogász dülöngél ott, lelkét öröm lepi, mit élténél jobban szeret: Bor ad kedvet neki. Flaszterra rogy s kurjant nagyot a jótorkú fiú : — Anyám, ha most látnál — tudom — nem lennél szomorú. Mióta elfogyott a pénz, azóta bús fiad, nincs a városba senki se, ki néki „puffra“ ad. Nincs, ki egyszer mondaná: Szeretlek gyermekem ! — Ne fél] az én kontómra megy, igyál versenyt velem. . . . A vén jogász búsan nyögi panaszait tovább s felelve rá hideg szél elhordja kalpagját. Kalap hijján, födetlenül im fázni kezd csúnyán s a megszökött kalap rohan az elhagyott utczán. . . . Felkelne, jaj de nem lehet lankadva visszadől, elszenderül szép csendesen s reggelre gyűjt erőt. Átszellemülve hortyog ott nem érzi sok baját, huncut kemény a flaszterágy de édes álmot ád. — A 72 éves király. Az ősz uralkodó születése napját istentiszteletekkel ülik meg hétfőn, e hó 18-án az ország minden városában és községében egyaránt. A székesegyházban nagy ünnepi Te Deum lesz, melyet a grófpüspök mond s a melyre a városi hatóság, a katonaság és az állami hivatalok hivatalosan lettek meghiva. A felekezeteknél is istentisztelet lesz ez alkalommal. A megyés püspök a király születése napján ebédet ad, melyre hivatalosak: dr. Virter Lajos nagyprépost, Gsávolszky József c. püspök, egyház- megyei tanfelügyelő, Baksay Károly kanonok,, szemináriumi igazgató. Bitesek István kanonokplébános. Schmidt János kanonok-plébános, Motesicsky János kanonok, kát. kör elnöke, dr. Zádor János polgármester. Kalló Antal rendőrkapitány, dr. Morlin Zsiga városi tiszti ügyész, ügyvéd, br. Marschall Gyula honvédhuszár alezredes, Furtinger Károly honvédhuszár őrnagy, Ilelc Ferenc kir. járásbiró, Ivánka Pál főszolgabíró, Balkay István fegyrűjét is, a mi még a múlttal összeköti, a mit magával akart vinni a sírba is. Nem, nem — ezt nem teheti. A jó Isten mindig megsegítette még, mikor erre az utolsó menedékére gondolt. Most is bizonyára küldeni fog valami Segélyt a legnehezebb napjaikban. Az Istenben való erős hite megvigasztalta: könnyebbült szívvel ment tovább, de egy újabb szélroham újra eszébe jutatta, hogy otthon éhezik és fázik a beteg fia. Belekapaszkodott a meleg téli kendőjébe, mintha leakarta volna ciháini róla, mintha a fülébe sikoltotta volna azt a keserű szemrehányást, hogy még mindig kedvesebb neki a múltból egy hitvány arany karika, mint az egyetlen beteg fia. — Édes drága fiam! —sóhajtotta hangosan és két nagy könycsepp gördült ki a szemeiből. A hogy meglörülte a szemeit, körülnézett, nem látja-e valamelyik ismerőse. Éppen egy zálogház előtt állt. Megdöbbent pár pillanatra, mert valami felsőbb hatalom intésének tudta be, a mi ráterelte figyelmét a zálogházra, mert hiszen nem kell eladnia a gyűrűjét, csak betenni zálogba. ’ És ha ki nem válthatja is, legalább nem egyszerre kell tőle véglegesen elválnia. Néhány perc múlva már megkönnyebbülve, sietett haza a három koronával, a mit gyűrűjére kapott. Vége van ennek is — gondolta, — de már nem sajnálta, pedig jól tudta, hogy ezt se váltja ki többé, mint a hogy a többi értékes holmija is mind bent veszett a zálogházban. De vájjon nem jobb-e így ? Megsemmisíteni minden emléket a múltból, a melynek emléke most csak fájdalmat okoz a nyomorúság napjaiban. Jobb volna azt egészen elfelejteni : minek arra emlékezni most mar, mikor egy darab ingyen kenyeret szorongat a zsebkendőjében ! Hogy ő valamikor ünnepelt uriasz- szony volt, irigyelt felesége egy gazdag, de számítani nem tudó, könnyelmű embernek. Eh, jobb erre nem is gondolni! Ha valakinek elbeszélné, ki és mi volt ő húsz évvel ezelőtt, tán eszelősnek tartanák, mert itt a nagy vá- rosban, a hová szegénységét elrejteni jött, senki sem tud róla többet, mint hogy anyja annak a beteges, félszemű fiatal embernek, a ki a környékbeli házmester kisasszonyokat zongorázni lanitja, esténként pedig egy kétes hírű tánciskolában zongorázik. — Hol vettél pénzt anyám? — kérdezte tőle a beteg fiú, mikor kipakolva látta a gyűrű árából vásárolt holmikat es hallotta a rég nélkülözött. tűznek vig pattogását. — Ne keresd édes fiam, csakhogy van, inkább sietek elmondani az örömhírt, hogy egy uj tanítvány jelentkezett. Épp most beszéltem a sarki suszternével, azt. mondta, hogy ha tanítod a lányát zongorázni, fizet óránként húsz krajcárt. Az ágyban fekvő fiatal ember szinte felszísz- szent erre a szóra. — Húsz krajcárt ? — susogta tágranyilt szemekkel. Ah hiszen ez valósággal arcul ütés! És le mit mondtál neki erre anyám? — Azt mondtam, hogy majd ha jobban leszel, megfogod látogatni őket. — Nem én, soha, inkább éhen halok, de ilyen aljasságra nem vetemedem ! — Oh fiam, hát aljassag az, ha az ember olcsón dolgozik ? Aztán fiam, húsz krajcár is pénz ; ha ma lett volna nekem csak felényi is, nem mentem volna ei az ingyen kenyeres boltba ezért a darabka kenyérért! — És kibontotta kendőjéből a darab ingyen kenyeret, odatette a fia elébe, hogy lássa; hatha ez. majd megtöri a büszkeséget. A fiú felugrott fektéből és hosszan rámeredt tekintetévéi a kenyérre, majd görcsös zokogással esett vissza az ágyra. Az anya rémülve futott hozzá. Nem gondolt arra, hogy ez a felfedezése i yen hatással lesz rá. Szerette volna megcáfolni ; de nem tudott kitalálni hamarosan semmi olyat, amivel megnyugtassa a beteg, de még mindig > büszke fiút. — Az apad is ilyen volt, éppen ilyen — súgta, ahogy átölelve tartotta a fiát. — Hát te már koldulsz anyám? Zokogta i a fin kétségbeesetten. — Nem koldulás az fiam, — adják min- - denkinek, kérés nélkül, csak éppen a kezét j kell kinyújtani érte. Nem kérdezi senki, ki i vagy. mi voltál, csak adják szó nélkül szive- - sen. De a fiú rá sem hallgatott védekezésre. .; A mint észreveszi, hogy az anya is sir, kissé n magához tér, de akkor meg a köhögés jön n rá úgy, hogy szinte kidagadnak halántékán az x l^naji >Y váci l'og;as/;a( i muintézet már nem a Kúria szálloda épületében, hanem Konstantin-tér 19 sz. alatt, létezik. Bejárni a Görög-utca 8. sz. alatt is lehet. — Műfogak, fogsorok rágáshoz alkalmasak a ; legújabb mód szerint szájpadlás nélkül készíttetne,a nnjp^k s • hogy a gyökerek előbb eltávolíttatnának, fájdalom nélkül tétetnek be. — Mély tisztelettel Eckel Artur.
