Váci Hirlap, 1902 (16. évfolyam, 3-52. szám)

1902-07-13 / 28. szám

Váci Hírlap 5 — Eljegyzés. Neumann Miksa a váci köLőszövőgyár raktárfönöke eljegyezte Gálszé- csen Braun Hermin kisasszonyt. — Jegyzői vizsgálat. A budapesti köz- igazgatási tanfolyamon most folynak az évvégi vizsgálatok. Váci ifjaink közül a héten eddig ketten tették le jó eredménynyel a vizsgát és pedig Szőke Károly és JJdvardy János. Gra­tulálunk az uj diplomás jegyzőknek. — A megyei útadót felemelik. Múlt szombaton volt a vármegyeházán Beniczky Lajos alispán elnöklete alatt a jövő évben végzendő útmunkálatok terveinek és költsé­geinek összeállítása, melyen hivatalból részt vettek dr. Zádor János polgármester és Ivánka Pál főszolgabíró. A megyei útadó ma liét szá­zalékot tesz ki, melyből fedezik a vicinálisok költségeinek egy részét s ha a különféle költ­ségeket még levonják, úgy útfentartásra és uj utak építésére nem több, mint 75 ezer korona marad évente. A megye útjai a többi megyék­hez képest nagyon el van hanyagolva, a 75 ezer korona pedig nem elegendő, hogy mo­dern utakká fejleszsze azokat. Ezért a bizott­ság indítványozza, hogy a vármegye tíz szá­zalékra emelje fel a megyei útadót s akkor kétszázezer koronával fog több befolyni, mely­ből már nagyobb munkálatokat is végeztet­hetnek. Az előadó, Kemény Kálmán tb. fő­jegyző javaslatara két és félmillió, vagy há­rom millió kölcsönt fognak felvenni az út­alap terhére s egyszerre képesek lesznek több, hosszabb utat megépíttetni. Jelen­volt polgármesterünk a megye anyagi tá­mogatását kérte a kosdi út kiépítéséhez, de ehhez a bizottság nem járulhatott hozzá, mert a kosdi út nem községi közlekedési út, hanem közdűlő út s az ilyennek megépítésére, vagy jókarban való tartására a megyei útalap nem vehető igénybe a törvény megsértése nél­kül. íme, igy boszulta meg magát a rövid­látás s mert két évvel ezelőtt, a közgyűlés köz­dűlő útnak mondotta ki a kosdi utat, most megépíttethetjük a város pénzén a nélkül, hogy bárhonnan is várhatnánk s jogosan kí­vánhatnánk anyagi segítséget. De mert Vác polgársága is hozzájárul a magasabb útadó­hoz s az összes megyei útjai ki vannak építve, a bizottság évről-évre ezer korona segélyt ajánl megszavazni a vác—dukai út kiépítésére. A jövő évben különben folytatják a vác—gö­döllői út kiépítését, főleg ennek csörög—rá- tóti vonalát, mely sáros időben majdnem jár­hatatlan. Kiépítik ezenkívül Püspökhatvan, Kis- némedi és Szilágy útját, melynek lakossága régen várta már ezt a határozatot. — A drégelypalánki ev. ref. egy­házmegye, melybe a losonci és diósjenei ev. ref. egyház is tartozik, június 27-én tar­totta gyűlését Verőcén, mely alkalommal ik­tatták be Sárközy Aurél, komáromvármegyei főispánt egyházmegyei gondnoki hivatalába, melyet a nemrég elhunyt gr. Gyürky Ábrahám viselt. E beiktató gyűlésen megjelentek Antal Gábor püspök, a szomszéd egyházmegyék kül­döttei, továbbá Laszkáry Gyula ág. ev. kerü­leti felügyelő. B-Gyarmatról Zeke Kálmán kir. táblai biró, Agárdról Gaál Mihály ev. lelkész, Lo­soncról Kovács Ferenc kir. tanácsos és Hor­váth Lajos egyházmegyei világi tanácsbirák. Az ünnepies beiktatást nagy és fényes lakoma követte, melyen a gyűlés tagjai és a vendégek Sárközy Aurél, egyházmegyei gondnok vendég­szeretetében részesültek. A lakomán lelkes han­gulat uralkodott. — A kát. iskolaszék gyűlése. Az iskolaszék ma délelőtt 10V2 órakor a leány­iskola tanácstermében ülést tart, melynek kővetkező tárgyai lesznek: 1. Elnöki jelentés. 2. Simon Mari kérvényé. 3. Az 1903. évi költ­ségvetés tárgyalása. 4. Számvizsgálók jelentése. — A negyedmesterek panasza. Kézbesítendő ügydarabokat oszt ki a városi kiadó a négy öreg negyedmester között. Han­gosan olvassa a neveket a kiadó s a fertály­mesterek jelentkeznek, hogy a felolvasott egyén kinek a negyedében lakik. — Mészáros N. (a keresztnév nincsen fel­tüntetve) ! Egyik sem jelentkezik. — Mészáros N. mégegyszer, kinek a kerü­letében lakik ? — Nálam nincs egy Mészáros se! — Nekem van kettő, de az egyik András, a másik még Pál ! — Az enyém meg József, István és Béla ! — No hát semmi tanakodás ; itt van a darab és keresse meg maga (átadja az egyik­nek) azt a Mészárost ! — Hát hogy keressem meg kérem ; elmen­jek Vácon minden Mészároshoz s egyenkint megkérdezzem tőlük, hogy maga az a Mészá­ros N. ? — Kevés a bába. A nagy gyermek- halandóság oka részben az, hogy hazánkban kevés a bába és igen sok faluban nincsen ahhoz értő asszony, ki a szülésnél segédkezet nyújthatna az anyának. A belügyi kormány, mint legfőbb közegészségi ügyi hatóság ezen a bajon segíteni óhajtván, államsegélyt helye­zett kilátásba annak a városnak, mely bába tanfolyamot nyit. Erre Győr városa májusban tartott közgyűlésén elhatározta, hogy állam­segélynél hajlandó bábaképző tanfolyamot nyitni. A belügyminiszter határozata leérkezett s igy a tanfolyam befejezett tény. A kurzus nyolc hetes. Évenkint kétszer a növendékek száma 15—25 közt váltakozhatik. A tanfolyam alatt a bábanövendékeknek 60 koronát utal ki havonkint ellátás, fűtés, világításért. A város építi a 24 növendéket befogadó inter- nátust s köteles a megjelölt diÍjazásért ellátás­ról, bába-eszközökről gondoskodni. A ki tehát hajlamot érez magában erre a pályára és okleveles gólya néni akar lenni, az adja be pályázati kérvényét. —- Kobclly Jenő. Ezt a nevet nálunk eléggé jól ismerik. Néhány év előtt gyakori vendég volt Vácon, sok barátot is szerzett meg­nyerő modorával. Különben egykor katonatiszt, utóbb vivómester volt s mint ilyen került Vácra és itt többször tanfolyamot tartott. A nagy úri élet anyagi zavarokba keverték Robellyt, ki bűnös útra tért s menekült Budapestről. Előbb azonban egy szép színésznőt szerzett utitársul (Calderoni kirakatában mutogatják most a neves Almássy Lollát) s párisi és new- yorki „vendégszereplés“ után véget értek az aranjuezi napok. Robellyt visszahozták s fö­lötte most mondott Ítéletet a budapesti tör­vényszék, midőn egy évi és nyolc hónapi bör­tönre Ítélte, de a vizsgálati fogságot, közel másfélévet,a büntetésbe beszámította. R.obellyre, különben sokáig fognak emlékezni nálunk is, mert egy-két jóbarátja még mai nap is fogad- kozik, hogy senkiért az életben váltókezességet nem fog vállalni. — Az apostolok lován. Vállalkozó két ifjúnak mutatták be magukat Bárdos Rezső és Eemes Sándor heybeli főgimnázium tanu­lói. Mindketten ugyanis Losoncra gyalogoltak s vissza is gyalog teszik meg az utat: Vácon át Tolna megyébe fognak menni. Egyik ifjú­sági lap szép pályadijat tűzött ki egy oly út­leírásra, melyben a szereplők legalább három napon át gyalygoltak s a két gimnazista most ezt a nem megvetendő összegű dijat akarja elnyerni. — Kocsi alá került kis fiú. Lajer István nyolc éves kis gyerek felkapaszkodott Bónis Elek gyümölcsszállitó kocsijára. A vége az lett, hogy a Pista gyerek leesett a kocsiról és a kerekek alá került, melyek keresztülmen­tek rajta. Súlyos zúzódásokat szenvedett. — Kerékpárosok kirándulása. A pestmegyei kerékpároskor Budapesten e hó 20-án nagy társaskirádulást rendez gépen Vácra. Ugyanekkor a vállalkozó tagok és kerék­párosok Nagymarost és Visegrádot is felkeresik. — Varjú János könyve. Varjú János kegyestanitórendi tanár alapos, kimeyitő mun­kát irt a művelődésről vegyesházbeli királyaink alatt, melyet szakférfiak is a legnagyobb elis­meréssel fogadtak. A mű a főgimnázium ér­tesítőjében jelent meg s szerzője külön is ki­adta Mayer Sándornál kapható egy koronáért. — Aszód kalad. Aszód polgársága a piactéren, a szállodával szemben hetenként térzenét rendez, melynek a céljaira a szüksé­ges emelvényt már meg is építették. Lesz te­hát már Aszódon minden a gáz világítástól kezdve a járda kövezéséig. — Késelő testvérek. Nem valami jó viszonyban élhettek eddig is Marosok Márton és Marosok József, két váci gazdálkodó. A na­pokban, midőn a földjükre kimentek, nyíltan kitört köztük valami csekélység fölött az el­lenségeskedés. Márton testvért elöntötte a düh és bicskájával támadt rá, persze szenvedélyes vita után, Marcsok Józsefre, kit lábán oly sú­lyosan sértett meg, hogy most otthon ápolják. — Elutasított felszólalások. A kép­viselőválasztók jövő évi névjegyzékéből többek közt ifj. Csepreghy Mihály és Bácz István ki­hagyattak. Mindketten a központi választmány­hoz küldték be felszólalásukat, de ez mindkét felszólalást elutasította. Ifj. Csepreghy Mihályét azzal, hogy a fegyintézetnél nem szolgai minő ­ségben van alkalmazva, azt semmivel sem iga­zolta, Rácz István pedig akitűzött hirdetmény ut­ján közzétett határidőn túl és igy elkésetten adta be felszólalását. A központi választmány határozata ellen a kúriához lehet felebbezni. — A Ferenc-József keserűvizről így nyilatkozik dr. d ez séri Boleman István vilmyei fürdőorvos, királyi tanácsos : A Ferenc József keserűviz kitűnő vezetés folytán igen nagy forgalmi területet hódított meg és több mint egy millió palackot exportálnak évenként. A Ferenc-József keserűviz tartalmában feltű­nik a két fő só mellett a szénsavas szóda is, az elsők — a keserűsó és glaubersó — azok, a melyeknek köszönhető az ásványvíz oldó ha­tása, mig a szóda azok emészthetőségét segíti elő. (Kivonat a Magyar Gyógyfürdők és Ásvány­vizek című munkából.) — A váci hengermalom részvény­társaság: lisztárai. Asztali dara, durva A B sz. 29 kor. 60 fi!., asztali dara, finom C sz. 28 kor. — fű., Királyliszt 0 sz. 28 kor. — fii., Lángliszt l. sz. 27 kor. 40 íil., Elsőrendű zsemlyeliszt 2. sz. 26 kor. 80 fii., Zsemlyeliszt 3. sz. 26 kor. 20 fii., Elsőrendű kenyérliszt 4. sz. 25 kor. 60 fii., Közép kenyérliszt 5. sz. 25 kor. — fii., Kenyérliszt 6. sz. 24 kor. — fii. Barna kenyérliszt 7. sz. 23 kor. — fii. 71/2 20 kor. 20 fii., Takarmányliszt 8. sz. 11 kor. 20 fii., Korpa, finom F. sz. 9 kor. 20 fii. Korpa goromba G. sz. 9 kor. 10 fii., Ocsú 10 kor. — fii. A siketnémákról. Irta és Sopronban felolvasta: KLIS LAJOS. (Folytatás.) 6. Némelykor még az iskolázott siketnémák is csodálatosan naivaknak mutatkoznak, a ma i

Next

/
Thumbnails
Contents