Váci Hirlap, 1902 (16. évfolyam, 3-52. szám)
1902-06-22 / 25. szám
2 Váci Hírlap \ ezen a tortúrán, hogy egy héttel az érettségi után éppen annyit, vagy még annál is kevesebbet tudtunk, mint az érettségire való készülődés előtt. A legtöbb maturáns, még pedig nem éppen a leggyengébbek, undorral eltelve, sutba dobja könyveit, szinte örül, hogy megszakadt a lelke és a tanulás kényszere közti kapocs. Innen az a különös jelenség is, hogy az egyetemen s még inkább az életben csak igen kevesen válnak be azok közül, a kik kitünően tették le a középiskolai érettségit. Az érettséginek mai formájában való fentartását már a németek sem tartják lehetségesnek. A jövő év április havában náluk életbeléptetendő uj érettségi vizsgálati szabályzat már igen jelentős reformokat tartalmaz. Ezen uj szabályzat értelmében a tanári kar egy közös konferencián mindenekelőtt kijelöli azokat, a kikről okkal meg van győződve, hogy sikerrel kiállják az érettségit. Következik az írásbeli érettségi. Mindazok, a kikről a tanári konferencia azt a véleményt táplálta, hogy éretteknek nyilváníthatók, ha írásbeli dolgozataik révén is igazolják ezt a föltevést, a szóbeli vizsgálatok alól egyszerűen fölmentetnek. A gyengébbekre nézve pedig azt határozza a német szabályzat, hogy a mennyiben a tanári kar egyes maturánsok feleleteiből azt a meggyőződést meríti, hogy az iilető jóllehet egyik-másik tárgyból elégtelen osztályzatot kapott, garanciát nyújt az iránt, hogy szaktanulmányait az egyetemen sikerrel folytathatja, a tanári testületnek jogában áll, sőt figyelmet érdemlő esetekben két elégtelen osztályzatot is elégségesre változtasson. Mindenesetre már ez is nagy haladás a mai állapottal szemben már csak azért is, mivel a humánus rendszer reményt Tapogatódzva az élés kamra fele rohantam, hol inasom rendesen a gyufát szokta tartani. Kerestem mindenütt, feldöntöttem mindent, az inasomat elmondtam mindennek, a mi rossz, de mindezek után is gyufa nélkül álltam a legborzasztóbb sötétségben egyedül, éhesen, szomjasan, elfáradva és a legnagyobb bosszúsággal. Végre egy mentő gondolatom támadt. A végső szükség az embert találékonynyá teszi és gondolatait mozgásba hozván, a látszólag legjelentéktelenebbre is irányítja. Eszembe jutott, hogy a házikisasszony, a szomszéd lakó szép szőke leánya titokban, hogy mamája meg ne lássa, szokott a kertben, a lugasban ciga rettázni. És már régen észrevettem, hogy ott tart magának egy skatulya gyufát, melyet alkalom adtán használ. Pár pillanat alatt a lugasban voltam. Sötét volt, mert a holdra még legalább tíz napig kellett volna várakozni, hogy vidáman lemosolyogjon az én gyarló helyzetemre. Egy perc alatt a lugast összekutattam, a padokat, az asztalt vegigsimogattam és akadtam sok mindenre, a mi talán nem is kézbe való volt, csak gyufát, egy szál gyújtót nem találtam. Kifáradva, elkeseredve arra gondoltam, hogy kimegyek az utcára és a legelső szembe jövőés bátorságot önthet az érettségiző ifjúság leikébe. A 17 —19 éves újakban már eléggé mutatkozik az egyéni hajlam s az egyes stúdiumok iránti szeretet. Akár- hányán vannak, a kik a latin, görög nyelvet szeretik, mások az irodalmat, és történelmet, ismét mások a fizikát és matematikát. De csak kevesen vannak, a kik az összes tárgyakat egyformán kedvelik. Nagyon természetes, hogy a jobb tanulók is csak ritkán fognak az általuk kevésbbé kedvelt tantárgyakból ugyanoly eredményeket felmutatni, mint azokból, melyeket kedvteléssel tanulnak. A jövő év áprilisában életbeléptetendő német szabályzat e részben tehát nagy segítségére leend főleg a gyengébb tanulóknak. Mindazonáltal e reformnál is helyesebbnek tartjuk a francia rendszert, mely nem ismeri az érettségi nyűgét, mely csak az egyetem ajtói előtt kiált meg- állj-t a belépni akaróknak. Az egyetem falai közé akartok belépni, a tudomány csarnokaiban akartok otthonosok lenni ? Helyes ! Ám előbb tegyetek itt fölvételi vizsgát, mutassátok meg, hogy elég értelmesek vagytok-e az egyetemi előadások megértésére s van annyi szakb'eli elő- képzettségtek, a mennyi szükséges a főiskolai tanulmányok megkezdésére és folytatására. Nekünk ez a francia rendszer annál is inkább tetszik, mivel alkalmazása módot nyújtana az oda nem való elemeknek az egyetemről való távoltartására. Ámde közoktatásügyi kormányunk bizonyára a legjobban tudja, hogy melyik rendszer felel meg leginkább a magyar viszonyoknak. Azt az egyet azonban hatarozottan ki kell jelentenünk, hogy a nálunk divatos érettségi rendszer nem felel meg. Tanár. tői gyufát kérek. Egy szál gyufát, mely engem boldoggá tesz, mely az én magányomnak, kis királyságomnak tüdöklő napot adjon. Künn voltam az utcán. Egy óra volt, sötét volt. Az a néhány utcaik lámpa, mely ha a szobámban van. engem egyszerre szerencsés emberré tesz, az éjjeli sötétséget még ridegebbé tette. Irány nélkül kóborogtam az utcában a nélkül. hogy csak egy lelket is láttam volna. De ismét, eszembe jutott, hogy be én ebben a korom sötétben valakit megszólítok és gyufát kérek, megijed tőlem, és inkább elszalad, mintsem velem szóba álljon. A legkényelmetlenebb helyzetben voltam. Szorongva siettem a kávéházak felé, a Kossuth térre, hol, gondoltam, még lesz talán egy kis élet, vagy csak legalábbegy szál gyújtó. Oda értem és ennek az erkölcsös városnak nem akadt egy lakója, a ki zárórán túl fenmaradl volna. A kávéházak aludtak és sötétebbek voltak, mint az utca, mint az én szegény elhagyott lakásom. Valóban kimerültem, minden reménységemet elvesztettem, hogy én ma vacsorázzam és utána egy cigarettát elszívhassak és hogy az én lakásomba világosságot vihessek. Kifáradva, elgyengülve haza értem. Olyan Budaiak Vácon. (A budai zeneakadémia hangversenye.) Vác, junius 17. A budai zeneakadémia 15-én társas kirándulást rendezett városunkba. Hetek óta házas volt a kíváncsiság s örömmel vártuk a fő városna k ezen, művésziekben is elsőrangú zeneegyletét; annyival is inkább, mert a budai dalárda vendégszereplése óta nem volt szerencsénk ily nagy s előkelő társaságot üdvözölni városunk falai között. Már jóval 1 1 óra előtt sietett a nagyszámú közönség a dunaparti korzóra s hajóállomásra, hol a rendezőbizoltság élén dr. Frey singer Lajys főlövész üdvözölte szives szavakban a kirándulókat kinek üdvözlő szavait Petz István az egyesület alelnöke köszönte meg a zene- akadémia nevében. Innen egyenesen székes- egyházba vonult a menet s alig helyezkedelt el az énekkar a kóruson, már is kezdetét vette a mise s az egyházi darabok előadása, mely- lyeket a grófpüspök is a legnagyobb áhítattal hallgatott végig ezzel is kimutatván a művészet s az előadók iránt érzett rokonszenvét. A zeneakadémia kapella énekkara előadta Rheinberger G-dur miséjéből a Kyrie-t, Sánc- tiis-t és Agnus t. Piheinberger polifonikus misei kitűnő énekkart s nagy szorgalmat igényelnek. A budai zeneakadémia fényesen megfelelt ezen. követelményeknek s oly előadásban mutatta be eme kiváló nehézségű számokat, a milyent még városunkban sem hallottunk. Szautner Zsiga zeneigazgató oly biztos kézzel vezényelte a kart s a mű szövevényes koncepciójából oly gyönyörűen hozta ki a vezető szólamokat, hogy sokak szemébe könnyeket csalt az előadás szépsége. Betétül Pálmay Károlvné úrnő kevésbbé összevágó előadásban énekelte Gounod „Ave verum“-ját. Mise után a város nevezetességeit nézte meg a kiránduló társaság; a Kúrián ebédeltek s délutái. Visegrád felé sétahajózást lettek, báláz idő nem a legkellemesebb volt. Este ismétegyütt láttuk az énekkart a Lövőhaz pódiumán s élveztük tőlük Várföldi Elek népdalegyvelegét, kitűnő precíz előadásban. Oly nagy sikere volt ennek a gyönyörű népdalegyvelegnek, hogy a szerzőt is tapsaikkal a pódiumra hívták, ki aztán szívélyesen köszönte elhagyottnak éreztem magamat és helyzetem olyan nyomorúságos volt, hogy éreztem az. egyedüllétnek kimondhatatlan fájdalmát. A sötétség ellenségemmé lett és hogy legyőzött. Lefeküdtem és elmélkedtem a helyzete men. Bántott a sötétség, lehet, hogy az éhség és soká nem tudtam elaludni. És most jutott eszembe életemben először, hogy meg kellene házasodnom. Éreztem, hogy eddig mindig csak sötétben botorkáltam. Az én három szobás lakásom olyan kihalt, olyan rideg, nagy volt körülöttem, hogy szinte el kezdtem félni a sötétség kimondhatatlan súlya alatt. Elkeseredett hangulatomban elhatároztam, hogy megházadosom és legyőzöm ezt az utálatos sötétséggel azzal, hogy hozok a lakásomba egy fényesen világitó napot, egy aranyos feleséget, a ki mellett majd soha sem lesz sötét az életem. Ilyen gondolatokban szenderedtem álomra. Mikor reggel felébredtem és inasomat csúnyán leszidtam, csak megerősödött bennem az elhatározás, hogy megházasodom. És most keresem a világosságot, a feleséget, mely életemet ezentúl bearanyozza szivének ragyogásával. Ugyan megtalálom e ? H. J. dr.
