Váci Hirlap, 1902 (16. évfolyam, 3-52. szám)

1902-05-04 / 18. szám

Váci Hírlap Helyi és vidéki hírek. A méregpohár. (Ballada.) Sátrakat vérének az oláh-cigányok, beli is bújnak, hogy nap se süssön rájok, künn a putrik előtt purdék heverésznek, lopásra gondolnak az enyves kezűek. Kolompár és Cserta közülök kiválik, hét éves az egyik, tizenegy a másik, de lopni tudnak már jobban mint a szarka, ezt jussul az apjuk mint tudományt hagyta. Alig három napja, hogy sátrat vérének, a Burgundiában fiatalok s vének panaszra ménének, hogy ekkor meg akkor malacok tűntek el miként, a jó kámfor. Kapitány úr se rest, kiadja parancsba: „Kinél más jércéje. tyúkja, vagy kakasa mint ellopott jószág meg fog találtatni, ellátom a baját legyen bár akárki“. Dobolgatja Kalec tolvajra hogy mi vár, mikor a kis Cserta s barátja Kolompár dutyiba kerülnek, (rövid idő alatt elloptak ugyanis négy ezüst kanalat). Kapitány elé áll búsan mind a kettő, „de a tolvaj gyerek hogyan büntethető ?“ ha elnáspágolja, kiheverik holnap, akkor azután meg ismételten lopnak, becsukassa talán ? az kellene még csak P város kosztján tömni három, avagy négy nap ; nincsen más mód hátra, meg kell ijeszteni úgy ahogyan eddig nem hallotta senki. * * * — „ítéletem’ ime hallgassátok szépen, büntetésül rátok mit es hogyan mértem, ide tekintselek Cserta és Kolompár! erre az asztalra, hol e két pohár áll ! mindegyikben méreg, mit ki kell innotok ! fogadom, hogy többe nem is loptok tyúkot!“ — A purdék fölnéznek, kezük, lábuk reszket, mert a méreg nekik sehogyan sem tetszett, keserű is, sós is abból minden csepp íz — pedig nem egyéb, mint „Hunyady János [viz.“ — — „Most már el mehettek“ gaz kölyök cigányok ! otthon putritokban szálljon ki párátok !“ — Ásóval a vállán, rendőr megy utánok : — „Ezzel födöm majd be átkozott hullátok !“ — Hallván a szavakat két Fáraó magzat, futásnak erednek, uccu vesd el magad ! Szalad a rendőr is, van már egy órája, mikorra elcsípi egy árok partjába. * * * Azt hinné az ember, hogy tán ott meghaltak, dehogy is haUak meg — ottan guggolgatnak. — Kukorogó pózban látta őket András, Gonosz keserűviz ime itt a hatás!-X.— — Az alispán kitüntetése. A király Beniczky Lajosnak, vármegyénk alispánjának a közélet terén kifejtett munkásságáért a har­mad osztályú vaskorona rendet díjmentesen adományozta. A kitüntetés az egész megyé­ben, igy Vácon is örömet keltett. Az alispán többször megmutatta rokonszenvét Vác iránt, legutóbb, midőn a vasutügyben a főispán és a megyei főjegyző ellenében a váci megye­bizottsági tagokkal szavazott. Az érdemrend­jei átadása szerdán fog megtörténni, mely alkalommal a vármegye tisztikara s a váro­sok tisztelgését fogadja a kitüntetett alispán. — Mártonffy Márton a váci ipa­ros viszonyokról. Nem csekély meglepe­tésben részesítette április 30-án ipariskolákat. Mártonffy Márton min. tanácsos, a magyar ipar és kereskedelmi iskolák főigazgatója ki min­den előzetes bejelentés nélkül pont hat óra­kor beállított a középvárosi iskolaépületbe, hol Vörös Ferenc ipariskolai igazgató üdvözölte őt azoknak a tanerőknek élén, kiknek épen aznap órájuk volt. A kiváló vendég első sói­ban Vörös igazgató I A. osztályát tekintette meg, hol a vegyes szakból előadottak lelett adott kifejezést megelégedésének; sorba vévén az osztályokat betért MioJcovich Antal III. osz­tályába, a hol az iparoscsemeték díszei, a leendő legény kék matematikai tudományát mérlegel­vén adott tetszésének kifejezést. E helyen s egyáltalán a kereskedő tanoncoknál tett láto­gatása feletti benyomása a legkedvezőbb, mit nem is késett az igazgatóság tudomására hozni; kifogást csak az ellen emelt, hogy iparosaink nem eléggé érdeklődnek a tanügy iránt s tanon- caikat pedig a leglanyhábban járatják a szük­séges iskolába. A főigazgató jó benyomással távozott körünkből a vasúthoz, hova a tan­testület kisérte ki. — Májusi csillaghullás. Katonánknál május elsején volt az előléptetés. A mi huszá­rainknál a következők léptek elő: Dr. Hörl Péter tartalékos főorvost a 6. honvédhuszár­ezredhez ezredorvossá nevezték ki a tartalék­ban. Szauter Gáspár alezredest, Ivánka Pál főszolgabíró sógorát, a ki néhány évvel ezelőtt a váci huszárezrednek volt őrnagya, a kolos- vári 21. gyalogezred parancsnokává nevezték ki. Serédy Géza csendőrszázadost, id. Tragor Ignác kereskedő vejét, temesvári szárnyparancs­nokot, a kassai csendőrkerületbe másod törzs­tiszti minőségben áthelyezték. BenkÖ főhad­nagyot másodosztályú századossá, Telmann Aladár kezelő főhadnagyot másodosztályú ke­zelő századossá nevezték ki. itt említjük meg, hogy Luka László huszárhadnagy fegyvertiszti tanfolyamra Bruckba, Maasburg hadnagy utász­tanfolyamra Budapestre távozik. Szczitovszky János főhadnagy, a pozsonyi gyalogtiszti tan­folyam parancsnoka, már visszatért ezredéhez. A budai zenede városunkban. Hires, nagy ünnepség folyik le városunk falai közt 15-én, midőn a budai zenede tagjai Vácra rendeznek kirándulást. Petz István pénzügyi tanácsos, a zenede alelnöke múlt vasárnapon köztünk járt s tájékoztatást nyújtott arról a nagyszabású kirándulásról, mely varosunk kö­zönségének igazi élvezetet fog nyújtani. A zenedének kétszázhúsz tagja külön hajóval ér­kezik délelőtt tizenegy órakor s a féltizenkét órai misén hatalmas vegyeskaruk, melyben hatvan hölgy énekli a sopránt és az altot, énekelni fog a nagytemplomban. Délben a Kúrián körülbelül négyszáz személyre banket lesz, mely után a váciak a zenede tagjaival a hajóra vonulnak s a Dunán sétahajózást tesz­nek. Este a lövőházban hat számból álló hang­versenyt rendez a zenede. Három karének lesz, három pedig önálló szám lesz. Egy baronessz hegedűszólót játszik, egy kúriai biró leánya pedig énekelni fog. A hangversenyt tánc kö­veti. A hajó éjfélkor indul vi-sza a fővárosba azokkal a vendégekkel, kik távozni akarnak. A hangversenyre a lövőház termét Miltényi Aurél a vadásztársaság nevében vadászos dí­szítésekkel látja el. A váci rendezést a nőegy­let, melynek alapját fogja növelni a hangver­seny jövedelme, a dalárda és a vadásztársaság látja el, különben Szobovics Lajos miniszteri tanácsos, a zenede elnöke legközelebb Vácra jön, hogy a rendezés apróbb részleteit is meg­beszéljék. ügy hiszszük, hogy városunk intel­ligens közönsége ünnepiesen fogadja a kiváló zeneegyletet s azzal hálálja meg a váci jóté­konycélú tevékenységüket, hogy előzékenyen részt vesz a hangversenyén, melyen különben is ritka műélvezetre van kilátás. — Váró Károly igazgató. Az ipar és Kereskedelmi bank múlt vasárnapon tar­l tóttá rendkívüli közgyűlését: Miltényi Aurél I lemondásával megürült igazgatói állást töl­tötték be. A részvényesek egyhangú válasz­tása Váró Károlyra, az intézet rokonszenves főkönyvelőjére esett, őt meg is választották igazgatónak. Örömmel regisztráljuk e hirt s kívánjuk, hogy az uj igazgató valóra váltsa a részvényesek vágyait. — A posta újítása. Megemlékeztünk már a postának arról a tervéről, hogy az utalványokat nemcsak a háznál kézbesíti, de I egyszerre ott is fizetik ki. Ez a terv valóra | vált május első napjától kezdve. E naptól kezdve ugyanis a címzettnek otthon fizetik ki a levélhordók a postautalványokat, ha éppen akarják, ha nem, úgy annak összegét a pos­tán is kiválthatják. Bár a munka ezzel az intézkedéssel jelentékenyen felszaporodott, kon­statáljuk, hogy a kézbesítés körül akadályok nem merültek fel, a mi postahivatalunk és a kerületek helyes beosztását igazolja. — A főgimnáziumi ifjúság hang­versenye. Az egész város közönségének leg­nagyobb érdeklődése mellett folyt le az ifjúság hangversenye A jótékonycél és a dús programúi oly csábítóan hatottak, hogy a Kúria nagy­terme szűknek bizonyult, sőt örült, a ki be­juthatott, mert a későn érkezőknek már csak a folyosón maradt hely. Vác egész intelligen­ciája ott volt. A hangversenyt igen elmés „Prolog“ előzte meg, melyet Hornung Gyula mondott el bátran és ügyesen. Ezután szava­latok, ének, zeneszámok vegyesen következtek, melyeknek mindegyike azt az alaposságot és művészies törekvést árulta el, melynek épen ellenkezőjét állította a prológ. Az ízlésesen feldíszített teremben a király és a püspök arcképe függött, máshelyt a város, a piaristák és a püspök címerei emelték a díszt. A hang­verseny minden egyes száma pompásan sike­rült. mindegyik a kitűnő összetanulást mutatta. A szereplők mindegyikét dicséret illeti meg, úgy a tapintatos rendezőséget is. Az ének és zeneszámok legtöbbjét meg kellett ismételni, oly kellemes élvezetet szerzett a közönségnek. Ki kell emelnünk Donovitz Tibort, ki úgy szolojátékával, mint kíséretével igazán művészi előadást produkált. Igen jó volt Németh György játéka is. Preier Gyula hegedűszólója andalí­tóan hatott; a hatást az ügyes kiséret nagyban emelte. Schöpflin Emil melodrámája való drá­mai jelenet volt, tiszta hangja és ügyes gesz­tusai gyakorlatra vallanak. Simon Géza ügyes cigánvalakitásával többször kacagtatta meg a hallgatóságot. Az est sikerének főérdeme ter­mészetesen Andor Károly tanárt illeti, ki fá­radtságot nem kímélő buzgósággal és lanka­datlan szorgalommal tanította be az egyes számokat és rendezte el az egész hangverseny menetét. Az est tiszta jövedelme 755 korona volt. Kár hogy a küszöbön levő érettségi vizs­gálat miatt talán nem ismetelhetik meg a hangversenyt, mely minden hallgatónak igaz tetszését és megelégedését nyerte meg, a nemes célnak pedig szép összeget eredményezett, ügy halljuk különben, hogy a segitő-alap javára a lövőházban rendezendő majálisról, vagy juniálisról beszél az ifjúság, persze ezt akkor rendezheti, ha ehhez felsőbb helyen az en­gedélyt megnyeri. — Sándorfalva uj plébánosa. Gróf püspökünk Kádár Szilveszter karkáplánt sán- dorfalvi plébánossá nevezte ki. Helyébe Frid- rich Sándor hitoktató fog jönni Újpestről. — Eljegyzések. Boldog, szép ünnepély folyt le a múlt. héten városunk általánosan tisztelt két családjában. Meiszner János, taka­rékpénztári tőpénztáros leányát Annát eljegyezte Vastagh Gyula, az Eggenbe rger-féle nagy könyv- kereskedő cég beltagja, a ki közeli rokona (

Next

/
Thumbnails
Contents