Váci Hirlap, 1901 (15. évfolyam, 1-53. szám)

1901-04-07 / 14. szám

Előfizetési árak:

j ]gész évre..........................12 korona.

!>1 Negyedévre ...... 3 korona.

kegyes szám ára .... 24 fillér.

Megjeleli minden vasárnap.

VÁG ÉS VIDÉKÉNEK HETILAPJA*

Kiadótulajdonos: Felelős szerkesztő':

Kovách Ernő. Dercsényi Dezső.

Szerkesztőség és kiadóhivatal:

VÁC, Géza király-tér 3. szám. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Nyilt-tér sora 60 fillér.

Husvétra.

Vác, ápr. 6.

Még nem szólnak a harangok, még : léma csönd és gyász az egyházban. Az oltárok rombolva s a legnagyobb, a leg- i nagasztosabb eszme képviselője: a keesztény szereleté gyertyák közt hét Sebői vérezve fekszik. Ifjú, öreg, gazdag és z> gény járul hozzá vigaszt, erőt, vallá■osságot meríteni s lelkünk emelkedik a i öldi salakból, az isteni eszmék magaszossága felé közeledik.

És elszabadulva a néma áhítattól, gonlolunk arra, hogy hasonló a magyar nemzet története ahhoz a szenvedéshez, mely érte az Isten fiát.

Halljuk a lovak dobogását, a halálíörgést s utána a néma csend, a halál 'irodalma következik.

Meghalt? Nem. Az igazság, az eszme iem haílhat meg., szólnak a harangok, iaileluját énekel a nép: Feltámadott!'

Feltámadott, győzedelmesen kikéit síriból az Eszme s tanításai évezredeken

A kármentő.

Irta: Móra István.

— A Váci Hírlap eredeti tárcája. —

I.

Nagy, tele dohányzacskót eresztett közre zeles Péter a malomban :

— Emberek, gyújtson kendtek rá, tudom z idén ilyet még nem kóstolt kendtek. Csak

kinek kupakatlan a pipája, annak nem jjánlom, mert kijön belőle, olyan persegős. Nem olyan könnyen hiszi azt el az ember, ogy potya is a dohány meg jó is, — kiki szomszédját várta, hogy az gyújtana rá sőbb.

Végül is a molnár Veres Imre próbálkozott íeg a fölajánlott csemegével.

— Nézem hát, no, van-e olyan, mint a afik !

— Micsoda? — méltatlankodott a felaján, — hát pipált már molnár ilyet valaha ? sak a színit meglátja kend, mindjárt sebedben forog kendnek a malma . . . Nézze nre na, ugy-e, hát nem vetekszik a sárga kijricscsel ?

át boldogítják az emberiséget közelebb hozva mindinkább alkotójához.

Csak egyre nem tudta megtanítani a magyart, hogy szeresse egymást. Ezer ördögi ellenség kisérti meg, leselkedik s fonja körül, mégis évszázadok története az, hogy magyar a magyarral mindenkor szemben állott.

Csak a legutóbbi évtizedekre emlékezzünk. Igaz barát is alig akad már, érdekből születik. Gyanúsítás uton-ulfélen, elkeseritése az igaznak, hogy hirdesse: lemondás minden, vonulj vissza, nem érdemes a közt szolgálni.

Az országon ál hangzik igy a szó s nehéz szárnyaival meg-megül egy városban. Nálunk. Talán itt máskép van ? A gyanúsítás ép úgy itt is megszületik, mint sziklán a moha, szétrepeszti a barátságot, szétválasztja még az apát a fiútól is. Csak ott, hol az érdekbe nem ütközik, van még összetartás, szeretet, barátság. Lélekben azonban ott ül a gyanú, kitör a féltékenység s rombolja, zúzza azt, a mit legjobban óhajtunk,

A molnár belementette pipáját a zacskóba.

— A színe nem sokat mond, hé. Majd az ize mondja meg az igazat, meg a szaga.

Egy szál másinánál parazsat fogott a szu, s a mi ér volt közte, azt túrta ki magától hangos pörsögéssel.

— No, ugy-e ? sürgette Szeles Péter.

A molnár tenyerébe fújta a füstöt, megszagolta, aztán az orrán eresztett ki egy szivatot, úgy mondta ki aztán az ítéletet :

— No, megjárja.

Szeles Péter tiltakozott :

— Nem megjárja, hanem kitűnő . . .

Az emberek kiverték pipáikból a trafikot :

— Hadd lássuk hát no, ha már olyan különös a Péter dohánya.

Sorra töltöttek, rágyújtottak, aztán a mi szó a pöfékelés alatt esett, az mind a dohányt illette :

— Megjárja . . .

— Teszi ez, teszi . . .

— Az a jó, hogy könnyű . . .

— De azért ereje is van . . .

— Az a hiba csak, mert nincs egy kocsi derékkal . . .

Ezt várta Szeles Péter, meg is nyilatkozott mindjárt:

— Hát a ki szeretne belőle, annak megmondhatom, hogy kilencven krajcár a kötete

; hogy megértse a magyar a magyart, a szeretetet . . . Mert a szeretet azt a szi- I várványos szemüveg, melyen keresztül 1 mások hibáit is kisebbnek látjuk és könynyebben bocsátjuk meg.

És ha igy tartana, igy folyna még, a változásról lemondanánk, a kétségbeesés is helyet foglalhatnak sziveinkben. De hinnünk kell, hogy lesz jobb kor s idő, midőn nem az érdek fűzi össze a társadalmat s benne az embereket, hanem az igaz szeretet. Ma még alszik kősirjában, gyász és néma csönd van körülötte.

. . . Már szólnak a harangok, nincs már néma csönd, kikelt kősirjából a szej retet. Ifjú, öreg, gazdag és szegény óhajtva járul hozzá vigaszt, erőt meríteni, megbecsülni embertársaiban a jót s lelke emelkedik a földi salakból az j isteni eszme magasztossága felé.

' Mert szeretetne van teremtve lelkünk, s nincs az a halál, mely diadalmaskodni tudna rajta.

neki egy adorjáni kukásnál. Tizenhat kötél volna még eladó.

— Hiszen csak helyibe jönne az embernek — vélekedtek a népek — nem is volna ez annyiért drága. Hanem akkor (—) a úton szerencsétlenkedni vele az a baj, az.

— Már micsoda szerencsétlenkedés volna vele ? — ellenkezék Szeles Péter, — csak ha az embernek több esze van, mint a fináncnak. Az meg van. Azért a mondó vagyok, emberek, álljunk igy össze, a hányán vagyunk, vegyük meg azt a jó kis takarmányt.

— Hát hisz az mind rendesen volna, — csökönyösködtek az emberek, csak legyen, a ki elhozza.

— Mind kocsis-lovas emberek kendtek.

— Az ám, de ki lesz az az egy ?

Szeles Péter az öreg Pál Jakab István vállára tette a kézit :

— Pista bácsi, kend katona volna, kendben bízok legjobban. Nézze kend, elmék kenddel én is és úgy elvezetem utjából a veszedelmet, hogy akár a lovait is felvirágoztathatja dohánynyal! Leszek kármentő, mondom. Oszt, ha baj lenne, no ha még akárhogy is baj lenne: jót állok érte a házammal . . . Csak aztán, hisz azt mondani se kén tán, kendnek, meg nekem kidukálna egy-egy kötél dohány a fáradságunkért. Azt a köz fizetné.-erencz-József keserüviz

az egyedül elismert kellemes izű természetes hashajtószer.