Váci Hirlap, 1901 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1901-03-17 / 11. szám
VÁCI HÍRLAP 3 magyar ruhát s a közönség gyönyörködve nézte őket. Cigányzene mellett, zászlók alatt vonult le a közönség a honvédszoborhoz, hátul a diáksereg hazafias dalokat énekelt. Ott lenn már akkor ember, ember hátán szorongott. Jelen volt a siketnéma-intézet növendékserege keblüket a nemzetiszinű szalag diszitette. Az ünnepély most is a honvédszobornak a hétkápolna felé eső részén folyt le, hol emelvény állott. A dalárda éneke vezette azt be s a harci riadót énekelte szabatosan Ulrich Károly vezetése alatt. Bárdos Ernő a Nemzeti dalt szavalta el tűzzel, lelkesedéssel s az elhangzott éljenzés után a dalárda énekelte el a Talpra magyart Káldy átiratában. Nécsey János beszéde következett most. A hatásos, lelkes beszédet a következőkben ismertetjük : Először is arról beszélt, hogy életünk a közöny korszaka. Idegeink kimerültek, lelkünk fásult, nem érdekel semmi, vagy legfeljebb az, a mi saját énünkkel szoros összefüggésben áll. Közönyösek, önzők és feledékenyek vagyunk. Nem lep meg semmi, nem ismerünk lehetetlent s ha a halál nem volna olyan kérlelhetlen és rideg, az oltároknál letaszítanánk talán magát az Istent is s önmagunkat tennénk meg mindenhatónak. Keressük a hazafiságot és üres sziveket, nagyhangú szavakat találunk; keressük a lelkesedést és hitvány szalmatüzet látunk magunk előtt lobogni; keressük a nagy hazafiakat, a hősöket, a szellemóriásokat s helyettük törpékre, gyáva iparlovagokra és korlátolt elmékre bukkanunk. Sivár képét festette találóan a szónok mai közállapotainknak s igaz magyar szív reménykedését fejezte ki ott állva a kegyelet helyén, hogy jönni kell, egy szebb jövőnek. Azután eljut a múlt idők emlékébe. Felidézte előttünk a dicső szabadságharcot s a befejezést — Aradot. Szivünk elszorul — úgymond — elménket elfogja a keserűség érzete, remegve szegezzük szemeinket a történet lapjaira. Látjuk lelki szemeink előtt a megdicsőült vértanuk alakjait, a mint véres fejjel, eltorzult vonásokkal megtorlásra hívják fel a magyarok Istenét. Ott látjuk lángbetükkel felírva : „Van biró a felhők felett s áll a villámos ég!“ Dicsőség neveteknek, áldás és kegyelet emléketeknek ! És az ő lelkűkben élt igazán a haza fogalma. Aztán igy folytatta igaz hazafias lelkesedéssel a szónok: Haza! Mi volt ez a szó abban az időben és mi napjainkban?! Akkor a haza volt minden, ég, föld, menny és pokol. Csak ő benne érezte magát jól a magyar, sőt ha földi léte a kínszenvedések tárházára illett, ha üdve pokollá változott, azt is békén tűrte az édes szülőföldön s nem vágyott a feketesárgák országába, vagy messze túl a tengereken aranyat ásni és —-------éhenhalni. Ma? A haza semmi, a pénz, a pénz minden! Végül pedig a következő szép szavakkal fejezte be a szónok nagy hatású beszédét: A szabadságharc csodás napjai letűntek. Elmúlt a vihar is, a szenvedés is. Az ágyúdörejt, a puskaropogást, a halálorditást és győzelmi mámort mély csend váltotta fel. A hősök édesen alusznak jeltelen sírjaik alatt s mig felettük villanyszárnyakon rohan a haladás, ők hazájok szabadságáról, függetlenségéről, nagyságáról álmodnak. A kard hüvelyben van, a nép szánt, vet, arat, munkálkodik és — — felejt. Felejt! Nem, nem felejthet az a nemzet, a mely szabadságáért, életéért feláldozta legjobb- J jait, a mely a hazát veszélyben látva szembe szállt a zsarnok hatalom százezreivel, letiporva, lekaszálva a vértszomjazó hordákat. Nem fog. felejteni a jövőben sem, hanem hazafias kegyelettel megőrzi vértanúnek emlékét, méltó lesz dicső elődeihez, méltó arra, hogy az egy évezreden át megtartott drága hazát tovább is birja és nagygyá, hatalmassá és dicsővé tegye. A hazafias tűzzel, messze szóló hangon előadott beszéd nem is maradt határ nélkül. Éljenzés, helyeslés szakította félbe gyakran a beszédet, melynek befejeztével Matlaszkowszky Róbert szavalata jött. Tóth Kálmán Előre c. költeményét szavalta a tőle megszokott rutinnal, a költeményhez, a szivekben levő lelkesedéshez illő tűzzel. A programm utolsó pontja volt, hogy levett kalappal énekelte el a dalárda a Szózatot. A közönség áhítattal hallgatta végig s éljenezte meg. Egy óra alatt lefolyt a lelkes ünnepség s a közönség szétoszlott. Azaz még sem. Nagy része várt, mert előre jelezve volt, hogy a diákság külön tartja ünnepélyét s ennek akartak tanúi lenni. A gimnáziumi tanulók programmja azonban elmaradt. Nem engedélyezték. A közönség hát szétoszlott éljenezve a tavasz első legszebb napját. A nagy napot több helyen banket fejezte be. így vacsora volt Nyáry Pál vendéglőjében, Hidasi Ferencnél, Korpás Lajosnál, a Csillagon, Plistilnél, Hochmajernél, alsóvároson a szokásos helyen Müller Antal vendéglőjében, fenn a Fehérlóban és még több helyen. A Kúrián is volt banket, melyen a város polgárságából sokan nem, de a dalárda teljes számban jelent meg. A dalárda a himnuszt énekelte s azután a vacsorához fogtak. Két beszéd volt az egész estén s ennek a két beszédnek hatása alatt állott a közönség. Az elsőt dr. Freysinger Lajos mondotta s gyönyörűen emlékezett meg az ifjúságról, a melyben ma is a nagy idők márciusi ifjúságának utódjait látja. A szép beszéd nagy hatással volt a hallgatóságra s a szónokot lelkesen éljenezték. A másik beszédet Gergely Mihály mondotta. Mindenki ismeri, hogy ez az ifjú ember, mily kiváló poéta, mostani beszédében kiderült, hogy nagy szónok is, a ki tiszta csengésű hangjával, gondolatainak erejével s szépségével megvesztegeti a hallgatóságot. A szabadságról mondott beszéde gyönyörű költemény prózában. Oly hatást ért el vele, melyre büszke lehet nem csak a 25 éves ifjú, de a sikerekhez szokott szónok is. A dalárda több hazafias dalt énekelt, azután Csuka bandája mellett a lelkes közönség jó sokáig ünnepelte a nagy napot. Szombati jegyzetek. Vác, márc. 16. Az igazságot szolgálom, a midőn e helyen is feljegyzem, hogy a március 15-iki ünnepség, délután is, este is, emelkedett színvonalú volt és a megjelentek száma is méltó volt a nagy eszmék napjához. Igaz, hogy az egybegyült, sok ezernyi ember közül még sokan hiányoztak. a kiknek ott kellett volna lenni! — Ennek az oka egyszerű naptári különbözet: a távollevők naptárában ugyan március 15-ike az idén április 11-ikére esik. No majd talán jövőre máskép lesz ! Reméljünk, mig újra nem csalatkozunk! * Szabadság? Szabad sokaknak a honvédszoborhoz március 15-én el nem jönni, szabad az ünnepi vácsorán meg nem jelenni, szabad március 15-én zászlót ki nem tűzni. — Ámde a közvéleménynek is szabad a szabadsággal e visszaélőket joggal megítélni. Egyenlőség? A fenti szabadok egyformán tartanak attól, vájjon mit szól hozzá a nímöt, ha a magyar a magyar hazában a magyar szabadságot ünnepelni meri. Testvériség? ügy szeretjük egymást, mint a mai testvérek. — Tudniillik : nem szeretjük egymást. * A város szellemi ereje kezd ébredezni. A közművelődéssel kezdenek törődni az emberek. Itt is, ott is felolvasásokat, ismeretterjesztő tanfolyamokat tartanak. Most újabban a Muzeum-egyesület is felébredt és 23-án felolvasást rendez. — Vájjon, mikor szűnik meg már amaz általánosan ismert baj, mely e derék egylet működésére bénitólag hat?! Mint tudjuk, a Muzeum egylet Vác város védnöksége alatt áll. Lássuk, hogy védi meg a város a védelme alatt dolgozó egyletet! ? * A viharágyu egészen beletalálta magát a váci életbe. Nagyokat durrantott, hanem azért vihar még se akart lenni. — Éppúgy, mint a kik buzgón vetegetik a vihar, a széthúzás magvát. Ezek is gyakran és nagyokat durrantanak s a nép mit csinál ? Végzi buzgón kiki a maga dolgát, a vihar magvetőit pedig viharágyu-tölteléknek szánja. * A világitás-ügy is halad. — Az igaz, hogy nem villanyerővel. Figyelő. Helyi és vidéki hírek. A Lévay-ünnepröl. Megható ünnepély folyt le március 13-án délelőtt a siketnémák helybeli intézetében abból az alkalomból, hogy a fentnevezett nagy emberbarát által tett 20,000 koronás alapítványnak múlt évi 1000 korona kamatja a közoktatásügyi miniszter rendelete értelmében 2 érdemes siketnéma iparosnak, névszerint Ambrózy Lujza budapesti varrónőnek és Mahay Sándor kolozsvári szabósegédnek önnálló iparműhely nyithatása céljából kiadatott. Az ünnepély d. e. ‘/a 11 órakor az intézeti kápolnában tartott isteni tisztelettel vette kezdetét és az intézet nagytermében rendezett diszgyüléssel nyert befejezést. Jelen voltak Virter Lajos vál. püspök, Csávolszhy József egyházmegyei tanfelügyelő, Zádor János polgármester, továbbá az intézet tanári testületé, a siketnéma növendékek és a jutalmat nyert 2 siketnéma iparos. Az intézet igazgatója, Borbély Sándor a diszgyülés megnyitása után lelkes szavakkal emlékezett a nagynevű alapitványtevő ama önzetlen és humánus cselekedetéről, mely szerint az Első Magyar Általános Biztosító-Társaság 25 éves fennállásának emlékére 20,000 koronás alapítványt létesitet oly célból, hogy annak kamata évről-évre az említett biztosító-társaság alapításának évfordulója napján vallás és nemzetiségre való tekintet nélkül a honi siketnémaintézetekben végzett vallásos erkölcsös életű és szorgalmas siketnémák felsegélyezésére forditassék. Majd felolvasván a jutalom odaítéléséről szóló miniszteri rendeletet, kijelentette, hogy a jutalmat mindkét siketnéma megérdemli, mert Ambrózy Lujza iskolai bizonyítványa jeles, a női szabó ipar terén kifejtet ügyességét és szorgalmát hiteles bizonyítványokkal igazolta saját keresményéből eddig 7 tagú családját tartotta fenn. Makay Sándor iskolai tanulmányait szintén jeles eredménynyel végezte és mesteré-
