Váci Hirlap, 1901 (15. évfolyam, 1-53. szám)

1901-02-10 / 6. szám

Tizenötödik évfolyam.

6. szám.

Vác, 1901. évi február 10.

f

Előfizetési árak:

Egész évre..............................12 korona.

Negyedévre ...... 3 korona.

Egyes szám ára .... 24 fillér.

Heg-jelen minden vasárnap.

VÁG ÉS VIDÉKÉNEK HE TI KAPJ A.

Kiadótulajdonos: Felelős szerkesztő:

Kovách Ernő. Dercsényi Dezső.

VÁC, Géza király-tér 3

. szám. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Nyilt-tér sora 60 fillér.

Honi ipar — helyi ipar.

\ Vác. febr. 7.

Heves vármegye (.örvényhatósága lelkes hangú felhívást intézett a magyar ipar pártolása érdekében Peslvármegye közönségéhez és az ország többi törvényhatóságaihoz.

Nem vázoljuk ezen felhívás nagy fontosságát, ismeri azt már mindenki. Megragadjuk azonban az alkalmat, hogy rámutassunk egynémely visszás állapotra, mely társadalmunkat befolyásolja s gátat vet iparunk helyes és szükségképeni fejlődésének.

Egy uj áramlat mutatkozik a magyar társadalomban, egy uj eszme kezdi áthatni a magyar nemzet legkülönbözőbb, rétegeit; a kormányrendeletekben, parlamentben, újságokban, körökben s jobb társaságokban ki van adva az uj jelszó: Vegyünk honi árut! — Nem egészen uj ez áramlat, ki volt már ez a jelszó adva a 60-as években s azóta is több Ízben, de az akkor csak divat volt s minden divat múlandó és változó és csakhamar divatját múlta. Egy hangzatos eszme, mely éppen hangzatos voltánál fogva rövid ideig elragadta a különféle társadalmi köröket, hogy nemsokára ismét a feledékenység tengerébe merüljön. De most ez a gondolat nem a hazafiság csiklandozására felvetett tetszetős eszme, hanem a megélhetés küzdelmében megérlelt fölötte fontos, sőt döntő stratégiai fordulat, egy az általános gazdasági harcban a ! küzdők között kiadott harci jelszó; egy j véd- és dacszövetkezet, mely ha általánosítható és mindenki által szigorúan betartatik. minden elkülönített vámterületnél és magas védvámoknál jobban képes biztosítani a kitűzött cél mindnyájunk j által annyira óhajtott elérését, a magyaripar fejlesztését.

Az öreg ember sohasem akarja elhinni, hogy az az ökölnyi gyerek, akit a térdein ringatott, már felnőtt emberré lett, J gyereknek tartja azt még akkor is, a mikor annak már deresedni kezd a haja. Hasonlóan vagyunk mi is a magyar ipar- I rab Ismertük eddig s tudtuk mindnyájan, J ! hogy az bizony nagyon is kezdetleges, ; ! nem képes a finomabb Ízlésnek, íoko- j ! zottabb igényeknek a kielégítésére s a i 60-as években megkezdett s a legdicsé! retesebb intentiokból eredő azon divat, hogy mindenki lehetőleg honi gyártmányt használjon, épen azért nem tudta magát hosszabb ideig tartani. De alig vettük

észre s azért oly nehezen tudjuk elhinni, hogy a magyar ipar azóta, dacára a közös vámterületnek és a magas védvámok hiányának, tetemesen megerősödötl, nagyot haladt és sok tekintetben kiállja a külfölddel a versenyt: hogy azzal, ha most azt a jelszót adjuk ki, hogy vegyünk honi gyártmányt, nem követelünk semmi áldozatot, nem hívunk fel senkit filocrtatott hazafiságra vagy hazafias divatra: hogy nem szükséges, miszerint a hölgyeink selyem ruha helyett kékfestő kartonba s líraink kékmándli posztóból készült öltönyökben járjanak. A ki belép az ezen jelszó alatt kötött véd és dacszövetkezetbe, azon nem fogja azt észre sem venni senki, sem viseletén, sem az általa használt tárgyakon, mert a honi gyártmányok' semmiben sem külömböznek az importalt külföldi gyártmányoktól. Nem is kell az ezen véd és dacszövetség tagjainak egyebet követniük, mint azt a minden áldozat nélküli, oicsó és mégis dicséretes, józan hazafiságot, bogy a magyar ipar iránt egy kis bizalommal viseltessék és egyenlő minőség s egyenlő árak mellett a honi gyártmányoknak adjon elsőbbséget. S hisszük, hogy most ez az eszme, ha felkaroltatik s divattá válik, igen soká

Bosszú.

— A Váci Hírlap eredeti tárcája. — >

Egy közepes népességű városban, mondjuk, Qu-ban — nehogy mindig az az unalmas X legyen a magát megnevezni nem akaró hely, de meg azért is, mert ez a gyilkos betű már annyiszor nyakát szegte egy pár nagyreményű gimnázistának — egy fiatal orvos telepedett le, remélvén a legjobbakaf És orvosunk nem is csalatkozott, mert Qu-ban, illetőleg Qu. város házainál, habár nem is a legszívesebben látott, de mindamellett igen gyakori vendég volt. Ne legyünk azonban sulyokvetők s ne higyjük, hogy az említett városban talán difteritisz, bárányhimlő, avagy torokgyik uralkodott s azért volt oly sok dolga kezdő orvosunknak. Dehogy. Ügyes volt a doktor úr a szó legszorosabb értelmében. Nem volt az a beteg, a kit ő ki ne gyógyított volna. A rossz nyelvek azt bezzélik róla, hogy a városban a közjegyző, a papság, a kántor, a temetkezési vállalkozók, sőt még a sirásó és a ministráns gyerekek is mind összeesküvést szőttek ellene, mert minden halálesetet meggátolt. De menjünk tovább. Qu-ban élő tanuk vannak még,

a kik esküt tesznek rá, hogy a város eddigi j legjobb sebésze — a ki különben a régi jó ; időkben Joghúzó borbély volt — azért ölte j meg magát patkányméreggel, mert az új orvos minden paciensét elhódítván tőle, kénytelen j lett volna koldusbotra jutni. A doktor úr kü- | lönben ritka csinos ember volt s még nőtlen. | Nem egy mama vetette hát ki rá a hurkot, i különösen midőn látták, hogy alig egy év alatt j már házat is vett a Hajós-utcában. Különösen ! szerette volna megcsípni Soványiné egy nyu- 1 galmazott pénzügyi titkár özvegye, Petronella nevű nem épen fiatal, de annál műveltebb s I kissé szívbajos leánya számára.

Kitalált tehát minden módot terve kivitelére. Többször elhivatta a csinos doktor urat beteg leányához, de az — óh szörnyűség — a második vizit után kigyógyitotta Petronellát s többé feléjük se nézett. Végre midőn látta Soványiné, hogy semmire sem megy vele s az ő leányára rá se néz az utcán az a haszontalan emberpusztitó, az ő kedves leányára, a ki pedig egészen Aba Sámuelig fel tudja vinni nemesi származását, eltökélte magát a legvéresebb bosszúra s csak a kedvező pillanatra várt, hogy tönkre tegye emberét.

Soványiné őnagyságának lakott Budapesten egy magát teljesen agyonlumpolt jogász unoka- ; öcscse, ki már két éve mellbajos volt s most

az utolsót járta ! Felhozatta hát Qu-ra és elhívta hozzá a jelzett orvost. Az orvos rögtön kijelentette, hogy neki semmi reménye sincs az ifjúhoz s legjobb, ha elviszik a Riviérára, ott talán még elhúzza májusig. Soványiné azonban ebbe nem egyezett bele, hanem csak tovább gyóg kezeltette. Végre jött a március, az ibolyák és a mellbetegek hőnapja s szépen elvitte Aladár urat. Soványiné kimondhatatlanul sajnálta a letört bimbót s mindenütt az orvost okolta, úgy hogy még a gyászjelentésre is odanyomatta, hogy gyógykezelte N. N. orvos. Meg volt hát a szikra, csak éleszteni kellett. Majd ismét elhalt vagy négy öreg asszony Qu-ban — mind a doktor paciensei— s ennek is mind ő volt az oka. Végre azután teljesen beütött a krach.

Történt ugyanis’ hogy orvosunk épen Soványinéék utcáján ment — hihetőleg betegeihez — midőn találkozott a temetkezési vállalkozó igen kedves gyönyörű szép leányával, ki úgy látszik felhasználván ezen isteni adományát atyja üzletének fölvirágozására, rendesen naponként s épen most is megállt a doktorral beszélgetni, a ki szintén nem idegenkedett a kis szőkétől. A kis üzleti társnő mindig megkérdezte, hogy hol van most a legveszélyesebb betegje, hogy igy megelőzhesse atyjának konkurenseit a temetés felvállalásában. Most is