Váci Hirlap, 1901 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1901-11-24 / 48. szám
2 VAGI HÍRLAP Kámánházy László püspök halálával a fiskus a királyi kisebb haszonvételi jogokat a püspökség részére követelte. A város nem volt hajlandó erre csak azon esetben, ha a városi épületeknek, hidaknak, kövezetnek, a felső plébániai és normális iskolaépületeknek megváltását a püspökség magára vállalja. Pör következett belőle, mely először a vármegyénél, aztán a kamarán, az úriszéken végül a királyi táblán fordult, meg s ennek Ítéletét 1847-ből bírjuk is. A negyven esztendős perben az volt az Ítélet, hogy a királyi kisebb haszonélvezeti jogok a püspököt illetik, ámde ha ö ezt a várostól elvenni akarja, úgy a kegyúri kötelezettségek alól mentesittetik a város s köteles a püspök a várostól becsáron megváltani az iskolaépületeket, a sör- és pálinkaházakat és azok felszereléseit, a révfelszereléseket, valamint a városban és a városon kivül lévő fa- és kőhidakat és a kőflastromokat. Alig kiszámítható nagy összeg került volna ki ebből, ezért a püspökség jónak látta a varost nem háborgatni s a negyven esztendős pör vége az lett, hogy maradjon minden a régiben: álljon továbbra is a statusquo. És itt térhetünk át az ügy legújabb történetére, midőn a város a közterek megszerzése és a város fejlődésének érdekében a slatusquo megszüntetésére telte meg a lépéseket. Dr. Freysinger Lajos elnöklete alatt kezdődtek meg az újabb tárgyalások s már annyira jutottak, hogy a szerződések aláírása következett volna. De néhai püspökünk kijelentette, hogy utódját nem akarja megterhelni kötelezettségekkel, a tárgyalások félbemaradfehér európaiak jól megnézik, le is nézik egymást, leszólják. Tudott dolog, hogy azok nem rég mentek fel, a kik másokat lenéztek. A dúsgazdagok cifra feredsés háremhölgyei, tündöklő szép asszonyok, ruganyokon függő, olykor selyemfűggönyös üveghintókban, nemcsak a hátulsó. de a tágas szembe ülésen is leeresztve. Levegőben úszik a könnyű ruhák csipkedisze, hullámos könnyű lepel. Egynémelyik hölgy elömlött már, a hebroni rózsa is kinyílt teljesen, de a török Ízlés szerint, az a szép, leányban, asszonyban nem válogatja a darázsderekat. A kényelmes landaujok kipárnázott ülésén ügyesen tudnak dőlni, hogy kecses legyen helyzetük. Pehelyszerűen rezgő a fályoluk. A császári háremből, a legkedvesebbek közül, a szultán szükebb köréhez tartozók közül van a nyitott hintóbán néhány merengő pillantásu. Több, a hintó becsapott üvegajtaja mögött. Előkelőség kötelez.. . A Jildisz-kjöszk parkjából jönnek, a dsámi udvarára törekszenek. Szingazdag kép. Szindus öltözetek. A Kaukázus élő virágai, a női szépség leghíresebb földéről való georgiaiak között akad perzsiai vörösrózsa, a barna árnyéklatu arcok között pikáns ajkú, tejfehérségű életöröm derűje mosolyog az arcukon. Fénytől sugárzik ez a pompa, általános figyelmet kelt a megjelenésük, mert a női szépsép legtökéletesebb mintaképét testesítik meg. Mondanom sem tak s fonalát gr. Csáky Károly püspökünk sürgetésére alig egy hónappal ezelőtt vették fel. Ez dióhéjban annak a szerződésnek története, melyet közel kétszázad előtt kötött a város egyik nagy nevű püspökével, hogy anyagiakban gyarapodva a város haladását szolgálhassa. Legközelebbi cikkünkben ismertetni fogjuk a város ama jogait a melyeket a bérleti szerződés alapján gyakorol, ezekből befolyó jövedelmeit és végül kötelezettségeit, melyek abból származnak, hogy a királyi kisebb haszonélvezeti jogok gyakorlása az ő kezében van. \ Á kötőszövőgyárról. Vác, nov. 23. A váci nagy gyárak közül első volt a szövőkötőgyár, mely helyet kért városunkban s telepet óhajtott felállítani. Abban az időben boldogságtól sugárzó arccal hirdették a városházán, hogy Vácból, a kormánytól, megyétől egyaránt elhagyatott Vácból lesz az igazi gyárváros, Budapest gyártelepe, mely forgalmat s kenyeret hoz hozzánk És nem kevésbbé boldog arccal, adakozásra hajlandó teli kedvvel odaadták a vasút mellett fekvő területet, néhány holdnyit potom árért abban a hiszemben,hogy a városnak is jövedelmező gyártelep foglal ott helyet s az iparos és kereskedővilágnak pedig forgalmat teremt majd városunk falai közt. Történt ez néhány évvel ezelőtt s kérdjük, jutott-e a képviselőtestületben csak egy város atyának is eszébe kérdést intézni a polgármesterhez, a városi tanácshoz, miért nem lett és lesz Vácból gyárváros, miért nem fogják, ha kötéllel is, a gyárosokat, hogy nálunk megtelepedjenek. Jó lélekkel mondhatjuk, hogy ez irányban egyetlen egy lépés sem történt, mert bár több hatalmas kémény füstöl a városban, a városon kivül, mégis elment a kedve mindenkinek, hogy Vácot mint gyárvárost képzelje el. És hogy ebből nem igen kérünk, azt egyenesen a kötőszövőgyárnak köszönhetjük. Állításunkat igazolni tudjuk s kiben nincs elfogultság, nekünk fog igazat adni. Olcsó pénzen szerezték meg azt az óriási j telket, mely ha most — a Vásár-tér megváltása idején — a város kezei közé került volna, bizonyos, hogy tízszeres áron kelhetett el s fővárosi tisztviselőknek, vasutasoknak, kiknek kell, hogy közel legyen a vasút, lehetett volna eladni. De nem jut eszünkbe felpanaszolni ezt, ha látnánk ebben a gyártelepben a hajlandóságot, hogy a város és közönsége iránt némi hálát mutatna. Egy csepet sem. Sőt inkább. Tény, elfogulatlanul el kell ismernie mindenkinek, hogy ez a gyár kenyeret adott sok szegény embernek. De minő kenyér ; száraz kenyér. Olyiknak jut 50 — 60 krajcár, másiknak 20'— 30 krajcár egynapi megfeszített munkásság után. Megfeszített munkásságot mondottunk s igaz, mert a nőknek adott ez a gyár javarészt munkát. És tessék megnézni a statisztikát, i ernde városunban a tüdőbaj, mióta ez a gyár fennáll, erősebben szedi áldozatait. Élni kell valahogyan, Élni napi 30 — 50 krajcár keresetből, folytonos munka közt, egyenlő a lélek es testőléssel, a tüdőbajjal. Nemde ez a gyár s hivatkozunk minden cselédtartó háziasszonyra, megdrágította, tönkre tette Vácon a cselédkérdést. Vácnál ma már csak Budapest áll alább. Cselédet tisztes béren, jót, becsületest kapni csak faluról lehet. Két hónapig melegszik gazdasszonyánál és megy a — kötőszővőgyárba. A kit pedig onnan kitesznek ott sem kell már senkinek, arról, mint cselédről ne is beszéljünk. Az már a rendőrorvos reszortjába vág, Ámde ez csekélység ahhoz képest, hogy higiénikus szempontból a kötőszövőgyárban hogyan bánnak a munkasokkal és munkásnőkkel. Erre felhívjuk az iparhatósági biztos figyelmét s követeljük a szigorú vizsgálatot is. Tudvalevő dolog, hogy a kötőszövőgyár nagy garral hirdeti egyszer-kétszer az esztendőben, kell, hogy az ázsiai szépségek, európai fogalmak szerint is nagyon szépek. Vénusz megirigyelhetné egynémelyiknek a habtestét. Nyomukkan árny kél, közelükben vannak a csúnyánál eunuchok, — köztük kyszlar-aga-szi, a fóerényőr, a leányok főnöke, állami nagyméltóság — a kik folytonos éberléttel őrködnek a nők ezerféle fogásával biró, kicicomázott, fölékszerezett, gyakran kokett asszonyokra, kár ne essék a szivükben, mikor a keleti tetszelgés ezer nemével iparkodnak a szépségükkel hatni. A sötét szinü lepelbe burkolt fályolos aszszonyokkal és asszonyokon kivül sok eladósoros, szépséges tőrök leány is kiváncsiaskodott a szelámikon. Bájos leány fejek, mosolygók és ragyogók. Görög szépek nemkülömben, finom metszésű sasorral. Picinyitelt kiadásban ez is szép és jól áll az okosszemü leányoknak. Virágoknak nincs a mezőn annyi színük, a hányféle kelme színnel virítanak a török leányok. Hamvas olajszin teinte-jükkel, szénfekete hajukkal, igézetesek és kecsesek, kicsattanó tavaszok, barnapiros arcok. Édes mosolygás lebeg az ajkukon. Odavalók, a hol a vér forróbban lobog. Kár, hogy a parádé eltereli a sötéten tündöklő szemektől a figyelmünket, pedig a lehelet könnyüségü, hártyavékony tüllepleken, áttetsző csipkefátyolukon, átrózsál az arcuk, meglátszik a meleg, hideg mosolyuk. Olyik georgiabeli, a szépségnek és ifjúságnak teljessége, olyan vakító szépségű mint az álomlalás, férfi eszét bomlasztó. Csupa gyönyörűség. A lég megtestesül illatuktól. Nagy kérdéseket mozgató diplomaták, a parancsoló politikai szükség megteremtői, közéleti tevékenységű férfiak sü ógnek-forognak, iparkodnak a fentarlott helyükhöz jutni. Senki sem akar elkésni, mindenik igyekszik helyhez férni, hogy a legnagyobb keleti udvar pompájából minél többet láthasson és a fényes jelenetek sorából látatlan veszni ne hagyon semmit sem. A harmadik imaidő elközeledtével a müezzin a mináret erkélyéről — pontosan egy óranor — Mekka felé fordul a, magas és szép tremolo hangon rázendít az imádságra: „Jertek imádkozni. Allah a legnagyobb.“ A nagy- és világváros nagyvárosi zajában megmozdul a keleties jellegű, szingazdag kép, elevenülni kezd. A mozgás zaja hullámzik végig az egész fényes, ünnepies tömegen, mikor a Jildisz- kjöszk felöl kürtszó rival. Jeladás, melyre a csapatok kürtösei felelnek. Felhangzik erre a jelezésre a Hamidie-induló, a mire a lovas katonák kardot rántanak és fegyverbe lép az őrség. Táncol a napsugár a feltüzdelt szuronyokon, kiemelt kardokon, hegyükön, élükön és a sok szép fényes tárgyon. A helyzet kialakul. A menet megindul az ázsiai földdel teleszórt utón. Visszafojtott lélekzettel várják,
