Váci Hirlap, 1901 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1901-11-17 / 47. szám
2 VAGI HÍRLAP résztvevő szivével lódul a szegénység hajlékába, hogy megoszsza kenyerét az éhezőkkel és meleget adjon azoknak, kiknek nem fűtenek. A középosztály az, mely megnyitja szivét és zsebét azoknak, kiket a nélkül megvenne a hideg és elsorvasztana az éhínség láza. Az a középosztály, mely legjobban nyögi a gazdasági depresszió minden életnehezségét és a melynek megcsappant eszközökkel kell fedeznie le nem apadt életszükségleteit. Szive szánakozása a zsebébe vezeti a kezét és a mint osztogatja filléreit, nem fogja meg karját az a töprenkedés, hogy miről kell majd neki lemondania ezért az adakozásért. A középosztályt nem érheti gáncs, mert az segít, a hogy telik, de mihaszna, ha ereje gyarló és nem pótolhatja minden erőfeszítésével sem azok mulasztását, a kik a milyen könnyen adhatnának, olyan közönyösen nem adnak. Ölbe teszik a kezöket, vagy legjobb esetben zsebökbe mélyesztik és ott szorongatják azok, kiknek nem lenne áldozat a jótét, még csak nem is lenne nehéz, csak a tiszta evangéliumi irgalmasság. Kik tömérdek Ínséget, enyhíthetnének, töméntelen nyomorúságon javíthatnának és még mindig többjük maradna léha szenvedélyekre, mint ezreknek kenyérre. A középosztálytól, a mindenkitől kihasznált középosztálytól tanulnia kell azoknak, kiknek azért adatott, hogy adjanak s nem azért, hogy zsugoriskodjajaak. Vác telefonj a. Vác, nov. 15. A mire oly soká kellett várnunk, a mire oly sokan vártak: a telefon ügye megoldás stádiumába lépett s remélhetjük, hogy midőn a város külömböző pontjai egybe lesznek kapcsolva a telefonhuzalokkal, egy-két hónapra rá Az ország elfeledte, de az ember szeretet munkásai megőrizték emlékezetét a nagy emberszeretőnek. Pedig az országot egész életén át szolgálta ritka önzetlenséggel s a legnehezebb időkben nem kis eredménynyel, az emberszeretet oltárához azonban csak akkor ment bemutálni áldozatát, mikor már kétségbe esett hazafi lelke s a sorsnak kemény csapásai összetörték minden reménységét. És a kit ember gyűlölőnek rajzol az ő idejében némely életirója, az sziverén keresztül megérzi a siketnémáknak néma panaszát, feledi búját ezerfelé baját nem haboz, nem nézi az idők mostohaságát, de fellármázza az országot; emberek, hallgassatok rám; nagy a hazafi bánat sziveitekben, tudom de majd csak meggyógyítja azt az idők folyása. S ha kora vigasztalást akartok szerezni háborgó telketeknek, vessetek egy szánó tekintetet a nyomorult siketnémákra! Nézzétek, lássátok, panaszszó, kérelem nem kél bár ajkukon, mindegyik maga csupa panaszkodás. A szánakozónak boldogság lesz bére, mondom és ígérem az Isten nevébe: „boldog a boldogtalanok boldogítója“. Segély kiáltását, a hová elhatott, kunyhóba vagy palotába, mindenütt meghallották. És az az ország, a mely perbe szált királyával az adóztatásért, melynek szerzett garasára hárman Budapesttel is érintkezhetünk, mert a budapest — váci telefon is elkészül. Emlékezünk még arra az első mozgalomra is, mely a telefon ügyében megindult. Scherer István siketnémaintézeti tanar kezdte több mint tiz évvel ezelőtt, követte sok más buzgó társa s fáradságuk gyümölcsét nem láthatták, mert hiába volt minden rábeszélésük, hiába minden buzgalmunk, a szükséges előfizetői számot nem tudták összehozni. Az elmúlt tiz év alatt pedig berendezkedett a legtöbb város, sőt nagyobb községek is belátták a telefon hasznát, a szomszédunkban, a sződi pusztára kihozták a budapesti telefont, csupán Vác nem mozdult meg, hogy telefonja, úgy a helyi, mint a budapesti összeköttetés, elkészüljön. Azaz még se, Gindrich Józsefnek, a hengermalom műszaki igazgatójának érdeme, hogy ma már eljutottunk odáig, hogy a telefonelőfizetők nagy része együtt van s miután a szükséges harminc számot jóval felüljegyezték, egy-két hónap lefolyása alatt a telefont városunkban felállítják. Az ő hathatós agitációjának tudhatjuk be, hogy közel ötven előfizetője van ma már a helyközi, váci telefonnak s hasznát belátva, egy-két év alatt ez a szám meg is kétszereződhetik. Ma, midőn eljutottunk addig, hogy városunk újabb haladásáról adhatunk örömmel számot, nem az ötlik agyunkba, hogy a telefon hasznáról tartsunk itt értekezést, hiszen elterjedése minden argumentumnál szebben és ékesebben beszél, hanem az, hogy iparkodjunk meggyőzni még a kétkedőket, kik bár mellékérdek nélkül, de azt hangoztatják, hogy Vácnak helyi telefonra nincs szüksége. Hát nem tekintve a kényelmi szempontokat, csak arra akarunk utalni, hogy a postakincstár nem állítja fel előbb a budap est—váci telefont s más városokkal sem érintkezhetünk, míg a helyi, azaz a váci telefon el nem készül. Azt pedig kereskedő és üzleti világunkban, hála az égnek, már ennyire vagyunk, senki sem tagadja, hogy a budapestváci távbeszélő összeköttetésre égető szükségünk van. Ez az elv s a haladás elve vezette mindazokat, kik az aláírási ivre nevüket jegyezték, hogy a telefon kérdést végre megoldhassuk. Ezért járultak a legnagyobb készséggel hozzá a város, Grófpüspökünk, az állami hivatalok várakoztak, hogy valamely címen ki csalhassák tőle, most önként adózik a siketnémákért, az Isten nevében. Aki ismeri Magyarországnak száz év 'előtti viszonyait, az bizony nagyon csodálhozhatik azon, hogy miként sikerült Cházár Andrásnak alig pár esztendő alatt a siketnémák javára ötvenezer fiinál többet összegyűjtenie. Nyugtalan, háborús idők voltak akkor, melyeknek költségei az ország anyagi erejét teljesen kimerítették. Az emberek ezerféle bajukban magukon sem tudtak segíteni s annál kevesebb kilátás volt reá, hogy másokon segíthetnek, de a közös szenvedés érzete, mintha irgalmasabbá tette volna a sziveket és ez [irgalom édes gyönyörűségét keresett ésTalált az ügyefogyottak felkarolásában. Cházár András országos hírű ember volt már akkor, mikor életének hátra levő; részét a siketnémák megmentésére határozta fordítani. 1799 szeptember havában Bécsben járt s ott a legnagyobb valószínűség szerint előre kiszámított tervvel meglátogatta a sikenémák intézetét. A nyert impressziók hatása alatt levelet irt a Magyar Kurír szerkesztőjének. És e levélbe klasszikus szép magyarsággal beleöntötte az ő nagy lelkének Krisztusi szeretetét. Nem is ismerek a magyar irodalomban még egy olyan fejei, az intézetek, a gyárak, (a kötőszövő-gyárat kivéve, melynek viselkedése újra csak megbotránkodást szült) a kereskedők s mindazok, kik hasznát látják s előnyét várják a telefonnak. Rövid két nap alatt negyvenen Írták alá az ivet, melyen kötelezik magukat, hogy a telefont bevezetik. Az aláírás sorrendjében itt közöljük a helyközi telefon előfizetőit: 1. Vác városa (Városháza, polgárin, hivatala.) 2. „ „ ( „ rkapitány „ ) 3. „ „ (Budapesti vám.) 4. „ „ (Nógrádi vám.) 5. Siketnémaintézet igazgatósága. 6. Fegyintézet igazgatósága. 7. A váci horgany hengermű üzemvezetősége. 8. Ipar- és kereskedelmi hitelintézet. 9. Halász István Kúria szálló. 10. Dr. Hörl Péter. 11. A váci hengermalom részvénytársaság igazgatósága. 12. A váci betegsegélyző pénztár. 13. Reitter Ödön kocsigyára. 14. Hornung Albert Műcsarnok kávéháza. 15. Nepli György bérkocsitulajdonos. 16. Mikula Aladár. 17. Neumann Zsigmond ecetgyára. 18. Dr. Morlin Zsiga. 19. Wohl Henrik. 20. Urszinyi Arnold. 21. Lőwinger József. 22. Vadkerty Mihály. 23. Velzer Kálmán és fia. 24. Váci takarékpénztár. 25. Zilzer Adolf kávéháza. 26 Reiszmann Ignác. 27 1 gg' > Püspöki palota. 29. Székesegyház. 30. Dr. Rapcsák Imre. 31. Nagy Sándor. 32. Püspöki uradalmi gazdasági irodák. 33. Vörösház. 34. Tűzoltó egylet. 35. Dr. Gsáky Tivadar. 36. A váci kir. járásbíróság. 37. Siraky Lajos. 38. Saxlehner András szalmahüvelygyára. 39. Bauer Mihály. 40. A váci ipari és gazdasági hitelszövetkezet. levelet, a mely egyszerűségében oly remek, szívhez szóló volna, mint Cházár Andrásnak ez a levele. A kik olvasták, meg is értették, a kiket pártolt, meg is szerették s általa a „természet árvái“ száz és ezer gondoskodóra találtak. A királyig eljutott hire e levélnek s örök hálával adózunk érte, hogy a király is megértette azt s hatalmas szavával, melylyel az — előtt hazafias tevékenységéért nem egyszer dorgálta Íróját, szives szándékáért most megdicsérte. S miként a rég múlt időkben, midőn akármely dologban egyetértett király és nemzet, testté vált az egyetértés tárgya, akként most is megvalósult Cházár Andrásnak szive szándéka. Három év sem múlt el s készen állt az emberszeretet temploma. S azóta, — szinte száz esztendő óta — szegény és gazdag előtt nyitva áll, hogy bemenjen kapuján fásult kebellel s megilletődött szívvel hagyja el. Azóta, szinte száz esztendő óta, mennyi keserű könnyet törült le? — s hány kétségbe esettnek adta vissza elvesztett reményét ? — azt csak a felettünk lakó Isten tudja, a ki szeretetet adott a mi szivünkbe, hogy betarthassuk az ő szent törvényeit. Gácsér József.
