Váci Hirlap, 1901 (15. évfolyam, 1-53. szám)
1901-10-06 / 41. szám
6 VÁCI HÍRLAP — Szőlészeti kísérleti állomás. A földrnivelésügyi miniszter kezdeményezése újabb nagyszabású tudományos intézményt szegődtet a mezőgazdasági kultúra szolgálatába, a mely intézmény a kísérleti institúciók újabb kiegészítését is jelenti. Az oly nagy áldozatokkal helyreállított szőlőtermelés jövője tette szükségessé, a szőlőkisérleti állomás és ampelológiai intézet megszervezését, a mely a tudományos kutatás vívmányaival fogja támogatni a gyakorlati gazdaságot. Az uj intézet a főváros budai részének Törökvész dűlőjében épül. A terveket Czigler Győző műegyetemi tanár már el készítette, az építésre vonatkozó árlejtés októberben lesz. Az uj intézet pavallonrendszerben épül és a központi épületen kívül a növénytani, gyakorlati szőlőmüvelési, kémiai és erjedéstani osztályoknak külön épületek emeltetnek. Még ez évben elkészülnek az Intézet osztályainak épületei, maga a főépület jövőre marad. Az uj intézet alapvető szervezeténél nagy figyelmet fordítanak arra, bogy az uj intézet a tudományos búvárkodás mellett főképpen a gyakorlati szőlő- és borgazdaság érdekeit szolgálja. — A váci hengermalom részvénytársaság lisztárai. Asztali dara, durva A B sz. 26 kor. 20 fii., asztali dara, finom C. sz. 25 kor. — fii., Királyliszt 0 sz. 25 kor. 20 fii., Lángliszt I. sz. 24 kor. 40 fii., Elsőrendű zsemlyeliszt 2. sz. 23 kor. 40 fii., Zsemlyeliszt 3. sz. 22 kor. 40 fii., Elsőrendű kenyérliszt 4. sz. 22 kor. — fii., Közép kenyérliszt 5. sz. 21 kor. 40 fii., Kenyérliszt 6. sz. 20 kor. 60 fii. Barna kenyérliszt 7. sz. 18 kor. — fii., 71/2 15 kor. 20 fii., Takarmányliszt 8. sz. 11 kor. 20 fii., Korpa, finom F. sz. 8 kor. 90 fű. Korpa goromba G. sz. 8 kor. 90 fii., Ocsú 8 korona Szombati jegyzetek. Vác, október 5. Elmúltak a várva-várt napok is. Az ország átesett a képviselőválasztások izgalmain. Nyugodtan folytathatja tovább kiki a maga dolgát — ismét öt évenát. A régi országgyűlés többségét azzal vádolták, hogy az erőszak hozta létre: arn a mostani tiszta választás hasonló nagy táborát alkotta meg a szabadelvűpártnak. Erős bizonysága ez annak, hogy a nemzet — hál’ Istennek — nemcsak megérti, hanem át is érzi a szabadság, egyenlőség. testvériség magasztos eszméit! AJ. Mindenki feszült figyelemmel leste, hogy miképen fog végbemenni az első tiszta választás. Most már megállapíthatjuk, hogy várakozásában senki sem csalódott. Igaz, hogy folt is esett itt-ott rajta; ezt azonban szintén tudhattuk előre. A néppárt hecc-káplánjai most sem tagadhatták meg önmagukat: fanatizáltak, fölemlítettek [minden módon. A honnan valami összetűzés, veszekedés, verekedés, vérontás hire érkezett, biztosra vehettük, hogy ott a szeretetnek valamelyik álapostola aratja habárait. Pincehelyen pl. a fanatizált nép megtámadta a csendőröket, a csendőrök lőttek, hét ember meghalt. Bizony egy kissé szomorú babér-aratás ez! (Nem sok Inja volt, hogy Vácon is hasonló sors nem ért néhány polgárt! Isten és az emberek előtt persze az értelmi szerzők mosták volna első sorban a kezüket. Sőt fogadni mernék, hogy a Káptalan-utcában csütörtökön is látható vérfolthoz sincs nekik semmi közük ! * A választási harc közben kaptam egy „Legyen világosság !“ cimü röpiratol. Éppen csak átfutottam, mert jó magam nem lévén néppárti érzelmű, kiknek figyelmébe a röpirat különösen ajánlva van, — gondoltam, hogy engem az tán nem is érdekel ; de meg sok dolgom miatt sem olvashattam türelemmel azt át. Most azonban, hogy a V. K. olyannyira lesajnálta ezt a röpiratot, gondoltam magamban, nézzük meg már : miről is szól az tulajdonképen ? Elolvastam végig. Csak az a csudálatos, hogy mig a V. K. csupa hazugságokat olvasott belőle, én meg csupa szinigazságokat találtam benne ! Sőt hálás köszönetét is szavazok érte a V. K.-nek, hogy felhívta a figyelmemet reá. ügy elgondolkoztam aztán, hogy mily különböző fogalmaik vannek az embereknek a világosságról ! ! ! * A V. K. szerkesztője minden áron azt akarja, hogy az elvek harcteréről sülyedjek le hozzá a személyeskedés alacsony színvonalára. Kedves tisztelendő szent atyám, bocsásson meg, de ezt a kívánságát igazán nem teljesíthetem. Maradjon a személyeskedés továbbra is csak a V. K.-nek a privilégiuma ! Már mi 'csak megmaradunk az elvele harca mellett! Hogy melyikünk győz, majd meglássuk ! ! Mindenesetre az nevet, a ki utoljára nevet!!! * A V. K. szentirási idézeteit olvasva, megörült a lelkem, hogy no legalább sikerült nekem, mint szabadelvű kortesnek, az én papomat a szentirás olvasgatására bírnom. Szégyenkez- ! tem magamban: ejnye no! avval vádoltam őt, kogy a polgári leányiskolában a néppárti korteskedés miatt mulasztotta el a hittanórát, — és ime, a biblia lapjait forgatva feledkezett meg a hittani óráról. Kezdtem már büszke lenni magamra is, meg a papomra is. Ámde szörnyű lett az ébredésem, mikor kinyitom a Dvorzsák-féle „Idézetek Tará“-t és annak 209. és 382. lapjain találom a V. K. idézeteit az igaz műveltségről és a hazugságról. Oda lett minden örömem, minden büszkeségem ! * És hogy ott folytassam, a hol a V. K. elhagyta, hát először én is ugyanabból a könyvből idézem szent Ágoston szavait: „Nem csak szavakban hazudhatunk, hanem tettekben is igy hazudunk, ha kereszténynek valljuk magunkat s nem követjük a keresztény erkölcstant11. Ez az egyik a mit a V K.-nek szives fi gyeimébe ajánlok. A másikat pedig, mint a múltkor, most is a szentirásból merítem, s ajánlom hasonlóképen megszivlelésre : „Mindeneknek előtte pedig, az egymáshoz való 1 szeretet szüntelen légyen bennetek, mert a szeretet be-födözi a bűnök sokaságát. (Szt. Pál I. levele a galatziaiakhoz V. 15.) * Én a magam részéről követem az isteni Mestert: s „Akkor hozzája men vén Péter, monda : Uram, hányszor vétkezik ellenem az atyámfia, és megbocsássak néki ? hétszer e ? Monda néki Jésus: Nem mondom néked hétszer ; hanem hetvenhétszer.“ (Matth. 18. r., 21. 22. v.) Legyen béke velünk ! Figyelő. Gömöri Havas Adolf emlékiratai. 5. És miután kikérdeztettünk volna, kik és mi járatban vagyunk, útleveleinket megvizsgálva, az én útlevelemre azt a kifogást tette, hogy ez csak idáig szólana, mig Pál barátom az ellenkezőről kapacitálta őket, elvégre láttamoz- j ták és szabadon bocsájtottak. Ezután fölkeres- 1 tűk a fentemlitett művész hazánkfiát, ki felette megörült a véletlen látogatásnak és két napi ottlétünk alatt mindig nála kellett étkezni az igen szűk helyiség miatt nála nem lakhatván. Szándékunkat közöltük vele és tovább menetelünk iránt tanácsát — ki Szerbiát annyi évek óta jól ismerte — kértük, végre abban állapodtunk meg, hogy mindenekelőtt a feles| leges holmitól meg kell szabadulnunk, mert innen tovább szekéren nem mehetünk és csakis a legszükségesebbet megtartva, a többit potornáron eladtuk, de a keveset is, nehogy akadályul szolgáljon, megkértük, hogy a szerb parton járni szokott gőzösre egy ládába bepakolva, Oláhországba a neki adott cim alatt küldje el, mi meg másnap a legközelebbi városba gyalog indulunk. Búcsút véve tehát gazdánktól, a ki jó messzire elkísért, reggeli nyolc órakor megkezdtük a gyalog vándorlást, utunkban semmi nevezetes sem adta elő magát, egyes kisebb csárdákat kivéve, nem értünk falut. A földmivelés, úgy látszik, ott nem a legvirágzóbb állapotban lehet, mert szántóföldet igen keveset láttam, mig ellenben a marhatenyésztés a jókarban látott gályák után Ítélve, meglehetős virágzásban örvend. Estéli hét órakor fáradtan, hogy ne mondjam majdnem végkép kimerültén, értünk kitűzőit helyünkre. A sors úgy hozta magával, hogy másnap minden jóakaratunk mellett sem voltunk képesek tovább folytatni utunkat, mert nem lévén ellátva hosszabb utazásra alkalmas lábbelivel, hólyagok támadtak és egyébb dörzsölések lábainkon szükséges ápolás után délfelé kimentünk a városba és igy sorházban helyet foglalva egy középkorú pápaszemes, bőbeszédű német úri ember mellé szorultunk, ki csakhamar elmondta egész biográfiáját és magát mint helybeli orvost bemutatá, mi is mondtunk neki annyit, a mennyit szükségesnek és elegendőnek gondoltunk, ő azonban megszeretve társaságunkat, estére meghívott egv vendéglőbe egy tanácsnoknak, ki Kecskeméten járt iskolába és onnan nősült, bemutatandó. A kitűzött órára megjelentünk és csakugyan ott volt a tanácsnok több előkelő szerb atyafival együtt, a bemutatás után a tanácsnok maga mellé ültetett és eléggé érthetően kezdett velem magyarul beszélgetni és értésemre adta, hogy mennyire örülne neje ha velem találkozhatnék. Borozás közt felmelegszik a vér, megoldatnak a nyelv kerekei, az ember bátrabb lesz s én látva, hogy az én tanácsnokom őszinte s becsületes ember, megmondottam szándékunkat s azt is, hogy nem mertünk gőzösön elindulni Belgrádból, mert attól tartottunk, hogy valahogy osztrák kezekbe juthatunk. Ő végig hallgatván beszédemet, megnyugtatott, hogy nincs mitől tartanunk, sőt ő és mindannyian, a kik itt vannak, ismerve a magyarok jelenlegi szomorú helyzeté, nagy részvéttel vannak irántuk. Ott akartak marasztalni másnapra, mit én azonban határozottan visszautasítottam, mert igen korán reggel indulni akartunk. Minden további ott marasztalási igyekezetei meghiúsitottnak látván, mondá, önök innen gyalog mehetnek, én korán reggel egy kocsit rendelek, a mely önöket Pozsarevácra, a legközelebbi gőzhajóállomásra, nem ugyan a legjobb úton, mert ezt csak most, mióta a gőzhajók a mi partjainkon közlekednek, improvizáltuk, elég jókor oda viszi, hogy azon tovább mehessenek, én a kapitányt személyesen ismerem és jót állok érte, hogy semmi bántalmuk sem leend, annyival is inkább, miután ezen gőzösök nem érintik az osztrák partokat. (Folytatása következik.)
