Váci Hirlap, 1901 (15. évfolyam, 1-53. szám)

1901-08-18 / 33. szám

Előfizetési árak:

; gész évre .... .12 korona.

egyedévre ........................ 3 korona.

; gyes szám ára .... 24 fillér.

Megjeleli minden vasárnap.

VÁG ÉS VIDÉKÉNEK HETI KAPJA.

Kiadótulajdonos: Felelős szerkesztő:

K ovách Ernő. Dercsényi Dezső.

Szerkesztőség és kiadóhivatal:

VÁC, Géza király-tér 3. szám. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Nyilt-tér sora 60 fillér.

Szent István.

Vác, aug. 17.

Örök áhitatnak dicső forrása, legendás í-Szent Jobb, áraszsz áldást a te népedre. Csodatevő erődben hiszünk rendületlen iit tel, a sziveken való örök hatalmat ttjuk és reménykedünk benned most és jövőben mindörökké.

A mikor elindul ama menet Budának si várából — szerte az országban haangok zúgása közepette milliók szive endül meg szentséges áhítatban. Mert sodatevő erődben hiszünk óh ! legendás üzent Jobb. Mert hinni jó! Tudástól elyötört szivünk úgy áhítozik hit után, miként az űzött szarvas áhítozik a forrás friss vizére. Mert a hit alkotta meg lazánkat, mert a hit tartotta meg és aert a hit fogja megtartani. Mert te belled. óh örök dicső szimbólum, uj erőt leniünk, mert ismeretlen nagy érzések ikadoznak bennünk Téged látván és e rólad- beszélvén. Köznapi szürke vtighari jó! esik a Te finyességes örök igyogásod. Mert Te vezérelsz béimünet, bolyongó nemzetedet, a hallhatatlanság csillagsugáros útján: soha el nem j múló, fenséges Szent Jobb!

. . . Augusztusi verőfény "ragyogása I aranyozza be a menetet. Magyarország j első emberei vannak ott együtt. Ott vannak ragyogó ornátusban ama katholikus egyház főpapjai, a melynek a szent király szerezte meg Mária országát. És ott van a nép. Augusztusi napfény ragyogásában sárguló levelek hullnak a fákról. S az elmúlás, a hervadás diadalmas ellentéteképen ott van a soha el nem múló Szent Jobb kápráztató fényességben, vakító glóriában.

És a szent király jobbját körülhordozzák az ország fővárosában. Oh! nem i puszta ceremónia ez. Nem íitogtatása ! ezeréves dicsőségünknek. A sziveknek ! hatalmas ünnepe ez, mit lelkünk vágyó! dása teremtett meg. Küzd vén ezer baj jal • és ezer ellenséggel, kell, kell, hogy lássa j ez a nemzet évenként egyszer áldást i hozó szent jobbját annak, a ki prófétai ! ihlettel — csaknem ezredéve immár — kiszabta nemzete pályafutását.

Bölcsebben nálánál senki sem szerette

nemzetét. Mi hiszünk abban, hogy a maj gyár nemzetnek hivatása, rendeltetése van. j Meg volt írva, hogy idejöjjön és Attila

I hunjainak örökségét visszafoglalja. — Visszafoglalta. És a porba hullott Európa homlokán tombolt. Ha véres harcok zivataraiban borzasztó veszedelem fenyegette, a veszedelmet csak a szent király bölcsessége hárította el. Ő meglátta, hogy át kell alakulnia a nemzetnek, hogy ragaszkodnia kell ehhez a földhöz, hogy államot kell alkotnia.

... És Boleszló a lengyel király hiába várta a koronát. Mert Magyarország felé hozták azt Szilveszter pápa küldöttei, a hói élt egy király, a ki valóban méltó az apostoli névre. És a mikor István fejére tették a koronát Esztergomban — írva vagyon, hogy a nép örömmel szemlélte ezt.

És Magyarország első koronázott királya folytatta megkezdett dicső munkáját. Rövid idő múlva megtérítette egész nemzetét és a röghöz kötötte, földmivelésre bírta, mert nomád nép államot nem alkothat. És iskolákat állított a szent király s templomokat. És iparosokat telepitett

Szenvedély.

Irta: Urbanovszky Mariska.

Az ablakmélyedésen szűrődő gyér világ mind zelidebben siklik le a nehéz faragványu retek bútorokról ... A zongora mellett egy kis iragott széken már csak sejtetni enged a féiomaly egy szomorú, sötét alakot, a mint 1 mereng ve bámul a kandalló izzó zsarátja őzé . . . Lassan felemeli keskeny átlátszó kis ezét s szinte öntudatlanul egy ismert bánaos dalt játszva, halkan dudolgatja azt maga lé :

Fecskemadár, vándormadár Az egekre kérlek.

Hogyha elmészsz messze földre Vidd a lelkem véled —

Messze tájon, rónaságon, gyöngyvirágos réten, Megpihenni, megnyugodni, de jó volna nékem.

Az a perce volt Baróly Magdának, mikor a álhomályban azok a bús ábrándok és lezaj- 3tt emlékek úgy meglepik az ember szivét, a íelyeket fényes nappal nem igen enged az mber a leikébe lopódzani . . .

Nem vette észre az ajtó nyílását s azt sem, ogy a nehéz gobelin függönyt valaki félre- 31 ja, s onnan két szelíd, bánatos szem függ ajta anyai gondoskodással.

De hogy is vette volna észre ? Hisz lelke a

múltban volt, repült innen messze, messze, sebes szárnyalással, ki tudja merre szállt pihenőre ? , .

Az ajtóban álló alak lassan lábújjhegyen feléje közeledett s gyengén megérinté vállait.

— Magdus, drágám ! Maga ismét elszökött tőlem, és én jó régen keresem . . . Hát ismét ide bujt ebbe a komor, rideg szobába? . . .

— Igen, kedves Anna, ide jöttem ; hisz j tudja, hogy ilyenkor gyakorlom magam a 1 zongorában . . . most is Beethovent játszót- 1 tani . . . s mondhatom, kitünően megy. Elját- j szám Önnek ? . . .

Lázasan, izgatottan beszélt, mint a ki fél, hogy rájönnek hazugságára. Az idősebb hölgy megcirógatta a beesett halvány arcocskát s melléje telepedett a taburettre. Megfogta Magda mindkét kezét s szelíden mondá :

— Az én kis Magdám most nem mond igazat . . . Nem játszotta Beethovent, de még csak eszébe sem jött a zongora, gyakorlat . . . nemde ? Hanem a gondolatai ismét kalandoztak és lelke ábrándokba merült. Nincs e úgy Édesem ? S nem igérte-e meg nekem, hogy kerülni fogja a magányt, hogy nem gondol a múltra . . . hogy kitépi szivéből mindazt, a mi arra emlékezteti ?

Magda halvány arca kipirult. Hevesen felkelt, oda simult az idősebb hölgyhöz s kezeit annak nyaka köré foná :

— Önnek drága barátom, mint mindig, — igaza van ! Magda rossz volt . . . s megérdemli, hogy pirongassák ... De mondja Anna, ön nem szeretett soha ? . . . Nem dobogtatta meg szivét az a nagy, az a mindenható érzelem ? . . . S az ön lelkének nem volt-e soha csalódása ? Mert ha csak á parányát is érezte volna annak, a mi az én lelkemét tépi, úgy megérti az én szivem szenvedését — és velem érez ...

A társalgónő arca megrándult s egy árnyalattal halványabb lett.

— Miért e kérdés Magda? Az én virágom immár elhervadt s nekem a szerelemhez már semmi közöm. De ha éppen tudni óhajtja .- nos igen ... én is szerettem . . .

Szerettem lelkem egész hevével és melegével és úgy mint ön édes gyermekem, én is csalódtam . . . Ah Istenem ! valaha én is azt hittem, hogy jogom lehet a boldogsághoz». . . Csakhogy az máskép volt elvégezve rólam ... De kegyednek édes Magdám nincs igaza, hogy igy öli magát, igy tépelődik, inig Dombay Mihály éli a világát fiatal feleségével. Miért búsul utána? .. Talán megérdemli, hogy csak egy drága könycseppet is ejtsen érte, a ki igy bánt magával,-erencz-József keserüviz

az egyedül elismert kellemes ízű természetes hashajtószer.